A penangi Han Jiang ősi szentély

Jóllehet Malajziában, s így Penangon is számtalan kínai templomot, közösségi házat és kongsit találunk, melyek a külső, laikus szemlélők számára esetleg egyformák lehetnek (egyformán lenyűgözőek és színpompásak), ha az ember kicsit jobban megismerkedik történelmükkel, az adott szent helyet alapító kínaiak eredetével, azonnal kiderül, hogy bár első pillantásra nagyon hasonlóak, másodikra mindegyikben van valami egyedi, valami különleges, ahogy a penangi Han Jiang ősszentély esetében is.

De előbb nézzük meg, mitől is „ős” egy szentély, csarnok, vagy templom. Ezeket az intézményeket, ha szó szerint lefordítanánk magyarra, kissé furcsán „vérvonal-templomoknak” is nevezik, s ez a megjelölés, noha szokatlan, jobban rávilágít e kegyhelyek rendeltetésére. Az ősök templomai főként a konfuciánus kultúrához és filozófiához kapcsolódnak, és a gyermeki kegyességet, konkrétan a szülők, az idősebbek és az ősök iránti tisztelet erényét hangsúlyozzák (a gyermeki kegyesség tétele a buddhista és taoista etikában is megtalálható, és kezdettől fogva a kínai vallás egyik legfontosabb eleme). Az ősök szentélyei tehát családok, vagy közös nevet viselő nemzetségek istenített őseinek szentelt templomok a kínai hagyományok szerint. Ezeknek az ősi templomoknak a közös jellemzője az ősök emléktáblái, melyek szellemüket személyesítik meg. Hitük szerint ugyanis az elhunytak a házuk, vagy a temetkezési helyük közelében maradnak, s aktívan részt vesznek a család életében, sőt, védőszellemként képesek azt befolyásolni is.

Az ősök templomai a házasságkötések jelentős, szimbolikus helyszínei, az eseményt a család ősének emléktáblájánál szokás bejelenteni, ugyanakkor az új asszonynak a férj családjába való átkerülése is itt fejeződik be. A szertartás során a pár négyszer hajol meg: először a Menny és a Föld, másodszor az ősök, harmadszor a szülők, végül, negyedszer pedig a házastárs iránti tisztelet jeleként. Az 1950-es években a szárazföldi Kína kulturális forradalmi mozgalma igyekezett megsemmisíteni az őstemplomokat, de a 80-as évektől kezdve e téren újjáéledés tapasztalható. Ez főleg Kína déli részén érezhető, ahol a nemzetségi szervezeteknek mélyebb gyökerei voltak a helyi kultúrában, és a helyi közösségek nagyobb valószínűséggel rendelkeznek tengerentúlon élő klántagokkal, akik támogatják a szentélyek újjáélesztését és újjáépítését. A tengerentúli területeken a dél-kínai származású nemzetségek számos nevezetes őstemplommal büszkélkednek, a penangi kegyhelyek közül talán a Khoo Kongsi, illetve az Eng Chuan Tong Tan Kongsi a legismertebbek. 

S bár kevésbé ismert, mint az előbb említett kongsik, feltétlenül érdemes megemlíteni (illetve felkeresni) az egyedülálló Han Jiang őstemplomot, mely Penang egyetlen teochew stílusú őstemploma, ami 2006-ban elnyerte az UNESCO Ázsiai és Csendes-óceáni térség kulturális örökségi díját. A teochew nép a han népcsoporton belül alakult ki (utóbbi Kína legnagyobb népcsoportja, a lakosság 92 %-át teszi ki, s mivel a világ lakosságának csaknem 20%-a kínai, így a han a világ legnagyobb népcsoportja), s saját nyelvet, a Teo-Swa Min-t (azon belül pedig a teochew dialektust) beszélik; a teljes népességet tekintve 25 milliós teochew nép eredetileg a történelmi Chaozhou prefektúrában, azon belül Kelet-Guangdong tartományban telepedett le, de többségük ma Hongkongban és Délkelet-Ázsiában él. Elnevezésük – a teochew – azonban főként a Straits Settlements városaiban terjedt el a XIX-XX. század fordulóján, ők magukat, illetve más kínaiak hokkieni (hoklo) néven tartják őket számon. Kultúrájukat tekintve érdemes megemlíteni a teochew operát, gasztronómiát, teázás szertartását, a zenét, táncot és a hímzést.

