Hang Tuah és Hang Jebat históriája

Bármerre is járjunk Melakában – de akár egész Malajziában, Indonéziában, vagy éppen Szingapúrban – lépten-nyomon Hang Tuah, vagy Hang Jebat nevébe botlunk: neveztek el róluk utakat, bevásárlóközpontokat, mecseteket, futball stadiont, hadihajókat, mozdonyt, egyetemet, hidat, de még parlamenti választókerületet is. De vajon ki volt ez a két ember, és mitől lettek ilyen széles körben tiszteltek?

Az 1700-as évek elején született Hikayat Hang Tuah (Hang Tuah története) hősi eposz a legendás maláj silat-harcos, Hang Tuah és négy fegyvertársa, Hang Jebat, Hang Kasturi, Hang Lekir és Hang Lekiu történetét meséli el, akik a Melakai Szultánság idején, a XV. században éltek, és az uralkodó, Muzaffar Shah (uralkodott: 1446-1459), majd Mansur Shah (uralkodott: 1459-1477) testőrei voltak. Az eposz szerzője ismeretlen, de feltehetően többen és különböző korokban írták, úgy, hogy a történet erkölcsi mondanivalója mindig illeszkedjen az adott kor társadalmába. Két legrégebbi kézirata 1849-ből maradt fenn, melyeket ma a malajziai Nemzeti Könyvtár őriz (MSS 1658 és MSS 1713 azonosító szám alatt), mint a klasszikus maláj irodalom legkiemelkedőbb példáit, hiszen a Hikayat Hang Tuah nemcsak a szűkebb értelemben vett malájság, de az egész maláj szigetvilág számára jól ismert klasszikus nemzeti eposz, amelynek köszönhetően 2001-ben az UNESCO Világemlékezete program nemzetközi nyilvántartásába is bekerült.

Bár a történet szerint Hang Tuah és barátai öten voltak harcostársak, a népi emlékezet elsősorban Hang Tuah-t és Hang Jebatot őrizte meg (nekik, Hang Kasturival együtt a mauzóleuma is látható Melakában). Hang Lekir-nek és Hang Lekiu-nak azonban csak a nevét említi a Sejarah Melayu, vagyis a Maláj Annales (amely szintén megemlékezik Hang Tuah és társai történetéről), bár még az is kétséges, hogy ők két különböző személy lettek volna. A jawi írásban ugyanis a nevek végén szereplő r és u betű hasonló, míg a nevek töve azonos, így feltehető, hogy egyszerűen csak félrefordításból született a két különböző név. Számos irodalomtörténész azonban azzal érvel, hogy valóban öten voltak, és személyükben Krisna öt harcosát testesítik meg a Mahabharátából. Ugyanakkor – még a mauzóleumok ellenére is – egyetlen megbízható történelmi bizonyíték sincsen, amely azt igazolná, hogy Hang Tuah és társai valóban léteztek volna. Maga a mű azonban a korabeli Melaka hatalmát, erejét és dicsőségét szimbolizálja, és a malájok vitézségét vetíti előre. 

Noha Hang Tuah-nak még a létezése sem bizonyítható, ettől függetlenül ő – mint az uralkodó iránti abszolút lojalitás szimbóluma – testesíti meg a maláj lovagiasságot, hűséget, és a hagyományok iránti feltétlen engedelmességet, és ő a maláj irodalom legkiemelkedőbb harcosa, így nem meglepő, hogy ma nincs olyan malajziai iskolás, aki ne ismerné az öt barát – és különösen Hang Tuah és Hang Jebat – történetét. Érdemes vele nekünk is megismerkedni. A legenda szerint Hang Tuah valamikor 1444 körül születhetett Kampung Sungai Duyungban, Melaka mellett. Apja (Hang Mahmud) és anyja (Dang Merdu Wati) a szultáni palota személyzetéhez tartozhattak: köztiszteletben álló anyja a dayang címet viselte, míg apja a szultán körül láthatott el bizonyos feladatokat, aki vitézségéért a Hang nevet adományozta neki. Ez a titulus a korszakban uralkodói megtiszteltetés volt, ugyanakkor napjainkban éppen e név ad okot arra, hogy Hang Tuah-t (és ugyanezt a nevet viselő társait) kínai eredetűnek véljék. A hivatalos álláspont azonban úgy tartja, hogy őslakos maláj családból származott. 

