Az Irgalmasság istennőjének szentélye

A George Town történelmi negyedében található Harmony Street (Harmónia utca), más néven Pitt Street lényegében egyidős a várossal. Amikor Francis Light 1786-ban megalapította Délkelet-Ázsia legelső brit gyarmatát, illetve annak fővárosát, a szigetet a walesi hercegről ’Walesi herceg-szigetének’, székhelyét az éppen uralkodó III. György tiszteletére George Town-nak, míg annak egyik legfontosabb utcáját (mely a város nyugati határát jelölte) az éppen kormányon lévő miniszterelnök, ifjabb William Pitt után, Pitt Streetnek nevezte el.

A Pitt Street – melynek gyarmati hangulata már önmagában is megér egy kellemes sétát – egészen az 1990-es évekig meg is őrizte eredeti elnevezését,

ekkor azonban a városvezetés úgy döntött, hogy az utca déli végében álló Kapitan Keling mecset után Jalan Masjid Kapitan Keling-re változtatja. A tősgyökeres penangiak azonban máig szívesebben használják az utca régi gyarmati nevét, a Pitt Streetet, mert a hosszabb maláj elnevezés nehézkesebb, ugyanakkor a régi elnevezés jobban tükrözi konzervativizmusukat, ugyanis a sziget gyarmati történelmét identitásuk részének tekintik.

George Town etnikai megoszlása is egész jól nyomon követhető a Pitt Street képe alapján: a város legrégebbi magjában, ahol a Pitt Street északi vége becsatlakozik, a britek és az európaiak telepedtek le, míg a bevándorló indiaiak (hinduk és muszlimok) ettől kijjebb, az utca déli végén alakították ki saját városrészüket, Little Indiát. Hamarosan minden közösség felépítette itt saját imahelyét is, az indiai muszlimok 1801-ben az utca déli végén a Kapitan Keling mecsetet, az európaiak 1816-ban az utca északi végén a St. George-templomot, 1833-ban pedig megépült a hindu Sri Mahamariamman templom is (jóllehet a szentély helyén már korábban is egy neki szentelt imahely volt). Van azonban a Harmony Streeten még egy említésre méltó, régi és szép templom, ez pedig a kínai taoista Irgalmasság istennőjének szentélye (más néven Kuan Yin Teng, vagy Kong Hock Keong), mely 1800-ban épült.

A különböző felekezetek és etnikumok ilyen harmonikus együttélése jól tükrözi a gyarmati Penang korabeli befogadó attitűdjét, toleranciáját, mely – a korabeli Európával ellentétben – a XVIII-XIX. században jellemző volt rá:

az elmúlt 180 évben betelepült indiai hinduk és muszlimok, a kínai bevándorlók, a thai katolikusok, az örmény keresztények mind háborúk, vallási üldöztetések és gazdasági bizonytalanság elől menekültek Penangra, mely védelmet nyújtott, és lehetőséget biztosított egy jobb életre.

Az utca négy temploma pedig tökéletes példája a kultúrák összeolvadásának és a vallási toleranciának, mely nem csak Penangra, de egész Malajziára jellemző.

Így aztán érthető módon napjainkra az utca legkedveltebb elnevezése a Harmony Street lett. Az Irgalmasság istennőjének temploma 5 perces sétára található a protestáns Szent György templomtól.

A sziget legrégebbi taoista templomát Délkelet-Kínából bevándorolt kantoni és hokkieni kínaiak alapították, akik az 1780-as évek végén érkeztek Penangra. Nem sokkal később megalapították a Kong Hock Keong szentélyt azon a földterületen, melyet a Brit Kelet-indiai Társaság biztosított számukra Jia Qing ’Kapitan Cina’ hivatalának ötödik évében, azaz 1800-ban. A szentély már megjelenik George Town egy 1803-ban kiadott térképén is. A templomot eredetileg Mazu tengeristennőnek szánták (más néven Ma Chor Po, aki Guan Yin egy csepp vérének inkarnációja, megtestesülése volt), aki a tengerentúlra vándorló, illetve tenger mellett élő kínaiak egyik legfontosabb patrónusa volt, de 1824-re már a bódhiszattva Guan Yin, az Irgalom istennőjének szentelték fel az épületet. Ugyanakkor

a templom megalapításától kezdve a kínai társadalom összetartásra, közös erőfeszítésekre való elszántságát is kifejezte egy olyan területen, ahová bevándorlókként érkeztek.

