QESHM, A GEOLÓGIAI CSODA
QESHM, A GEOLÓGIAI CSODA
Irán Perzsa-öbölbeli szigetei – azok közül is csupán néhány – csak a legutóbbi időben kerültek fel a nyugati emberek turisztikai térképére. Az országra jellemző hatalmas távolságok, a legismertebb idegenforgalmi nevezetességek messzi volta, illetve a térség szélsőséges időjárási viszonyainak köszönhetően (nyáron napközben az 50 fokot is elérheti a hőmérséklet) Qeshm, Kish és Hormuz szigete csak az utóbbi időben váltak lehetséges desztinációkká – szigorúan csak a téli időszakban. Közülük Kish kissé kilóg a sorból. A 70-es években a sah luxus resorttá szerette volna alakítani: golfpályákkal, kaszinókkal, nemzetközi repülőtérrel, szállodákkal, s – mivel a térség szabadkereskedelmi övezet –, vásárlási lehetőségekkel. Bár a politikai fordulat okán Reza Pahlavi álma végül csak részben valósult meg (golfpályák és kaszinók nincsenek), Kish ma is a helyiek kedvenc nyaralóhelye.
A Hormuzi-szoros legnagyobb szigete, az anyaországtól a Clarence- vagy más néven Khuran-szoros által elválasztott, delfin formájú Qeshm luxus tekintetében bár messze elmarad tehetős kistestvérétől, Kishtől, természeti értékeit figyelembe véve a térség egyik leglenyűgözőbb és legizgalmasabb attrakciója. A sziget geológiai képződményeinek köszönhetően a természet szerelmeseinek listáján előkelő helyen szerepel: itt található a világ leghosszabb sóbarlangja (több, mint 6 km), a Namakdán-sóbarlang, melynek fehér, vörös, narancssárga és rózsaszín árnyalatokban pompázó sóképződményei igazi kuriózumnak számítanak.
A barlangnak csak kis része látogatható a turisták számára, a nehezebben megközelíthető járatok csak profi barlangászok előtt van nyitva. A másik hasonlóan lenyűgöző helyszín, a Csahkuh-völgy márgából, illetve homokkőből álló képződményei, meredek, 100 méter magas falakkal szabdalt kanyonjai szintén lélegzetelállító látványt nyújtanak. A természeti erők,
az erózió által formált Csahkuh-völgyet az UNESCO 2006-ban – a Közel-Keleten elsőként – geoparkká nyilvánította.
Qeshm szigetének persze zöldebb látványossága is akad. A sziget északi, középső részén, a szárazfölddel szemben nyúlik el az UNESCO bioszféra rezervátummá nyilvánított Hara erdők természetvédelmi terület, mely lényegében egy mocsaras, mangrove erdővel borított vizes élőhely (a ’hara’ a helyiek nyelvén a mangrove elnevezése). A gémeknek, pelikánoknak, flamingóknak, halászsasoknak, teknősöknek és más kétéltűeknek, halfajtáknak, illetve az árapályhoz jól alkalmazkodó, sárga virágot és édes mandulaszerű termést hozó ’Avicennia marina’ fáknak otthont adó vidék 1972 óta védett. Az élővilág nyugalma érdekében a terület turisztikai és kereskedelmi használata korlátozott. Egyéb iránt a helyiek a híres perzsa orvosról, Avicennáról elnevezett mangrovefák igen tápláló leveleivel etetik a nyájaikat.
A 135 kilométer hosszú, és 10-40 kilométer széles sziget elhelyezkedéséből adódóan az ókor óta fontos stratégiai pont a Hormuzi-szorosban. Így nem véletlen, hogy ma a szigeten található legtöbb kulturális örökség egykor e célból épült. Ezek leghíresebb példája a Qeshm keleti csücskében található portugál erőd (1507-15), mely Afonso de Albuquerque rendeletére épült a Hormuzi-szoros ellenőrzésére. A romos erőd a szoros egykori portugál kolonizációjának egyik utolsó emléke, jóllehet alig száz évig volt csak portugál kézen. A sziget másik építészettörténeti érdekességei a városokban látható, a forró sivatagi hőmérséklet enyhítésére szolgáló széltornyok (perzsául bâdgir, am. szélcsapda), melyek a tradicionális perzsa építészet sajátosságai. E széltornyok – melyeket a Kr. e. IV. évezred óta használják – innen terjedtek tovább a Perzsa-öböl arab országaiban, Afganisztánban, és Pakisztánban.
