Malajzia gyümölcsvilága

A trópusi és szubtrópusi gyümölcsök termesztése mind a mai napig fontos gazdasági jelentőséggel bír számos fejlődő országban, így többek között Malajziában is. A trópusi gyümölcsök körébe olyan gyümölcsök tartoznak, amelyeket forró és nedves területeken termesztenek, Ázsia, Afrika, Közép-Amerika, Dél-Amerika, a Karib-térség és Óceánia trópusi és szubtrópusi területein. Ázsia a világ legnagyobb trópusi gyümölcstermesztő régiója, aminek a gyümölcstermesztése még nőtt is az elmúlt években.

A régión belül Kína a legnagyobb termelő, ezt követi India, a Fülöp-szigetek, míg Malajzia a 13. helyen áll. A verseny a trópusi gyümölcsök exportja terén mind élesebb az országok egyre növekvő termelése miatt. Ennek eredményeként azok az országok lesznek sikeresek, amelyek versenyelőnyökkel rendelkeznek az ár vagy a jobb minőség tekintetében.

A trópusi gyümölcsök a mezőgazdasági bruttó hazai termék (GDP) egyik fontos meghatározói Malajziában. Ez az iparág évente több mint 250 millió USA dollárral (USD) járul hozzá az exportból származó bevételhez, és több mint 260 000 munkalehetőséget teremt az országban.

Gyümölcstermesztés Malajziában

Bár Malajzia éghajlata nagyon alkalmas a trópusi gyümölcstermesztésre, a velük foglalkozó gazdaságok átlagos mérete körülbelül 2,5 hektár. Csak bizonyos gyümölcsöket termesztenek nagyobb vagy kereskedelmi méretekben, mint például az ananász, a papaja és a durián. Ezeket a gazdaságokat üzleti szempontok alapján irányítják, és ilyen szempontból folyik a gyümölcstermesztés is, ezért a termékek nagy része elsősorban exportra kerül. A trópusi gyümölcsöket szezonális és nem szezonális gyümölcsökhöz lehet sorolni. A szezonális gyümölcsök csak meghatározott időpontokban teremnek, aminek a fő szezonja Malajziában általában június–augusztusban van, míg az utószezon december–februárban. Az ismert szezonális trópusi gyümölcsök közé tartozik pl. a durián, a mangosztán, a rambutan, a duku vagy langszat és a pulasan. A nem szezonális gyümölcsök egész évben teremnek és betakaríthatók. Ezek közé tartozik pl. a guáva, a papaja, a banán és az ananász. A trópusi gyümölcsök – az olajpálma, a gumi és a hántolatlan rizs után – fontos helyet foglalnak el a termesztett növények között. Malajziában 2017-ben több mint 200 000 hektáron ültettek és műveltek trópusi gyümölcsöket. Az országban mintegy 64 fajta trópusi gyümölcsöt termesztenek.

A Földművelésügyi és Mezőgazdasági Ipari Minisztérium azonban 21 fajtát javasol kereskedelmi méretekben történő termesztésre, míg a többit kis területeken, saját célra termesztik a helyiek hátsó udvaraikban. Általában a trópusi gyümölcsök átlagos termése Malajziában körülbelül 11,8 t hektáronként. A termelés 2013 és 2015 között növekvő tendenciát mutatott, majd 2015 és 2016 között mintegy 6,3%-kal esett vissza, majd 2017-ben tovább csökkent, annak ellenére, hogy a földterület mérete fenntartható. Ez annak köszönhető, hogy a régi fákat új típusú vagy új növényfajtákkal kezdik lecserélni, valamint annak a ténynek, hogy a trópusi gyümölcsfák 3 és 7 éves koruk között kezdenek el termőre fordulni. 2017-ben mintegy 125 000 hektáron ültettek idénygyümölcsöt, a nem szezonális gyümölcsök mintegy 77 000 hektáron terültek el. A nem szezonális gyümölcsökből kb. 1,1 millió t termett mintegy 480 millió USD értékben, míg a szezonális gyümölcsökből 345 000 t, ami kb. 782 millió USD értéket képvisel. A banán számít a gazdálkodók által termeltek közül a domináns trópusi gyümölcsfajtának, ezt követi az ananász, a durián és a görögdinnye. 2017-ben Malajzia megközelítőleg 350 000 t banánt, 340 000 t ananászt és 210 000 t duriánt termelt.

