Cseng Ho élete és expedíciói – A melakai Cseng Ho Kulturális Múzeum

Melakát méltán nevezik a múzeumok városának, hiszen számos érdekes gyűjtemény, kollekció és galéria várja itt a látogatókat, legyen szó történelemről, művészeti ágakról, tengerről, hajózásról és még rengeteg más érdekes témáról. Nem is lehet egyet-egyet kiemelni, mint legizgalmasabbat, érdemesebb inkább aszerint választani, hogy az embert milyen témák érdeklik. A történelem és hajózás szerelmesei számára a híres kínai navigátor, diplomata, Cseng Ho admirális életének és útjainak szentelt legnagyobb malajziai gyűjtemény biztosan a legérdekesebb kiállítások egyike lehet.

Malajzia több városában is találhatunk Cseng Honak (itt Sam Poh néven ismerik, de ismert San-pao néven is) szentelt múzeumokat, kegyhelyeket, állítólag általa meglátogatott helyszíneket, de ezek közül csak Melaka az a város, melyet az admirális történelmileg is bizonyíthatóan felkeresett, így érthető módon itt található a legnagyobb, Cseng Ho életét és utazásait feldolgozó kiállítás is. De hogyan és miért vívott ki az egykori nagyhírű felfedező ilyen figyelemreméltó tiszteletet Malajziában? A délkelet-ázsiai kínai diaszpóra körében az admirális a néptisztelet egyik kimagasló alakja lett, miután Melakában és Indonéziában neki köszönhető a kínai muszlim közösségek kialakulása és megerősödése. Tiszteletére egyre másra épültek a legkülönfélébb helyszíneken található kultusztemplomok. Ezek közé tartozik a bájos penangi Sam Poh Lábnyomának temploma, a melakai Cheng Hoon Teng, illetve az ipohi Sam Poh Tong barlangtemplom is. Sőt, még érdekesebb tény, hogy kultusztemplomai csak Délkelet-Ázsiában épültek, míg az anyaországban, Kínában csupán egyetlen kegyhely létesült a tiszteletére, de a kulturális forradalom idején azt is lerombolták.

Kasztrált rabszolgából flotta admirális

De ki volt valójában ez a Cseng Ho (1371–1433, vagy 35), aki ilyen mérvű tiszteletet vívott ki magának a délkelet-ázsiai kínai diaszpóra körében? A híres felfedező tengerész élete regénybe illően izgalmas volt, aki egyszerű hadifogolyból Ming Jung-lö kínai császár bizalmasává, majd flotta admirálisává kapaszkodott fel, eljutva a birodalmi hierarchia legmagasabb fokára. Máig őt tartják a kínai történelem legnagyobb tengerészének, aki uralkodói megbízásra 1405 és 1433 között hét expedíciós felfedező utat vezetett Nyugat-, Dél- és Délkelet-Ázsiába, illetve Kelet-Afrikába. Cseng Ho – születési nevén Ma He (a „Ma” a Mohamed első szótagját jelöli) – egy hvarezmi eredetű, muszlim családban született, a jünnani Kunjangban. Családja a mongol eredetű Jüan-dinasztia híve volt. Apja és nagyapja eleget tettek az iszlám parancsának, és elzarándokoltak Mekkába a haddzsra, így viselhették a megtisztelő haddzsi címet. Cseng Ho felnőtt kori vallási meggyőződése azonban vallási szinkretizmusra utal, hiszen amellett, hogy muszlimnak született, útjain és a flottájában Mazu tengeristennő, a tengerészek védőistennője központi szerepet töltött be.

1381 őszén a Ming-sereg meghódította a mongolok által kormányzott Jünnant, ekkor esett el Cseng Ho apja, és ekkor került fogságba maga Cseng Ho is. 10-14 éves kora között kasztrálták, majd eunuchként a nála 11 évvel idősebb Csu Ti, Yan hercegének szolgálatába került, akiből később Ming Jung-lö néven (1402-1424) császár lett. A kasztrált rabszolgafiú idővel elnyerte gazdája bizalmát, még az északi határra, a csatatérre is követte urát. Cseng Honak szerencséje volt, hogy az ifjú herceg mellé került Beipingbe (Peking), mert itt megfelelő oktatásban részesült. Ha a birodalmi fővárosba, Nankingba került volna, ott ezt nem kaphatta volna meg, mivel az uralkodó nem bízott az eunuchokban, jobbnak vélte, ha írástudatlanok maradnak. 1399-1402 között Cseng Ho támogatta urát, Csu Tit annak dinasztikus trónharcában, sőt, a herceg hadjáratának egyik parancsnoki tisztét is ő töltötte be. 1402. július 17-én Csu Ti – immár Jung-lö néven – elfoglalta a trónt, Cseng Hot pedig kinevezte a Császári Háztartás legfelsőbb vezetőjévé, majd 1404-ben, megbecsüléseként adományozta neki a „Cseng” nevet (addig születési nevén, Ma Henek nevezték).

