Az UNESCO Malajziában

1. Az UNESCO létrejötte, története

Az UNESCO a II. világháború végén, az 1945-ben létrehozott Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) egyik szakosodott szervezeteként jött létre. 1945. november 16-án mintegy 44 ország képviselői írták alá az UNESCO (United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization – Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) megalapításáról szóló dokumentumot. Az új szervezet alkotmánya a következő évben, 1946. november 4-én lépett életbe, amikorra is 20 ország ratifikálta azt. Azóta 195 tagállama és 10 társult állama van. A megalakulása utáni első években az UNESCO a világháború folyamán megsemmisült iskolák, múzeumok, könyvtárak újjáépítésében nyújtott segítséget, továbbá a tudományos ismeretek terjesztésében és megosztásában működött közre. Az 1960–1970-es évtizedek folyamán a tagok száma markánsan nőtt, aminek legfőbb oka a független államok számának a növekedése volt, főleg Afrikában és Ázsiában.

Ez viszont azzal járt, hogy a belépő államok magukkal hozták saját problémáikat és nehézségeiket, amelyek a szervezet feladatainak a számát jelentős mértékben megnövelte. Az UNESCO nemzetközi elismertsége és jelentősége azután nőtt sokat, hogy az 1960-as években Egyiptomban megszervezte az Asszuáni-gát építése miatt víz alá kerülő területeken található ókori leletegyüttesek kimentését, ami csakis nemzetközi összefogás révén kivitelezhető munkának bizonyult. Ez a mentőprogram rávilágított a nemzetközi együttműködés és az emberi kulturális örökségek védelmének a kérdésére, aminek eredményeképpen 1972-ben egyezmény született a világ kulturális és természeti örökségeinek a védelméről. A következő évtizedekben a környezetvédelem és a környezettudatosság célja is a középpontba került, és a globális célok közé bekerült a Föld biodiverzitásának a megőrzése is. Ugyanakkor egyre nagyobb igény mutatkozott a kulturális értékek védelmére is, ami szintén a legfontosabb célok közé került napjainkra. Mindezek következtében az UNESCO szinte megkerülhetetlen nemzetközi szereplővé nőtte ki magát az ezredfordulóra. A szervezet nagy segítséget nyújthat a múlt és a jövő közötti egyensúly megtalálásában, az oktatási rendszerek fejlesztésében, az eltérő kultúrák sokszínűségének megőrzésében, a tudományos kutatási munkák támogatásában.

2. Az UNESCO szervezeti felépítése

A szervezet központja Párizsban található, és a munkájában a szavazati joggal rendelkező tagországok vehetnek elsősorban részt. Ezen országok azok, amelyek fenntartják a szervezetet, mivel a költségvetés nagyobbik része a tagállamok befizetéseiből származik. Döntéshozó szervezete az Általános Konferencia (a közgyűlés), melynek működésében kulcsszerepet vállal a javaslatokat előkészítő Végrehajtó Tanács. A szervezet élén egy főigazgató található, amely mellett egy titkárság is szerepet kap. A főigazgató megbízatása 4 évre szól, és ez egyszer meghosszabbítható újabb 4 évre. 2017 óta a volt francia kulturális miniszter, Audrey Azoulay az UNESCO főigazgatója. A Párizsban székelő titkárság kétéves munkaterv alapján végzi a munkáját, ami során különböző pályázatokat írnak ki, képzési programokat szerveznek, ösztöndíjpályázatokat írnak ki, amik mellett nagy hangsúlyt fektetnek a civil szervezetek támogatására, konferenciákra, kutatásokra, nemzeti, regionális és globális programokra. Az UNESCO keretegyezmények keretében dolgozik az egyes szektorain belül a kijelölt célok elérése érdekében, és ezekhez az egyezményekhez bármelyik tagállam csatlakozhat. Az UNESCO öt fontos terület mentén végzi tevékenységét, amelyek a következők: nevelésügy, természettudomány, társadalomtudomány, kultúra, kommunikáció és információ. A nevelésügy terén még 1953-ban létrehozták a társult iskolák projekthálózatát, amihez napjainkra mintegy 179 ország 8500 intézménye csatlakozott.