Bár Malajzia trópusi gyümölcsökben gazdag, a legtöbb őshonos gyümölcs hegyvidéken, vadon fordul elő. Többségük kihasználatlan, nem is ismert, kereskedelmi forgalomba szinte nem is kerülnek. Ezeket általában csak helyben termesztik, gyümölcsét helyi fogyasztásra és gyógyításra gyűjtik be. Pedig ezek a gyümölcsök is gazdagon tartalmaznak polifenol vegyületeket, karotinoidokat, antocianidokat, zsírsavakat, ásványi anyagokat és aminosavakat, melyek szervezetre gyakorolt hatását még a tudósok sem vizsgálták (Hock Eng Khoo et al. 2010).

Ilyen kihasználatlan, tipikus maláj gyümölcsök közé tartozik a mangóféle asam, a bacang,  bambangan, cerapu, durián, jambu, kwini vagy illatos mangó, pulasan és a Sala (Hock Eng Khoo et al. 2010).

Vannak köztük kereskedelmi forgalomba bevonható fajok. Ezek közé tartozik az ara (Ficus sp.), az asam gelugor (Garcinia atroviridis), az indonéziai kenyérfa/champedak (Artocarpus integer), a ceri (Lepisanthes alata), a maláj durián (Durio sp.), az ambarella/arany mombin-szilva/Tahiti-szilva (Spondias cytherea), a nagy termésű kenyérfa/  dzsekfrúit/jackfruit (Artocarpus heterophyllus), a bételpálma/ bételdió (Areca catechu), a rambután (Nephelium ramboutan-ake), a szalakkapálma (Salacca zalacca) és a kenyérfa (Artocarpus altilis). A helyi felhasználású, fejlődési potenciállal rendelkező fajok közé tartozik a bilimbi (Averrhoa bilimbi), a rambai és a tampoi (Baccaurea motleyana, B. macrocarpa), a namu-namu (Cynometra cauliflora), a tamarindusszilva  (Dialum indum), a Pakan/durián pulu (Durio kutejensis), a  tengerparti mangosztán-/mungufajok és a kundong/borneói cseresznye (Garcinia hombroiniana, G. parvifolia), a szürke mangó (Mangifera feotida), az india egres (Phyllanthus emblica) valamint a jambóza/ mirtuszalma (Syzygium jambos).

Gazdasági célokra jelenleg mint alulhasznosított, nem kihasznált fajok a kelubi (Salacca conferta), a gyapjas jujuba (Zizyphus mauritanica), jentik-jentik (Baccaurea polyneura), a kundong/borneói cseresznye (Garcinia parvifolia), a lengeng/szigeti licsi (Pometia sp.), a mertajam/terajan (Lepisanthes rubiginosa), a szilvamangó (Bouea microphylla), a tojásfa/sárgaszapota (Pouteria campechiana) és a szandolfa (Sandoricum koetjape) (Hock Eng Khoo et al. 2010). Jó példa még rá a Borneón őshonos dabai (Canarium odontophyllum) és a bambangan (Mangifera pajang), melyek Kelet-Malajziában széles körben termesztett, szezonálisan elérhető gyümölcsök. A dabai magvak íze hasonlít a mandulához vagy a pisztáciához, pépje zsírban és polifenolokban gazdag, míg a bambanganpép lédús, rostos és nagy mennyiségű β-karotin fordul elő benne. Kiváló antioxidáns hatásuknak köszönhetően gyakori fogyasztásuk jó hatással van egészségünkre, csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát (Azlan et al. 2013)

A még nem hasznosított gyümölcsökkel kapcsolatos kutatások születőben vannak, de az elkövetkezendőkben mindenképp szükség van arra, hogy ezeket a gyümölcsöket mind ismertebbé és általánosan elérhetővé tegyék. Ehhez népszerűsítő kampányokra van szükség és további vizsgálatokra a tápanyag-összetételük, táplálkozásban betöltött szerepük, antioxidánsaik és azok hatásaik, terápiás tulajdonságaik megismerésére, kihasználására (Hock Eng Khoo et al. 2010).

Délkelet-Ázsiában több száz őshonos gyümölcsfa él, melyek nagy része a köztudatban nem is ismert, kihasználatlan. Vannak köztük olyanok, melyeknek szükségük lenne mind szélesebb körű megismertetésre és a kereskedelmi forgalomba való bekapcsolásra. A gyümölcsök, élvezeti értékük mellett, felhasználhatóak lennének a gyógyászatban is, hiszen számos, még ismeretlen fitokemikáliákat, köztük flavonoidokat, fenolos vegyületeket, karotinoidokat és terpenoidokat tartalmaznak, melyeknek szabadgyök-fogó, antioxidáns hatása van (Hock Eng Khoo et al. 2016).