A Ming Jung-lö császár által bevezetett új adminisztrációban Cseng Ho a legmagasabb pozíciókat töltötte be, főigazgatói és főköveti rangban. Jung-lö 1403-ban elrendelte az állami flotta, közismertebb nevén a kincses flotta felállítását, melynek eredeti célja az elmenekült császár, Csien-ven felkutatása lett volna, vezetésével pedig Cseng Hot bízta meg. Idővel azonban az utak célja megváltozott, már nem a szökevény volt uralkodót keresték, hanem Jung-lö követeként a császár megbízásait hajtotta végre, és az adóit szedte be. Az uralkodó lényegében 35 országgal kialakítandó kereskedelmi kapcsolat létesítésével bízta meg flotta admirálisát, Cseng Hot. 1424. augusztus 12-én azonban az építőként (ő alapította a pekingi Tiltott Várost), és a tudományok pártfogójaként is ismert Jung-lö császár meghalt, és az őt követő Ming Hung-hszi megszüntette a további kincses utakat, Cseng Hot pedig visszarendelte Pekingbe, ahol a város védelmével és a Nagy Bao’en-templom újjáépítésével bízta meg. Az új uralkodó betiltotta a hajóépítést, a külkereskedelmet, Cseng Ho feljegyzéseit pedig megsemmisítették a mandarinok. 

1425-ben azonban új császár, Ming Hszüan-tö került hatalomra, aki 1430-ban egy utolsó, hetedik expedíció megszervezésével és parancsnoklásával bízta meg Cseng Hot az Indiai-óceánra. Cseng Ho feltehetően a kincses flottának ezen az utolsó útján, India vizein halt meg (hivatalos feljegyzések nem említik az esetet), testét a tengerbe temették, Kínában, a nankingi Niusou-dombon csak egy jelképes sírja található. Cseng Ho minden bizonnyal a legideálisabb választásnak bizonyult a kincses flotta élére: amellett, hogy muszlim volt (ami a döntő többségében muszlimok lakta területeken legtöbbször fontos tényező lehetett), jól beszélt arabul, és hasznos ismeretei voltak kora földrajzi helyzetéről és a nyugati világról. Valamennyi expedíció az akkori világ számára addig elképzelhetetlen nagyságú tengeri flottával indult útnak. Nem csak a hajók száma, de méreteik is elképesztőek voltak: azt mondják, nagyobb dzsunkái több száz tengerészt szállítottak, négy fedélzetük volt, kilenc árbocuk, és majdnem kétszer olyan hosszúak voltak, mint a valaha feljegyzett fatestű hajók (hozzávetőlegesen 127 méter hosszúak és 52 méter szélesek).

Melaka, mint expedíciós bázis

A hatalmas méretű hajókaraván indítása több okból is fontos volt. Egyrészt a kínai császár hatalmi fölényének legjobb propagandája volt, ugyanakkor annak a nagymennyiségű ajándéknak az elszállítására is alkalmas volt, melyet Cseng Ho (pontosabban az uralkodó) tengeri útjain kapott. Nem utolsó sorban ez a rengeteg hajó szállította a katonák, tengerészek, orvosok, szakácsok, tolmácsok, adminisztrátorok, mellett a lovakat, valamint azt a nagymennyiségű ételt, amelyet az expedíció tagjai fogyasztottak út közben. Mivel a kínaiak sehol sem fogadtak el helyi élelmet, mindent maguknak kellett szállítani, vagy megtermelni, így a tartós élelmiszerek mellett földet is szállítottak, hogy gyümölcsöt, zöldséget termesszenek. Valamennyi hajóút közös, állandó bázisa volt Melaka, ahol hatalmas raktárakat alakítottak ki a nagymennyiségű ajándék számára, melyet a világ általuk érintett részein kaptak a magukkal vitt ajándékokért cserébe. Tároltak itt egzotikus állatokat, elefántcsontot, orrszarvú tülköt, fűszereket, drágaköveket, festékanyagokat, gyöngyöket, gyógynövényeket és más értékes tárgyakat. 

