A melakai Holland tér

A melakai Holland tér (vagy más néven Vörös tér) egyike azon maláj helyszíneknek, melyeket talán még azok is ismernek, akik sosem jártak az országban. Az UNESCO Világörökségi óváros ékessége – mely számtalan képeslapról visszaköszön – a XVII-XVIII. századi holland gyarmatosítás korának hírmondója, alternatív elnevezését viszont épületeinek feltűnő, terrakotta vörös színéről kapta.

A város történelmi központjában, Bandar Hilir negyedben, a Melaka-folyó partján elterülő festői tér minden bizonnyal Melaka legismertebb turisztikai nevezetessége: az, amit minden, a városba érkező utazó elsőként akar megcsodálni. A múzeumokkal, galériákkal, templomokkal, kávézókkal és szuvenír árus standokkal körülölelt tér születése a XVII. század derekáig nyúlik vissza. Ekkor, 1641-ben foglalták el a várost a hollandok a portugáloktól, s láttak neki Melaka saját igényeiknek megfelelő átalakításához. Bár a régi portugál A Famosa tornyot lerombolták, az erőd többi részét megtartották, korszerűsítették, sőt, ki is bővítették. Éppen a Holland térrel szemben található a helyreállított Middleburg-bástya, mely már a holland uralom alatt épült az erődhöz. A lerombolt torony helyén emelhették a Stadthuys, vagyis a városháza épületét, mely egész Ázsia legrégebbi holland építészettörténeti emléke. Hozzá kell azonban tenni, hogy amíg a portugáloknak Melaka a legfontosabb távol-keleti központja volt, addig a hollandok számára már csak másodlagos jelentőséggel bírt az újonnan alapított Batávia, a mai Jakarta mögött. Ezért a holland uralom 183 éves időszaka alatt Melakára a viszonylagos béke köszöntött.

A Stadthuys, vagyis a városháza

A Holland tér legelső épülete az 1641-60 között épült Stadthuys volt, mely a holland gyarmati város közigazgatási központjaként működött: innen irányították Melaka adminisztrációját, ez az épület volt a holland kormányzók és kormányzó helyettesek hivatala, sőt előfordult, hogy rezidenciája is. Jelentősége jól mutatja, hogy ebben a korban már nem a katonai rendeltetésű épületek számítottak a legfontosabbnak, hanem a polgári adminisztrációé. A Stadthuys jellegzetes holland stílusban, a hollandiai Hoorn település városházájának mintájára épült meg (utóbbi 1420-1796 között létezett). A melakai Stadthuys épületének eredetileg tégla falazása volt, azonban az építőanyag szivárgása miatt levakolták és fehérre festették. A városháza 1824-ig látta el közigazgatási feladatait, vagyis nem csak a hollandokat szolgálta ki, hanem a briteket is. A XX. században, Malajzia függetlenné válása után a melakai kormány használta 1979-ig, majd 1982-ben múzeummá alakították. Az épületben jelenleg a Történeti és Néprajzi Múzeum anyaga látható, mely a város, illetve az állam történelmét, valamint az itt élő multikulturális közösségek életmódját és kultúráját mutatja be. Belépőjegyével négy további gyűjtemény, a Cseng Ho Admirális Galéria, a Melaka Irodalmi Múzeum, a Demokratikus Kormányzat Múzeuma, illetve a Kormányzók Múzeuma is megtekinthető.

A városháza kétszintes épülete magában foglalta a titkári irodát, az irattermet, az imatermet, az ebédlőt, egy vendégházat, a cselédlakásokat, a főkereskedő lakrészét (ne felejtsük el, hogy a Melakát meghódító Holland Kelet-indiai Társaság elsősorban kereskedelmi szervezet volt!), a börtönt, a kereskedelmi irodát, raktárakat, udvarokat és egy különálló pékséget, ahol a kolónia európai lakói az otthon, Hollandiában megszokott pékáruhoz juthattak.

