IZEH, A BAKHTIARIK VÁROSAi

Izeh, Khuzestan tartomány ősi városa Shiraztól 446 kilométerre északnyugatra, Iszfahántól 330 kilométerre délnyugatra fekszik, s leginkább elámi történelméről, az ehhez kapcsolódó régészeti emlékekről, illetve az itt élő, egyébként nomád bakhtiari népről nevezetes. A város a Zagrosz-hegység nyúlványainak, a Mongast-, a Murdafel-, és az Asmari-hegyek alkotta ovális völgyben terül el, így éghajlata tavasszal és nyáron is mérsékelt, télen viszont elég hűvös. A környék lakossága elsősorban mezőgazdasági termelésből és állattenyésztésből tartja fent magát. A város nyaranta a nomádok legfontosabb piaca, ahová termékeiket eladni viszik. Az Izeh környéki vidék panorámája is meglehetősen sajátságos; a síkságokon a bakhtiarik kecske- és birkanyájai legelnek, míg a háttérben magasodó hegyek oldalát több ezer éves elámi reliefek pettyezik. 

A 9 millió főt számláló bakhtiarik Khuzestan tartomány keleti részén élő nomád, pásztorkodó törzs, akik a luri nyelvhez tartozó bakhtiari dialektust beszélik (Khuzestan mellett nagy számban élnek még Chaharmahal és Bakhtiari, Lorestan, Bushehr, és Iszfahán tartományokban is). A legenda szerint a bakhtiarik a Sahname (Firdauszi: Királyok könyve), Irán nemzeti eposzának hősétől, Fereyduntól származtatják magukat. A nehéz életkörülményeknek köszönhetően a törzs megőrizte vérvonalát, leginkább egymás között házasodnak. A bakhtiarik törzse két nagy ágra, a Chahar Lang és a Haft Lang ágra oszlik, mindegyiket egy-egy erős család irányítja. Mind felett a teljes törzset irányító kán áll, akinek személye két évente változik, hol a Chahar Lang, hol a Haft Lang vezetői közül kerül ki. A bakhtiarik nyáron a hegyekben, télen a síkságokon legeltetik állataikat, főleg kecskéket, juhokat, szarvasmarhát és lovakat. A sátras, nomád életmódot az utóbbi időben egyre gyakrabban váltja fel az urbanizálódás, egyre többen költöznek be a városokba. 

Izeh nehezen megközelíthető, természetes védelmet élvező elhelyezkedése okán, e területen már a történelem hajnala óta kisebb, nagyjából független helyi államok jöttek létre. A Kr. e. 5. évezredtől a Kr. u. XIV. századig vannak letelepedett életre utaló régészeti bizonyítékok, jóllehet, ezt az évszázadok során egyre inkább felváltotta a nomadizáló életmód elterjedése. A Kr. e. 1. évezred elején egy Ayapir nevű helyi állam jött itt létre, mely idővel az Elámi Birodalom alávetettje lett. A terület a parthus és a Szeleukida Birodalom idején tűnik fel ismét a történelmi feljegyzésekben, amikor ismét egy erős, félig autonóm állam alakult ki ezen a részen Elymais néven (Kr. e. II. – Kr. u. III. század), ami Elámnak a görög névváltozata; királyai egy részének elnevezésén, illetve a pénzverési szokásokon jól látszik a hellenisztikus és a perzsa kultúra találkozása. A VII. században, az arab hódítás idején a terület az Ida (Idaj) nevet kapta. 638-ban az itt élők békésen adták meg magukat a megszálló araboknak, igaz, csak időlegesen, azonban 642-ben, a niváhandi csata végleg véget vetett a Szaszanida Birodalom hatalmának. 

A szeldzsukok és az Ilkhan-dinasztia alatt újabb félig autonóm állam született meg a területen, melynek uralkodó családja Mal-i Amir néven vált ismertté (az ő nevükből ered Izeh ekkori elnevezése, Malamir). Őket egy szíriai kurd klán, a Hazaraspidák (Atabakok) követték, akik Nagy-Lorestant uralták Atabakan-e Lorestan néven 1155-1424 között. Ebben az időben született meg a Zagroszon átvágó, a karavánok útját megkönnyítő aszfaltozott két út, az Atabak-út és a Királyok útja, melyek maradványai ma is láthatók. Az Atabakok hatalmának a timurida Shah Rukh (1377-1447) vetett véget, ami a terület teljes elhagyatottá válásához vezetett. Az ódon Mongast-erőd is elpusztult, majd a szafavidák uralma idején a síkságot fokozatosan birtokba vették a bakhtiarik. Így, ezt követően – néhány várostól eltekintve – a vidéken az urbánus életformának semmi nyoma nem maradt. 1897-ben a bakhtiarik és a britek egy új kereskedelmi utat hoztak létre, a Bakhtiari-, vagy más néven Lynch-utat. 

Malamirból 1935-ben lett hivatalosan Izeh. Az 1979-es Iszlám Forradalom után elkészült az Izehet és Iszfahánt összekötő autópálya, amely a környezetvédők szerint komolyan veszélyezteti a Zagrosz-hegység törékeny ökológiáját. Ugyanakkor a közeli Karun-folyó megépített gát miatt számos hegyvidéki falu elnéptelenedett, de a környékbeli régészeti emlékeket, történelmi és kulturális helyszíneket is erősen veszélyezteti az elárasztás lehetősége. Márpedig az Izeh körüli vidék számos ókori emlékkel büszkélkedik. Ezek közül is talán Kul-e Farah a leghíresebb, ahol hat elámi sziklarelief látható, köztük felajánlási, felvonulási és egy imádási jelenettel. A terület valószínűleg valamilyen nyitott szentély, vagy áldozati hely lehetett, melyet 1841-ben Sir Austen Henry Layard, angol utazó, régész fedezett fel. Eshkaft-e Salman barlangja négy reliefet, valamint egy 36 soros ékírásos feliratot tartalmaz, melyek a Kr. e. XII. század körül készülhettek (egyes tudósok szerint a szöveg későbbi). Bár a reliefek egy része elég rossz állapotban van, Layard részletes leírása fennmaradt róluk. A domborműveken ábrázolt férfiak sisakja egységesen elámi stílust képvisel.