Jung-lö császár felismerte, hogy az India és Kína közötti, I. századtól működő tengeri kereskedelmi kapcsolatok eredményeként a délkelet-ázsiai kozmopolita tengerparti városok és kikötők távoli tájak ismeretét, tudását, kozmológiáját is magukba szívták, melyek a XV. századi Ming-törekvéseknek hasznára lehetnek. Ettől kezdve a dinasztia igyekezett e régiókat, mint vazallus államokat, saját érdekszférájába vonni, mely ugyanakkor e tengeri kikötővárosok számára is gyors fejlődést jelentett. Melaka, az India, Kína és Indonézia közti tengeri kereskedelmi úton, stratégiailag igen kedvező helyen fekvő kikötő hamar ideális bázisnak bizonyult Kína számára, miután az aprócska királyságnak alig volt természeti erőforrása, ugyanakkor meg akart szabadulni az állandóan fenyegető sziámi beavatkozásoktól is. Bár politikailag jelentéktelen település volt, hamar kiderült, hogy a Velence és a Fűszer-szigetek közti nemzetközi kereskedelem gyorsan növekvő entrepotja, vagyis kereskedelmi kikötővárosa. Cseng Ho legalább ötször járt Melakában (először 1405-ben), hogy Parameswarát, más néven Iskandar Shahot, Melaka első uralkodóját a Ming császárság védelme alá helyezze. Melakában állomásozó, mintegy 260 hajóján legalább 28 ezer ember szolgált.

De Iskandar Shah is meglátogatta Jung-lö császárt, méghozzá egész háztartásával, feleségével, fiával és nagyszámú kíséretével, s miután hűségéről biztosította a császárt, átnyújtotta neki ajándékait. 1405-ben a melakai sah követeken keresztül tette tiszteletét a Ming-császár előtt, aki kinevezte őt Melaka uralkodójának, de a pecsétet lefoglalták a sziámiak, emiatt Parameswara 1407-ben egy újabb küldöttséget menesztett a nankingi udvarba. 1409-ben Cseng Ho harmadik expedícióján Melakába látogatott, s miután 48 hajóból álló flottája 20 napos tengeri utazás után elérte a várost, hivatalos táblát adott Parameswarának, mellyel a kínai császár elismerte őt Melaka királyaként. Egy maláj legenda szerint, már Cseng Ho expedíciói után, 1446-59 körül, a melakai Mansur Shah, egy kínai hercegnőt, Hang Li Poh-ot kérte feleségül (a délkelet-ázsiai peranakánok tőle eredeztetik magukat), hogy megerősítse diplomáciai kapcsolatát a kínai udvarral. A legenda szerint a hercegnőt és kíséretét később a Bukit Cina (Kínai domb, ahol a hercegnő és kísérete állítólag letelepedett) temetőjében helyezték végső nyugalomra, azonban a hely sírjainak legkorábbi datálása 1622-ből maradtak fenn. Később a Kapitan Cina megvásárolta a dombot a hollandoktól, hogy a melakai kínai közösség temetkezési helyként használhassa. 

Hang Li Poh kútjához egy érdekes legenda kapcsolódik, amely szerint az 1459-ben, a hercegnő számára épült kút soha nem száradt ki, olyannyira, hogy a legnagyobb aszályok idején ez volt a város egyetlen vízforrása. 1677-ben a hollandok vastag falat húztak a kút köré, hogy megóvják annak vizét. A kút legendája szerint, aki pénzt dob bele, vagy iszik belőle, később még visszatér Melakába. Bár egy-egy helyszínt izgalmas és színes legendái még érdekesebbé tehetnek, ezek valóságalapja sokszor a nullával egyenlő, és feltétlenül érdemes összevetni a valósággal, pláne akkor, ha az adott helyszínek turisztikai prospektusai is konkrét tényként kezelik a történeteket. A legenda szerint a Bukit Cina lejtőjén található Poh San Teng templomot Cseng Ho admirális tiszteletére szentelték, a valóságban azonban a Kapitan Cina, Chua Su Cheong a kínai temető őrzésére alapította a kegyhelyet 1795-ben, amelyet Tua Pek Kongnak ajánlottak. A hozzá kapcsolódó legenda is érdekes, de nyilvánvalóan nem megalapozott, e szerint a templomot egy halról nevezték el, amely csodával határos módon mentette meg az admirális hajóját az elsüllyedéstől, miután a Kínából Melakába tartó útján viharba került. A hal rejtélyes módon saját magát helyezte a sérült hajótest helyére, mielőtt az elsüllyedhetett volna. 

