A Melaka-folyó

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Melaka folyója, a Sungai Melaka már a város alapításától fogva annak fő verőere volt. Sőt, egészen pontosan, a szultánság virágkorában, a XV. században létfontosságú kereskedelmi útvonalnak számított. A város gazdasági fölénye azóta a múlt ködébe veszett, a folyónak viszont új szerepe lett: ma rajta bonyolítják Melaka kedvelt vízi városnéző túráit.

A Titiwangsa-hegység déli részén, a szomszédos Negeri Sembilan államban eredő folyó – itt még Tampin néven – Alor Gajahban egyesül a Batang Melaka nevű patakkal, majd innentől kezdve felveszi annak nevét, s immár Melaka-folyó (malájul Sungai Melaka) néven folyik bele a Melaka-szoros vizébe. Az összesen 40 kilométer hosszú vízfolyás torkolata ma az UNESCO Világörökség részeként ismert Melaka városát szeli ketté. A folyó egykor jelentős szerepet játszott abban, hogy partjai mentén született meg a középkor talán legjelentősebb délkelet-ázsiai városa: egyrészt mellékfolyóin a szárazföld belsejéből gumit, rattant, vagy éppen gyantát szállítottak a város piacaira, másrészt pedig azért, mert torkolatára nem jellemző a másutt gyakori mangrove előfordulása, így kiváló kikötési lehetőséget biztosított a messze földről érkező hajók számára is. Ez pedig az Indiai- és a Csendes-óceánt összekötő legfontosabb hajózási útvonalon, a Melaka-szoroson páratlan lehetőségeket kínált a folyó mentén kialakult település számára. Feltehetőleg erre az előnyére érzett rá a Melakát megalapító Parameswara, a Szingapúrból elmenekült herceg is, akinek nevéhez fűződik a Melakai Szultánság megalapítása (1400).

Ahogy Melaka történetéből tudjuk, Parameswara (más néven Iskandar Shah) már uralma elején kereskedelmi kikötőt létesített itt: dokkokat, raktárakat, piaci létesítményeket építtetett a folyó partján, majd, hogy a szoros beli hajózást biztonságossá tegye, az addig kalózkodásból élő Orang Lautokat, az őslakosokat bízta meg a tengeri járőrözéssel és a kereskedelmi hajók védelmével. A Melaka-szorosnak, illetve a Melaka-folyó jó adottságú torkolatának köszönhetően Melaka, mint kereskedelmi kikötő (entrepot) néhány év alatt – még Parameswara uralkodása idején – komoly hírnevet szerzett: kikötőjében megfordultak kínai, jávai, burmai, indiai kereskedők, a lakosság száma pedig hamarosan meghaladta a kétezer főt. Melaka jelentőségét tükrözi az a tény is, hogy a korszak legjelentősebb regionális nagyhatalma, a Ming-kori Kína is hamar felfigyelt rá. Ebben az időszakban zajlottak a kínai kincses flotta felfedezőútjai Cseng Ho admirális vezetésével, aki Melakát választotta fő délkelet-ázsiai bázisává, ahol hatalmas raktárakat építtetett a felfedező utakon szerzett kincsek tárolására, de itt gyűlt össze az armada valamennyi hajója is, mielőtt visszatértek volna az anyaországba. 

Azt mondják, Melaka kikötőjében 80 féle nyelvet lehetett hallani, gazdagsága pedig Velencével vetekedett, nem is csoda, hogy az európai hajósok és kereskedők – akiknek saját enklávét is kijelöltek a városban – a „Kelet Velencéjeként” emlegették. De nem csak a kínaiak figyeltek fel az egyre dicsőségesebben virágzó városra, hanem a nagy földrajzi felfedezések korának első gyarmatosítói, a portugálok is, akik a luxusnak számító fűszerek kereskedelméből mind nagyobb részt igyekezvén kihasítani maguknak, egyre távolabb merészkedtek kelet felé. Amíg azonban a kínaiak nem gyarmatosító szándékkal látogatták Melakát, a portugálok már tartósan megvetették a lábukat a városban: 1511-ben elűzték trónjáról az utolsó maláj szultánt, Mahmud Shahot, s Melakát gyarmatbirodalmuk legfontosabb délkelet-ázsiai központjává tették. A város kikötőjében immár nemcsak ázsiai hajótípusok ringatóztak, hanem fürge karavellák és hatalmas karakkok is, mint amilyen a híres Flor de la Mar, Afonso de Albuquerqe, a város meghódítójának zászlóshajója volt, és amelynek replikája ma a folyó partján magasodik. A portugálok állítólag úgy szállták meg Melakát, hogy felhajózva a folyón, elfoglalták a Tan Kim Seng híd helyén álló egykori hidat, ezzel megszakítva a kommunikációt a két part között, amely végül a két részre szakadt város elestéhez vezetett.