A csatlakozott iskolák vállalják, hogy munkájuk során a tanulók számára a fenntartható fejlődéssel, a békés együttéléssel kapcsolatban nyújtanak ismereteket, programokat. A felsőoktatás terén az 1992-ben létrehozott Tanszékek Hálózata a legfontosabb nemzetközi program, a civil szférával pedig majdnem 4000 UNESCO Klubon keresztül folyik a kapcsolattartás. A természettudomány az 1970-es években vált igazán fontossá, ami azóta is így van, amit a 2005–2015 közötti Fenntarthatóságra Nevelés Évtized programja is bizonyított. A tudományos és technológiai etikai bizottságot 1997-ben hozták létre azzal a céllal, hogy tudományos alapon dolgozza ki a tudomány- és technológiaetika irányelveit, ezt követően pedig 2005 októberében született meg a Kulturális kifejezések sokszínűségének védelméről és előmozdításáról szóló egyezmény. 1972-ben az UNESCO megalkotta a Világörökség Egyezményt, amelyet 180 ország írt alá, ezzel vállalva kötelezettséget arra, hogy a saját területükön található világörökségi helyszíneket óvja és megőrizze, illetve hozzájárul a világörökségi listán szereplő helyszínek védelméhez. 2003-ban elfogadták a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt is, amihez több mint 100 ország csatlakozott napjainkig. Az információn és kommunikáción belül a Nemzetközi kommunikáció-fejlesztési program (IPDC) és az Információt mindenkinek (IFAP) programok érdemelnek említést. Ehhez a területhez tartozik az UNESCO Világemlékezet Programja, amelynek célja a világ archívumainak, könyvtári gyűjteményeinek a megőrzése.

4. Világörökségi helyszínek Malajziában

Világörökségi helyszínnek olyan természeti és kulturális értékek számítanak, amelyeket a Világörökségi Bizottság felterjesztett. Az UNESCO által 1972-ben indított programban évente egyszer születik döntés arról, hogy melyik helyszín kerüljön be a világörökségi listára. A Világörökség címet elsőként 1978-ban osztották ki, és ekkor 12 helyszín kapta meg a címet. A tagállamok állítják össze a javaslati listát, amelyen azok a helyszínek szerepelnek, amelyeket alkalmasnak tartanak a világörökségi címre. Csak olyan helyszín kerülhet be, amellyel kapcsolatban részletes terv készült annak kezeléséről és a jövő nemzedék számára való megóvásról. A cím elnyeréséhez az adott helyszínnek meg kell felelni a kiválasztási feltételeknek. Korábban 6 kulturális helyszínekre vonatkozó kritérium, továbbá 4 természeti értékekre vonatkozó kritérium volt lefektetve, de ezeket 2005-ben egybeolvasztották. Így napjainkban összesen 10 kritérium van már, amik közül legalább egynek meg kell felelni. 2015-ben már 1031 világörökségi helyszín létezett 163 országban. Ezek döntő többsége, 802 emlékhely kulturális, kb. 200 természeti, és majdnem három tucat kulturális és természeti világörökség egyben. Malajziában 5 világörökségi helyszín található, amelyek közül 2 természeti, 3 pedig kulturális. Ezek közül leghamarabb a természeti helyszínek kapták meg az elismerést 2000-ben, míg a kulturális világörökségek 2008-ban és 2012-ben kerültek fel a világörökségi listára. A Gunung Mulu Nemzeti Park (természeti világörökség) Sarawak államban található Borneó szigetén, és a világ egyik legnagyobb karsztterületének számít. A majdnem 53 000 hektáron elterülő park rendkívül gazdag élővilággal rendelkezik. Nevét a Gunung Mulu nevű hegy után kapta, ami 2377 m-es magasságával a legnagyobbnak számít a környéken. A területen lévő ismert barlangrendszer hossza majdnem 300 km, melyben denevérek millió élnek. A világ egyik legjobban ismert és tanulmányozott barlangrendszere több mint 1,5 millió éves geológiai múlttal rendelkezik. A Gunung Mulu Nemzeti Park egy rendkívüli természeti szépségű terület, hatalmas erdőségekkel, karsztterületekkel, hegyekkel, vízesésekkel és a Föld legnagyobb barlangjaival. A Sarawak üreg, a világ legnagyobb barlangi ürege, 600 m hosszú, 415 m széles és 80 m magas. A park kiváló példája a földtörténet jelentős változásainak. Három fő kőzetképződés figyelhető itt meg: a paleocén és eocén palák és a homokkő formáció; a felső eocén, az oligocén és az alsó miocén 1,5 km vastag mészkőképződménye; a miocén palák. A park jelentős tudományos lehetőségeket kínál a barlangfaunák tanulmányozására, több mint 200 fajjal mutatja be a folyamatban lévő ökológiai és biológiai folyamatokat. A parkban található a világ egyik leggazdagabb növényi faunája. Tizenhét vegetációs övezetet azonosítottak különféle társult faunájukkal együtt. Körülbelül 3500 növényfaj, 1700 moha és több mint 4000 gombafaj él itt. A maláj kormány 1974-es megalakulása óta olyan politikát folytat, amely nem engedélyezi a közúti bejutást a parkba, biztosítja az ellenőrizetlen belépés nagymértékű minimalizálását. Ezek is mind hozzájárulnak a park tiszta állapotának és ökológiai integritásának folyamatos fenntartásához és védelméhez.

