SZÁSZÁNIDÁK, AZ ÓPERZSA BIRODALOM ÖRÖKÖSEI – BISHAPUR, SHAPUR VÁROSA
SZÁSZÁNIDÁK, AZ ÓPERZSA BIRODALOM ÖRÖKÖSEI
BISHAPUR, SHAPUR VÁROSA
Kr. u. 224 körül egy új hatalom tűnt fel Persziszből, melyet akkoriban a laza államszervezetbe tömörült párthusok – egy szkíta (szaka) eredetű lovasnép – uralt már több mint 450 éve.
I. Ardasír, a Szászánida-dinasztia megalapítója ekkor győzte le a párthusok utolsó királyát, IV. Artabanoszt Hormizdegánnál, majd bevonult a párthus fővárosba, Ktésziphonba.
Párthiát ekkoriban már minden oldalról a szomszédos népek szorongatták, köztük Róma is. Ezt a labilis időszakot használta ki Ardasír a lázadásra, majd valamennyi ellenfelével leszámolt, s hozzálátott birodalma megalapozásához. Az iráni eredetű szászánidák, akik az Akhaimenidák örököseinek tartották magukat, feltehetően az Óperzsa Birodalom felélesztését tűzték ki célul. Központosított birodalmukat a zoroasztriánus államvallás és annak szent iratai, az Aveszta elvei szerint alakították és társadalmi, katonai, valamint államszervezeti reformokat léptettek életbe. Ardasír új fővárost alapított, Ardasír-Khurrát, a későbbi Gúrt, a mai Firuzábádot. Ardasírt fia, I. Shapur – az egyik legjelentősebb szászánida király – követte a trónon. Noha a szászánidák zoroasztriánusok voltak és államszervezetüket is e vallás tanaira alapozták, Shapur toleráns volt más vallások követőivel, engedélyezte hitük gyakorlását.
Ő maga is – bár gyakorolta a zoroasztrizmust – érdeklődött Mani próféta tanai, a manicheizmus iránt. Uralkodását a rómaiak ellen vívott sikeres háborúk jellemezték; három császár, III. Gordianus, Philippus Arabs és Valerianus is vereséget szenvedett tőle. Shapur e győzelmeknek köszönhetően kiterjesztette hatalmát Armeniára, benyomult Szíriába és elfoglalta Antiokheiát is. Győzelmeit az Akhaimenidák temetkezési helyeként ismert Naqhs-e Rosztam sziklafalába vájt domborműveken örökítették meg. A hadjáratok során fogságba esett római hadifoglyok képezték a későbbiek során a városalapítások olcsó munkaerejét. Shapur ugyanis – apjához hasonlóan – több várost is alapított, de közülük is Bishapurt szerette legjobban, itt is halt meg 273-ban.
A 2018-ban UNESCO Világörökségi helyszínné nyilvánított Bishapur – melynek jelentése: Shapur városa, vagy Shapur kiválósága – a Persziszt és Elámot összekötő út mentén jött létre 266-ban, s összekötötte kora legjelentősebb településeit, a Perszepolisz közelében lévő Estakhrt, valamint az egykori párthus fővárost, Ktesziphont.
Mivel ezt a várost is római hadifoglyok építették, így nem meglepő módon városszerkezete a római mintát követte. A korábbi iráni városokkal ellentétben – melyek kör alakúak voltak – Bishapur négyszögletes, melyben függőleges és vízszintes utcák hálózata (hippodamoszi városterv) lett kialakítva. Bishapurban – mely nem egy újonnan alapított település volt, ugyanis a régészek feltárták a korábbi elámi és parthus város alapjait is – a lakónegyedek mellett egy sziklamagaslaton épült vár, egy uralkodói palota, valamint egy Anahita-templom is épült, s a várost tíz méter magas falak védték. Bishapurt a X. századik lakták, aztán elnéptelenedett. A várost az 1930-as években az orosz-francia Roman Ghirshman tárta fel.
Bishapurhoz kötődik a király beiktatásának új ábrázolásmódja is: az uralkodó és az isten, Ahura Mazda egymással szemben, lóháton helyezkednek el, s az isten az uralkodó felé nyújtja a koronát. Ahura Mazda lova Ahrimanon, a gonosz megtestesítőjén, míg Shapur lova III. Gordianus testén tapos.