De térjünk vissza Cseng Hohoz. Az admirális expedíciójának hajói természetesen nem mindig mozogtak együtt: a különböző országokba tartó hajók visszaérkezésükkor Melakában gyűltek össze, s miután rendezték az árukat, majd berakodták a hajókba, visszatértek Kínába. Néhányan úgy vélik, hogy Cseng Ho hatalmas raktárai (Guan Chang néven) éppen azon a helyen, a Melaka-folyó déli partján állhattak, ahol ma a Cseng Ho Kulturális Múzeum található. A korabeli leírás szerint az admirális egy 10 hektáros területen egy erődített, fából készült palánkvárat építtetett Melakában a kikötő közelében, melynek négy kapuja és őrtornyai voltak.

Az erőd belsejében egy újabb palánk épült, mint egy kisebb erőd, amelyben a pénz, a kincsek és az élelmiszerek tárolására alkalmas raktárak kaptak helyet. Éjszaka csengettyűt viselő őrök vigyáztak a raktárak biztonságára. Ennek az átrakodó állomásnak az volt a célja, hogy az Indiai-óceánról, illetve a déli tengerekről érkező árukat összegyűjtse, és rendszerezze, mielőtt Kínába szállították volna. Elképzelhető, hogy ezt az erődöt állandó kínai gyarmatként tartották fenn, az itt tartózkodó kínaiak pedig idővel maláj feleségeket vettek maguk mellé, és végérvényesen Melakában telepedtek le.

Az állítást Ma Huan, korabeli utazó leírására alapozzák, bár régészeti bizonyíték, vagy más megbízható források nincsenek az egykori raktárak valódi elhelyezkedését illetően sem. A múzeum által elfoglalt területen korábban, a gyarmati időszakban épült üzletházak sorakoztak. Az itt található korabeli kínai üzletházakat aztán illegálisan lebontották, majd eklektikus építészeti és díszítőelemek felhasználásával újraépítették. Igyekeztek követni Cseng Ho raktárainak korabeli leírását, még néhány őrtornyot is építettek, melyekre harangot és dobot is helyeztek, melyek a kínai és a muszlim jelleget voltak hivatottak hangsúlyozni.

Ezeket a megtévesztő tornyokat azonban később az önkormányzat lebontatta. S noha Cseng Ho hatalmas raktárai ugyan fából készültek, Melakában a kínaiak érkezésével terjedt el a maradandó anyagokból épült házak használata, ugyanis addig a malájok kizárólag fa, bambusz és nipa pálmaleveleket használtak épületeik alapanyagaiként. Cseng Ho 1409-ben kínai tetőcserepeket hozott magával a melakai királyi palota tetejének burkolására, melyek 1424 után kerültek fel az említett épületre.  

Cseng Ho expedíciói

Amellett, hogy a Kincses Flotta elsősorban a császári hatalmat propagálandó, illetve kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok kialakításának céljából szerveződött, természetesen alkalom adtán katonai akciókban is részt vett. Ezek legfontosabbjai a Palembangnál működő Chen Zuyi kalózvezér flottájának leverése, a Sri Lanka déli területein kialakult szingaléz Kotte királyság elfoglalása, illetve a Szumátra északi csúcsán található Samudera Pasai Szultánság trónkövetelőjének, Sekandarnak a leverése voltak. Ez idő alatt a Ming-kori Kína teljes mértékben ellenőrzése alá vonta a Csendes-óceán, illetve a déli tengerek vizeit, és különösen a Fűszer- és a tengeri Selyemutat. A XV. század elején a tengeri utaknak köszönhetően a Ming-kori Kína kiemelkedő tengeri hatalommá vált azáltal, hogy hatalmát dél és nyugat felé eredményesen tudta igazolni. Az expedíciókat az eunuch-intézmény irányította és ellenőrizte, de politikai befolyásuk erősen függött az uralkodói kegytől. Jung-lö halála után az eunuchok kiestek a birodalmi kegyből, elvesztették befolyásukat és hatalmukat, így a tengeri expedíciók is megszűntek.