Az 1974-ben létrehozott Gunung Mulu Nemzeti Park védelmét és kezelését teljes mértékben támogatja az 1998. évi Nemzeti Parkok és Természetvédelmi Területek rendelete és annak kiegészítő jogszabályai, valamint az 1999. évi Nemzeti Parkok és Természetvédelmi Területek szabályzata. A rendelet többek között meghatározza a park határain belül megengedett tevékenységeket és fejlesztéseket. Jelenleg a park több mint 90%-a és a barlangok 95%-a zárva van a látogatók elől. Az egyetlen kivétel a kutatási cél. A parkot körülvevő erdőterületek erősen hiányosak, nagy részét kitermelték, ami fenyegeti a park integritását és természeti értékeit. A megnövekedett erózió és az ebből eredő iszapterhelések jelentősen megváltoztathatják a vízi ökológiát, ezért állandó nyomkövetést igényelnek. A park szomszédságában lévő erdők fakitermelése és olajpálma-ültetvénnyé történő átalakítása is állandó és folyamatos figyelmet igényel a lehetséges káros hatások miatt. Borneó északi részén elterülő mintegy 75 ezer hektár területű Kinabalu Park (természeti világörökség) is ugyanabban az évben került fel a világörökségi listára. Nevét a 4095 m magas Kinabalu-hegy után kapta. Földtani szempontból a Kinabalu Park egy gránit formáció, amely 15 millió évvel ezelőtt alakult ki, és az 1 millió évvel ezelőtti tektonikus mozgások során nyerte el végső formáját. Geológiai fiatalsága ellenére kivételesen gazdag fajokban, a természetes növényzet a park területének több mint 93%-án megvan. A park harmadán trópusi alföldi és hegyi esőerdők, másik harmadán pedig trópusi erdők találhatóak. A parkot Délkelet-Ázsia növényi sokféleségének központjának tartják, becslések szerint kb. 5000–6000 növényfaj található meg. Borneó növényfajainak legalább felének, madár, emlős és kétéltű faj felének, valamint a hüllők kétharmadának képviselőit megtalálhatjuk itt. A park változatos élőhelye 6 vegetációs övezetet foglal magába, az alföldi esőerdőtől az alpesi cserjésig. Sajnos sok helyen egészen a park határig nyúlnak el települések, mezőgazdasági területek, folyik fakitermelés. A határok módosítására irányuló nyomás egyes területeken integritásvesztést okozott, és a további hatások elkerülése érdekében a parkon kívüli kulcsfontosságú stratégiai helyszíneken továbbra is folyamatosan szabályozni kell a fejlesztést. Noha a régió alföldi erdőinek nagy részét más célokra alakították át, és a park a mezőgazdaság és egyéb fejlesztések „tengeri szigetévé” alakul, továbbra is kiválóan védett állapotban van. A maláj kormány beszüntette a parkkal szomszédos bányászati tevékenységeket, és a fakitermelést is sikerült kordában tartani. Kulcsfontosságú problémák közé tartozik a növekvő nyomás, amelyet a kereskedelmi turizmus, a szomszédos földhasználat, a behatolás, valamint a fokozott kapacitásépítés jelent, illetve nagyobb hangsúlyt kell fektetni a közvélemény tudatosságának növelésére. Az idegenforgalmi nyomás magas és növekszik, de a hatások jelenleg ellenőrzés alatt állnak, és a látogatóhelyek intenzív fejlesztését a park szélére korlátozzák.

