Malajzia történelme

A korai időktől 1945-ig

1945-től napjainkig

A világháború után visszatértek az angolok, és Szingapúrral együtt úgy tekintettek a területre, mint ahol továbbra is könnyedén fent tudják tartani a gyarmati uralmat. Tanulva a saját és más gyarmattartók hibáiból, az angolok reformpolitikába kezdtek Malájföldön. Észak-Borneót a gyarmathoz csatolták, így a félszigettel együtt Maláj Unióként akarták a területet kormányozni. A britek egy centralizált állam kiépítésére törekedtek, ami erősen korlátozta volna a szultánok hatalmát, de ez ellenállásba ütközött a malájok részéről. Az 1946-ban alapított UMNO (United Malays National Organisation – Egyesült Maláj Nemzeti Szervezet) volt az első komoly ellenzéki párt, amely a malájok nacionalizmusát felhasználva sikeres harcot indított a Maláj Unió terve ellen. Az angolok erre válaszul 1948-ban létrehozták a Maláj Föderációt, amely nem korlátozta oly mértékben a szultánok hatalmát, de közös szövetségi közigazgatást hozott létre, és állampolgárságot adott a nem malájoknak is. Ezzel egy időben megélénkült a Maláj Kommunista Párt tevékenysége, ami a japánok kiűzése után a gyarmatosítók ellen fogott fegyvert. A zavaros állapotok miatt az angolok 1948-ban rendkívüli állapotot vezettek be, ami egészen 1960-ig fennmaradt. 1957. augusztus 31-től a Brit Nemzetközösség független tagja lett Malajzia, aminek első miniszterelnöke Thunku Abdul Rahman lett, aki a Maláj-félszigetből, Észak-Borneóból és Szingapúrból álló új országot próbált meg felépíteni az UMNO és más pártok segítségével. El tudta érni, hogy egy demokratikus parlament jöjjön létre, és egy, a brithez hasonló jogrendszer kerüljön kiépítésre. Nyelvileg és vallásilag megosztott ország jött létre, amelynek névadó nemzete alig tette ki a népesség felét, míg másik felét bevándorló indiai, kínai közösségek alkották, amelyek nagyon erős identitással rendelkeztek. Malajzia teljes függetlenségét 1963. szeptember 16-án nyerte el, de ebből Brunei kimaradt, mert területén olajat találtak, és nem akartak osztozkodni senkivel. A megalakulás után Szingapúrral támadtak viták, aminek oka az volt, hogy annak a lakossága 80–85%-ban kínai származású volt, és a malájok attól féltek, hogy a városi kínaiak összefogva a malájföldi kínaiakkal dominálni fognak az államban. Két éven át tartó huzavona után 1965-ben megállapodás született arról, hogy Szingapúr és Malajzia szétválik, így ez a dátum lett a maláj függetlenség második dátuma. Ma 13 állam és 3 szövetségi terület alkotja Malajziát. Államformáját tekintve alkotmányos monarchia, az uralkodó az állam névleges feje, valós hatalommal nem rendelkezik. Mivel Szingapúr kiválásával jelentős kínai kisebbségtől vált meg, napjainkra a népesség 60%-át már a malájok adják, amit a pozitív diszkrimináció is erősített. Államvallássá nyilvánították az iszlámot, de az alkotmányba beépítettek egy biztosítékot, mely szerint az iszlám jognak (sáriá) a maláj jogrendben nincs szerepe. A bíróságok megtarthatták függetlenségüket, az állam pedig törvényekkel garantálta a kisebbségek jogait. Az államalkotó malájok és a kisebbségek egy olyan kompromisszumokon át működő államot hoztak létre, amely az aktuális politikai helyzettől függetlenül minden kisebbség életét, jogait biztosítja. Ez viszont egyik nép tetszését sem nyerte el, a malájok túl soknak, míg a kisebbségek túl kevésnek találták. Ezért is törtek ki zavargások az országban, és igen sokan tartottak attól, hogy az ország hamarosan fel fog bomlani. A malájok gazdasági pozíciói igen gyengék voltak, az életkörülményeik, életszínvonaluk is elmaradt a kínai és az indiai származásúak mögött. Az egyetemet végzettek aránya 5% alatt maradt, és a malájoknak legalább fele a szegénységi küszöb alatt élt. A feszült légkört az 1969. májusi választások csak még jobban elmélyítették. Az eredmények nyilvánosságra hozatala után a malájok és a kisebbségek között zavargások törtek ki, amiben legalább ezer ember vesztette az életét. A választásokon győztes UMNO kihirdette a rendkívüli állapotot, és létrehozta a Nemzeti Operációs Tanácsot és bevezették diktatúrát. A tanács két éven át működött, aminek megszüntetése után 1971-ben Tun Addul Razak miniszterelnök bevezette az új gazdaságpolitikát, amely értelmében a legfőbb cél a meglévő gazdasági különbségek mérséklése lett. Az ekkor meginduló gazdasági fejlődés révén a szegényebb rétegek jövedelmei is emelkedtek. Az irodalmi maláj nyelv lett a hivatalos nyelv, és ezt tanították minden iskolában. Az angol nyelv tanítása nem lett kötelező, de ennek ellenére szinte minden oktatási intézményben megmaradt. Razak miniszterelnök az el nem kötelezett országokhoz is csatlakozott, semlegességi politikát hirdetve. 1981–2003 között az ún. Mahathir-korszak az ország gazdasági életének egyik legfényesebb időszaka lett. Mahathir bin Mohamad öt cikluson keresztül volt az ország miniszterelnöke, ami egyedülállónak számított a térségben. Célja a malájok egyenjogúsítása volt, amit más módon képzelt el, mint elődei, nem a kínaiak rovására akarta megvalósítani. Egy olyan kompromisszumos rendszert hozott létre, amely képes volt mindkét fél érdekeit szem előtt tartani. Privatizációs programot indított a kormány, melynek értelmében privatizálták a légitársaságokat, a telekommunikációs vállalatokat és a legnagyobb ötven vállalatot az 1990-es évek közepéig.