A kertészeti növények a gazdasági fejlődés, a szegénység csökkentésének, a fokozott élelmezésbiztonságnak és a jobb táplálkozásnak a fő előmozdítói világszerte, különösen a fejlődő országokban. A vadon élő és termesztett zöldség- és gyümölcsfajok és gyógynövények világszerte jelentős mértékben hozzájárultak a fenntartható étrendhez és egészséghez. Napjainkban különösen a városi fogyasztók mutatnak növekvő érdeklődést a trópusi és szubtrópusi gyümölcsök iránt, mivel táplálóak, egészségesek, ízletesek, tápanyagban gazdagok, színesek és különlegesek (Sthapit et al. 2019).

A fenntarthatatlan élelmiszergazdasági rendszerek és a környezetkárosodás globális kihívásai, valamint az alultápláltság kettős terhe összekapcsolódik. Korszerű változásokra van szükség abban, ahogyan kölcsönhatásba lépünk a környezetünkkel. Cél kell hogy legyen a szegénység csökkentése, valamint az élelmezésbiztonság és a táplálkozás fenntartható módon történő javítása, mely kevés környezeti kárral társul (Sthapit et al. 2019).

Ezeknek a fontos genetikai erőforrásoknak a megőrzése – a jelenlegi és jövőbeli használatra, valamint az agroökológiai környezet javítására való felhasználás céljából – az emberi túlélés alapvető követelménye. A génállomány megőrzésében ex situ és in situ módszerek kombinációját kell alkalmazni, a természetvédelmi területektől a génbankokig, mivel egyetlen módszer sem képes önmagában megőrizni a sokféleséget. A különböző alkalmazott módszerek közötti megfelelő egyensúly olyan tényezőktől függ, mint a génállomány biológiai jellemzői, az infrastruktúra és az emberi erőforrások, az egyes gyűjteményekbe való csatlakozások száma és földrajzi helye, valamint a konzervált csíraplazma tervezett felhasználása (Sthapit et al. 2019).

Bármely adott génállomány esetében az alkalmazott konkrét módszer mértéke eltérhet egy másik génállományban alkalmazott módszertől. Kihívást jelent a helyben történő megőrzést egy fenntartható, intenzívebb és ellenálló élelmiszerrendszer részeként kezelni, és a nagyközönség, valamint a döntéshozók elé tárni (Sthapit et al. 2019).

Fogyasztási trend Malajziában

A gyümölcsök ismertek egészségügyi előnyeikről, mivel vitaminokat, ásványi anyagokat és élelmi rostot tartalmaznak, amelyek nélkülözhetetlenek az emberi szervezet számára. A legtöbb gyümölcs alacsony zsír-, nátrium- és kalóriatartalmú. Nincs bennük koleszterin, de sok alapvető tápanyagot tartalmaznak, így pl. káliumot, élelmi rostot, C-vitamint, folsavat. A trópusi gyümölcsök fontos szerepet játszanak a kiegyensúlyozott táplálkozásban az elhízás és más betegségek megfékezésében. A malajziai fogyasztók tisztában vannak az egészségügyi előnyökkel, és ez az egyik olyan tényező, amely a gyümölcsök magasabb fogyasztásához vezet az országban. A belföldi piacon is jelentősen megnőtt irántuk a kereslet. A malajziai Szövetségi Mezőgazdasági Marketing Hatóság (FAMA) jelentése szerint az egy főre jutó gyümölcsfogyasztás a 2006-os 80,4 kg-ról 2010-re 93 kg-ra nőtt, ami több okra is visszavezethető. Például egyre nagyobb a kereslet az egzotikus gyümölcsök iránt az ízük miatt. A fogyasztók egyre jobban tudatában vannak a táplálkozási értéküknek, például a magas rost- és vitamintartalomnak köszönhető egészségügyi előnyöknek. A betakarítás utáni kezelési technológiák fejlesztése, mint például a jobb tárolási, csomagolási és szállítási szolgáltatások hozzájárulnak a termelés minőségének a javulásához. Az adatok viszont azt mutatják, hogy 2015–2018 között csökkent az egy főre eső gyümölcsfogyasztás Malajziában. 