Erre már csak azért is szükség volt, mert a kínaiak igen megosztottak voltak társadalmilag, mind nyelvi szempontból, mind szakmájukat, szülőhelyüket tekintve, az ősi rivalizálást hazájukból hozták magukkal, és ezek a versengések a jövedelmező gazdasági lehetőségekért – különösen az ópium terjesztés és a szomszédos peraki ónbányászat – az 1840-es évekre nyílt háborúskodáshoz vezettek.

A túlnyomó részben férfiuralmú kínai társadalom leszármazás, vérségi kötelék alapján szerveződött, s mindegyiknek megvolt a maga ’titkos társasága’, melyek – akár csak a modern bűnszervezetek – verőembereket is alkalmaztak érdekeik megvédésére. Penang leghíresebb titkos társaságai közé tartozott a Ghee Hin (annyi, mint ’az igazság felemelkedése’) klán, melynek tagjai főként kantoniak voltak, de a hokkieniek is szép számmal képviseltették benne magukat egészen a 1840-es évekig, amikor megalakították saját társaságukat, a Kien Teik-et. A Ghee Hin klán fő riválisa a Hai San titkos társaság volt (mindkét társaság az 1820-as években jött létre). A Kong Hock Keong templom hatékony irányítását ez meglehetősen hátrányosan érintette. Ugyanakkor a szentély semleges közvetítőként is működött a rivális kantoni és hokkien közösség között: a buddhizmus közismert bódhiszattvája,

Guan Yin a déli hokkieniek egyik legfontosabb istennője volt, aki a Délkelet-Ázsiába kivándorolt kínai közösségek spirituális oszlopaként egyesítette a kantoniakat és a hokkieneket, akik Penang két legnagyobb nyelvjárási csoportját alkotják.

A Kong Hock Keong szentély építészeti stílusát tekintve először alapvetően hokkieni jellegű épület volt. 1824-ben – amikor Guan Yin lett a hivatalos istensége – felújították, ekkor egy hátsó csarnokot is hozzá építettek, így ma két imaterme, két verandája és egy belső helyisége van, melyek az első templom tervezésekor még nem tartoztak az épülethez. A szentély felújításának összegét teljes mértékben adományokból finanszírozták: 7495 spanyol dollár gyűlt össze a penangi, melakkai és szingapúri hívektől. A Ghee Hin kongsi vezetői – akik a kantoni kiskereskedőket és a munkásosztályt képviselték – szintén nagylelkű adományozóként járultak hozzá a templom felújításához. 1833-ban a Brit Kelet-indiai Társaság hivatalosan is leközölte a szentély pontos elhelyezkedését a Pitt Street nyugati oldalán. Ezt követően 1838-ban vallási célra hivatalosan is örök tulajdonú földadományban részesítették a templomot, illetve ez által a kínai közösséget.

Az 1850-es évektől a Kong Hock Keong szentélyben mind a bódhiszattva Guan Yint, mind Mazut, a hajósok védelmező istennőjét elsődleges és társult istenségekként imádták. Ők voltak a betelepülők védelmező patrónusai, akihez békéért, egészségért és a boldogulásért imádkoztak. Mellettük további héroszokat és megistenült alakokat is tisztelnek itt, így például Kuan Te Yah-ot (más néven Guan Sheng, vagy Guan Yu), aki a Három Királyság korszakának (Kr.u. 190-280) történelmi személyisége volt, valamint Poh Seng Tai Te-t (más néven Baosheng Dadi), a X-XI. században élt orvost, akiből a gyógyítás istene lett.

A penangi Irgalom istennőjének szentélye a harmadik legrégebbi alapítású kínai templom a Melakka-szoros mentén. A batáviai (a régi Jakarta holland elnevezése) Kuan Im Ten szentély 1669-ben épült, a holland melakkai Cheng Hoon Teng templom pedig 1673-ban.