A szászánida domborművekhez kapcsolódó történelmi-művészettörténeti érdekesség: a reliefeken látható uralkodók alakját jellegzetes, csak rájuk jellemző koronáik alapján azonosították be. Az egyes királyok ugyanolyan koronát viselnek a domborműveken, mint amilyeneket az általuk veretett pénzérméken. Míg az istenségek, Ahura Mazda, vagy Anahita rózsákkal borított koronát hordanak.
Bishapurtól 6 kilométerre, a Tang-e Chowgan-szurdokban található a Shapur-barlang, melyben az uralkodó 7 méter magas szobra látható. A birodalom bukása után, az arab hódítás idején a szobrot ledöntötték, s ekkor az egyik lába eltörött. A XX. század elején pedig a karja sérült meg egy földrengés miatt. A hatalmas szobor 1400 éven át hevert a földön, amikor 1957-ben Mohammad Reza Pahlavi sah helyrehozatta a sérült részeket, s a szobrot visszahelyeztette eredeti állapotába. A legenda szerint, amikor a király vereséget szenvedett a harcban, ebbe a barlangba szaladt be, de eltévedt és soha nem találták meg. Egy másik történet szerint Shapur sírja valahol a barlangban lehet.
I. Shapurt fia, unokája és dédunokája, azaz I., II., és III. Bahram követték a trónon, akiknek uralkodására a területvesztések és a vallási kisebbségek kíméletlen üldözései voltak jellemzőek. Ebben az időben csak a zoroasztriánus vallás volt a megengedett. Mani prófétát is ekkor ölték meg, de üldözték a zsidókat, keresztényeket és a buddhistákat is. III. Bahramot Narszé, I. Shapur másik fia követte a trónon. Feltehetőleg az ő uralkodását megelőző időszak vallásüldözései miatt beiktatási domborművén a király nem Ahura Mazdától, hanem Anahitától kapja a koronát. Narszét unokája, II. Shapur követte a trónon. Hetven éves uralkodása alatt visszaszerezte a korábban elvesztett területeket, ugyanakkor minden korábbinál jobban üldözte a keresztényeket. Az őt követő időszak számos nehézséget hozott: hun támadást, szárazságot, éhínséget, belső anarchiát, trónviszályokat és katonai vereségeket.
I. Huszrau, IV. Hurmuz és II. Huszrau visszaállították a Szászánida Birodalom I. Sápur uralma idejére jellemző dicsőségét, sőt területét még jobban megnövelték: szászánida kézre került Damaszkusz, Jeruzsálem és Egyiptom is.
De II. Huszrau országlása idején már érezhető volt a közelgő összeomlás. Erre az időszakra keleten a heftalita hunokkal, nyugaton pedig a bizánciakkal és a türkökkel folytatott összecsapások voltak jellemzőek, s Huszrau nem szentelt elég figyelmet a délen egyre jobban megerősödő araboknak. Halála után polgárháború tört ki, s a birodalom végzetesen meggyengült. Végül az arabok megadták a kegyelemdöfést; előbb 637-ben Qádiszijjánnál, majd Nahávand mellett 642-ben legyőzték III. Jazdagird szászánida seregeit. Az uralkodó Mervbe menekült, de 651-ben meggyilkolták. S bár az arabok megdöntötték a szászánidák hatalmát, az újonnan meghódított hatalmas területeket képtelenek voltak a szászánida szervezet és hivatalnokok nélkül irányítani, ezért legalább a hagyományaik tovább éltek.
A Perszepolisztól mintegy 5 kilométerre, északra található Naqhs-e Rajab régészeti lelőhely mészkődomborművei is ennek a híres dinasztiának, a Szaszanidáknak állítanak örök emléket. A négy ábrázolás közül az elsőn és a másodikon a dinasztia alapítójának, I. Ardashirnak, illetve utódjának, I. Shapurnak a beiktatási felirata látható, a harmadik dombormű Shapur győzelmét hirdeti Philippus Arabs római császár felett Kr. u. 244-ben, míg a negyedik Shapur főpapját, Kartirt ábrázolja.