Feljegyzések maradtak fenn arról, hogy 1403 és 1419 között legalább 2868 hajó épült a Xiafan Guanjun, vagyis a külföldi expedíciós armada számára, mely számos kereskedelmi, hadi- és segédhajóból állt. Cseng Ho-hoz hasonlóan a flotta legmagasabb parancsnokai az eunuch intézményből kerültek ki. A császár olyan bizalommal volt admirálisa irányában, hogy még saját pecsétjével ellátott üres tekercseket is adott neki, hogy útközben császári parancsokat adhasson ki. A flotta a fujiani Changle kikötőjéből indult tengerentúli útjaira, melyet a Dél-kínai-tengeren és az Indiai-óceánon elsősorban az éves monszun időjárás befolyásolt leginkább (ahogy a portugál felfedezők, Vasco da Gama és az őt követő hajósok is megküzdöttek ezzel a nehézséggel), majd a champai Qui Nhon kikötője volt mindig az első külföldi úti cél, amelyet a flotta érintett. Az 1405 és 1411 között tartó első három út során a flotta nagyjából ugyanazt az útvonalat járta be, melynek végső célpontja az indiai Calicut volt. A negyedik út során az útvonalat a Perzsa-öböl bejáratánál található Hormuzig hosszabbították meg, végül az utolsó három út során Kelet-Afrikáig hajóztak.  

Az első expedíció parancsát 1405. július 11-én kapta meg Cseng Ho, majd az uralkodó bankettet adott a legénység tiszteletére, áldozatokat mutattak be Mazu istennőnek a biztonságos és sikeres tengeri útért, majd 1405 őszén a flotta elindult Nankingból. Liujiagang mellett századokba szerveződtek, majd Changle kikötőjében bevárták az északkeleti monszunt, végül útnak indultak a Nyugati-óceán felé (a mai Dél-kínai-tengert és az Indiai-óceánt felölelő tengeri régió elnevezése a Ming-dinasztia idején). Az útvonal a Közép- és Dél-Vietnam partvonala mentén található Champa (független fejedelemségek sora volt a II. századtól 1832-ig), Jáva, Melaka, a szumátrai Aru, a szintén Szumátra északi csücskén található Semudera és Lambri mellett vezetett, majd ahelyett, hogy követték volna a Bengáli-öböl partvonalát, egyenesen áthajóztak az Indiai-óceánon Ceylonig. Lambri után egy hajó levált a flottáról és az Andamán- és a Nicobar-szigetekre ment. Ceylon után a Malabar-part felé hajóztak, ahol előbb Kollamban, majd végül Calicutban kötöttek ki. Calicutban négy hónapig időztek, majd visszafordultak.

Cheng Ho az 1407-es visszaút során verte le Chen Zuyit flottáját, foglalta el Palembangot és tisztította meg a Melakai-szorost a kalózoktól. A flotta 1407. október 2-án tért vissza Nankingba, miután Palembangban békefelügyelőt hagytak, kikötőjét pedig biztosították a kínai hajók számára. A visszaút során számos, a flotta által érintett város, illetve régió követei csatlakoztak a Kínába tartó kincses hajókhoz, hogy tiszteletüket tegyék Jung-lö császár előtt. A második expedíció még ez év végén, vagy 1408 elején indult útnak, s lényegében ugyanazon az útvonalon haladt, mint az első expedíció, bár ezúttal érintették Sziámot, viszont kihagyták Ceylont, illetve Indiában Kollam és Calicut mellett megálltak Jiayile, Abobadan, Ganbali és Kocsin városokban is. Cseng Ho Calicutban egy új királyt, Mana Vikraant iktatott be hivatalába, mellyel lényegében (akárcsak a melakai Iskandar Shah esetében) Kína vazallusává tette őt. Ezen az úton rendezték a Kína és Jáva közti feszült viszonyt is, mivel Nyugat-Jáva uralkodója a kínai követség 170 tagját megölette, de később megbánta tettét.