Melaka (vagy más néven Malakka)

(kulturális világörökség) az azonos nevű állam székhelye Malajziában, míg George Town (kulturális világörökség) Pinang szövetségi állam székhelye. Mindkét település óvárosa 2008-ban felkerült az UNESCO világörökség listájára. A Malaka-szorosban található két város Malajzia történelméből a gyarmati múlt emlékét őrzi. Mindkét városban megtalálhatóak a maláj, a kínai, az indiai és az európai gyarmatosító hatalmak (portugál, angol, holland) építészetének a nyomai. Melaka történelme nyúlik régebbre vissza, a 14. század végén alapították, így Malajzia történelmének egyik legrégebbi ma is meglévő városának számít. Melaka egyik legismertebb épülete a holland gyarmati időkből meglévő korábbi kormányzósági palota, ami napjainkban múzeumként üzemel. A holland mellet a 15. századi maláj szultánság, továbbá a portugál gyarmati időkből származó emlékek találhatóak még meg az településen. George Town a 18–20. század közötti angol fennhatóságnak köszönheti az alapítását és a városképét is. Az 1786-ban brit kereskedők által alapított város egy multikulturális közeggé vált az idők folyamán, ahol a malájok mellett indiaiak, kínaiak és az európai bevándorlók is nagy számban telepedtek le. A világörökségi cím elnyerésekor az indokok között ott szerepelt mindkét város esetében a multikulturális közeg és kereskedelem nyomai, a több évszázad alatt itt megforduló gyarmatosító hatalmak hatása. A kulturális hagyományok, a sokféle vallás, nyelv és etnikum is fontos szerepet játszik mind a mai napig a két város életében.

George Town és Melaka két különböző történelmi és fejlődési periódust jelenít meg, így különleges kulturális egységet képvisel Délkelet-Ázsiában. 2012-ben lett a Világörökség része a Lenggong-völgy régészeti helyszíne, ami kulturális szempontból érdemelte ki a címet. Az itt található régészeti lelőhelyek viszonylag háborítatlanok, és a talált leletek általában jó állapotban vannak, ami nagyrészt az alacsony látogatottságnak köszönhető. A völgy a Maláj-félszigeten a Perak folyó közelében található, ahol mintegy 1,83 millió évvel ezelőttől i. sz. 300-ig élt emberelődök nyomait találták meg a régészek. Ekkor egy meteor becsapódásának köszönhetően a folyó új irányt vett fel, és ennek lett köszönhető az, hogy az őskori emberek nyomai és szerszámai fent tudtak maradni. A Bukit Benuh lelőhelyen olyan szakócákat is találtak, amelyek a legrégebbiek közül valók Afrikán kívül. Ezek a bizonyítékok a hominidák korai délkelet-ázsiai megjelenését is bizonyítják. Kota Tampannál 70 000 évesre becsült szerszámokat találtak, a lelőhelyet lakói feltételezhetően a Toba vulkán kitörése miatt hagyták el. Ezen kívül még fontos lelőhelynek számít Bukit Fawa, ahol 100–200 000 évesre becsült szerszámokat, Bukit Buhum környékén pedig 40 000 éves leleteket tártak fel. Itt találták meg Malajzia és a térség legrégebbi emberi csontvázát is, az ún. peraki embert, aki 10 000 évesnél is idősebb, és a pleisztocén-holocén határán élő emberelődhöz köthető. A Lenggong-völgy környezetében közel 20 barlang található, amelyek közül eddig háromban tártak fel őskori temetkezési nyomokat.