Tíz éves volt, amikor négy társával, Hang Kasturival, Hang Jebattal, Hang Lekirrel és Hang Lekiuval együtt Adi Putra, neves silat mester irányítása alatt elsajátította az önvédelem, a meditáció és a harc művészetét. Elvonulva a Melaka és Negeri Sembilan határán magasodó Gunung Ledang, vagyis a Ledang-hegy magányába, az öt fiú páratlan silat-mesterré képezte magát. Ez a különleges küzdősport Délkelet-Ázsia őslakosainak hagyományos, zenei aláfestéssel kísért nemzeti harcművészete, melynek ugyanakkor komoly irodalomtörténeti aspektusa is van, minthogy a silat gyakran megjelent a korabeli hikayatokban, vagyis eposzokban is, elsősorban a Melakai Szultanátus idejéből. 2019 decemberében az UNESCO a silatot a szellemi kulturális örökség részeként ismerte el. De visszatérve Hang Tuah-hoz és barátaihoz, egy napon az öt fiú megmentette a Dato’ Bendahara (teljes nevén Paduka Raja Tun Perak, 1456-1498), a négy uralkodó alatt is szolgáló miniszterelnök életét, akit egy tomboló férfi megtámadott.

A Bendaharát olyannyira lenyűgözte a fiúk tudása, tehetsége és ügyessége, hogy elhívta őket a palotába, hogy a szultán, Muzaffar Shah szolgálatába álljanak. Az uralkodó azonnal megkedvelte az öt társat, de különösképpen Hang Tuah-t, aki a szultán személyes tanácsadója lett. 

Kinevezte laksamanának (tengernagy), de a nagykövet posztját is betöltötte, és ő volt az, aki elkísérte az uralkodót a Majapahit Birodalomba tett hivatalos látogatása során, Jávára. Itt történt a következő eset: egy Taming Sari nevű jávai harcos, egy pandikar (a silat harcművészetben a mesteri fokot elérő vívók kaphatták ezt az elismerő titulust az uralkodótól) kihívta Hang Tuah-t, hogy megvívjanak egymással, és hogy végső soron megölje őt, ahogy erre Patih Gajah Mada, a birodalom kincstárnoka parancsot adott. Taming Sari messze földön híres volt sebezhetetlenségéről, akin nem fogott egyetlen fegyver sem. De Hang Tuah rájött, hogy Taming Sari sebezhetetlensége a tőrében, a kerisben rejlik, így, miután sikerült tőle megszerezni, halálra szúrta vele a jávai harcost. 

A majapahit uralkodó, Suraprabhawa végül Hang Tuah-nak ajándékozta a tőrt, mely megkapta előző tulajdonosának a nevét: Taming Sari keris, és ettől fogva Hang Tuah számára biztosított legyőzhetetlenséget. Azt mondják, ez a híres fegyver 21 különböző fajta fémből készült, többek között azoknak a csavaroknak a kovácsolásából visszamaradt anyagból is, melyeket a Kaaba szentélyéhez használtak, hüvelyét és nyelét pedig aranylevéllel borított fából faragták. A tőr képes volt magától is harcolni tulajdonosáért, ha az akadályoztatva volt, vagy veszélybe került: a keris kiugrott a hüvelyéből, átrepült a levegőben és megtámadta az ellenfelet. Nem volt ellene menekvés, a tőr mindenképpen eltalálta a támadót. Egy másik alkalommal a szultán (ez már Mahmud Shah volt, aki 1488–1511 között uralkodott) Pahangba küldte Hang Tuah-t, mint nagykövetet, azzal a céllal, hogy feleségül kérje a már eljegyzett Tun Teja hercegnőt. A hölgy azt hitte, hogy Hang Tuah saját maga számára kérte meg a kezét, ezért elszökött vele Melakába. Az úton hazafelé azonban Hang Tuah felfedte valódi célját a hercegnő előtt.  

