Taiping, Perak

Perak állam második legnagyobb városa, Taiping több dologról is nevezetes: egyrészt ez a Maláj-félsziget legcsapadékosabb települése, amelynek következtében természeti környezete dúsan zöldell, de a város az itt található ónbányáival, illetve az ezek jogai miatt kitört háborúkkal is beírta nevét a történelemkönyvekbe. Bár a település ennek ellenére nem tartozik az ország leglátogatottabb városai közé, de ha valaki Észak-Malajziában jár, Taiping feltétlenül megér egy néhány napos kitérőt. 

Ami a város történelmét illeti, az 1874-ben alapított Taiping messze nem versenyezhet patinában a penangi George Town-al, vagy a még régebbi Melakával, jóllehet, 1876-1937 között Perak fővárosaként működött. Gyors felvirágzását – az alapítását követő második évben már állami közigazgatási székhely volt, mely szerepet Kuala Kangsartól vette át – az itt felfedezett ónbányáknak köszönhette, melyek tulajdonjogai nem sokkal korábban heves háborúskodásokat robbantottak ki az itt dolgozó kínaiak, illetve a szakszervezeteikként működő klánok között. De ne szaladjunk ennyire előre, az ónbányák felfedezéséhez is érdekes legenda kapcsolódik, márpedig ezek a kis, részben mesés, részben valós történetek színesítik meg igazán a történelmet. 

Az ónlelőhelyek felfedezése egy Long Jaafar nevű, kisebb peraki maláj törzsfő fiának az utazásához fűződik, aki 1848-ban Bukit Gantang és Lubok Merbau között elveszítette Larut nevezetű kedvenc elefántját. Égre-földre keresték az elkóborolt jószágot, mire három nappal később végre megkerült. Az állat lábára vastag, megszáradt iszap tapadt, jelezve az elmúlt napok megpróbáltatásait, amilyen nehéz terepviszonyok közepette vándorolt. Csakhogy Long Jaafar észrevette, hogy a megszáradt sárba ónérc is került, ami azt jelentette, hogy az állat meglehetősen értékes helyeken vághatott át kóborlása közben. Long Jaafar pedig meglátta az ónércben rejlő lehetőségeket, így két évvel később már a Klian Pauhban található bányavidékről tárgyalt a szultánnal és a peraki főnökökkel, melyet idő közben Larut névre „kereszteltek” az elefánt után. Miután megkapta a tulajdonjogokat, meggyőzte a tehetős penangi kínai pénzembereket a gazdag lelőhelyek kitermeléséről, a többi között Chung Keng Quee-t is, akik egyre több kínai bevándorlót toboroztak bányásznak. Long Jaafart a szultán 1850-ben Larut, Matang és Selama körzet adminisztrátorává nevezte ki. Az ónt eleinte Kínába exportálták, ahol joss papírokat (füstölő papír) készítettek belőle, aztán a konzervek tömeggyártása világszerte keresletet teremtett az ón iránt.

1857-ben azonban meghalt a peraki szultán, Abdullah, a trónutódlás körüli viták pedig klikkekbe tömörítették az egymással rivalizáló maláj főnököket, akik aztán mind, az ott jelenlévő két nagy kínai titkos társaság valamelyikének – a hakka „Öt Egyesület” vagy Go-Kuan, melynek tagjai Klian Pauh bányáiban dolgoztak, illetve a kantoni „Négy Egyesület” vagy Si-Kuan, melynek tagjai Klian Baharu bányászai voltak – oldalára álltak. Szintén ugyanebben az évben elhunyt Long Jaafar is, akit fia, Ngah Ibrahim követett Larut vezetőjeként. A trónutódlás és a bányászati területek ellenőrzése miatt növekvő feszültségek 1861 júliusára az első laruti háborúban csúcsosodtak ki, melyet még további három követett, melyek akadályozták az ónellátást. A peraki közrend helyreállításának szükségessége így lehetőséget adott a brit koronának az eseményekbe való beavatkozásra; a Straits Settlements kormányzója, Sir Andrew Clarke találkozót hívott össze a vitás felek között, amely a Pangkor Szerződés (1874. január 20.) aláírásával ért véget. A háborúban a Go-Kuan (és a Hai-San) vezetőjeként ismert Chung Keng Quee a teljes vagyonát elveszítette, viszont megkapta a kínai közösség vezetőjének címét, így ő lett a Kapitan Cina, és kinevezték a Békítő Bizottság tagjává is.