Óriási beruházások indultak az országban, aminek egy kulcseleme volt az észak-déli irányú autópálya, ami Szingapúrtól Malajzián át Thaiföldig épült ki, létrehozva ezzel egy fontos gazdasági ütőeret a három ország között. A gépkocsigyártás oly mértékben fejlődött, hogy a gyártás mennyiségét tekintve a régió legnagyobbja lett Malajzia. Mindezek eredményeképpen a GDP 1971–1990 között évi 6–7%-kal növekedett, míg a nemzeti jövedelem megháromszorozódott. Egy évtized alatt Malajzia harmadik világbeli országból a fejlődő országok szintjére küzdötte fel magát. Az 1990-es években a növekedés mértéke elérte az évi 9%-ot, ami lehetővé tette, hogy egy új tudományos központot, egy új adminisztratív fővárost kezdjenek el építeni. A főváros Kuala Lumpur egyik elővárosában, Putrajayában megkezdett építkezéseket az ázsiai pénzügyi válság szakította félbe 1997-ben, ami a kormányon belül is válságot eredményezett. A miniszterelnök szembekerült pénzügyminiszterével, Abdullah Ahmad Badawi-val, aki a mögötte álló koalícióval megszerezte a parlamenti helyek 92%-át, és 2003-ban ő lett a miniszterelnök. Korrupcióellenes ügynökség került felállításra, ami igen hatékonynak bizonyult, egy sor korrupt tisztviselő került bíróság elé. Gazdasági jellegű változásokat is eszközölt, az addigi túl költséges projektek helyett a mezőgazdaság és a geotechnológia kapott nagyobb hangsúlyt. Sikerült a szomszédos országokkal is igen jó politikai és gazdasági kapcsolatokat kiépíteni. Az ASEAN országokkal szabadkereskedelmi megállapodások születtek, és szorosabb lett a kapcsolat Szingapúrral is. 2008-ban újra megválasztották, de addigra az ellenzékkel való viszony annyira elmérgesedett, hogy több kormánytag lemondott és szembefordultak a miniszterelnökkel. Ennek az lett a következménye, hogy új utód után néztek, aki Najib Razak lett. Az új miniszterelnök a gazdasági liberalizmus szellemében kezdte meg tevékenységét. Mivel Kína gazdasági és politikai ereje megkerülhetetlen volt, ezért a Najib kormányzat igyekezett minél jobb viszonyt kialakítani Pekinggel. Ennek egyik bizonyítéka az volt, hogy az ország támogatta Kína Új Selyemút kezdeményezését. A 2013-as választásokon a Najib koalíció győzelmet aratott ugyan, de igen erős ellenzéki összefogás kezdett formálódni a kormánnyal szemben. 2015-ben létrehozták a Remény Szövetsége nevű szervezetet, amelyhez számos kisebb-nagyobb párt csatlakozott. Megvolt minden reményük a győzelemre, mert a kormányzat népszerűsége meredeken zuhanni kezdett, aminek oka az 1MDB állami befektetési alap körüli korrupciós botrány volt, amelybe a kormány és a miniszterelnök is érintett volt. Ezért is történhetett az meg, hogy a 2018. május 9-i választásokon a Remény Szövetsége megszerezte az alsóházi többséget, ami azért is tekinthető politikai földrengésnek, mert a függetlenség óta a kormánykoalíció először vesztette el a hatalmat. A helyzet érdekessége, hogy az ellenzék az akkor már 90 év feletti Mahathirt választotta miniszterelnöknek.