A harmadik út császári rendeletét 1409 elején adták ki, a flotta pedig az év decemberében ért Changle kikötőjébe, ahonnan 1410 elején ismét útra kelt, majd lényegében az előző két expedíció megállóit követve jutottak el Calicutig. Ezen az expedíción verték le az ellenséges ceyloni uralkodót, Alakeshvarát, aki veszélyt jelentett Ceylon és Dél-India területeire és vizeire egyaránt. Cseng Ho 1411. július 6-án tért vissza Nankingba a szingaléz foglyokkal. Jung-lö ugyan szabadon engedte Alakeshvarát, de a ceyloni trónt saját szövetségese, VI. Parakramabahu kapta meg, így a kincses flotta ettől kezdve nem tapasztalt ellenségeskedést a szigeten. A negyedik út során érintett a flotta először muszlim országokat, amelyhez újabb tolmácsokra volt szükség (egyébként is annyi nyelvész és tolmács dolgozott a flotta mellett, hogy Nankingban idegen nyelvi intézetet hoztak létre). 

Visszatérve előbb Calicutban, majd Semuderában várták be egymást a flotta különböző részei. 1422 és 1431 között a kincses flotta Nankingban maradt, hogy a város helyőrségében szolgáljon a mongol hadjáratok idején. Amíg 1424-ben Cseng Ho Palembangban időzött, mint császári követ, augusztus 12-én meghalt Jung-lö császár, akit fia, Hung-hszi követett egy rövid időre a kínai trónon. Ő nem támogatta az expedíciókat, helyette a flottát és Cseng Hot Nankingba vezényelte a város védelmére. Hung-hszi halála után az ő fia, Hszüan-tö került hatalomra, aki 1430. május 25-én birodalmi parancsot adott ki az utolsó, hetedik expedíció megszervezésére. A császár a nagyapja, Jung-lö idején virágzó vazallusi kapcsolatokat akarta életben tartani. 

Cseng hajói 1413 őszén hagyták el Nankingot, majd a szokásos útvonalon haladva ezúttal érintették a maláj Kelantant és Pahangot, a Maldív- és Laksadíva-szigeteket, végül pedig Hormuzt. A visszafelé vezető úton, 1415-ben a flotta megállt Szumátra északi részén, hogy a palembangi trónbitorlót, Sekandart leverje, és Zain al-‘Abidint, a jogos uralkodót ültesse vissza a szultánság trónjára. 

Az 1417 őszén induló ötödik expedíción Cseng Ho az addig Kínában időző nagyköveteket kísérte vissza országaikba, emellett császári leveleket és ajándékokat vitt több királynak. Ezúttal a szokásos megállók mellett már érintették a jemeni partvidéken található Adent, illetve Mogadishut (ma Szomália) és Malindit (ma Kenya) is. Kelet-Afrikában számos helyen tártak fel a régészek Ming-kori porcelánokat, melyek bizonyítékok a kincses flotta látogatásaira. A feljegyzések szerint a kínai hajók 1419 januárjában érték el Aden partjait, és március közepéig Jemen partvidékén maradtak. 1419. augusztus 8-án ért vissza a flotta Kínába, ahol felvonultatták azokat az egzotikus állatokat, amelyeket Kelet-Afrikából hoztak: oroszlánokat, struccokat, orrszarvúkat, dromedárokat, zebrákat, zsiráfokat. A hatodik út császári rendelete 1421. november 10-én kelt, mely során újabb királyi követeket kellett visszakísérni hazájukba. A flotta Semuderánál vált szét több különálló századra, és hajóztak külön-külön az indiai partvidék mentén, a Maldív- és a Laksadíva-szigetekre, az arab városokba, illetve Hormuzba, vagy Kelet-Afrikába.  

A Szumátrától nyugatra fekvő települések és régiók közül csak Ganbalit említik név szerint, melyet Cseng Ho bizonyíthatóan felkeresett (ez a kis ország valahol India észak-nyugati partjainál lehetett). A fő flotta Calicutba tartott, míg egy század tovább ment Hormuz felé. 