Larut ekkor kapta a Taiping (vagy Tajing) elnevezést, amely kínaiul azt jelenti: „az örök béke”. 1875-ben Datok Maharaja Lela, egy helyi herceg meggyilkolta Perak első brit rezidensét, James Wheeler Woodford Birch-öt (motivációja kettős lehetett: egyrészt gazdasági érdekeit akarta megvédeni a rabszolgaság visszaállításával, amelyet a britek betiltottak, másrészt Perak függetlenségét akarta visszaállítani). Ez vezetett a peraki háború kitöréséhez (1875-76), melyben a britek legyőzték a lázadókat, Lelát kivégezték, Raja Abdullah-t és Ngah Ibrahimot (az Abdullah szultán halála utáni trónviszályok két tagját) a Seychelle-szigetekre toloncolták azzal a váddal, hogy részt vettek a Birch meggyilkolására irányuló összeesküvésben. 1877-ben végül a britek Yusuf Sharifuddin Muzaffar Shah-ot nevezték ki Perak régensévé, 1886-ban pedig Perak új szultánjává választották. Taiping pedig Perak új fővárosa lett egészen 1937-ig, amikor szerepét a tőle 48 kilométerre délkeletre fekvő Ipoh vette át. A város fejlődése ezt követően kissé visszaesett, de a XXI. században ismét új erőre kapott. Taiping 1880-ban nyerte el mai városképét, miután egy hatalmas tűzvész elpusztította az óváros jelentős részét, amely így lehetőséget adott a brit hatóságoknak a város újjáépítésére. Ekkor születtek szép gyarmati stílusú épületei.

Taiping fejlődése természetesen mindvégig az ónbányáknak volt köszönhető, fejlesztései is ezekhez kapcsolódtak, így például itt épült meg az ország legelső vasútja, mely ónt szállított a tengerparti Port Weldbe (ma Kuala Sepetang), az első vonat 1885. június 1-én indult el Taiping vasútállomásáról. Az első pályaudvar pontosan ott épült, ahol ma a VII. Edward király általános iskola gyönyörű, koloniális épülete áll. Ez az állomás 1890-1900 között új helyre, a mai Jalan Sten-re költözött, ahol egészen 2014-ig működött (a korábbi épület felújítás alatt áll), míg a jelenlegi modern állomásépület e második pályaudvarnak a szomszédságában található.

1883-ban létrejött Malajzia legelső muzeális gyűjteménye, a Perak Múzeum is, melyet Sir Hugh Low, Perak negyedik brit rezidense alapított. A kollekció, mely egy tetszetős, neoklasszikus stílusú épületben kapott helyet, kezdetben természettörténettel foglalkozott, főként néprajzzal, állattannal, botanikával és geológiával, minthogy Low maga is természettudós volt. A múzeum ma Perak állam történetét is bemutatja. Szintén Low volt az, aki az első újságot, a Journal of the Straits Branch of the Royal Asiatic Society-t létre hozta.

Low – aki folyékonyan beszélt malájul – 12 évig volt Perak gyarmati adminisztrátora (a Pangkor-szerződés értelmében a rezidens olyan tanácsadó volt, akinek döntése kötelező érvényű volt minden kérdésben, kivéve a szokásokat és a vallást), és ez idő alatt békés és prosperáló közigazgatást alakított ki, és jó barátságot ápolt Chung Keng Quee-vel, a Kapitan Cinával is. Szintén az ő nevéhez fűződnek az olyan kereskedelmi trópusi növények kísérleti ültetései, mint a gumi, a kávé, a fekete bors és a tea, de emellett a kaucsuktermesztést is Low honosította meg Malayában, miután gumimagot ültetett el Kuala Kangsarban, amelyekből végül hét fa fejlődött ki. Peraki megbízatása előtt Low Szingapúrban, illetve a borneói Sarawakban és Labuan szigetén is élt, jó viszonyt ápolt James Brooke-ak, a Fehér Rádzsával, aki 1848-50 között Low-ot nevezte ki gyarmati miniszterré Sarawakban. A britek tehát a Pangkor-szerződéssel (melyben legitimálták a maláj uralkodók brit ellenőrzését) formáltak jogot maguknak a peraki ügyekbe való beavatkozásra, valójában azonban az ón és a gumitermelés volt az, amely miatt fontos lett számukra az észak-malajziai állam, és annak székhelye.