Melaka a XV. században, a Melakai Szultanátus idején élte fénykorát: egy hatalmas maláj birodalom központja volt, amely a kínai porcelán és selyem, az indiai szövetek, valamint a malukui fűszerek kereskedelmének, illetve, a maláj szigetvilág muszlim kultúrájának fő központja is volt. Bár a portugálok 130 éven át meg tudták őrizni a várost, nem tudtak önellátóvá válni, végig az ázsiai beszállítóktól függtek, mindent átszőtt a korrupció, szervezetlenség, pénztelenség és munkaerőhiány volt. S míg Melaka befolyása rohamosan csökkent, a környék más kikötővárosai egyre erősebbek lettek, hiszen az ázsiai kereskedők ezeket részesítették előnyben Melaka helyett. A helyzet a holland gyarmati uralom (1641-1825) alatt sem lett sokkal jobb, elsősorban azért, mert a hollandok már nem Melakára, hanem a Jáva szigetén alapított Batáviára, a mai Jakartára összpontosítottak, amely gyarmatbirodalmuk délkelet-ázsiai központja lett. A fő kereskedelmi útvonalat pedig a Melaka-szorosról a Jáva és Szumátra között húzódó Szunda-szoros felé irányították. Melaka megtartása már csak azért volt fontos a hollandoknak, nehogy a város más európai gyarmatosító hatalom kezébe kerüljön. Melaka a XVII. századra végleg elveszítette gazdasági fölényét, helyette a Johori Szultánság kikötői lettek a térség legjelentősebb gazdasági központjai.

Melaka 1825-ben a Brit Birodalom fennhatósága alá került, majd egy évre rá, 1826-ban Penanggal és Szingapúrral együtt, a Brit Kelet-Indiai Társaság által ellenőrzött gyarmatként létrehozták belőlük az úgy nevezett Straits Settlements-et, vagyis a Szoros-településeket. Melaka jelentősége azonban ekkor már csak arra korlátozódott, hogy a három városból egy kizárólagos brit befolyási övezetet hozzanak létre a régióban, de Penang, később pedig Szingapúr, mint kereskedelmi kikötők végérvényesen átvették Melaka egykori szerepét. A XX. század elejére az egykor dicsőséges kikötőváros már csupán regionális hajóforgalmat bonyolított, csak a környező bányákat és ültetvényeket kiszolgáló hajók használták. Melaka végérvényesen lekerült a kereskedelem térképéről, jelentősége, mint fontos kereskedelmi csomópont, teljesen megszűnt, majd a század derekára kikötője is teljesen elmocsarasodott. 

2008-ban azonban – a penangi George Townnnal együtt – felkerült az UNESCO Világörökségi helyszínei közé: a két város hű őrzője a színes gyarmati múltnak, és egykor fontos szerepet töltöttek be a tengeri kereskedelemben és a sokszínű kultúra kialakulásában.