3. Malajzia és az UNESCO kapcsolata

Malajzia nem tartozik az UNESCO alapítói közé, viszonylag elég későn, 1988-ban lett a szervezet tagja. Az azóta eltelt időszakban viszont elég sok tekintetben meghatározó szerepet vállalt Malajzia a térségben a szervezet munkájában. Kuala Lumpur székhellyel működik a 2005 márciusában, a katari Dohában létrehozott Nemzetközi Tudományos, Technológiai és Innovációs Együttműködés Központ (ISTIC), amelynek 77 ország a tagja. Átfogó célja, hogy megkönnyítse a fejlődő országok nemzeti tudományos, technológiai és innovációs politikáinak az alakítását. A szakpolitikák végrehajtásában játszott tanácsadó szerepe mellett kiválósági központok hálózatán keresztül segíti elő a tapasztalatok és a legjobb gyakorlatok cseréjét is. Ezek a központok támogatják a hallgatói csereprogramokat, a kutatókat, a tudósokat és a technológiákat a fejlődő országokban. Szintén Kuala Lumpurban található a délkelet-ázsiai és csendes-óceáni regionális nedves trópusok hidrológiai és vízkészlet-központja (HTC-KL). Az intézmény katalizátorként működik a térség régióinak országai között, ahol a vízhez kapcsolódó problémákra sürgős figyelmet és megbízható megoldást kell találni. Az 1996-tól 2001-ig terjedő időszakban arra törekedtek, hogy erősítsék a kapcsolatokat a kutatás, az alkalmazás és az oktatás között. A HTC-KL a malajziai Természeti Erőforrások és Környezetvédelmi Minisztérium Öntözési és Vízelvezetési Osztálya égisze alatt működik. Ezen a regionális központon keresztül az új technológiák megoszthatók a fenntartható vízfejlesztés közös célja érdekében. Az UNESCO 1971-ben vezette be az Ember és Bioszféra programot (MAB), amelynek fő célkitűzései között szerepelt a biodiverzitás megőrzése, a fenntartható fejlődés és az ahhoz kapcsolódó logisztika. 2009-ben nyilvánították bioszféra-rezervátummá a Chini-tó környékét Malajziában, amivel majdnem 7 hektárnyi terület kapott védelmet. A Chini-tó Malajzia második legnagyobb természetes édesvízi tava, mintegy 12 565 hektár területen. A tó 13 összekapcsolódó részből áll, amelyek mindegyikének megvannak a saját jellemzői. A történészek úgy gondolják, hogy a Chini-tó egy ősi khmer város helyszíne, ám a helyi emberek úgy vélik, hogy a titokzatos tavat a Naga Sri Gumum nevű Loch Ness-típusú szörny őrzi. A Chini-tónak és környékének igen gazdag az élővilága, közel 138 faj képviseli a növényeket, 300 faj a vízi gerinceseket és 144 faj az édesvízi halakat. Több ezer fehér és rózsaszín tavirózsa jelenik meg a tavon augusztus és szeptember között, átalakítva a tót egy úszó, többszínű kertté. 