A gyarmati korszak persze számos tetszetős épülettel gazdagította Taipingot, melyek többsége máig fennmaradt, így ezek ma örökségi épületekként ismertek. Egyik legismertebb közülük, a Taiping Városi Galéria (Taiping Municipal Gallery, malájul Galeri Perbandaran Taiping), amely 1891-ben épült az ausztrál GA Lefroy tervei alapján és a XIX. századi brit-indiai gyarmati stílusú építészet jegyeit viseli magán. Eredetileg a peraki Trigonometriai és Földmérési Osztály irodájaként épült, 1931 és 1935 között az épület a Taiping Egészségügyi Tanács irodája, az ’50-es években a Taiping Egészségügyi Minisztérium irodája, majd bútorüzlet lett, ma viszont a város fő turisztikai információs központja, művészeti galéria és történeti múzeum működik benne. Földszintje betonból és fából, míg a teljes felső szint fából épült. Sajnos az elmúlt néhány évtizedben – amíg üzletként funkcionált – nem szakszerűen újították fel, ezért eredeti formáját elveszítette, de később a Nemzeti Örökségvédelmi Osztály közreműködésével az épületet helyreállították.

A Városi Galéria mellett egy régi vasúti felüljáró, illetve egy „Telok Chempedak” nevű régi dízelmozdony áll, utalva az egykor itt található pályaudvarra.

A Taiping Municipal Gallery mellett álló szépen felújított, tört fehér színű épületben a Távirati Múzeum anyaga kapott helyet, persze nem véletlenül. 1876-ban Sir Frederick Weld, a Straits Settlements akkori kormányzója egy Taipingot és Penangot összekötő távíróvonal kiépítését tervezte megvalósítani, melyhez az idők során egyéb postai szolgáltatások is hozzáadódtak, így megszületett a Postai és Távirati Osztály, melynek az 1883-85 között emelt kétszintes kőépület – a mai múzeum – adott otthont. Ez volt az első olyan épület a maláj államokban, amely távíró-, telefon-, postai és banki szolgáltatásokat kínált a nagyközönség számára. Ma a távközlési berendezések és az infrastruktúra történetét bemutató kiállítás látható benne, jóllehet a múzeum a Covid-19 világjárvány korlátozásai miatt 2020 márciusa óta zárva van, és egyelőre még nem nyitott meg a nagyközönség előtt. Szintén a gyarmati építészet ékes példája az 1929-ben épült Hotel Peking, amely eredetileg egy gazdag üzletember rezidenciájaként épült, majd a Taipingi Gumikereskedők Szövetségének irodája, a japán megszállás idején pedig a japán katonai rendőrség főhadiszállása lett. 1965 óta szállodaként üzemel.

Taiping történetének az egyik legkiemelkedőbb alakja az a Chung Keng Quee volt, akinek történetét Penangnál már megismerhettük. A szegény hakka bevándorlóból lett milliárdos filantróp üzletember épp úgy otthon volt a szigeten, ahogy Perakban, az ónbányák környékén is. Ahogy George Town-ban (a jelenlegi Pinang Peranakan kúria), úgy Taipingban is volt egy-egy rezidenciája, bár ez utóbbi, a taipingi Chung Keng Quee-ház jóval szerényebb volt, mint a penangi kúria. Taipingi lakóháza 1884-ben épült a gyarmati Straits városi házak stílusában, és építésekor igen közel feküdt a városközpont jelentős épületeihez, a postahivatalhoz, a távirati irodához, illetve a pályaudvarhoz, ami tulajdonosának presztízsét jelenti. Az épület két telket foglal el, melyekben ma egy-egy vállalkozás működik. Ennek ellenére a tulajdonosok lehetőséget biztosítanak a történelmi épület megtekintésére is, ha valaki belülről is szemügyre venné. Az épület máig őrzi eredeti formavilágát, homlokzata, az ajtó feletti dekorációkkal, illetve az emeleti ablakokkal különösképpen lenyűgöző.  

