-
A kuchingi Margherita-erőd – A Brooke Galéria
A kuchingi Margherita-erőd A Brooke Galéria Gyönyörű, hófehérre meszelt, historizáló stílusú erőd magasodik Kuching dúsan zöldellő folyópartján. A romantikus hangulatú épület egykor kalóztámadások elleni védekezés céljából épült, később rendőrmúzeumként működött, ma pedig Sarawak fővárosának egyik legkedveltebb turisztikai nevezetessége, ahol a Fehér rádzsák történetével ismerkedhetnek meg a látogatók. A lustán kanyargó Sarawak folyó déli partján, egy… -
A kuchingi Astana
A kuchingi Astana A Sarawak-folyó partján, közvetlenül a Sarawak Állami Törvényhozó Közgyűlés hatalmas, jellegzetes, modern épülete mellett bújik meg Kuching egyik legikonikusabb történelmi nevezetessége, az 1870-ben épült Astana rezidencia, vagy más néven Kormányzati épület, mely jól dokumentált, kezdetben romantikus múltjával beszédes tanúja volt a sarawaki székhely históriájának. Az épület, amellett, hogy architektúráját tekintve szép… -
Bukit Mertajam és környéke
Bukit Mertajam és környéke A település Seberang Perai városának kerület székhelye és egyben közigazgatási központja Penangban, Malajziában. 2010-ben Bukit Mertajam lakossága kb. 13 000 fő volt, aminek döntő többsége kínai nemzetiségű, mellettük kb. 13% maláj és 9% indiai származású alkotja a népességet. A település a Mertajam-hegy közelében terül el, amit egy hordalékos síkság vesz körbe.… -
Butterworth
Butterworth Butterworth Malajzia Sebarang Perai városának központi része. A település Penang szigetével szemben helyezkedik el, alig 3 km-re a sziget fővárosától, George Towntól, a szárazföld és a sziget között található Penangi-szoros másik oldalán. 2020-ban Seberang Perai lakosainak száma 946 000 volt, ezzel az ország harmadik legnépesebb városának számított. Butterworth lakossága nem sokkal 100 000 fő… -
A Függetlenség Kikiáltásának Emlékműve, Melaka
A Függetlenség Kikiáltásának Emlékműve, Melaka Elegáns, gyarmati épület áll az ikonikus A Famosa erőd megmaradt kapuja mellett. Napfényben csillogó arany hagymakupolácskái már messziről felhívják magukra a figyelmet, így eltéveszteni sem lehet. Az épületben - melyet Tunku Abdul Rahman volt miniszterelnök alakíttatott át A Függetlenség Kikiáltásának Emlékműjévé – ma múzeum működik, ahol az ország függetlenségi harcát… -
A melakai Szent Pál-templom
A melakai Szent Pál-templom A melakai Szent Pál-hegyen magasodó romos templom, a Gereja St. Paul nem csak Malajzia, de az egész délkelet-ázsiai régió legrégebbi keresztény imaháza, melynek története szorosan összefonódik a jezsuita rend társalapítójának, Xavéri Szent Ferencnek az életével. A templomot később, a holland uralom idején református kegyhellyé alakították, ma pedig az óváros egyik legfontosabb… -
A melakai Holland tér
A melakai Holland tér A melakai Holland tér (vagy más néven Vörös tér) egyike azon maláj helyszíneknek, melyeket talán még azok is ismernek, akik sosem jártak az országban. Az UNESCO Világörökségi óváros ékessége – mely számtalan képeslapról visszaköszön – a XVII-XVIII. századi holland gyarmatosítás korának hírmondója, alternatív elnevezését viszont épületeinek feltűnő, terrakotta vörös színéről kapta.… -
Melaka portugál erődje, az ’A Famosa’
Melaka portugál erődje, az ’A Famosa’ Melaka egyik legmeghatározóbb, bár mára alig néhány részletében fennmaradt épülete egészen a portugál gyarmatosítás idejéig repít vissza. A Híres erőd 1512-es építésétől kezdve a város történelmének nem is annyira néma tanúja volt: „végigasszisztálta” Melaka portugál, holland, majd angol gyarmatosítását, a fűszerkereskedelem nagyhatalmainak versengését, s végül – jóllehet már csak… -
A melakai kínai mecset
A melakai kínai mecset A melakai mecsetek stílusukban sokban különböznek Malajzia más területeinek muszlim imaházaitól. De még a melakai mecsetek közül is kitűnik a Masjid Cina Negeri Melaka, mely építészeti jegyeiben sokkal inkább egy kínai templomra, semmint egy mecsetre emlékeztet. Az országban mindössze három ilyen jellegű mecset van. A Melaka államban található Krubong ad otthont… -
A melakai úszó mecset és a Melaka-sziget
A melakai úszó mecset és a Melaka-sziget Melaka egyik legfestőibb, és így leginkább képeslapokra kívánkozó épülete kétség kívül a szoros partján, egy mesterséges szigeten álló, és mesébe illő formavilágú Melaka-szoros mecset. Az épület különlegessége, hogy magas vízállásnál olybá tűnik, mintha csak lebegne a víz felszínén. A kegyhelynek otthont adó szigeten épül a Melakai Arab Városnak…
Loading posts...