A legenda úgy tartja, hogy a városházának több titkos alagútja is volt, az egyik a Szent Pál-dombon keresztül vezetett, míg egy másik a kétszáz méterre lévő Melaka-folyóval kapcsolta össze a Stadthuys épületét, szükség esetén ezáltal biztosítva a folyami menekülés útvonalát. A komplexum 1986-os felújítása során azonban nem találtak bizonyítékokat ezekre az alagutakra. Jelenleg a Stadthuys Melaka legfontosabb múzeuma, mely évente több mint 48 ezer látogatót fogad. Ugyanakkor a múzeum – sajnálatos módon – nem ad ismertetőt a városháza történelméről, eredeti funkciójáról, felépítéséről, eredeti építészeti elrendezéséről, valamint egykori tevékenységeiről. Az egyetlen helyiség, ahol valamelyest megismerkedhetünk ezzel, a kormányzó terme, amely igyekszik felidézni a holland gyarmati idők hangulatát.

A Krisztus-templom

A Holland tér másik ikonikus vörös épülete az egyszerű formavilágú Krisztus-templom, mely Malajzia legrégebbi működő protestáns temploma, egyben a legrégebbi fennmaradt holland templom, amely az anyaországon kívül található. A Stadthuys mellett álló kegyhely 1741 és 1753 között épült, ezt megelőzően a hívek a Szent Pál-domb tetején álló régi templomot, a Bovenkerket használták istentiszteleteik alkalmával. Amikor ugyanis a hollandok elfoglalták Melakát a portugáloktól, betiltották a római katolicizmust, s a meglévő katolikus templomokat református kegyhelyekké alakították. Ahogy a városháza, úgy a Krisztus-templom is a XVII-XVIII. századi holland gyarmati építészet ékes példája: a téglalap alaprajzú, masszív falairól és oszlopairól ismert, és holland tetőcserepek felhasználásával épült templom belül is a protestáns puritánságot tükrözi: úgy tervezték, hogy a melakai holland hívek jámbor keresztyén hitének szimbóluma legyen. A takarékoskodás és az újrahasznosítás korabeli példája a templom padlózatát burkoló gránittéglák esete, melyek eredetileg hajóballasztként funkcionáltak, hogy a hajók viharban is függőlegesen a víz felszínén maradhassanak. Melakában aztán a ballasztot kereskedelmi cikkekre cserélték, a gránittéglákat pedig építkezésekhez használták fel. 

1838-ban a templomban megszűnt a holland református egyház működése, majd a kalkuttai püspök az anglikán egyház szertartása szerint szentelte fel, s ekkor kapta a Krisztus-templom elnevezést is. 1858-ban pedig fenntartását átvette a Straits Settlements, a Szoros-települések brit kormánya. Az épület legrégebbi része a homlokzatán magasodó kis boltív harangja, melybe az „1698”-as évszám van belevésve, tehát régebbi, mint maga a templom, így a harang feltehetően egy másik templomhoz tartozott, mielőtt ide került volna. A templom padlóján – a gránittéglák között – illetve falain számos portugál, holland és örmény sírkövet és emléktáblát is lehet találni, ezek a város már korábban is multikulturális közösségének emlékei. A sekrestye és a tornác azonban jóval későbbi, mint a templom, ezeket már a britek építették az épülethez a XIX. század derekán. Eredetileg ez az épület is fehér színű volt, csak később kapta ma is jól ismert terrakotta vörös színét. A Krisztus-templom felbecsülhetetlen értékű egyházi igazgatási iratokat (egyházi könyveket, jelentéseket, anyakönyveket), illetve ezüst oltáredényeket őriz. Vasárnaponként két istentiszteletet is tartanak itt, az egyiket angol, a másikat mandarin nyelven, egyébként a templom hétfőtől szombatig 8:30 és 17:00 óra között van nyitva.

