A Chung Keng Kwee őstemplom

George Town szívében, a Pinang Peranakan kúria tőszomszédságában található a város egyik legdíszesebb és leglátványosabb őstemploma, a Chung Keng Kwee ősszentély. A lenyűgöző épületet, amely ma az UNESCO Világörökség része, egy gazdag kínai iparmágnás, Chung Keng Quee építette ősei tiszteletére a XIX. században.

A XIX. századi George Town kereskedelmi negyedében futó Church Street (malájul Lebuh Gereja) egyik legismertebb épülete az élénkzöld színéről könnyen felismerhető Pinang Peranakan kúria, mely a hozzátartozó szomszédos Chung Keng Kwee őstemplommal együtt 1893-94-ben épült tulajdonosuk, Chung Keng Kwee kínai iparmágnás számára. Jóllehet, a Church Street elnevezését a katolikus missziós templomról, az egykor itt álló Nagyboldogasszony-templomról kapta, miután az épületet 1857-ben lebontották, a század második felében egyre több kantoni költözött a környékre, akik egyre több ingatlannal rendelkeztek a környező utcákban. Ami a Church Streetet illeti, a penangi kínaiak egyszerűen csak Ghee Hin utcának nevezték, mivel itt volt a nagyhatalmú titkos társaság székhelye. 1890 körül aztán a penangi lázadásban (1867) alul maradt Ghee Hin helyiségeit a győztes rivális Hai San társaság vette át, melynek vezetője Chung Keng Kwee volt, aki éppen a Ghee Hin központjában építette fel lakóházát, benne irodáját és az őstemplomot. Chung egyébként 1884-ig töltötte be ezt a tisztséget, de utána is vezető tag maradt.

A gazdagon díszített templom falait Chung, illetve szülei, feleségei képei díszítik, ami valójában az ősök templomainak lényege. Ez az intézmény ugyanis szorosan kapcsolódik a konfuciánus kultúrához és filozófiához, ahol a gyermeki kegyesség, a szülők, idősebbek, ősök tisztelete hangsúlyosan fontos. A kínai vallásnak ez az erénye a buddhista és taoista etikában is erőteljesen jelen van. Alapja a Sárga Császár (Kr.e. 2698 – 2598) legendájában gyökerezik, aki a kínai népet a barbárságból a civilizációba vezette. Az uralkodó megvilágosodása után a Sárga Sárkány hátán a mennybe ment, ahol üdvözült. Ezért a kínaiak szerint a sikeres élet a Mennyországba való felemelkedéssel zárul, így őseiket, meghalt rokonaikat szentélyekben imádják. Az ősszentélyek, vagy ősök szentélyei kifejezést illetően tehát nem maguk az épületek ősiek, hanem az azokat építtető családok, közös nevet viselő nemzetségek istenített ősei után kapták nevüket, akiknek az épületet szentelték. Közös jellemzőik az ősök emléktáblái, képei, melyek szellemüket szimbolizálják. Hitük szerint ugyanis az elhunytak a családjuk, házuk, vagy a temetkezési helyük közelében maradnak, s részt vesznek a család életében, sőt, védőszellemként képesek azt befolyásolni is. A jelentősebb családi eseményeket a család őseinek emléktábláinál szokás bejelenteni, rendezni.

A Chung Keng Kwee őstemplom építéséhez Chung a dél-kínai Foshanból fogadott fel kézműves mestereket, pontosan azokat, akik a Chulia Street templomán, a Ng Fook Thong kongsin is dolgoztak. Érdemes összehasonlítani a két épület mesterien faragott, filigrán díszítését, a mennyezet bonyolult figuráit, az íves tetőzet színpompás szobrait, az aranyozott kalligráfiákat és homlokzati tábladíszítéseket, de épp ugyanilyen finoman kidolgozottak, minőségi anyagokból készültek az épület antik bútorai is. A templomban látható Chung Keng Kwee életnagyságú, mandarin köntöst és mandzsu fejfedőt viselő szobra, amit a sheffieldi születésű Benjamin Creswick (1853-1946), kiváló angol szobrász készített. A pletykák szerint az egyik helyiség magas aranyoltára volt a Hai San titkos társaság beavatási szertartásainak helyszíne, ahol a jelöltek esküt tettek a titkos testvériségre. Ugyanakkor azt is rebesgetik, hogy a templom háta mögött, egy félreeső udvaron látható ősi kút volt az a hely, ahol a Ghee Hin társaság eltüntette az ellenségeit, majd miután a telek – és rajta a kút – gazdát cserélt, a győztes Hai San is ugyanezt tette az elfogott Ghee Hin tagokkal. Véres múltja miatt a kút azóta be van fedve, hogy az odaveszett lelkek megpihenhessenek. A templom gyönyörű viktoriánus öntöttvas oszlopait a Walter Macfarlane & Co Glasgow cég készítette, így a szomszédos kúria eklektikus építészeti stílusa itt is visszaköszön.