Penangba a XIX. század közepén kezdődött meg a teochew-bevándorlás az anyaországból. Az első bevándorlók Wellesley tartomány (ma Seberang Perai) ültetvényein dolgoztak, majd közülük néhányan átköltöztek George Townba, ahol az élelmiszeriparban és a kereskedelemben próbáltak szerencsét. 1855-ben az egyre növekvő számú teochew közösség hat tagja földet vásárolt a Lebuh Beachen, ahol megalapították a Penang Teochew Egyesületet, s szállást biztosítottak letelepedni kívánó honfitársaiknak. 1867-ben aztán újabb földterületet vásároltak a Lebuh Chulián, ahol 1870-re felépült a Teochew Kongsi, vagyis a mai templom elődje. Az épületet az úgy nevezett si dian jing (mandarin nyelven „négypontos arany”) formában építették, amely egy belső átriumot körülölelő négyszög. A szentélyben – más őstemplomokhoz hasonlóan – a teochew védőszentnek, a taoista északi istennek az oltára, valamint az elhunytak emléktáblái találhatók. Más templomoktól eltérően azonban a Han Jiang őstemplomnak – magas státuszát kiemelve – nem egy, hanem három ajtaja van. 

Gazdagon díszített belső terében olyan jellegzetes teochew kézműves alkotásokat csodálhatunk meg, mint a chien nien (egyfajta dekoratív porcelán szilánkmozaik), de az épület gazdag a festményekben, fafaragásokban is. 1890-ben a George Town-i teochew közösség növekvő jólétét tükrözve a templom új, hatalmas és díszes kapuépületet kapott, mely a város nemzetségi templomainak egyik legnagyobb példája. A XX. század elején az épületet iskolaként használták, ajtóit eltávolították, majd 1935-ben – amikor a templom mai nevét megkapta – nagyobb volumenű, de építészettörténetileg nem hiteles megoldásokat alkalmazó felújításon esett át, oldalsó épületeit irodákká, személyzeti helyiségekké alakították, udvarából tollaslabda pálya lett, a tetőt pedig egy fém napellenző toldalékkal hosszabbították meg. A renoválás során olcsó és nem korhű anyagokat használtak. Ennek okán a szentély a 2000-es évekre már teljes körű felújításra szorult. Hogy a teochew közösség ilyen sokáig hagyta a templomot pusztulni, többek között az is oka, hogy az egyes családok a központból a város külsőbb kerületeibe, vagy Penang más részeire költöztek. 

Végül a penangi teochew közösség adományaiból befolyt összegből (90.000 MR) 2002-ben megkezdődhetett a felújítás, amely 2005-ig tartott, a munkálatok során alkalmazott, hagyományos technikákkal dolgozó mesteremberek az anyaországból érkeztek. A tervezés során alapos kutatómunka folyt mind Malajziában, mind Kínában, hogy maradéktalanul érvényesülhessenek a teochew építészet irányelvei, a felhasználandó anyagok és technikák. Bár a szentély kívülről nem kifejezetten díszes, belső terei, a többi között a lenyűgöző Tisztelet Csarnoka, vagy a tetőn látható, sárkányszoborral díszített, aprólékosan kidolgozott Yu-kapu szemet gyönyörködtető részletekkel büszkélkednek. Ma a Han Jiang ősszentélyt a délkelet-ázsiai teochew templomépítészet egyik legjobban megőrzött példájának tekintik, amely a teochew-kultúra újjáéledésének központjaként szolgál a régióban. A templomot, mely naponta 9 és 18 óra között ingyenesen látogatható, a Penang Teochew Egyesület működteti. Mivel az épület George Town UNESCO Világörökségi óvárosában található, közel számos más jelentős kegyhelyhez, érdemes ezeket ugyanazon alkalommal meglátogatni. A Yap Kongsi 3 perces, a Kapitan Keling mecset szintén 3 perces, míg a Sri Mahamariamman templom 1 perces sétára található a Han Jiang ősszentélytől.