A XX. században a Régi Piac-híd környéke – amely a Kampung Hulu negyedet kötötte össze a nemrég lebontott régi piaccal – egykor zsúfolásig megtelt kisebb-nagyobb halászhajókkal, mára azonban a területnek ez a halászfalu jellege eltűnt, a bárkák és ladikok helyén kínai éttermek sokasága nőtt ki a földből. Ugyanakkor mivel a folyó évszázadokon át a világ egyik legjelentősebb kereskedelmi központja volt, a Maláj-félsziget legpiszkosabb folyója nem túl megtisztelő címét is elnyerte. Ha Melaka nem akarta elveszíteni régi tündöklésének utolsó megkopott emlékeit is, sürgősen tenni kellett az ellen, hogy a város tovább pusztuljon. Miután a város 2008-ban UNESCO Világörökségi helyszín lett, a település és folyójának történelmi jelentőségét megóvandó, Datuk Seri Mohd Ali bin Mohd Rustam, Melaka akkori főminisztere a turizmus fellendítésének érdekében komoly beruházást szorgalmazott. A korábban még büdös, koszos vizű folyó, melyet cölöpökön álló, lepusztult épületek és omladozó boltházak szegélyeztek, most teljesen megújult. 350 millió MR értékű infrastrukturális projekt keretében végezték el a folyó medrének kotrását, elkészült a nagyszabású árapály-gát, felújították a folyóparti történelmi épületeket, illetve a folyón átívelő hidakat, a korábbi beton partfal helyett pedig látványos sétányokat alakítottak ki a folyó mindkét partján, melyek fejlesztése azóta is folyamatos. 

Ez, az esti, vagy éppen kora reggeli sétákhoz ideális helyszín a Malacca River Walk nevezetű sétány, melyet zöldellő fák, virágzó cserepes növények, itt-ott pedig buja növényzettel befuttatott pergolák szegélyeznek.

A sétányok mentén kedvelt éttermek, romantikus kávézók, galériák, szuvenír boltok és butikok követik egymást, míg a folyó nyugati oldalán street art alkotásokban gyönyörködhetünk (elsősorban a Jalan Tukang Besi környékén), melyek főként Malajzia kultúráját és történelmét ábrázolják. A régi, védett kínai boltházak falai így színpompás vásznakká változnak, s a régi és a modern e különleges fúziója sajátos bájat kölcsönöz Melakának, miközben e műalkotások a művészet jelentőségét hangsúlyozzák az ország örökségének megőrzésében. A folyóparti sétányokat este kivilágítják, így igazán hálás fotótéma az éjszakai Melaka megörökítésére. A folyó mindkét partját végigkövető sétány a Tan Kim Seng hídtól indul (a turisták által a legkedveltebb rész a Chan Koon Cheng hídig tartó mintegy 300 méteres szakasz), s bár az út a Kampung Morten negyed után is több kilométeren át folytatódik, itt a nevezetességeket már felváltják a modern városi fejlesztések. 

De szintén a város és a folyó turisztikai fejlesztéseihez tartozó új projekt a Melaka Monorail is, melynek építését 2008-ban kezdték el, majd 2010 októberében avatták fel. A 16,5 millió MR-ből megvalósuló, egyszerre 22 főt szállítani képes és 12 km/h sebességgel közlekedő egysínű vasút 1,6 kilométeren keresztül halad a Melaka-folyó mentén, és jelenleg két állomása van: a Hang Jebat és a Hang Tuah vasútállomás. A kezdeti technikai meghibásodások után az egysínű vasút 2017 óta ismét üzemel; a Melaka Monorail hétköznap 10.00 és 22.00 óra között, míg hétvégente éjfélig közlekedik, páratlan látványt kínálva a turistáknak a folyóra és a történelmi óvárosra. Szintén 2008-ban, a városfejlesztési beruházások keretében épült meg a folyó torkolatában kialakított Melaka Marina is, amely egy szabadidős vízi sportokat támogató vitorlás kikötő. Ugyancsak a növekvő turisztikai igények kiszolgálására született meg a „Melaka Duck Tours” elnevezésű kétéltű hajó ötlete is, amely már más városokban sikerrel mutatkozott be. A jármű Melaka szigetét érintve a szoros partjai mentén közlekedik, végül a folyó torkolatánál lép ismét a szárazföldre. 

A Sungai Melaka legnagyobb turisztikai attrakciója azonban a Malacca River Cruise néven ismert sétahajózási lehetőség, amely a város felfedezésének, megismerésének legkényelmesebb módja, legyen szó nappali világosságról, vagy romantikus éjszakai lámpafényről. A 45 perces túrák naponta 09:00 és 23:00 között elérhetők, a hajók pedig 30 percenként indulnak.