Az eseményeket mind a Serajah Melayu, mind pedig a Hikayat Hang Tuah másként meséli, így az egyik szerint a hölgyet és Hang Tuah-t is halálra ítélték, a másik szerint a hercegnő a melakai szultán asszonya lett. Egy biztos, Hang Tuah-t valóban ki akarta végeztetni a féltékeny uralkodó, aki azt hitte, bizalmas embere elcsábította jövendőbelijét. A történészek szerint azonban a valóságban az történhetett, hogy az uralkodó által rendkívül kedvelt Hang Tuah egyre több, a sikereire féltékeny udvari embert fordított maga ellen, akik aztán kelepcét állítottak neki. A szultán pedig hirtelen haragjában halálra ítélte anélkül, hogy megbizonyosodott volna a vádak alapjáról. Megparancsolta tehát a Bendaharának, hogy vigye az erdőbe Hang Tuah-t és ott ölje meg. A hálás Bendahara azonban még emlékezett Hang Tuah és társai jótettére, amikor megmentették az őrjöngő férfitól, ezért ellene szegült az uralkodó parancsának, és ahelyett, hogy megölte volna Hang Tuah-t, elrejtette egy biztos helyen.

Az udvarban Hang Tuah minden pozíciója, illetve a Taming Sari keris is Hang Jebatra szállt, aki kezdetben el is fogadta a megbízást és a tőrt, idővel azonban igaztalannak gondolta barátja megvádolását és megöletését. Ami a történet szereplőjét illeti, itt ismét csak másként emlékszik a Hikayat Hang Tuah (eszerint Hang Jebat volt a szóban forgó barát), illetve a Sejarah Melayu (amely szerint Hang Kasturi lehetett az illető), a cselekmény azonban mindkét alkotásban megegyezik: Hang Jebat (vagy Hang Kasturi) az igazságtalanságon felháborodva engedetlenséget tanúsított a szultánnal szemben, és elfoglalta a palotát. Mivel nála volt a Taming Sari tőr, immár sebezhetetlen és megállíthatatlan volt. A szultánnak egész családjával együtt menekülnie kellett, és a Bendahara otthonában lelt menedéket. Sajnálkozva bánta meg, hogy megölette Hang Tuah-t, mert csak ő tudta volna megfékezni az őrjöngő Hang Jebatot. Ekkor a Bendahara felfedte az igazságot, hogy Hang Tuah él, a szultán pedig megbocsátott neki és visszahívatta az udvarba, hogy ölje meg fellázadt társát.

Hang Jebat valódi ámokfutást végzett a palotában, és senki nem volt, aki ki merte volna hívni. Ekkor érkezett meg Hang Tuah, aki a történtek ellenére lojális maradt az uralkodóhoz, és elfogadta a feladatot, hogy megállítsa legjobb barátját, aki az ő feltételezett halálát megbosszulni kezdett őrült dühöngésbe. Hang Tuah és Hang Jebat (vagy a másik forrás szerint Hang Kasturi) hét kimerítő napon át vívtak egymással anélkül, hogy valamelyikük felül tudott volna kerekedni a másikon. Ekkor azonban Hang Tuah megszerezte ellenfelétől a Taming Sari krist és halálosan megsebesítette vele Hang Jebatot, aki utolsó erejével berohant Hang Tuah házába és ott halt meg barátja karjaiban. Mivel a Sejarah Melayu, vagyis a Maláj Annales az egyetlen hitelesnek mondható korabeli forrás a Melakai Szultanátus XV-XVI. századi történetéről, így feltételezhető, hogy sokkal inkább Hang Kasturi volt az ámokfutó, de a Hikayat Hang Tuah romantikusabb Hang Jebat-története máig népszerűbb.