2014-ben a Sabah államban található Crocker-hegység is bioszféra-rezervátum lett. A rezervátum területe közel 350 000 hektár, ahol több mint 730 növény- és 500 állatfaj őshonos. Az UNESCO által is elismert Langkawi Geopark a Maláj-félsziget észak-nyugati sarkában található, Kedah államban. Egyedülálló abban a tekintetben, hogy 99 sziget együttesen alkotja a Langkawi-szigetcsoportot. A Geopark a legteljesebb paleozoikus üledékes kőzetekkel rendelkezik Malajziában, a kambriumtól egészen a perm időszakig. A terület a Sibumasu masszívum része volt. A korai perm időszakban a Sibumasu letört a Gondwana masszívumról, észak felé sodródott, és ütközött a Kelet-maláj és Indokína területtel, amivel együtt kialakította a délkelet-ázsiai kontinenst. Később, a mezozoikum alatt, a szigetek jelentős tektonikus eseményen estek át, amelynek eredményeként számos gránitformáció képződött. Ugyanakkor az egész Maláj-félsziget felemelkedett, a Langkawi-szigetekkel együtt, amiket a több helyen is megőrződött geo- és biodiverzitás tesz különlegessé. Az immateriális kulturális örökségre (ICH) is lehet példát találni Malajziában. Ide tartozik a silat, ami az önvédelmet és a túlélést ötvöző maláj küzdősport. A silat a fizikai és a szellemi képzésre is nagy hangsúlyt fektet, és mindezek mellett magában foglalja a hagyományos maláj ruházatot, hangszereket, szokásokat is. Sokféle silat stílus létezik, amelyeket az emberi anatómia, a természet és az állatok mozgásai inspiráltak. Például a silat Harimau esztétikus ritmikus mozgással jár, amely utánozza a tigris támadásának művészetét. Csak Malajziában több mint 150 ismert silat stílus van, amelyek neve természetes elemektől, például állatoktól és növényektől származik. A maláj silatot eredetileg harcosok gyakorolták – mint az igazságosság nemes végrehajtói –, de manapság a gyakorlók mesterekből, gurukból, tanárokból és hallgatókból állnak. Az edzésekre általában este vagy éjszaka kerül sor nyílt terepen, például udvaron, a Mester és a „Jurukaka” vezetésével. A gyakorlat egyre inkább átlépte harcművészeti státuszát, és inkább népszerű előadó-művészet, szabadidősport vált belőle. A Dondang Sayang egy hagyományos maláj művészet, amelyet Melaka városában még mindig négy közösség gyakorol, köztük a maláj és a portugál közösség is. A gyakorlat ötvözi a zene elemeit, a dalokat és az énekeket, gyönyörű, dallamos költészet jellemzi. A hagyomány alapján az előadásokat zene kíséri, és két egymással ellentétes nemű énekes énekel. Az énekesek általában olyan személyek, akik rendkívül hozzáértők és jártasak a szavalatok terén is. A Mak Yong Színház egy ősi színházi forma, amely ötvözi a színészi előadást, a vokális és hangszeres zenét, a gesztusokat és a bonyolult jelmezeket. A Mak Yong Malajzia északnyugati részén fekvő Kelantan falvakra jellemző, ahonnan a hagyomány is származik, és főleg szórakoztatásként vagy gyógyító gyakorlatokkal kapcsolatos rituális célokra használták a régmúltban. Egy tipikus Mak Yong előadáson táncok, színészek és zene, valamint improvizált monológok és párbeszédek követik egymást. Egyetlen történetet több egymást követő éjszakán keresztül mutatnak be háromórás előadások keretében. A Mak Yongot főként női együttesek adják elő, férfi zenészek kíséretében.