Malajzia egyik legrégebbi oktatási intézménye a Jalan Sten-en álló, patinás VII. Edward király Iskola, melyet 1883-ban alapítottak, akkor még Central School néven (jelenlegi nevét 1901 óta, VII. Edward király koronázása óta viseli). A második világháború idején az épületet a tajpingi helyőrség parancsnokának bázisaként használták. Az iskola híres volt rögbi és krikett csapatairól, de a sport mellett földrajz-, történelem- és művészeti órákat is biztosítottak a tanulók számára, 1954-től pedig lányok is tanulhattak az intézményben, 1960 óta maláj nyelven folyik az oktatás. A ma is látható épületet – mely az első taipingi vasútállomás helyén áll – 1906-ban a peraki szultán, Raja Idris Shah nyitotta meg, s ekkor még csak 150 fiú tanult az iskolában. 1908-ban már 450 volt a tanulók száma, akik főleg kínaiak, malájok, tamilok, eurázsiaiak, burmaiak, szikhek, sziámiak voltak, de néhány európai diák is koptatta itt a padokat. Az iskola nevével ellátott díszkaput 1908-ban állították, az épületet körülvevő hatalmas fákat pedig 1910-ben ültették. Napjainkban az alsóbb tagozatos gyerekek tanulnak a régi iskolaépületben, a felsőbb osztályokat más épületekben helyezték el.

Szintén a szép gyarmati épületek sorát gazdagítja Ngah Ibrahim erődje, a Tajping melletti Matangban, mely ma a Matang Múzeum gyűjteményének ad otthont (ingyenes). Az épület – mely 1858 körül épült – eredetileg egy egyszerű faház volt, melyet Ngah Ibrahim idejében vastag téglafallal kellett megerősíteni a kínai Hai San és a Ghee Hin titkos társaságok egyre erőszakosabb bandaháborúi miatt. Miután Perak első brit rezidensét, JWW Birch-öt meggyilkolták, 1877-ben ebben a házban zajlott le a merénylő, Datok Maharaja Lela pere, akit halálra ítéltek, míg a merénylet többi résztvevőjét, többek között Abdullah szultánt, Ngah Ibrahimot és apósát, Mohamad Amint is, teljes vagyonelkobzás mellett a Seychelle-szigetekre száműzték. Közülük csak a szultán térhetett vissza később Malajziába, Ngah Ibrahim előbb Sarawakba, majd Szingapúrba ment, itt is halt meg 1887. február 4-én. A Kota Ngah Ibrahim, vagyis az erőd később az ország első tanárképző főiskolájaként vált ismertté, majd a második világháborúban a japán hadsereg főhadiszállásaként használták. Az épületben kialakított múzeum anyaga közelebb hozza az érdeklődőkhöz a laruti háborúk eseményeit, de az ónbányászat, a mezőgazdaság és a földmérés történetével és eszközeivel is megismerkedhetnek a látogatók.

A Kota Ngah Ibrahim mellett áll Tristram Charles Sawyer Speedy, azaz Speedy kapitány bungalója, bár az épület zárva van a látogatók előtt. Speedy kapitány a viktoriánus korszak egyik legszínesebb alakja volt. 1836-ban, az indiai Meerutban született, iskoláit az óhazában, Angliában járta, majd katonaként megfordult Indiában, Új-Zélandon, és Etiópiában, ahol a néhai Theodore császár fiának, az ifjú Alamayu Simeon herceg gyámjának jelölték ki. 1871-ben Penang rendőrfelügyelője lett, majd Ngah Ibrahim hívására 1873-ban Larutba tette át székhelyét, ahol – indiai szipoj katonái élén – ő felelt a rend helyreállításáért, cserébe Larut bevételének egyharmadát kapta. Amikor 1874-ben a Pangkor Szerződés JWW Birch-öt nevezte ki rezidensnek, Speedy lett az első brit rezidens asszisztense, aki fontos szerepet játszott a bányászati termelés helyreállításában, valamint a Klian Pauh bányák területén megalapított Taiping, és a Klian Baharu bányászati területen létrehozott Kamunting városok megszületésében, de emellett utak, kormányzati épületek létrehozását is szorgalmazta. Speedy 1873-77 között élt a szép matangi bungalóban, majd 1878 januárjában végleg elhagyta Brit-Malayát.

