SZÚZA, CSOGA ZANBIL ÉS SHUSHTAR – KHUZESTAN ÉKKÖVEI
SZÚZA, CSOGA ZANBIL ÉS SHUSHTAR – KHUZESTAN ÉKKÖVEI
Általános vélekedés szerint is a 2015 óta UNESCO Világörökségi védelem alatt álló Szúza a világ legrégebbi városainak egyike, mely már a Kr.e. 7. évezred óta lakott. A Kr.e. 4. évezredben lett az iráni eredetű Elám fővárosa (ez volt az első fénykor), a Babiloni Birodalom ősi ellensége, de a mai Irak déli részén fekvő sumér és akkád városok sem voltak tőle biztonságban. Mindezek ellenére Elám és a Folyamköz városállamai mindvégig szoros gazdasági és kulturális kapcsolatokat ápoltak egymással. Kr.e. 639-ben az asszírok lerombolták, de az asszír főváros, Ninive 612-es kifosztását követően Szúza ismét visszanyerte függetlenségét. Ebben az időben Elámot ’Szúza és Ansan királyai’ címen hercegségek alkották.
Fénykorát az Akhaimenidák idején élte; mint a birodalom egyik székhelye, klimatikus viszonyait tekintve téli fővárosa, s mint a Királyi út egyik végállomása, adminisztratív központ volt.
Kr.e. 539-ben Nagy Kürosz foglalta el, s olvasztotta be birodalmába. Utódja, I. Dareiosz lenyűgöző, arannyal díszített márványpalotát építtetett magának a városban. Hérodotosz szerint ez volt az uralkodó kedvenc városa. A bibliai Eszter könyvében – Eszter Xerxész nagykirály zsidó származású felesége volt – több leírást is találunk a városról, illetve a szúzai udvarról. I. Artaxerxész uralkodása alatt Szúza nagy része leégett. A város újjáépítése az őt követő Akhaimenidák nevéhez fűződik. Ekkor épült a folyó túlpartján II. Artaxerxész apadana palotája, melyhez egy paridaiza, egy kert is kapcsolódott. Az épület egészen a korai iszlám idejéig használatban maradt.
Az Akhaimenida Birodalom bukása után, Kr.e. 324. februárjában Szúza Nagy Sándor nagyszabású esküvői színhelyeként került ismét képbe.
Az uralkodó – aki maga is két perzsa hercegnőt vett ekkor feleségül – célja az volt, hogy görög és makedón katonái, valamint a helyi asszonyok házasságával egybeolvassza keletet és nyugatot, az európai és ázsiai elitet. Törekvése azonban nem járt sikerrel: alig egy év múlva bekövetkező halála után a legtöbb házasság válással végződött. De Alexandrosz birodalma is rövidesen részekre szakadt. Szúza – új nevén: az Eulaeus melletti Szeleukia – a Szeleukida Birodalom része lett. Őket a parthusok, majd a szászánidák követték. II. Shapur kifosztotta a várost, lakóit elköltöztette, de Szúza hamarosan ismét újjáépült, végül azonban az arabok elfoglalták a települést, mely a XIII. századig megőrizte jelentőségét. A város francia régészek általi feltárása a XIX-XX. század között történt meg, ekkor, 1910-ben került Hammurapi törvényoszlopa a párizsi Louvre Múzeumba.
A Tigris folyótól mintegy 250 kilométerre keletre, a Zagrosz-hegységben, a Dez és a Shaour-folyó között, egy földsávon kialakult város maradványait ma három nagyobb halom – az Apadana, az Akropolisz és a királyi város halma – rejti. Romjai között egy apadana palota, egy nagyobb, egykor fedett oszlopcsarnok, és egy másik, három kerttel is rendelkező palota maradványai fedezhetők fel. Szúzában látható a bibliai Dániel próféta állítólagos sírja is. Dániel Kr.e. 605 után került a babiloni udvarba, ahol álomfejtéssel is foglalkozott és több uralkodó is igénybe vette tudását. Halála után Szúzában temették el, bár több város is állítja, hogy náluk van a szent életű férfi eltemetve. Szúzának a feltárások szerint egykor három zikkuratja is lehetett. Hasonlóak ahhoz, amely a várostól 40 kilométerre, Csoga Zanbilban is látható.
A ma még meglévő zikkuratok közül a Csoga Zanbilban látható hétszintes, Insusinak elámi istennek szentelt templomtorony az, ami a legjobb állapotban maradt fenn. Ez a mezopotámiai eredetű épülettípus vallási és csillagászati célokat szolgált. Elnevezése a ’ziqqurratu’ szóból ered, amelynek jelentése ’magasra emelkedni’. Különösen magas zikkuratok voltak az ókorban a 92 méter magas babiloni Étemenanki, az Ég és a Föld alapköve, de még ennél is magasabb volt az uruki zikkurat, melyet Anu istennek szenteltek. A régészek összesen 19 zikkurat maradványait fedezték fel 16 városban, míg további tíz létezéséről tudunk a forrásokból. Csoga Zanbilt egyébként Untas-Napirisa elámi uralkodó alapította Kr.e. 1250 körül, majd a Kr.e. VII. században Assur-ban-apli asszír csapatai elfoglalták
A Csoga Zanbil zikkurat 1979 óta UNESCO Világörökség.
Az ősi Királyi út, mely Szardeiszből indult és Szúzáig, illetve Perszepoliszig húzódott, Shushtarnál keresztezte az egykori Pasitigris (a mai Karun) folyót. A város ősi elámi neve Šurkutir volt, és a régió második legrégebbi települése Szúza után. A város az Akhaimenidák idején is jelentős szerepet játszott, majd Curtius Rufusnál is olvasható, ahogy Nagy Sándor és serege Kr.e. 331 utolsó hónapjában átkelt a folyón. Shushtar jelentősége a szászánidák uralkodása idején még jobban megnőtt. Amikor I. Shapur legyőzte Valerianus császárt, nagyszámú római hadifogoly került Perzsiába. A szászánida király Kr.u. 260-ban két híd építését is elrendelte; az egyiket Bishapurnál, a másikat Shushtar mellett, melyeket a foglyul ejtett rómaiak emeltek. Az 550 méter hosszú Band-e Qaisar (Császárhíd) tipikus római szerkezetű és stílusú híd; egyébként ez a legkeletebbre található római híd.
A szászánida uralom idején Shushtar jelentős ipari központnak számított. Nagyszámú vízimalom működött itt, melyek vízét földalatti alagutakon vezették a folyóból a malmokhoz. Ekkorra a folyó vízét mesterséges csatornákon elvezető gátrendszernek köszönhetően Shushtar szinte szigetváros lett, annyira körbefonták a csatornák, melyek víztározóként és öntözésre szolgáltak. A 630-as években aztán a várost bevevő arabok a földalatti alagutakat használták, hogy bejuthassanak Shushtarba.
A Kr.e. V. században épült, egyedülálló hidraulikus csatornarendszere miatt Shushtar 2009 óta UNESCO Világörökségi helyszín. A bravúros, elámi, mezopotámiai, római, perzsa, és arab mérnöki tudást bizonyító rendszer bizonyos részei még ma is működnek.