Álljunk meg még egy szóra a többször is emlegetett ámokfutásnál. A maláj eredetű meng-âmuk szó jelentése „düh, dühöngő” és az ámokszindrómára, egy agresszív disszociatív viselkedési mintára utal, melyet tradicionálisan a maláj kultúrára jellemzőnek tartottak, mára azonban kultúrához kötöttségét elveszítette, sokkal inkább egyfajta pszichopatológiai viselkedésnek tekintik. A malájok felfogása szerint az ámokfutás mély spirituális hitben gyökerezik, úgy gondolják, hogy az ámokokat a hantu belian, egy gonosz tigrisszellem okozza, amely az ember testébe hatolva szörnyű cselekedetekre sarkall. Éppen emiatt a malájok sokkal elnézőbbek az ámokfutókkal. Malajziában, Indonéziában és Bruneiben tehát az ámokfutást majdnem mindig férfi végzi, aki korábban nem mutatott agressziót, vagy erőszakra való hajlamot, az illető fegyvert szerez, és hirtelen őrjöngésében megpróbál megsebesíteni, megölni mindenkit, aki az útjába kerül. A leírás tehát tökéletesen ráillik Hang Jebat/ Hang Kasturi cselekedetére. 

A malájok között mindmáig vita tárgyát képezi, hogy kinek volt igaza. Hang Tuah a feltétlen hűséget, a lojalitást testesíti meg, míg Hang Jebat az igazságosságot. Utóbbinak viszont felróják a szultánnak való ellenszegülést és annak a rengeteg embernek a halálát, akiket ámokfutása során megölt. A Hikayat Hang Tuah-ban leírt történet azonban nem csak társadalmi tanmese, de lényegében a Melakai Szultánság három korszakát is jelképezi: a kezdetet, a dicsőséget és a bukást. De térjünk még vissza Hang Tuah élete alkonyához; a vitéz férfi Hang Jebat halála után is Melakát, és annak uralkodóját szolgálta. Utolsó ismert cselekedete a Puteri Gunung Ledang-hoz, vagyis a Ledang-hegyen lakó tündérhercegnőhöz köthető történet volt. A szultán új, minden korábbinál nemesebb feleséget szeretett volna magának, ezért elküldte követségbe a Ledang-hegyen élő hercegnőhöz a már idős Hang Tuah-t. A hercegnőnek azonban követelései voltak a szultánnal szemben, s a házasságot ezek teljesüléséhez kötötte.

Olyan elképesztő (és teljesíthetetlen) óhajai voltak a jegyajándékokat illetően, mint egy arany és egy ezüst híd, mely összeköti egymással Melakát és a Gunung-hegyet. Ezen kívül hét tálca szúnyogszívet, hét tálca molylepke szívet, hét üveg fiatal bételdió levet (a fiatal bételdiónak nincsen leve), hét tégely szűzleány könnyet, és egy üvegnyit a szultán elsőszülött fia véréből. Amikor az uralkodó tudomására jutott a hercegnő óhaja, szomorúan mondott le az esküvőről, mondván, mindent teljesíteni tud, kivéve az utolsót, mert a fia vérét nem adja. Hang Tuah azonban annyira zokon vette a sikertelen küldetést, hogy krisét a folyóba dobta, s megfogadta, csak akkor tér vissza Melakába, ha a tőr újra felbukkan, de ez már soha nem valósult meg. Más történet szerint Hang Tuah egyszerűen eltűnt a levegőben, megint más forrás szerint Melaka portugál meghódítása után Szingapúrba költözött. Egy harmadik variáció szerint egészen öregkort ért meg, s halála után Tanjung Klingben temették el, ahol ma is látható mauzóleuma. 

Természetesen Hang Tuah életét és kalandjait számos színdarab, illetve film is feldolgozta. Mind közül talán az 1956-os szingapúri, maláj nyelvű, fekete-fehér Hang Tuah a leghíresebb, melyben a híres silat-harcost P. Ramlee játszotta. A film az 1956-os 3. hongkongi ázsiai filmfesztiválról elhozta a legjobb filmzene díját, 1957-ben pedig a 7. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjra jelölték. A filmben megismerhetjük Hang Tuah igazi szerelmét, Melort is, akit még diákévei alatt ismert meg, amikor Adi Putra vezetésével tanultak a Ledang-hegyen. A lány egy helybéli volt, aki viszonozta Hang Tuah érzelmeit és megegyeztek abban, hogy Hang Tuah felesége lesz, ha felkeresi a férfit Melakában. Később, amikor Hang Tuah Pahangba ment Tun Teja hercegnőért, ismét találkoztak, de hogy ne bukjanak le két másik udvarbeli ember előtt, akik féltékenyek voltak Hang Tuah-ra, elhitették velük, hogy Melor szolgálólány a palotában – s mint ilyen, a szultán tulajdona. Ez pedig immár Hang Tuah és Melor szerelmét is lehetetlenné tette.