A Holland tér más sajátosságai

A tér harmadik jellegzetes építménye a szintén vörös színben pompázó Tan Beng Swee óratorony, melyet egy milliomos kínai filantróp, Tan Jiak Kim építtetett apja, Tan Beng Swee (1828, Szingapúr – 1884. november 4. Szingapúr) kívánsága szerint. Tan Beng Swee apja, Tan Kim Seng adományozta a városnak az óratorony melletti hidat, illetve a kínai közösség számára földet, melyet temetőként használhattak. Szingapúrban pedig a vízközművek fejlesztésére adományozott. A tér közepén magasodó óratorony harangján az 1886-os évszám jelzi, hogy mikor készült, és Tan Jiak Kim mikor adományozta azt a városnak, a harangnak otthont adó épülettel együtt. Az eredeti óraszerkezetet a londoni Smith & Sons Clockmakers gyártotta, melyet 1982-ben egy japán Seiko márkájú szerkezetre cseréltek. Ez a lépés komoly felzúdulást keltett Melaka idős kínai lakosainak körében, akik még jól emlékeztek a japán megszállás idején elszenvedett abúzusra. A tehetős Tan család egyébként igen nagy tiszteletnek örvendett a Szoros-településeken, így Szingapúrban és Melakában is. Tan Beng Swee a kereskedőcsalád második generációs családfőjeként a kínai közösségek vezetője, Kapitan Cinája volt e városokban.

Tan Beng Swee Szingapúrban született 1828-ban, egy igen tehetős és nagy tiszteletnek örvendő, maláj nyelvű kínai családban. Apja, Tan Kim Seng 1840-ben megalapította saját üzleti vállalkozását, a Kim Seng & Co.-t, amelyben fia 1852-ben, mindössze 23 évesen a partnere lett. Édesapja 1864-es halála után egyedül vitte tovább az üzletet, majd nemsokára Shanghaiban is irodát nyitott. Emellett elvállalta a melakai kínai közösség ügyes-bajos dolgainak felelősségét, illetve a Cheng Hoon Teng templom elnöki tisztét is, melyet előtte az édesapja töltött be. Mindeközben a szingapúri hokkien közösség vezetői posztját is betöltötte, és több templom igazgatóságában is helyet foglalt. 1876-ban megalapította a Tan klán kongsiját (Tan Si Chong Su néven) a szingapúri Magazine Roadon. A brit gyarmati adminisztráció idején béke- és rendőrbíróként, illetve önkormányzati biztosként működött. Mint filantróp, kórházakat, iskolákat támogatott és ingyenes oktatást kínáló tanítási intézményeket alapított, az egyik ilyet Melakában, melynek mintegy száz tanulója volt. Legidősebb fia, Tan Jiak Kim 1878-as esküvője alkalmából nagyszabású ünnepséget szervezett a melakai Stadthuys épületében. Tan 1884. november 4-én hunyt el Szingapúrban, testét Melakában helyezték végső nyugalomra.

A Holland tér közepén, közvetlenül az óratorony mellett található a máig működő Viktória királynő-kút, mely kivételesen nem a holland, hanem a brit gyarmati időszak emléke, és az uralkodó gyémánt jubileumára készült 1901-ben, bár elkészültét az uralkodónő már nem élhette meg, ugyanis 1901. január 22-én elhunyt. Viktória királynő 1896. szeptember 23-án beérte, sőt, meg is előzte III. Györgyöt, mint Anglia és Skócia történetének leghosszabb ideig uralkodó királya, s ennek apropóján az volt a kívánsága, hogy 1897-ig mindenféle ünnepi rendezvényt halasszanak, hogy gyémántjubileumának alkalmával ünnepelhessen. A szökőkút tetején a következő felirat olvasható: „Victoria Regina 1837-1901”. Ma ez Malajzia egyetlen működő gyarmati szökőkútja, s egyben egy letűnt dicsőséges kor utolsó szimbóluma. Az óratorony és a szökőkút között egy egészen modern látványosság, a hatalmas „I LOVE MELAKA” felirat található, mely legalább akkora sikernek örvend – különösen a fiatalabb turisták körében – mint a tér bármely más látnivalója. Rengetegen fotózkodnak a színes betűk előtt, hogy aztán azon melegében trendi Instagram bejegyzések szülessenek a melakai látogatás apropóján. No és persze nincsen Holland tér holland szélmalom nélkül, így nem meglepő módon még egy ilyen szerkezetre is bukkanhatunk a téren, a Stadthuys épülete előtt, mely szintén sok bámészkodót vonz, még ha ez nem is tulipánföldek, hanem buxusok és más színes virágok között bújik meg.