A ma is fogházként működő Taiping-börtön is az örökségi épületek sorát gyarapítja. Az 1879-ben alapított fegyházat elsősorban a Ghee Hin és a Hai San klánháborúk elítéltjeinek fogva tartására építették, később azonban a brit gyarmati uralom ellen lázadó malájok fegyházaként is ismertté vált. Ma Malajzia legrégebbi börtönei közé tartozik. Kezdetben öt egymáshoz kapcsolódó épülettömb alkotta, melyekben 50-50 rabot tudtak elhelyezni. Az építéshez szükséges anyagokat a British East India Company importálta Angliából, míg az építési munkálatokban hadifoglyok és a Brit Birodalom indiai és afrikai foglyai vettek részt. Az intézmény megépülte előtt az elítélteket Ngah Ibrahim erődjében tartották fogva. 1881-ben szikh felügyelők érkeztek, hogy segítsék a helyi maláj börtönőröket. 1941-45 között japán hadifogolytáborként üzemelt. 2012-ben a Nemzeti Örökségvédelmi Minisztérium a nemzeti örökség részévé nyilvánította. 

Taiping jellegzetes történelmi építménye a Régi Óratorony, amely 1881-ben épült, először fából, és eredetileg a város rendőrőrseként szolgált. Elhelyezkedésének legfontosabb szempontja volt, hogy nagyjából mindentől egyforma távolságra legyen. 1891-ben aztán a négyzet alakú épületet kőből megerősítették, ekkor lett a helyiek körében a neve Erőd. 1908-ban kibővült a szerepe: immár nemcsak a rendőrségnek, de a városi tűzoltóknak is ez az épület volt a főhadiszállása. Maga az erődített óratorony – tetején a klasszikus szélkakassal – csak később került az oromzatra. 1950-ben a rendőrség más helyre költözött, és az Erőd nagy részét lebontották. 2018-ban azonban a megmaradt óratornyot felújították, és az óra 10 év szünet után ismét működött. Az óratorony mellett áll Taiping utolsó megmaradt piros telefonfülkéje, amely még a brit gyarmati időszak utolsó mementója. Persze Taipingnak van egy Új (vagy Retró) Óratornya is, amelyet elektronikus órával láttak el, és a Piac tér (jelenleg Halaman Pasar) bejáratánál látható. Stílusát tekintve art deco. Az óratornyot 2022 elején újították fel, azóta eredeti pompájában látható, ólomüveg panelei ismét ragyogó színűek. 

Taipingban található Malajzia legrégebbi kávémalma, az 1933-ban alapított Antong Coffee Mill, mely elsősorban a kávéimádó látogatók földi paradicsoma, de persze azok számára is érdekes látnivaló lehet, akik az ipartörténeti érdekességekért rajonganak. Itt a mai napig őrzik a fapörkölésű kávé hagyományos elkészítésének titkait, de megismerkedhetünk helyi, sőt, akár egész Délkelet-Ázsia szerte termesztett kávébabfajtákkal, a régi gyári berendezésekkel, ahogy bepillantást kaphatunk magába a készítési munkafolyamatokba is.

De ami a legjobb, meg is lehet kóstolni a helyi kávékülönlegességeket, amelyeket az Antong egész Észak-Malajziában, sőt, Penangon is forgalmaz: választhatunk hagyományos fekete-, vagy fehér kávét (ez utóbbi fehér kávébabból készül), mokkát, sőt, a helyi slágert, a Musang King durianból készült duriános fehér kávét. Az itt, hagyományos módon készült durva őrölésű kávékat általában a helyi kávézókban adják el kopi-o, vagyis feketekávé készítésére, de a finomabb őrlésű porkávék a régi malom mögötti modern kávégyárban készülnek. (A történelmi kávémalom hétvégenként zárva van.) 

A Taiping Háborús Temető – melyet Ázsia egyik legszebb katonai temetőjeként emlegetnek – a második világháborúban, a japánok ellen elesett szövetséges katonák, illetve a maláj vészhelyzet idején meghalt áldozatok emlékét őrzi. A szépen gondozott sírkertet JH Ingram őrnagy hozta létre 1947-ben, miután a háborús sírok nyilvántartási egységével, mintegy 30 fővel Malaya egész területéről igyekeztek a lehető legtöbb holttestet visszaszerezni. Gyakran őslakos Orang Asli felderítők segítségét vették igénybe az őserdők mélyén lévő hadisírok felkutatására, míg az exhumációs helyszíneken japán hadifoglyokat alkalmaztak a munkálatok során. A sírkertben található 866 fehér gránit sírkő az Egyesült Királyságból, Ausztráliából, Új-Zélandról, Indiából és Nepálból származó katonák földi maradványait rejti, de vannak köztük maláj, kínai, és egy holland nemzetiségű eltemetett is. A sírok közül 533-ban azonosítatlan holttest nyugszik. A temető két részre oszlik, egyik oldalon a keresztény katonák nyughelyei sorakoznak, míg a másik oldalon, az iszlám joggyakorlat szerint Mekka felé tájolva, a muszlim és gurkha katonák sírjai. 