A flotta 1431. április 8-án érkezett Changle kikötőjébe, majd augusztus 3-án érte el Melakát, december 10-én Calicutot, 1433. január 17-én pedig Hormuzt. A különböző feljegyzések szerint a flotta ezen az utolsó úton 17-20 országot és számos települést érintett, köztük az iszlám szent városát, Mekkát, valamint Bengáliát is, majd 1433. március 9-én indult vissza Hormuzból, március 31-én érkezett Calicutba, és május 9-én ért vissza Melakába, ahol bevárták az utolsó hajókat is, végül július 22-én megérkeztek az új fővárosba, Pekingbe, de már Cseng Ho nélkül, aki útközben elhunyt. Hszüan-tö bár ez utolsó expedíciót még engedélyezte, de ezzel végleg lezárultak a kincses flotta tengeri útjai, Cseng Ho utódjai még az admirális eredményit is igyekeztek megsemmisíteni. Bár az uralkodó az expedíciók magas költségeivel és a vazallus államoknak a császár előtti hódolatát illető, erőn felüli kiadásaival, illetve a fennálló konfuciánus elvek sérülésével magyarázta döntését, a kiürülő birodalmi kincstár biztosan nem lehetett indok, hiszen a birodalom gazdasága ebben az időben stabil volt, az expedíciók pedig nyereségesek voltak. Bár Kína továbbra is kereskedett a Cseng Ho által bejárt útvonalakon, az általa megerősített vazallusi rendszer néhány évtizeden belül széthullott, a kincses flotta kivonása pedig hatalmi vákuumot eredményezett az Indiai-óceánon. 

A Cseng Ho Kulturális Múzeum

Noha Cseng Ho érdemeit és eredményeit közvetlen utódjai igyekeztek minél intenzívebben megsemmisíteni, a melakai Cseng Ho Kulturális Múzeum nem csak a nagy hajós életét és útjait, de az expedíciók eredményeit, és azok hatását is bemutatja. A 2006-ban megnyílt múzeumot Tan Ta Sen, történész, a Nemzetközi Cseng Ho Társaság elnöke alapította. Az 5110 négyzetméteren és három szinten elterülő kiállítás egész Malajzia legnagyobb, Cseng Honak és a Ming-kori tengeri expedícióknak szentelt gyűjteménye. A kollekció több nagyobb témát ölel fel, mint például a Régi Melaka, a Hajógaléria, a Kincses hajók, vagy az Antik galéria. A kiállításon látható Cseng Ho navigációs térképének másolata, rajta Melaka neve kínai írásjelekkel, de láthatunk itt más navigációs eszközöket is, iránytűket, asztrolábiumokat, és csillagtérképeket is. Színes és élethű diorámák hozzák közel a XV. századi Ming-kori Kína, vagy a Melakai Szultánság időszakát a XXI. század emberéhez. Bepillanthatunk Jung-lö császár udvarába, a hatalmas dzsunkák fedélközébe, kisebb-nagyobb makettek segítségével összehasonlíthatjuk Cseng Ho flottájának különböző fajta hajóit (külön érdekesség, hogy a hajókat egy mozgó futószalagon helyezték el, így mozgás közben csodálhatjuk meg a járműveket), és persze megismerhetjük azokat az árucikkeket, melyek ezeken az utakon gazdát cseréltek.

Néhány pikánsabb érdekességre is lelhetünk a múzeum anyagában, ilyen például az a lezárt edény, amilyenekben a kínai eunuchok levágott testrészeiket őrizték. Nem véletlen a többes szám, ugyanis a kínai gyakorlat szerint a művelet során nemcsak a heréket, de a péniszt is eltávolították. Kasztrált eunuchok már 4000 évvel ezelőtt is léteztek Kínában, ahol császári szolgaként, vagy akár magas rangú köztisztviselőként is dolgozhattak. A magas beosztású tisztviselők kasztrálását az indokolta, hogy így nem tudtak gyermeket nemzeni, és képtelenek voltak a dinasztia alapításra. Ugyanakkor, színes, képes információs táblák segítségével a múzeum széleskörű információkat nyújt azokról az országokról is, melyeket Cseng Ho hajói felkerestek, de láthatunk itt szobrot magáról a nagy (szó szerint nagy, egyes leírások szerint két méternél is magasabb volt) Cseng Horól, illetve egy mozgalmas diorámát arról a pillanatról, amikor az admirális hatalmas, vörös vitorlás dzsunkáival először megérkezett Melakába. 

A múzeum a Krisztus-templom és a Stadthuys épületével szemben, a folyó túloldalán található, a Jonker Street tőszomszédságában. A gyűjtemény meglátogatása kihagyhatatlan a történelem iránt érdeklődők számára. Az épületben ajándékboltot és teaházat is találunk, ahol kínai teát, malajziai fehér kávét, illetve durian termékeket is kóstolhatunk. A múzeum hétfő kivételével minden nap 9-18 óra között tart nyitva, a belépődíj felnőtteknek 20 RM, 12 év alatti gyerekeknek 10 RM, melybe egy, a témát érintő információs film is beletartozik (angol és mandarin nyelven). A részletesebb információk érdekében érdemes vezetett túrára befizetni.