Legismertebb gyümölcsök Malajziában 

Természetesen a maláj gyümölcsvilág „Big Four”-ját (csak hogy hűek maradjunk az állatvilág Big Five-jához) sokan ismerik, hiszen a pomelot vagyis az óriás narancsot nálunk is sok helyen lehet kapni, míg a duriant már messzeföldön megelőzi a híre (ha valaki olyan helyen van, ahol lehet kapni, akkor jellegzetesen erős bukéja is). Ami a jackfruitot illeti, itthon, bár kevésbé ismert, mint a pomelo, a vegetáriánus étrendet követők biztosan találkoztak már vele konzerv formában, hiszen kiváló hús helyettesítő étel. Végezetül a chempedak, vagy más néven az indonéziai kenyérfa gyümölcse elsősorban Délkelet-Ázsiában ismert, de ott a legáltalánosabb és legkedveltebb gyümölcsök közé tartozik.

Néhány további gyümölcs részletesebb ismertetése

Az abiu (Pouteria caimito) a szapotákkal rokon örökzöld fa. Világossárga gyümölcse édes, karamellhez hasonló ízű, áttetsző vagy fehér pépet tartalmaz. B- és C-vitaminban gazdag, jó kalciumforrás a szervezet számára. Brazíliában zselészerű terméshúsát köhögés, hörghurut és más tüdőproblémák enyhítésére fogyasztják. Gyulladáscsökkentő hatása segíthet a hasmenésből és lázból való felépülésben.

Az açaí pálma (Euterpe oleracea) gyümölcsének közismert neve az açaí bogyó, melyek kisméretűek, egy szőlőszemre hasonlítanak, átmérőjük 2–3 cm. A kezdetben sötétzöld bogyók az érés során mély lila színűre változnak. Minden gyümölcs belsejében van egy barna mag, ami körülbelül 6 mm átmérőjű, a gyümölcs térfogatának 60%-át teszi ki. Az açaí bogyó magas antioxidáns-tartalma hozzájárul az általános egészségi állapot fenntartásához, segít a szabad gyökök megkötésében, növeli az energiaszintet, erősíti az immunrendszert, nagyobb energiát és állóképességet biztosít. Javítja a jobb keringést és segít megelőzni a vérrögképződést. Segít az Alzhemier-kor és az érelmeszesedés megelőzésében, kezelésében.

A jambóza vagy mirtuszalma (Syzygium jambos) egy Délkelet-Ázsiából származó és másutt is széles körben előforduló növény, amelyet dísz- és gyümölcsfaként honosítottak meg. Malajziában jambu air néven ismerik. A gyümölcsök körülbelül 5 cm hosszúak, fénylő, vékony héja fehéres-zöldes színű, de vannak más színváltozatok is. Malajziában a színek széles skálája létezik, a leghalványabb zöldtől, a rózsaszíntől a mély bíborig és barnásvörösig. Terméshúsa fehér vagy rózsaszín, enyhén illatos, ropogós és lédús, gyengén édes ízű. A gyümölcsben 1 kerek vagy 2 félgömb alakú mag található, amelyek mérgezőek.  Trópusi és meleg szubtrópusi éghajlatot igényel, és kb. 2000 m-es magasságig terem meg. A C-vitaminban gazdag gyümölcsöt nyersen is fogyasztják, vagy különféle regionális receptekben használják fel. A délkelet-ázsiai országokban a jambóza gyümölcsét gyakran fűszerezett cukorral tálalják.

A karambola vagy csillaggyümölcs (Averrhoa carambola) Indiában, Indonéziában és Sri Lankán őshonos gyümölcs, annak ellenére, hogy sokan úgy vélik, Malajzia és Délkelet-Ázsia az őshazája. A fiatal csillaggyümölcs világoszöld színű, éréskor sárgává válik, és amikor teljesen érett, héja aranysárga lesz. A gyümölcs csillag alakú, és vágáskor megtartja alakját. A zöldes héjú fiatal gyümölcs sós ízű. A terméshús világossárgától a sárgáig terjed, ropogós és lédús. Íze fajtafüggő, körte, zöldalma, citrom és szőlő között van. Malajziában kétféle csillaggyümölcsfajt termesztenek, bár néha alig lehet különbséget tenni közöttük. Új hibrid fajtát fejlesztett ki a Malajziai Mezőgazdasági Kutató és Fejlesztő Intézet, melyből egy hektáron évente kb. 10 t gyümölcsöt lehet termelni, ami azt jelenti, hogy a gazdálkodók évente körülbelül 5–6000 USD bruttó haszonra tehetnek szert. A csillaggyümölcs leveleinek és gyökereinek főzete enyhíti a kanyaró, ótvar és bárányhimlő tüneteit, de használják fejfájás és láz kezelésére, emésztési és székrekedési problémákra. Magas a C-vitamin-tartalma. Tanninban gazdag héja vérhas és hasmenés kezelésére használható. A magas antioxidáns-tartalom megakadályozza a rák kialakulását, de pajzsmirigybetegség esetében is használható. Segít a szív- és érrendszeri gyulladások elleni küzdelemben, csökkenti a koleszterinszintet.