A kegyhely egyébként korábban – a Ghee Hin idején – kínai iskolaként is működött Goh Hock Tong, vagyis az Öt szerencse villa néven, és amikor Chung megszerezte az épületet, a kiköltöztetett iskolát egy Chulia utcai telekkel kompenzálta. Mivel a templom története mindvégig összefonódott a szomszédos kúriáéval, sorsuk is egyformán alakult. Amikor Chung 1901-ben elhunyt, az épületegyüttest gyermekei örökölték. Az elkövetkező évtizedek azonban az épületek állagromlását hozták, így a XX. század végére a két örökségi épület erősen lepusztult állapotban várta sorsa jobbra fordulását. 1990-ben egy ingatlanfejlesztő csoport vásárolta meg a két épületet, melyeket teljes körűen felújítottak (a Peranakan kúria ekkor nyerte el ma is ismert zöld színét, és ekkor alakították át a peranakán kultúrát bemutató gyűjteménnyé) majd 2000-ben ismét túladtak rajtuk, azzal a kitétellel, hogy a lakóépülettel együtt az őstemplomot is meg kell őrizni, karban kell tartani és napi szinten kell Chung szobra előtt jossbotokat, füstölőket égetni. A templom ma ismét Chung Keng Kwee leszármazottjainak birtokában van, és 2008 óta – a Peranakan kúriával együtt – George Town történelmi belvárosának részeként az UNESCO Világörökségi helyszínei közé tartozik.

Kapitan Chung Keng Kwee (1821-1901) – nevében a Kapitan titulus arra utal, hogy ő egyben Kapitan Cina (a kínai közösség vezetője) is volt, méghozzá a XIX. században a leghíresebb – szegény paraszti hakka családban született a kínai Guangdong tartományban (tehát nem peranakán etnikumú volt: a peranakán a legelső kínai bevándorlók és thai, illetve burmai asszonyok keveredéséből létrejött hibrid kultúra), öt testvér közül a harmadik volt. A család boldogulása érdekében apja és bátyja Brit-Malayába emigráltak, hogy az ónbányászatból biztosítsák megélhetésüket. 1841-ben, 20 éves kora körül Chung Keng Kwee is utánuk ment, s csatlakozott az akkor már jól menő családi vállalkozáshoz. 1860-ra a penangi Hai San titkos társaság, illetve az általuk támogatott laruti ónmezők vezetője és adminisztrátora lett. 1861 és 73 között zajlott azonban a négy laruti háború, mely egyrészt a föld- és vízjogok, másrészt a kantoni-hokkien eredetű Ghee Hin és a hakka eredetű Hai San titkos társaságok közti konfliktusok okán robbant ki. Ez pedig azt jelentette, hogy Chung minden megszerzett vagyonát elvesztette a háborúkban, gyakorlatilag a nulláról kellett újra kezdenie.

1874. január 20-án Sir Andrew Clarke, a Straits Settlements kormányzója (a ’Szoros-települések’ utalva a Melakka-szorosra: Penangot, Melakkát és Szingapúrt magában foglaló csoport, melyet 1826-ban a Brit Kelet-indiai Társaság hozott létre, majd 1867-ben közvetlen brit ellenőrzés alá került, mint Koronagyarmat) megkötötte a Pangkor-szerződést, mely lényegében a britek maláj államok ügyeibe való beavatkozásának a politikája (gyarmatosítás) volt. (Részletesebben a laruti háborúk és a peraki trónutódlás körüli konfliktus lezárása, valamint a brit gyarmati beavatkozás elfogadásának előkészítése.) E szerződés egyik aláírója kínai részről Chung Keng Quee, a Hai San társaság vezetője, a másik Chin Ah Yam, a Ghee Hin klán vezetője volt. Néhány nap múlva Chungot kinevezték a laruti ónbányák Békebizottságának tagjává, majd a Peraki Államtanácsba is bekerült, mely jelentős befolyással bírt a penangi kínai közösség adminisztratív ügyeire. 1886-ra Larut legnagyobb befektetője lett: az ónkitermelés mellett a szerencsejáték, dohány, ópium, szeszes ital monopóliuma mind az ő kezében volt. 1900-ban – egy évvel a halála előtt – az akkor 22 éves fia, Chung Thye Phin örökölte meg helyét a peraki államtanácsban, majd valamennyi üzleti tevékenységének irányítását ő folytatta.

Chung Keng Kwee – akit mind a kínai, mind az európai közösségek, politikusok is tiszteltek, elismertek – filantróp személyiségéről is híres volt: templomokat, támogató egyesületeket, oktatási intézményeket támogatott, de a penangi kínai városháza létrejöttét is nagyobb összeggel finanszírozta. Rászorultakat, özvegyeket, árvákat segített, ingatlanokat adományozott, sőt épíítettetett (még katolikus iskolát is, a Szent Xavier Intézetet), elismert mecénás volt sőt, a Penangon dolgozó európai mérnököket is egy Mérnöki Intézet alapításával támogatta (akik tiszteletük jeleként az ősi templomban látható életnagyságú öntöttvas Chung-szobrot állítatták neki). A laruti háborúk lezárása után – Chung előtt való tisztelgés gyanánt – Larut városát átnevezték Taipingra, ami kínai nyelven örök békét jelent, így Chungot tartják a modern Taiping megalapítójának. 

A két épület tökéletes bepillantást enged a XIX. századi délkelet-ázsiai, azon belül is penangi történelembe, társadalomtörténetbe, szokásokba, hagyományokba, az itt élő kínaiak, peranakánok mindennapjaiba. Amíg maga a kúria a hétköznapi élet valamennyi aspektusát igyekszik lefedni (építészet, belsőépítészet, díszítőművészet, használati tárgyak), addig az őstemplom a kínai vallás, vallási építészet gyönyörű példája. Jóllehet, a templom nincs nyitva a nagy nyilvánosság előtt, de ha valaki szeretné meglátogatni, a Peranakan kúria vezetőségénél kell jelezni az igényt. Néha a kúria csoportos idegenvezetésén belül is meg lehet tekinteni a templomot.