Mint minden valamire való maláj városban, így Taipingban is bőséges a kínálat a különböző templomokból, legyen szó iszlám, buddhista, vagy éppen keresztény kegyhelyekről. A Szent Szív Szűzanya-templom egész Perak egyik legkorábbi római katolikus imaháza, melynek története 1875-ig nyúlik vissza, és a kínai katolikusok számára épült. A templomot JP Allard atya vezetésével francia és belga misszionáriusok alapították, aki kínai katolikusok körében végzett missziós munkát Bukit Mertajamban. Innen került Taipingba, ahol Klian Pauhban szerzett egy száz hektáros földterületet. Bár a föld nagy részét később visszavették, az atyának sikerült 20 hektárt megtartani, amelyen aztán felépítette a templomot. Az 1941-45-ös japán megszállás idején a templom bezárt, s csak 1952-ben nyílt meg újra. A templom mellett álló Krisztus-szobrot Charles Grenier atyának, Klian Pauh 1897 és 1905 között szolgáló plébánosának emlékére állították.

Taiping belvárosában a Szent Lajos-templom szintén katolikus imaház, ahol a katolikus missziót francia atyák végezték, akik Penangból érkeztek Perakba. A Szent Lajos-templom azonban főként a tamil nyelvű katolikusok számára épült 1899-ben, a ma látható épület 1937-ben készült el.

A taipingi Mindenszentek-templom a város egyetlen anglikán kegyhelye. A három épületből álló komplexum eredeti templomát 1887-ben építették, ettől balra egy adminisztratív épület áll, míg a 2012-ben épült új templomépületben tartják ma az istentiszteleteket. A templomban tamil, angol és maláj nyelvű szolgálatot tartanak. Az eredeti templomot GA Lefroy tervezte (aki a Taiping Városi Galéria épületét is) neogótikus és helyi maláj elemek keveredésével. A négy hektáros telket WV Drummond, egy sanghaji ültetvénytulajdonos adományozta. A templom temetőjében látható régi sírkövek még az imaház alapításának idejéből maradtak fenn. A templom 2012 óta a nemzeti örökség része. A díszes Hosian-templom a taipingi buddhisták kegyhelye. A templom eredetileg fából épült 1890-ben, azonban 1905-ben kőre cserélték a faszerkezetet. A történet szerint egy gazdag üzletember, Cheng Yen Xin lánya szerzetes szeretett volna lenni, ezért a szerető apa jelentős összeget adományozott a templom építésére, melynek első apátnője Cheng Yen Xin lánya, Lin Ai Zhen lett. A Guan Yin, vagyis az Irgalmasság istennője tiszteletére szentelt templom ma is működik.

A Feng Shui istenének tiszteletére, 1883-ban emelt Ling Nam Ku Miew-templom egy másik taipingi kínai kegyhely. Az eredetileg díszes templom legutolsó felújításakor (1995) egyszerű kialakítású, szögletes épületet kapott, bejárata mindkét oldalán egy-egy kerek ablakkal és egy-egy stilizált oroszlánszoborral. A bejárat előtt kecses füstölő látható. Ami az iszlám mecseteket illeti, ezek közül több is van a városban, hármat viszont turisztikai, és építészettörténeti szempontból is érdemes megemlíteni. A régebbi, a Masjid Lama Bandar Taiping, vagy más néven a Régi Kota mecset Taiping legrégebbi muszlim imaháza, mely eredetileg fából épült és a taipingi hanafi (egyike a négy hagyományos nagy szunnita iskolának) indiai muzulmán közösség medreszéjeként szolgált. Miután Ngah Ibrahim átvette, 1893-97 körül kőből épült újjá, stílusában holland és angol jegyeket mutatva, így ez Perak legrégebbi kőmecsete, melyet az elmúlt években szépen felújítottak. A mecset temetőjében számos kiemelkedő peraki személyt temettek el, így például Ngah Ibrahim feleségét, Toh Puan Halimah-t, valamint fiait is. Nem muszlim látogatók is beléphetnek, de belépés előtt jelezni kell az ebbéli szándékot.