A közönséges guáva (Psidium guajava) Malajziában jambu batu néven ismert. A megnövekedett kereslet miatt a guavát ma trópusi és szubtrópusi területeken egyaránt termesztik. A gyümölcs kerek vagy elliptikus, körte alakú, fajtól függően 3–14 cm hosszú és max. 200 g súlyú. Bőrszerű héja általában zöldről sárgára változik érett állapotban. Az éretlen gyümölcs kifejezetten savanyú, fanyar. Az érett gyümölcsök általában jellegzetes illatúak, a terméshús íze édesen savanykás, a szamócáéhoz hasonló. A hús színe a fehértől a mély rózsaszínig változik. Mivel éretten szedik le, ezért ajánlatos azonnal elfogyasztani, bár hűtőszekrényben pár hétig eltartható. A guáva egészségügyi előnyei közé tartozik a vérhas, a diabéteszes hasmenés, a magas vérnyomás kezelése, de jótékony hatású a fogyásnál, a bőr- és a szemápolásnál.

A langszat vagy duku (Lansium domesticum) Malajziában őshonos trópusi növény, főleg Johore, Perak, Kelantan és Penang államokban termesztik. A legjobb hely a gyümölcs ültetésére a 600–800 m-es dombsági terület. A gyümölcsszezon júniustól júliusig vagy decembertől januárig tart. Több fajtája létezik, melyeket 2 fő csoportba osztanak aszerint, hogy a termésnek milyen vastag a héja, mennyi latexet tartalmaz, illetve milyen édes. Ezek alapján langszat vagy duku az elnevezése. A csüngő fürtökben lévő gyümölcs átmérője átlagosan 3–7 cm, kerek vagy enyhén ovális alakúak. A kívül bársonyos, rostos, bőrszerű, sárgásbarna vagy halványsárga színű héjon a gyümölcs érésekor barna foltok jelennek meg. Az illatos, áttetsző, lédús hús 5 vagy 6 szegmensből áll. Gyümölcsei fiatalon nagyon savanyúak, de érésük során édes-fanyar ízűek lesznek, enyhe savakkal, amelyek grépfrútra és pomelóra emlékeztetnek. Leggyakrabban gyümölcsként fogyasztják ízletes magköpenyét, mely könnyen kiszabadítható a héjából. Magja keserű íze és enyhén mérgező hatása miatt nem ehető. A duku snackként vagy friss desszertként is tálalható. Gyakran használják gyümölcs- és zöldsalátákba, de lé is készülhet belőle, vagy gyümölcsitalokba keverik. Friss készítményeken kívül szószokat, lekvárokat és zseléket is készítenek belőle. A duku kiváló forrása az A-, B-, C- és E-vitaminoknak, rostoknak, emellett tartalmaz némi vasat, foszfort, káliumot és kalciumot is. Limonoidjai rákellenes elemet tartalmaznak és védik a tüdőnket. Levelei a szem gyulladásának gyógyítására szolgálnak. A népi gyógyászatban a kérgéből készített főzetet malária és hasmenés ellen, míg gyantás tejnedvét nyílméregként használják fel.

A mangosztán (Garcinia mangostana) Délkelet-Ázsia őshonos gyümölcseinek az egyike. A régióban a „gyümölcsök királynőjének” is hívják. Az örökzöld mangosztán akár a 20–25 m-es magasságot is elérheti. Ahhoz, hogy teremjen, legalább 6 év szükséges, ami az éghajlati és a domborzati hatások miatt akár a kétszerese, így 12 év is lehet. A fiatal fákon kb. 200–300 termés található, melyek száma az idő előrehaladtával növekszik, és a legidősebb fák esetében elérheti a 3000 darabot is. Találtak már 100 éves vagy idősebb fákat is, amelyek még mindig teremnek. A mangosztán termése egy lédús és enyhén édes-savanyú, fanyarú ízzel jellemezhető. A gyümölcs külső vaskos héja nem ehető, csak a belső hófehér magköpeny. A gyümölcs termését közvetlenül   fogyasztják, de lekvár, konzerv és gyümölcslé is készül belőle, ami a világpiacra is kikerül. Magjai főzve vagy pörkölve ehetők. Tanninban gazdag külső héját és fájának kérgét bőrcserzésre, festésre,  más részeit az ázsiai hagyományos orvoslás keretében egyes bőrbetegségek, sebek, húgyúti problémák, bélrendszeri gondok kezelésére, vérhas gyógyítására használják. Igaz, nem áll rendelkezésre klinikai vizsgálat, ami bizonyítaná ezen hatásokat. A friss mangosztán szezonális jellege és rövid ideig való eltarthatósága miatt mindössze 6–10 hétig kerül forgalomba. Elsősorban kistermelők foglalkoznak a termesztésével, leggyakrabban az utak mentén található gyümölcsös standokon lehet vele találkozni.