A szultánhoz hű Hang Tuah lemondott Melorról, de a két féltékeny udvari ember mesterkedése folytán belement, hogy találkozzon szerelmével, amelynek végül a szultán is tanúja volt. A történet szerint ez vezetett oda, hogy a felbőszült uralkodó halálra ítélte Hang Tuah-t, mert azt hitte, hogy viszonyt folytat szolgálójával, ami a palota szabályai szerint árulásnak minősül. Pateh Karma Wijaya (az egyik, aki féltékeny volt Hang Tuah-ra) születésnapján Melor úgy dönt, hogy megöli őt egy neki előadott tánc közben, bosszút állva szerelme haláláért. De Melor is meghal, miután az egyik őr a lándzsájával leteríti. Miután Hang Jebat ámokfutásba kezd, a szultán a Bendahara otthonába menekül, aki elárulja neki, hogy Hang Tuah nem halt meg. Az uralkodó megbocsát neki és visszahívja a palotába, hogy ölje meg Hang Jebatot, s miután ez sikerül is Hang Tuah-nak, a szultán örömében kinevezi laksamanának. Amíg a tömeg ünnepli, Hang Tuah otthon ül szomorúan, hogy szerelmét és barátját is elveszítette, akik az ő halálát akarták megbosszulni. S ekkor elgondolkodik azon, hogy vajon neki van-e igaza, hogy hűséges az igazságtalan szultánhoz, vagy Hang Jebatnak, aki szembeszállt a zsarnoki uralkodóval.

Egy 1907-es fényképfelvétel a Taming Sari krisről (balról a harmadik), melyet ma a peraki királyi ékszerek között őriznek.

A 2004-es Puteri Gunung Ledang című film viszont Hang Tuah életének egy másik jelentős eseményét meséli el. Eszerint Gusti Putri, a Majapahit Birodalom hercegnője beleszeret Hang Tuah-ba, majd bátyja, a király beleegyezése nélkül megszökik Jáváról és a Ledang-hegyre utazik annak reményében, hogy ott találkozhat szerelmével. Csakhogy közben a Majapahit királyságot megtámadja a szomszédos Demak szultánság, s hogy Gusti Putri bátyja elhárítsa a népére leselkedő veszélyt, felajánlja húga kezét a hódító birodalom uralkodójának. Csakhogy a hölgy távollétében ez nem működik. Ekkor a majapahit király Melakától kér segítséget, s szorult helyzetében most a melakai Mahmud szultánnak ajánlja fel húga kezét. Hang Tuah kapja a feladatot, hogy menjen el a Ledang-hegyre és győzze meg Gusti Putrit a frigy előnyeiről. Csakhogy a hölgy annyira szerelmes a harcosba, hogy nem akar a szultán felesége lenni. Bátyja, a majapahit uralkodó ezért megküzd Hang Tuah-val, hogy félreállítsa az útból, de Hang Tuah legyőzi őt a Taming Sari krissel.

Hang Tuah azonban – aki a végletekig lojális a szultánhoz, így hajlandó lemondani a hercegnő szerelméről – elkeseredésében a folyóba hajítja a krist, hogy soha többé ne találják meg. Most már Gusti Putri is belátja, hogy Hang Tuah számára a harc és az uralkodóhoz való lojalitás a legfontosabb, ezért – dacára annak, hogy bevallotta neki szerelmét – lemond Hang Tuah-ról és beleegyezik abba, hogy a melakai szultán felesége legyen, de azzal a feltétellel, hogy az teljesíti hét kívánságát. Miután a szultán képtelen teljesíteni a követeléseit, dühében átkot szór a lányra, mondván, hogy a következő napfelkeltétől, aki csak meglátja a hercegnőt, az vért köhögve haljon meg. Amikor Hang Tuah értesül a szultán átkáról, elmegy a Ledang-hegyre, hogy még utoljára lássa a hercegnőt, csakhogy napfelkelte után érkezik és Gusti Putri megmutatkozik előtte. A film végén azonban nem derül ki, mi lett a két szerelmes sorsa. Ez a film jobban eltér az eredeti legendától, mint az 56-os Hang Tuah, hiszen az eredeti történetben a harcos és a hercegnő között semmilyen érzelmi kapcsolat nem volt, és itt egy igazi majapahit hercegnő a szóban forgó hölgy, míg a Hikayat Hang Tuah-ban egy tündérhercegnőről van szó.  