Miután a malájok átvették a Régi Kota mecsetet az indiai muszlimoktól, az indiaiak saját mecsetet építettek maguknak, ez a Masjid India Jalan Kota. A peraki szultán jóváhagyásával, a mecset vagyonkezelői és a peraki brit rezidens, EL Brockman között aláírt megállapodás révén a Larut kerületben letelepedett, textil-, gabona-, és szarvasmarha-kereskedelemmel foglalkozó indiai muszlimok 1908-ban szerezték meg a földet, amelyen a mecset felépült. A ma is látható modern, de az iszlám építészet hagyományos jegyeit magán viselő épület alapkövét 1969-ben tették le, a mecset 1973 nyarán nyílt meg. Taiping lényegében egy kétutcás város – a Jalan Kota és a Jalan Taming Sari – melyeket merőlegesen kereszteznek a kisebb utcák. Az így kialakult rácsos városszerkezetet 1880-ban, a tűzvész után kapta a település. Az indiai muszlim mecset a városközponton áthaladó Jalan Kota déli végén, lényegében Taiping végén található. Két hatalmas aranyozott kupolájáról, és modern formavilágáról lehet megismerni a harmadik mecsetet, a Masjid Daerah Taipingot, vagyis a taipingi Kerületi mecsetet, mely jellemzően meghatározza a város központi látképét. Ebbe a mecsetbe viszont csak muszlimok léphetnek be.

Taiping legnagyobb turisztikai látványossága az elbűvölő Lake Gardens, egy 64 hektáros kert, amelyet egy elhagyott, kimerült ónbánya helyén alakítottak ki. A parkban 10 mesterséges tó található, melyeket festői környezet ölel körbe. Legvadregényesebb része a hatalmas, aranyló esőfáktól (Samanea Saman) szegélyezett sétány – ennek 650 méter hosszú szakaszát, a Raintree Walk-ot pár éve jármű-mentesítették –, mely fölé úgy borulnak az árnyat adó lombok, mintha csak szomjukat akarnák oltani a tó vizéből. A fákat az 1880-as évek derekán ültették, így ma már matuzsálemnek számítanak, melyet jól tükröznek az ágakról lecsüngő mohos indák is. Az esőfák mellett bambuszt, különféle fenyőfákat, illetve burmai rózsafákat (Pterocarpus indicus) is találunk elszórtan. A Lake Gardens további festői helyszínei közé tartozik az 1970-es években épült Kínai pagoda és a Sziklakert, valamint az 1936-ban elkészült Ezüstjubileumi móló, melyet V. György angol király uralkodásának 25. évfordulójára építették. A park igen kedvelt a turisták, a fotósok, a kocogók, kerékpárosok és a piknikezők körében, mert különösen pirkadatkor, illetve napnyugtakor csodálatos fényviszonyokat varázsol ide a természet.

A viktoriánus stílusú angolkert, a Taiping Lake Gardens volt Malayában az első nyilvános park, melyet a brit uralom idején hoztak létre. Az ötlet Robert Sandilands Frowd Walker ezredestől, az akkori peraki rendőrfőnöktől származott, a terveket pedig Charles Compton Reade várostervező, illetve Lady Swettenham készítette. Utóbbi hölgy Frank Swettenham, a Maláj Szövetségi Államok első rezidens tábornokának, Selangor, Perak, Negeri Sembilan és Pahang egy közigazgatás alá szervezőjének felesége volt. A kert területét pedig Chung Keng Quee (más forrás szerint a fia, Chung Thye Phin) adományozta nyilvános használatra azzal a céllal, hogy abból egyfajta rekreációs parkot alakítsanak ki. Az építési munkálatokban a peraki rendőrség és Walker saját 1. peraki szikh ezredének tagjai vettek részt. A szökőkutakkal, pavilonokkal, sétaösvényekkel, és egyéb látványelemekkel díszített park közelében csupán néhány magánház található, de ezek régi gyarmati stílusukkal gyönyörűen kiegészítik a környezetet. Talán mind közül az Old Residency, a peraki rezidens otthona a leglátványosabb. A kert Bukit Larut hegyi üdülőfalutól nem messze, a városközpont és a Taipingi Állatkert között található.