Melaka, a múzeumváros 

Melaka jó eséllyel versenyben van a legtöbb múzeummal büszkélkedő maláj város címéért, s valóban, a városban egymást érik a különlegesebbnél különlegesebb gyűjtemények, galériák, kiállítások. Még a Holland térre is jutott belőlük egy pár, a Stadthuys múzeumai mellett is. Az 1992-ben megnyílt Ifjúsági Múzeum a holland melakai kormányzat adminisztratív irodájának épületének földszintjén található, és a malajziai fiatalok gazdasági és társadalmi boldogulásának témáját dolgozza fel regionális, nemzeti és nemzetközi szinten. Az épület emeletén a Melaka Művészeti Galéria kapott helyet, melyet 1958-ban alapítottak, és állandó kiállításán mintegy 150 festményt és 30 szobrot tekinthetnek meg az érdeklődők, elsősorban malajziai művészektől, de gyakran állítanak ki külföldiek is, többek között holland alkotók is. Az állandó gyűjtemény mellett időszaki kiállításokat is tartanak, amikor kalligráfiákat, vagy éppen filmes alkotásokat mutatnak be. A két múzeumnak helyet biztosító, egykori közigazgatási épület – amely a változatosság kedvéért szintén vörös színű – postahivatalként, majd 1931-től angol-kínai iskolaként is működött. 1992 óta pedig múzeumépület.

A vörös Holland tér

És ha már annyi szó esett az épületek jellegzetes, sötét terrakotta vörös színéről, legyen itt a magyarázat is, hogy miért és mióta viselik ezt a különleges színt. Mint említettem, a Holland tér épületei eredetileg zömmel fehér színűek voltak, csupán a XX. század eleje óta vörösek. Az angolok 1824-ben szerezték meg végleg Melakát a hollandoktól (a szumátrai Bencoolen városát adták érte cserébe), s miután berendezkedtek, az A Famosa erődöt szisztematikusan lerombolták, majd a holland gyarmati múltra emlékeztető épületeket átfestették. Mindez 1911-ben történt (először még csak világos lazacszínűre, majd később sötétebb terrakotta vörösre), de a valódi okot mára homály fedi, csak legendák maradtak fent róla. Az egyik történet szerint a hollandiai vörös téglás házakat akarták leutánozni, amely után a hollandok mindig sóvárogtak. Csakhogy az épületeket a britek festették le, nem a hollandok, így ez a történet nem áll meg. Egy másik szerint az angolok így akarták megkülönböztetni a régi holland házakat a brit épületektől. Akkoriban azonban még bőven voltak más holland épületek is, amelyeket nem festettek le. 

A harmadik történet talán a legviccesebb, eszerint a helyiek, akik egyfolytában a bételdió termését (sireh) rágták, a növény vörös nedvét a fehérre festett falakra köpték, így demonstrálva a hollandok iránti ellenszenvüket. Később a britek, hogy megspórolják a helyreállítás költségeit, egyszerűen úgy döntöttek, hogy vörösre festik a falakat. Ez utóbbi történetnek valóságalapja is lehet, legalábbis a britek költségtakarékos hozzáállását tekintve, ugyanis a fehérre meszelt falakat gyorsan megfestette az építkezéseknél használt vörös árnyalatú lateritkő színe, melyet általában a heves trópusi esők oldottak fel és fröcsköltek a fehér falakra. Legnagyobb valószínűséggel ez vezethetett az angolok döntéséhez, és sokkal kevésbé a hollandellenes propaganda, melyet a britek találtak ki. Mindenesetre megmosolyogtató adalék a Holland tér vörös épületeinek történetéhez. Mára azonban igazi turistacsalogató szín lett az épületek jellegzetes árnyalata, melynek monotonitását a tér bőséges növényzete, a buja zöld buxusok, a színpompás virágágyások, és a szivárvány minden színében tündöklő, harsány riksák sokasága oldja fel.