Gazdaság és társadalomföldrajz

Népesség és vallás

Malajzia népessége 60 év alatt óriási változáson ment keresztül, ötszörösére, mintegy 31 millióra nőtt a népesség. Negyede kínai származású, 7–8% pedig indiai felmenőkkel rendelkezik. A kínai kisebbség főleg a városokban él. Nagyon fontos számukra a tanulás és a képzés. A teljes népességen belüli arányuk csökkenő tendenciát mutat, aminek egyik oka az, hogy kevesebb gyermek születik náluk, míg másik oka a kínai bevándorlók számának csökkenése. Az ország gazdasági fejlődése megnövelte a munkaerőigényt, amit csak külföldi munkavállalókkal lehetett kielégíteni. 2015-re az ország 3–4 millió bevándorlót foglalkoztatott, ami a teljes munkaerejének 20–30%-a. Az előrejelzések szerint 2021-re a lakosság 21%-a lesz kínai, a malájok aránya pedig 70% fölé fog emelkedni.   Malajzia államvallása az iszlám, de itt sokkal engedékenyebb, mint más hasonló vallású országokban. A népesség kb. 60%-a gyakorolja az iszlámot, kb. 20% buddhista, amit a kereszténység és a hinduizmus követ.

Penang – Malajzia Szilicium-völgye

A malajziai államok sorából kiemelkedik Penang, amely a félsziget északnyugati partján, a Malakka-szoros közelében található. Területileg két részből áll, magából Penang-szigetéből, ahol a főváros George Town is található, és a Délkelet-Ázsia leghosszabb hídja által összekötött szárazföldi területekből. Penang lakossága eléri az 1,7 millió főt, amivel a legsűrűbben lakott államok közé tartozik. George Town az ország legnagyobb városai közé tartozik, és az UNESCO Világörökség része. A sziget múltja kicsiben az országot jellemző gazdasági, politikai, vallási változások legjobb példája. Az itt élő emberek a földrajzi közelség miatt a hindu vallás hívei voltak egészen addig, amíg a sziget 1136-ben nem lett egy szultánság része, ami egyet jelentett az iszlám vallás felvételével. A szultánságtól 1786-ban a Kelet-indiai Társaság szerezte meg, nem túl barátságos módon. 1874-re érte el jelenlegi kiterjedését a tartomány, és ekkora alakult ki az a szokás, hogy az angolok minden évben egy jelképes összeget fizettek a mindenkori szultánnak az elvett földekért cserébe. Ez a hagyomány a mai napig fennmaradt, igaz, most a maláj kormány adja oda a tartománynak minden évben ezt az összeget. Penang jelentősége a tengeri hajózásban és kereskedelemben nagyon sokáig igen kiemelkedő volt, ami köszönhető volt fekvésének, mivel Ázsia legforgalmasabb tengeri útja mellett található. Ezt a szerepet idővel Szingapúr orozta el. A sziget lakossága mindig is igen vegyes és kozmopolita volt, a malájok mellett kínai, indiai, thai és jelentős számú európai telepedett meg. A II. világháborúban a császári japán hadsereg 1941. decemberében elfoglalta Penangot, az európai lakosság nagy részét még éppen evakuálni tudták a támadás előtt. A megszállás évei alatt a japán hadsereg által elkövetett atrocitások itt is mindennaposak voltak, főleg a helyi kínai kisebbség szenvedett sokat e miatt. A brit erők 1945. szeptember 3-án szálltak partra a szigeten, így George Town lett Malajzia első városa, ami felszabadult a japán uralom alól. A világháború után Penang az ország gazdasági fejlődésnek egyik kulcsmotorja lett, ami annak is volt köszönhető, hogy egy szabad ipari zónát hoztak létre, amit idővel sokan az ázsiai Szilícium-völgynek kezdtek nevezni. Penang a leginkább urbanizált malajziai állam, a lakosság 90%-a városlakó.