5. Javaslati listára felkerült helyszínek Malajziában

A Taman Negara Nemzeti Park (természeti világörökség) 2014-ben került fel a javaslati listára. A park elődje 1939-ben jött létre, amit a britek V. György király néven nemzeti parkká nyilvánítottak. Az 1957-es függetlenség után a Taman Negara a király és a három állam megfelelő szultánjainak joghatósága alá került. Közigazgatási szempontból a Természeti Erőforrások és a Környezetvédelmi Minisztérium alá helyezték. A nemzeti park teljes területe 434 351 hektár, amelyen belül változatos tengerszint feletti magasságú területek találhatóak. Földtani szempontból a park majd egész területe üledékes kőzetekből áll, keleti részén fordul elő kisebb gránitformáció. A nemzeti park a növényfajok és a genetikai sokféleség szempontjából a leggazdagabb területek egyikének tekinthető, több mint 3000 növényfajjal, míg a kb. 150 emlősfajból álló állatpopulációja legnagyobbnak számít az országban, ahol többek között ázsiai elefánt, maláj tigris, leopárd is él. A körülbelül 130 millió évvel ezelőtt kialakult park különféle szárazföldi ökoszisztémákat tartalmaz, amelyek rengeteg flórát és faunát tartalmaznak, közülük sok az endemikus, a ritka, a veszélyeztetett és a sebezhető. A szárazföldi és vízi biodiverzitás a növény- és állatközösségek, fajok és genetikai sokféleség gazdagságát eredményezi. Selangor államban található az 544 hektáros FRIM Selangor Forest Park (FRIM-SFP) (kulturális világörökség), amely ember alkotta trópusi esőerdőkből, vízesésekből és botanikus kertekből áll. A park erdőállománya az 1920-as években kezdeményezett sikeres újratelepítési erőfeszítések eredménye. A FRIM-SFP leghíresebb látványosságai közé tartozik az erdei lombkorona sétánya, a túra- és kerékpáros útvonalak az óriás lombkorona fák árnyékában. A park ritka és egyedülálló példát nyújt a világ számára azokkal a trópusi esőerdőkkel kapcsolatban, amelyet a gazdálkodás és a bányászat pusztított el, mivel megmutatta, hogy tudományos erőfeszítésekkel meg lehet újítani az elpusztult trópusi esőerdőt, egy emberi élet során. A trópusi esőerdők összes tulajdonságát helyreállították a parkban, ideértve a négyrétegű fő lombkoronaszintet, a cserjék, az alsó talajtakaró és a talajrétegek szerkezetét, valamint a nagyon magas szintű biodiverzitást. A FRIM-SFP a világ legrégebbi és legnagyobb újjáépített trópusi esőerdejének számít a világon. 2017-ben a FRIM Selangor Forest Park mellett még két helyszín is felkerült a javaslati listára. Ebből az egyik aGombak Selangor kvarc gerinc (természeti világörökség), amely Kuala Lumpurtól északkeletre húzódik. A mintegy 200 millió éves képződmény több mint 14 km hosszú és 200 m széles méretével a leghosszabb kvarcképződménynek számít a világon. A térségben több endemikus növény is megtalálható, olyanok is, amilyenek a világon sehol máshol nem fordulnak elő. Annak ellenére, hogy Malajzia egyik legszokatlanabb geológiai formációja, viszonylag kevés védelmet élvez még, és napjainkban a városfejlesztés fenyegeti.

A javaslati listára felkerült másik helyszín a Royal Belum Állami Park (természeti világörökség). A Perak államban található Belum–Temenggor 117 500 hektárnyi területe a legnagyobb folytonos erdőnek számít a Maláj-félszigeten. A Belum-Temenggor két részre oszlik. Belum északra, közvetlenül Malajzia és Thaiföld határán fekszik, míg Temenggor Belumtól délre található. Úgy gondolják, hogy a Belum–Temenggor több mint 130 millió éve létezik, így a világ egyik legrégebbi esőerdőjének számít, így idősebb az Amazonas és a Kongó-medencében lévő esőerdőnél. Az erdő szívében fekvő ember által készített tó, a Tasik Temenggor 15 200 hektáron terül el, és szigetek százai tagolják. Belum–Temenggor viszonylag érintetlen erdeje ad otthont sokféle ritka és védett növény- és állatfajnak (pl. maláj tigris, indiai elefánt, gibbon). Földtani szempontból a park a Maláj-félsziget nyugati részén helyezkedik el, közvetlenül két kontinentális lemez tektonikus határa mentén. Ez a legnagyobb zavartalan élőhely és ökoszisztéma Malajzia szárazföldjének, édesvízi folyóinak és tavainak biológiai sokféleségének in situ védelme érdekében. A park számos endemikus, ritka és veszélyeztetett növény- és állatfajt tartalmaz, amik között számos ikonikus, de ritka, sebezhető és veszélyeztetett növény is megtalálható. A listára 2019-ben került fel a Selangor állam Bukit Lagong völgyében található Sungai Buloh lepratelep (kulturális világörökség), Kuala Lumpurtól 25 km-re. Az 1930-ban létrehozott intézmény a leprások kezelésére jött létre, és egyben a világ egyik lepra kutatóközpontja volt. A telep eredetileg több mint 562 hektáros területet fedett le, és több mint 600 épületből állt. A komplex, hosszú távú társadalmi és orvosi szükségletek kielégítése érdekében a Sungai Buloh lepratelepet modern, önellátó emberi településként szervezték meg.