A mangrovepálma vagy nipapálma (Nypa fructicans) a pálmafélék családjába tartozó növény, aminek a fő elterjedési területe a Csendes- és az Indiai-óceán partvidékei, torkolatvidékei. Betelepítés következtében már Afrikában és a Karib-tenger szigetvilágában is megtalálható. A mangrovepálma elviseli amennyiben a környezete egy időre kiszárad. Mérsékelten bírja a sót, így a tiszta tengervízben rövid ideig marad életben, ezért kedveli a folyótorkolatok környékét, ahol kevésbé sós a víz. A szárazföldet csak addig a határig hódítja meg, míg az áradások a magjait el tudják szállítani. Más pálmaféléktől eltérően törzse a talaj alatt található, így csak a levelek és a virágos szár látható a felszín felett. A pálma termése a dióhoz hasonlít a leginkább, és egyetlen száron akár 25 cm átmérőt is elérő gömbhalmazokba rendeződik. Malajziában a virágfürtből lecsapolt édes és ehető nedvet összegyűjtik. Ezt akkor végzik el, amikor a legnagyobb a növény cukortartalma. Ilyenkor a fürtöket levágják a szárról, majd megdörzsölik, hogy ezzel a benne lévő nedvesség áramlását előidézzék. A levágott szárra a legtöbb esetben egy bambuszcsövet helyeznek, és az azon át kifolyó nedvet naponta kétszer gyűjtik, majd minden gyűjtés után kb. fél cm-es darabot levágnak a szár végéről. Száronként átlag 30 napig is lehet ezt folytatni. Mivel a pálma egész évben folyamatosan virágzik, így több alkalommal elvégezhető a gyűjtés. A pálmából nyert nedvet etanollá vagy butanollá erjesztik, így hektáronként körülbelül évi 6000–20 000 liter üzemanyag előállítása válik lehetővé.

A marakuja vagy passiógyümölcs (Passiflora edulis) Dél-Amerikában őshonos, de a trópusi területeken már szinte mindenhol termesztett növénynek számít. A marakuja a tövén fásodó, évelő, örökzöld kúszónövény. Termése lúdtojásnyi, gömbölyű, tojásdad vagy körte alakú, csüngő, 8–10 cm-es bogyó. Frissen szedve fogyasztják vagy gyümölcsként tálalják (mintegy 2 hétig tárolható). Gyümölcslében nagyon jellegzetes ízű, ezért többnyire hígítva és cukrozva isszák, vagy más gyümölcsléhez, joghurthoz, jégkrémhez és egyéb édes ételekhez adagolják.

A namnam (Cynometra cauliflora) Malajziában őshonos, főleg az ország északi részén termesztett 5–10 m magas fa vagy cserje, de elterjedt Indiában, Srí Lankán és Indonéziában is. A gyümölcsök vese alakúak, 5–10 cm hosszúak és 5 cm szélesek. A hüvely nem válik szét könnyen, de egy látható vonal mentén a gyümölcs két részre osztható. A gyümölcsfelület textúrája durva és ráncos, halványzöldes, sárga vagy akár barna színe fénytelen. Húsa lédús, sárga színű és savanykás ízű, illatú. A gyümölcs belsejében 1–1 nagy mag van. A namnam fiatal levelei hasmenés elleni szerként és hagyományos gyógynövényként használhatók vizelési problémára, különösen a húgykövességre. A fa gyümölcsei és hajtásai a magas vérnyomás és a cukorbetegség kezelésére szolgálnak, míg megszárított leveleit teaként fogyasztják. Indiában a magvak olaját bőrbetegségek kezelésére használják.