A 9 kilométer hosszú túrára az útvonal két végén lévő mólóknál lehet csatlakozni: a felső, a Hang Jebat-híd melletti Taman Rempah móló, ahonnan a hajóút lefelé halad egészen a Muara mólóig, ahol a jármű megfordul, és visszaviszi utasait a kiindulópontra. Az alsó, a Muara móló a Tengerészeti Múzeum (a Flor de la Mar másolata) közelében van, ahonnan a Taman Rempah mólóig és onnan visszafelé közlekednek a sétahajók. Korábban egy harmadik kikötő, a Shore móló is működött, de a közelmúltban ez megszűnt. A hajóúton maláj és angol nyelven a város és az útközben látható nevezetességek történetéről hallhatnak az utasok ismertető anyagot.  

Ha az ember az alsó, a Muara mólótól indul, akkor a következő nevezetességeket láthatja a hajóról útközben. A kikötő a Tengerészeti Múzeum mellett van, így könnyű megtalálni, elég csak a Flor de la Mar égbetörő árbocait megkeresni. Innen elindulva a következő látványosság a 13 méter magas melakai vízimalom, mely az első és legnagyobb vízimalom egész Malajziában. A 2007-2008 között épült ipartörténeti érdekesség a Szíriában és Kínában is megtalálható, iszlám technológia alapján épült vízkerekek szép példája. Kicsit odébb már az 1660-ban, a hollandok által épített Middleburg-bástya, majd az ikonikus Holland tér vörös épületei – a Stadthuys, a Krisztus-templom, vagy az Óratorony – következnek. Eközben a folyó túloldalán a mindig hömpölygő Jonker Street eleje látható, majd a folyó egyik legismertebb sziluettjével büszkélkedő épület, az 1856-ban épült Xavéri Szent Ferenc-templom tömbje következik. Itt a folyó tesz egy kanyart, majd balra előttünk, a folyó nyugati partján feltűnik a Kampung Hulu-mecset jellegzetes teteje. 

A túlsó, északi parton a Kampung Jawa negyed terül el, ahol az eredeti jávai telepesek leszármazottai máig őrzik hagyományaikat. Ezek a jávai bevándorlók többnyire a holland korszakban érkeztek Melakába, és főként halászattal és kereskedelemmel foglalkoztak. 1885-ben a Kampung Jawa megújult, miután Tan Hoon Guan melakai kereskedő anyagilag támogatta a projektet. Ekkor épült a Java Lane, melynek mindkét oldalán tégla házak és üzletek sorakoztak. Sajnos azonban a Kampung Jawa történelmi kereskedelmi negyede száz év után, 2023. május 31-én végleg bezár, helyén új fejlesztéseket terveznek. A híres piacot, mely 1924-ben épült, már lebontották. A Kampung Jawa mellett terül el az 1923-ban, a britek által létrehozott Kampung Morten, mely egy tradicionális maláj falu Melaka szívében. Nevét Frederick Joseph Mortenről, a Straits Settlements gyarmati titkáráról kapta, aki segített létrehozni a negyedet. Az 1960-as, 70-es években még egy csendes, nyugodt városrész volt, távol Melaka többi részének nyüzsgésétől, 1989-ben viszont örökségi faluvá nyilvánították. A Kampung Morten – melyben legalább száz hagyományos maláj ház található – leghíresebb épülete az 1921-ben elkészült Villa Sentosa. A Melaka-folyó túlsó partján pedig a Shore Sky Tower modern épülete magasodik.

