-
Ázsiai elefánt (Elephas maximus)
Ázsiai elefánt (Elephas maximus) Az egyik első magyar nyelvű állattani munka is foglakozik velük, az 1702-ben megjelent Miskolczi Gáspár -féle Egy jeles vad-kert című állattermészetrajz. „Az Éléfánt iszonyú nagy, de felette rút, mindazáltal igen okos, és minden barmok 's vadak között leg-nagyobb, erősebb, szelídebb és akár mire-is igen könnyen meg-tanítható oktalan állat.” Ez még rendjén is volna, de a kötet hemzseg az olyan megállapításoktól, amik… -
IZEH, A BAKHTIARIK VÁROSAi
IZEH, A BAKHTIARIK VÁROSAi Izeh, Khuzestan tartomány ősi városa Shiraztól 446 kilométerre északnyugatra, Iszfahántól 330 kilométerre délnyugatra fekszik, s leginkább elámi történelméről, az ehhez kapcsolódó régészeti emlékekről, illetve az itt élő, egyébként nomád bakhtiari népről nevezetes. A város a Zagrosz-hegység nyúlványainak, a Mongast-, a Murdafel-, és az Asmari-hegyek alkotta ovális völgyben terül el, így éghajlata… -
KASHAN, A CSEMPÉK ÉS SZŐNYEGEK VÁROSA
KASHAN, A CSEMPÉK ÉS SZŐNYEGEK VÁROSA A Teherántól 256 kilométerre délre, a Nagy Sós-Sivatag és a Karkas-hegylánc határán fekvő település Irán egyik legkülönlegesebb és legtöbb látnivalóval megáldott kisvárosa. Jellegzetes látképe, a kupolákkal, széltornyokkal, pálmafákkal megtűzdelt panoráma egész sajátos hangulatot kölcsönöz neki. Kashan múltja a történelem kezdetére vezet vissza, hiszen földjén már a Kr. e. 7.… -
FIRUZABAD, ARDASIR VÁROSA
FIRUZABAD, ARDASIR VÁROSA A száraz és forró éghajlatú kisváros, Firuzabad – mely 110 kilométerre délre található Shiraztól – egy alacsonyabban fekvő, 10-20 kilométer széles síkságon terül el, amelynek köszönhetően az átlag hőmérséklete mintegy 5 fokkal melegebb, mint Shiraznak. Jóllehet, a síkság az őskor óta lakott (jelentősebb kőrézkori régészeti területe Tall-e Rigi), magának a városnak a… -
SZÚZA, CSOGA ZANBIL ÉS SHUSHTAR – KHUZESTAN ÉKKÖVEI
SZÚZA, CSOGA ZANBIL ÉS SHUSHTAR – KHUZESTAN ÉKKÖVEI Általános vélekedés szerint is a 2015 óta UNESCO Világörökségi védelem alatt álló Szúza a világ legrégebbi városainak egyike, mely már a Kr.e. 7. évezred óta lakott. A Kr.e. 4. évezredben lett az iráni eredetű Elám fővárosa (ez volt az első fénykor), a Babiloni Birodalom ősi ellensége, de… -
AHWAZ, KHUZESTAN FŐVÁROSA
AHWAZ, KHUZESTAN FŐVÁROSA Az Irán egyetlen hajózható folyója, a Karun partján fekvő egymilliós lakosú Ahwaz – mely Shiraztól 530 kilométerre északnyugatra, Iszfahántól 515 kilométerre délnyugatra, Irán délnyugati csücskében, az iraki határhoz közel található – komoly történelemi múlttal büszkélkedik. Elhelyezkedéséből adódóan a perzsa mellett itt nagyszámú arab és bakhtiari népesség is él, s a beszélt nyelvek… -
SZÁSZÁNIDÁK, AZ ÓPERZSA BIRODALOM ÖRÖKÖSEI – BISHAPUR, SHAPUR VÁROSA
SZÁSZÁNIDÁK, AZ ÓPERZSA BIRODALOM ÖRÖKÖSEI BISHAPUR, SHAPUR VÁROSA Kr. u. 224 körül egy új hatalom tűnt fel Persziszből, melyet akkoriban a laza államszervezetbe tömörült párthusok – egy szkíta (szaka) eredetű lovasnép – uralt már több mint 450 éve. I. Ardasír, a Szászánida-dinasztia megalapítója ekkor győzte le a párthusok utolsó királyát, IV. Artabanoszt Hormizdegánnál, majd bevonult… -
QESHM, A GEOLÓGIAI CSODA
QESHM, A GEOLÓGIAI CSODA Irán Perzsa-öbölbeli szigetei – azok közül is csupán néhány – csak a legutóbbi időben kerültek fel a nyugati emberek turisztikai térképére. Az országra jellemző hatalmas távolságok, a legismertebb idegenforgalmi nevezetességek messzi volta, illetve a térség szélsőséges időjárási viszonyainak köszönhetően (nyáron napközben az 50 fokot is elérheti a hőmérséklet) Qeshm, Kish és… -
2. Iráni út részletes programterve
2. Iráni út részletes programterve nap Penang – Teherán Isztambuli átszállást követően megérkezés Teheránba. nap: Teherán – Qeshm Teljes leírás itt Teherán Félnapos városnézés a Száadabad palotaegyüttesnél, amely egy 300 hektáros komplexum, amit a Kádzsár-dinasztia és a Pahlavi-család uralkodói építettek. Ma az iráni elnök hivatalos rezidenciája is a komplexum mellett található. A komplexum több mint… -
MIÉRT ÉPPEN IRÁN? MIÉRT ÚJRA ÉS ÚJRA?
MIÉRT ÉPPEN IRÁN? MIÉRT ÚJRA ÉS ÚJRA? Irán az az ország, amelyről az emberek többsége alig tud többet annál, mint ami a napi híradásokban szerepel; leginkább az ország geopolitikai helyzetéből adódó konfliktusokat, melyek azonban szerencsére ritkán élesednek kritikussá. Pedig akinek volt szerencséje egyszer ehhez a lenyűgöző, ősi kultúrával megáldott országhoz, az mindörökké visszavágyik. De mi…
Loading posts...