A parktól néhány perces sétára található állatkert (maláj nevén Taman Mergastua Sultan Idris Shah) egész Észak-Malajziában az egyetlen ilyen jellegű intézmény, amely – különösen kisgyermekkel – izgalmas program lehet. Az 1961-ben, természetes esőerdei környezetben, a Bukit Larut lábánál épült Taiping Zoo az ország legrégebbi és egyik legnagyobb állatparkja: 13 hektáros területén 1500 állatnak nyújt otthont úgy, hogy azokat természetes élőhelyükhöz hasonló környezetben mutatja be.

Az intézmény egyik elsődleges feladatának az olyan veszélyeztetett fajok, mint a maláj tigris, vagy az orangutánok védelmét tekinti, 2003 óta pedig olyan kuriózummal is csalogatja a látogatókat, mint az éjszakai szafari (20-23 óra között), mely az első ilyen jellegű attrakció Malajziában. Ez egy kifejezetten innovatív megoldás, miután a legtöbb állat éjszaka aktív, nappal nem sokat mutatnak magukból, így viszont a látogatók mégis megfigyelhetik őket. A lakosság pedig egy nálunk is ismert megoldással, az állatkerti örökbefogadás révén támogathatja az általuk kiválasztott vadállat gondozását, és így végső soron magát az állatkertet. 

Bár a Bukit Larutra (a korábbi Maxwell Hill) vezető út az utóbbi idők hegyomlásai miatt megrongálódott, így autóval nem járható, és az ajánlott úti célok között sem javasoljuk, aki azonban mégis megnézné, kizárólag saját felelősségre tegye! Megemlíteni azonban érdemes, mert ha elhárítják az omlásveszélyt, akkor Taiping egyik legérdekesebb úti célja lehet, ráadásul hozzátartozik a város történetéhez is. A dombon egy kempingezésre alkalmas Ökopark, illetve egy hegyi üdülőhely található (utóbbi az erózió miatt jelenleg le van zárva). Túrázók számára a dombtető most is elérhető, de kizárólag saját felelősségre! A 4-8 órát is igénybe vevő túra fizikailag megterhelő, idősebbek, gyengébb erőnlétben lévők, légúti, vagy szívbetegségben szenvedők számára nem ajánlott, ahogy esős időben sem érdemes próbálkozni a talajerózió veszélye miatt! A helyszín egyébként igen kedvelt a természetjárók, fotósok körében, egyben elismert madármegfigyelő hely is. Nem utolsó sorban a klíma miatt is sokan jártak ide feltöltődni: nappal 15-20 Celsius-fok között alakul az időjárás, míg éjszaka akár 10 fokra is lehűlhet. Eredeti nevét, a Maxwell Hillt 1879-ben William George Maxwell brit rezidens asszisztensről kapta, aki első angolként jutott fel a dombtetőre. 1884-ben szanatóriumot alakítottak ki az itt élő britek számára.

Taiping természeti nevezetességeinél maradva érdemes még a vadregényes piknikező helyet, a Burmai medencét, malájul Batu Hampart megemlíteni, amely egy több, nagyobb medencéből álló sziklaképződmény, amelyet a Batu Tegoh folyóból származó kis patak táplál. A két nagyobb és több kisebb medencében fürdeni is lehet, de egy kellemes kirándulás a dúsan zöldellő környezetben, a romantikus gyalogösvényeken, szintén izgalmas programot kínálnak. A Burmai medence onnan kapta a nevét, hogy az 1920-as években itt állomásozó burmai lövészezred egyik zászlóaljának katonái szabadidős és rekreációs céllal használták. Ez a helyszín nem messze található az Állatkerttől. A Bukit Larut magaslatain több festői vízesés is található, melyek természeti szépségükkel, vadságukkal, vagy éppen lassú, játékos csobogásukkal szintén rabul ejtenek. Ilyenek a Tupai-, a Maxwell Hill-, vagy a Bukit Jana zuhatagok, melyek szintén érdemes úti célok lehetnek egy-egy kirándulás, túra esetén. Egyre azonban mindenfajta kirándulás esetén érdemes odafigyelni: esős időben a talajerózió balesetveszélyes lehet!