Ami Hang Jebatot illeti, az ő élettörténete teljesen összefonódik Hang Tuah történetével, attól kezdve, hogy Adi Putránál elsajátítják a silat-harc minden titkát, egészen addig, amíg Hang Tuah meg nem öli barátját. A küzdelem után a szultán megparancsolja, hogy bontsák le, égessék el, és szórják a tengerbe a ház hamvait, ahol Hang Jebat meghalt. Két hónappal később Hang Jebat özvegye, aki a Bendahara kíséretéhez tartozott, életet adott közös gyermeküknek, Hang Nadimnak. Csakhogy a szultán parancsot adott Hang Tuah-nak, hogy a babát is vesse a tengerbe. Hang Tuah az uralkodónak ezt a parancsát már megtagadta, ehelyett a Bendahara gondjaira bízta és Szingapúrba küldte, ahol a kisfiút felnevelték és nagy silat-harcossá képezték. Idővel a szultán megenyhült Hang Nadim irányába és visszafogadta udvarába. Melaka 1511-es eleste után Mahmud szultán megalapította a Johori Szultánságot, amelynek később Hang Nadim lett az új laksamanája, aki kétszer is segítette a szultánt a portugálok elleni támadása során (1519-ben és 1524-ben, de egyik alkalommal sem jártak sikerrel). Jól tükrözi Hang Tuah és harcostársai dicsőségét, délkelet-ázsiai elismertségét hogy még Hang Jebat fiáról, Hang Nadimról is neveztek el hadihajót, illetve egy repülőteret is Indonéziában. 

De visszatérve még Hang Tuah történetéhez, illetve az annak a Melakai Szultánsággal való kapcsolatához: a történet erkölcsi mondanivalója évszázadokra meghatározta az alattvalók és az uralkodók közötti szabályokat. egyrészt az alattvalók abszolút lojalitással tartoznak az uralkodónak, még ha az zsarnokian is viselkedik, másrészt az uralkodónak a nép védelmezőjének kell lennie. Ha valamelyik megszegi az egyezséget, akkor a másik is megteheti. Hang Tuah a nép abszolút hűségét képviselte (már-már a vak szolgalelkűségig), azt a lojalitást, amely a maláj psziché lényege. A régi malájok számára a három legfontosabb dolog az uralkodó iránti hűség, a vallás és az ’adat’ voltak. Ez utóbbi a maláj szokásjog, vagyis a helyes magatartás, a megfelelő szociális viselkedés. Hang Jebat ugyanakkor éppen e szövetség megszegésének következményét szimbolizálta, azt a belső konfliktust, amely az ámok szóban testesül meg.

És hogy mi lett végül a Taming Sari krissel? Amikor 1511-ben a portugálok elfoglalták Melakát, a szultán, Mahmud Shah a szumátrai Kamparba menekült. Sikerült viszont magával vinnie Melaka összes állami kincsét, köztük a Taming Sari krist is, melyeket aztán fiának, Muzaffar Shah-nak (uralkodott: 1528–1549) adott, aki később Perak uralkodója lett. A legendás fegyver azóta is a peraki szultáni család tulajdonában van és ma is az állam királyi dísztárgyainak része. 1977-ben II. Idris Shah megalapította a Kris „Taming Sari” rendet, mely Perak legmagasabb kitüntetése a katonai és rendvédelmi szervek számára. A Taming Sari (jelentése: virágpajzs, vagy gyönyörű pajzs) misztikus erejéről egyébként azt mondják, hogy a fegyver válság idején a levegőben szokott lebegni. A Taming Sari keris emlékét pedig ma a 24 emeletes és 110 méter magas melakai Taming Sari-torony őrzi, mely a tőr stilizált formájára emlékeztet.