A Palmira-pálma (Borassus flabellifer) az indiai szubkontinensen (főleg Dél-Indiában) és Délkelet-Ázsiában őshonos. Egy robusztus fa, ami elérheti a 30 m-es magasságot is. Kétlaki  növény, a virágok a levelek tövében találhatók. Beporzás után a termős virágok 15–25 cm átmérőjű, húsos gyümölcsökké fejlődnek, amelyek mindegyike 1–3 magot tartalmaz. A gyümölcshéj színe feketétől barnáig változik, a terméshús édes, rostos péppel. A fürtökben termő gyümölcs felső részét le kell vágni, hogy megjelenjenek az édes zselémagok, amelyek áttetszőek, halvány fehérek, hasonlóak a licsihez, de enyhébb ízűek. A gyümölcs kocsonyás részét vékony, sárgásbarna héj borítja. Az érett gyümölcs pépje cukros, sűrű és ehető, A- és C-vitaminban gazdag. Ha a külső burok még éretlen, akkor a termést hagyományosan gyümölcsként fogyasztják. De ha hagyjuk érni, akkor a gyümölcsének rostos külső rétege nyersen, főzve vagy pörkölve is fogyasztható.

A papaja (Carica papaya) egy igen elterjed, közismert trópusi növénynek számít, amit világszerte ismernek, fogyasztanak, akár önmagában, akár feldolgozott állapotban. Malajziában kezdetben csak kistermelők kezdtek foglalkozni a termesztésével a 16. században, és innen terjedt tovább a Fülöp-szigetek irányába a termesztése. A 20. század közepére már olyan nagy volt a terméshozam, hogy jelentős exportcikké vált. 1972-ben a Malajziai Mezőgazdasági Kutató- és Fejlesztési Intézet (MARDI) elindított egy nemesítési programot a hawaii Sunrise Solo papaja fajtával, mely kiváló étkezési tulajdonságokkal rendelkezik, de kicsi a gyümölcsmérete. A helyi termelők által kedvelt Subang 6 fajtával kezdték keresztezni, és 15 év munka és szelekció után létrehoztak egy új papája fajtát, ami 1987-ben a Carica papaya var. Eksotika nevet kapta. Robusztus növekedési tulajdonságokkal rendelkezik, és a jó vízelvezető tulajdonságokkal rendelkező talajtípusok széles skálájában képes növekedni. Az Eksotika gyümölcse kicsi és közepes méretű, súlya körülbelül 400–800 g, terméshúsa narancsvörös, kellemes aromájú, magas cukortartalmú. A jelentős terméshozam és a magas esztétikai érték vonzó tulajdonságai lehetővé tették, hogy fő kereskedelmi és export célú fajtává váljon. Malajzia 1993 és 2013 között évente átlagosan több mint 37 000 t gyümölccsel járult hozzá a világ exportkereskedelméhez; illetve a világ 2. legnagyobb papaja termelője lett. A papaja egy örökzöld, el nem ágazó törzsű fa, melynek magassága elérheti a 8–10 m-t is. A törzs tetején egy csokorban található leveleivel pálmafára hasonlít a fa kinézete. Érett, dinnyére hasonlító termései átlag 20–30 cm átmérőjűek, és a törzs felső részén, közvetlenül a levélüstök alatt teremnek. Tekintélyes súllyal rendelkezik, mert egy-egy papaja elérheti az 5 kg-ot is. A termés belseje üreges, benne rengeteg fekete színű, csípős maggal. A narancssárga vagy rózsaszín gyümölcshús akár 3 cm vastag is lehet. Sok helyen számít kedvelt gyümölcsnek. Salátákhoz, süteményekhez, ivólevekhez is felhasználják. Leve enyhén savanykás, ezért üdítőitalként való felhasználása is gyakori. Gyümölcse bizonyos emésztési zavarok (pl. gyomorsav-elégtelenség, emésztési problémák miatt kialakuló migrén, felfúvódás, hasnyálmirigy-elégtelenség) kezelésére is ajánlott. Kivonatát a bél különféle élősködői, valamint visszértágulatos fekély, aranyér- és bőrproblémák ellen is alkalmazzák. Tejnedve papaint és chymopapaint, a pepszinhez hasonló fehérjebontó enzimeket tartalmaz, melyek elősegíti a fehérjék, a zsírok és a cukrok emésztését, a gyomorsav mennyiségétől függően. Ödémagátló és sebgyógyulást serkentő tulajdonság is jellemzi. A Floridai Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a papaja segíti a rákkal szembeni küzdelmet, és csökkenti a tüdő-, mell-, máj-, méhnyak- és hasnyálmirigyrák kialakulásának esélyét. Rostjai megkötik a rák kialakulásáért felelős toxinokat és megvédik a még egészséges bélhámsejteket, így segít megakadályozni a vastagbélrák kialakulását. Ezen felül még az 1-es típusú cukorbetegek vércukorszintjét is csökkenti, ápolja a bőrt és a hajat, illetve magas a vitamin- és ásványianyag-tartalma is.