A sziget a múltját tekintve inkább kínainak tekinthető, George Town ma is kínai többségű város, ahol jelentős a külföldiek arány is (9%). Az utóbbi években növekedésnek indult a malájok aránya, ami lassan eléri az 50%-ot. Ennek megfelelően a lakosság fele iszlám hitű, de jelentős a buddhisták (36%) és a hinduk (9%) aránya is. Penang mintázza legjobban a különböző etnikumok és vallások békés egymás mellett élésének példáját. George Town városának egy-egy utcájában békésen megférnek egymás mellett a muszlim, a taoista, a hindu és a keresztény vallás hívei. Penang Malajzia egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, számos nemzetközi elismerést is kapott, több nemzetközi magazin is Ázsia egyik legnépszerűbb úti céljaként emlegeti napjainkban.

 

Napjaink problémái, konfliktusai

Malajzia ma politikai, gazdasági szempontból egy stabil országnak mondható, de vannak olyan konfliktusok, problémák, amelyek árnyalják ezt a képet. Ezek közé tartozik a terrorizmus, amely kapcsán az érintettsége is magasnak mondható, mert a lakosság számát tekintve igen sok iszlám hitű van az országban. A legismertebb, kimondottan Malajziához köthető terrorszervezet a Kumpulan Mujahidin Malaysia, ami 40–80 fő körülire becsülhető taglétszámmal jött létre. A szervezet több tagját is sikerült a 2000-es évek elején letartóztatni, ami után befolyása jelentősen csökkent. A terrorizmus elleni harc fontosságát jelzi, hogy 2003-ban megalapították a Délkelet-ázsiai Terrorizmus Ellenes Műveleti Központot a maláj külügyminisztérium szervezésében. Egészen 2016-ig komoly támadások nem is történtek az országban, de az Iszlám Állam felhívására sok szélsőséges utazott az országból a Közel-Keletre. A maláj hatóságok több terrorgyanús személyt elfogtak, akik között volt olyan, aki az Iszlám Államhoz akart volna csatlakozni, de olyanok is, akik konkrét merényletet terveztek az országban. A maláj rendőrség adatai szerint kb. 100 fő hagyta el az országot, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez, ennél több személyt viszont őrizetbe tudtak venni a csatlakozás előtt. A hatóságok szerint kb. 15–20 maláj állampolgár veszthette életét az Iszlám Állam oldalán harcolva. 2016. június 28-án került sor az első, az Iszlám Állam által nyíltan felvállalt terrortámadásra Kuala Lumpur Movida nevű szórakozóhelyén, ahol több ember is megsérült a kézigránátos támadásban. Célja kimondottan a külföldiek elleni támadás volt. A terrorizmus mellett napjaink másik problémája a gazdasági kihívásokkal kapcsolatos. Az utóbbi években a bányászat és az ásványkincsek utáni kutatás fejlődése nyomán felértékelődtek a tengerek mélyén lévő ásványkincsek, így a kőolajért vívott küzdelem határviták formájában jelent meg a régióban. Brunei Borneóban támasztott területi igényeket Malajziával szemben, de ennél súlyosabb a Spratly-szigetek helyzete, amelyekre bejelentette az igényét többek között Kína, Fülöp-szigetek, Malajzia, Vietnám, de még az olajban gazdag Brunei is.

Malajzia elmaradottságából egy igazi sikertörténet született függetlensége után, amely igen sok nehezítő tényező (etnikai, vallási stb.) ellenére történt meg. Össze tudta egyeztetni a liberális gazdaságpolitikát a tekintélyuralmi rendszerrel, a meglévő feszültségeket sikerült kellő mértékben tompítani, együttműködésre sarkalni az eltérő vallású és kultúrájú népeket, továbbá sokat tettek a szegénység felszámolása érdekében. Malajzia még mindig le van maradva – pár mutatószámban – Szingapúr és Brunei mögött, de ha azt nézzük, hogy honnan indult és milyen feltételekkel, akkor mindenképpen pozitívan lehet értékelni az elért eredményeket.