Az óhazától távol került kínai közösségeknek ezek a templomok nem csak vallási céllal szolgáltak, hanem a társadalmi és kulturális élet színterei is voltak, és élő kapocsként funkcionáltak az anyaországi kínaiakkal.

1800 körül – amikor a penangi templomot alapították – mintegy 5000-6000 Guan Yin hívő kínai élt Penangon, köztük kézművesek, kőfaragók, földművesek, halászok, munkások, asztalosok, kereskedők, fűszerültetvények tulajdonosai, és mások. Imádatuk központjában lényegében Guan Yin, az indiai buddhizmus egyik legnépszerűbb alakja állt. Indiában férfi alakban, Avalókitésvara néven tisztelik, aki Kínában már nőalakként bukkant fel a népi vallásban, amely magába építette az indiai buddhizmus bölcsességét, szellemi tudását és a jó szándékot.

Kínában a jezsuita misszionáriusok nevezték el az Irgalom istennőjének.

Az 1860-as évekre a kínai és maláj közösségek vezetőinek nem kis erőfeszítésébe került, hogy a Kong Hock Keong templom – mint tanács és törvényszék – legyen az a hely, ahol a rivális csoportok békét kötöttek Guan Yin istennő tanúságának jelenlétében. Sajnálatos módon azonban a fegyverszünetet nem sikerült betartani és az 1867-es Tíz Nap nevezetű penangi zavargások alapjaiban rengették meg a várost. A britek ekkor rendeleteket hoztak a gyarmati felügyelet megerősítéséről, illetve a kínai közösség ellenőrzéséről, amelyet az új Kínai Protektorátus volt hivatott keresztülvinni. 1881-ben a kínai közösség újabb földet kapott a Gyarmati Kormányzattól, melyen felépülhetett a kínai városháza, mely a helyi kínaiakat egyesítette a közösségen belüli társadalmi kérdések és problémák megoldására. Ezzel az új városháza átvette a templomtól annak minden szociális és kulturális szerepkörét. Ettől függetlenül a két intézmény közötti szoros kapcsolat a XX. században is megmaradt. Míg a templom a városháza adminisztratív és egyéb kiadásait finanszírozza, addig utóbbi minden jelentősebb vallási eseményt támogat. Ugyanakkor a szentély további két társult kegyhelyet is patronál, így a Siew Thean Keong, valamint a Thni Kong Tnua templomokat.

A XX. század első harmadának legjelentősebb eseményei az 1900, 1911, 1919 és 1928-as Chingai felvonulások voltak. A Chingai felvonulást Délkelet-Ázsiában a kínai újévvel, valamint az istenségek születésnapjaival, többnyire az Irgalmasság Istennőjének, Guan Yinnek a napjával ünnepelték. Ennek a színes vallási hátterű utcai fesztiválnak az 1850-es évektől kezdve ápolták a hagyományait az olyan vallási szervezetek, mint a Tong Kheng Seah és a Cheng Hoe Seah. A felvonulások során hatalmas (7,6–9,8 méter magas és 27 kilós) zászlót egyensúlyoznak. Malajziában a Chingai felvonulást 2012-ben nemzeti kulturális örökségnek nyilvánították.

A második világháború idején, a kíméletlen japán megszállás során a hívek pártfogolták a templomot, hogy szenvedéseikben az istenségek áldását kérhessék. A szentély egyébként sértetlenül élte túl a háborús bombázásokat, amit a hívek csodának tartanak. A templom előtt egyébként egy tágas udvar terül el a Pitt Street felé, melyet a feng-shui irányelvei alapján alakítottak ki. Az udvaron három kút található: az egyik a fő szentélytől jobbra, a másik az elülső udvarnál, a harmadik pedig Guan Yin főoltára alatt elrejtve. Az udvari kutat bárki használhatja, míg a fő szentély melletti kút a szerzetesek számára van fenntartva. A legenda úgy tartja, hogy a rejtett kútból származó víz gyógyhatású.