A Melaka-folyót a városban hat híd keresztezi. A Holland teret a Jonker utcával összekötő, 1862-ben épült Tan Kim Seng-híd arról a melakai peranakán üzletemberről kapta a nevét, aki a hidat és a temetőnek szánt földterületet adományozta a város kínai közösségének. A Holland téren álló Óratorony az ő fiáról, Tan Beng Swee-ről kapta a nevét. A hidat a britek 1942-ben lerombolták, de később újjáépítették. A legenda szerint már az 1500-as években is állt itt híd, amelynek sikeres elfoglalása vezetett Melaka portugál gyarmattá válásához. A következő a Chan Koon Cheng-híd, amely 1908-ban épült egy korábban már ott lévő holland típusú felvonóhíd helyére. Az új híd költségeit Chan Koon Cheng, egy gazdag ültetvényes adományából fedezték, akinek ősei 1671-ben vándoroltak Kínából Melakába. A Melaka-folyó hídjai közül a Kampung Jawa-hídnak van a leghátborzongatóbb története: a második világháború idején a japán megszállók helyi kínaiak levágott fejét akasztották a híd oszlopaira, hogy így ébresszenek félelmet a lakosságban. Innen kapta alternatív elnevezését: Szellemhíd. Persze e hídnak már a háború előtt sem volt jó híre, amikor a „pokol kapujaként” nevezték, hiszen túloldalán ópium-, és szerencsejáték-barlangok, valamint lezüllött csehók sorakoztak. 

Az árak – mint Malajziában szinte mindenhol – itt is kettős árszabásúak: a helyiek olcsóbb jegyek közül választhatnak, mint a külföldi turisták. Külföldi felnőtteknek 30 MR, 12 évnél fiatalabb külföldi gyerekeknek 25 MR a jegy ára, 2 év alatti gyermekeknek ingyenes a belépés. Nyitva tartás: 9:00 – 23:00 óra között, a hét minden napján, beleértve az iskolai és munkaszüneti napokat is. Minden pénteken imaidőben, 12:15-14:45 között zárva van. Utolsó belépés: 1 órával zárás előtt. Ramadán idején a sétahajózás este 8 óráig zárva tart.

A Kampung Hulut a Kampung Jawával összekötő Régi Piac-híd (Jambatan Pasar) az egykor itt működő piacról kapta a nevét, amelyet azóta lebontottak. A fából épült híd helyén már az 1500-as években, a portugál uralom idején is híd állt, bár más források szerint a Régi Piac-híd 1885-ben épült. Mivel a piac 1924-ben létesült, így értelemszerűen a hidat korábban máshogy nevezték. A Hang Jebat-híd Melaka legendás harcosáról, Hang Jebatról kapta a nevét, és eredetileg fából készült. A híd a háború folyamán megsemmisült, majd 2008-ban betonból, és speciális hungarocellből épült újjá. A gyalogos Régi Buszpályaudvar-híd (más néven Cathay-híd, és Tun Ali-híd, Jambatan Old Bus Station) a régi Cathay mozit és az 1969-ben épült, de jelenleg zárva tartó Tun Ali buszpályaudvart köti össze. Bár ma már egyik híd sem az eredeti konstrukció, még így is ezek Malajzia legrégebbi hídjai, melyeknek érdekes, izgalmas, vagy éppen hátborzongató történeteik vannak, melyek megismerésre érdemesek. 

Talán azt a legnehezebb eldönteni, hogy mikor vállalkozzunk a sétahajózásra, hiszen erre nincsen „legjobb idő”. Teljesen attól függ, hogy az ember milyen környezetet, hangulatot, fényviszonyokat szeretne, és mennyire bírja az időjárás viszontagságait. A reggelek mellett szól az, hogy ilyenkor még hűvös van, a környezet csendes és nyugodt, és kevés a turista. A naplemente csodálatos fényviszonyokat kínál, amikor a lemenő nap arany fénybe vonja a folyó felszínét és az épületeket. Késő este romantikus, ahogy a várost kivilágítják, ahogy megélénkül a folyó partja, az éttermek, bárok szabadtéri asztalai megtelnek vacsorázó, beszélgető vendégekkel, és ilyenkor jóval hűvösebb is van. Talán a legkevésbé szerencsés választás a napközbeni folyami túra: a jegypénztáraknál mindig hosszú a sor, a déli napsütésben és párás időben pedig meglehetősen elviselhetetlen a várakozás. Viszont a város nevezetességeinek részleteit, a színes falfestményeket ilyenkor lehet legjobban megfigyelni a folyóról, és ha szerencsénk van, még néhány varánuszt is felfedezhetünk, ahogy a csatornában fürdőznek.