A pitahayakaktusz vagy sárkánygyümölcs (Hylocereus undatus) Mexikóban, Közép-Amerikában és Dél-Amerikában számít őshonosnak. Itthon sárkánygyümölcs néven kerül forgalomba. A legnagyobb az ehető kaktuszok közül, szárai akár a 6 m-t is elérhetik. Kétfajta megjelenésű termése ismert, a gyakoribbnak a héja bíborrózsaszínű, melyben a gyümölcshús fehér vagy bíbor színű, míg a másik sárga bőrű és fehér húsú, apró fekete magokkal. A virágzás után 30–50 nappal érő gyümölcsöket általában a teljes érettséghez közel szüretelik, mert a betakarítás után nem érik tovább. Érés során a gyümölcs bőrszíne vörösre vagy sárgára változik, míg a terméshús keménysége csökkenni kezd. A termés alacsony kalóriatartalmú és számos tápanyagot tartalmaz, köztük C-vitamint, foszfort, kalciumot, valamint rostot és antioxidánsokat. A gyümölcsöt leggyakrabban úgy fogyasztják, hogy hosszában kettévágják és kikanalazzák az édes húsát, de gyümölcskoktélban, pürésítve, sziruppá főzve is felhasználják. A gyümölcs elfogyasztása csökkentheti a vércukorszintet, elősegíti a bőr simaságát és gátolja a daganatos sejtek növekedését, fokozza az anyagcserét és fenntartja a szív- és érrendszer egészségét, megelőzheti a vastagbélrákot, a cukorbetegséget, jót tesz a szem egészségének, javítja az agyműködést, erősíti az immunrendszert és a csontok szerkezetét. Magas rosttartalma a székrekedésben szenvedők számára kedvező hatású. 

A pitanga vagy indián cseresznyemirtusz (Eugenia uniflora) sok néven ismert, így nevezik suriname cseresznyének, brazil cseresznyének, cayenne cseresznyének is. A pitanga legfeljebb 7 m magasságot elérő terebélyes fa, gyakran ívben meghajló hosszú ágakkal, de ismert cserje változata is. Termései éretlen állapotban zöldek, később sárgák és narancsszínűek, megérve világító vörösek vagy feketések, fénylők, mintegy 2 cm hosszúak és átlag 3 cm szélesek. Gömbölydedek, hosszanti irányban 7–10 széles borda található rajtuk. A vékony, szilárd héj alatt nagyon bő levű, 0,5–1 cm vastag terméshús van, amely a cseresznyéhez hasonlít. Üdítően vagy édeskésen savanyú, zamatos, kissé gyantás-keserű az íze és nem feltűnő a szaga. A bogyó 1 gömbölyded vagy 2–3 lapított bab alakú kemény magot tartalmaz, amelyet vékony hártya vesz körül. A C-vitaminban gazdag bogyókat nyersen vagy gyümölcssalátákhoz, pudingokhoz és süteményekhez használják. A keserű íz eltűnik, ha a terméseket magtalanítva és megcukrozva néhány óráig hűtőszekrényben tárolják. Cukorral lekvárt vagy zselét főznek belőle. Édeskés ecetes savanyúságként eltéve is fogyasztják. A levele illóolajokat tartalmaz, gyomorerősítőként és lázcsillapítóként használják.

A pomeló vagy óriás narancs (Citrus grandis) a rutafélék családjába tartozó, Malajziában és Polinéziában őshonosnak számító déligyümölcs. A pomelófa átlag 6–13 m magas, bőrnemű levelei a narancséihoz hasonlók, virágai pedig nagyok és fehérek. A grépfrúthoz hasonló, rendkívül nagy, akár 50 cm átmérőjű termései gömbölyűek, illetve körte alakúak, súlyuk elérheti az 1 kg-ot is. A héja színe éretten citromsárga, az illata pedig kellemesen fanyar. Az ehető terméshús színe halvány sárgásfehér vagy piros, a gerezdek könnyen szétválaszthatók. Íze édes, lágy, a grépfrúttal ellentétben nem keserű. Az egészségre gyakorolt hatása, hogy serkenti a vérkeringést, és magas a C-vitamin-tartalma. A kínai konyhában a pomeló héját fűszerként vagy kandírozott formában használják fel, gyakran lekvárt főznek belőle. A pomeló az egyik legnépszerűbb gyümölcs, amelyet Malajziában termesztenek, és a legalkalmasabbak a nyers felhasználásra, mivel könnyen meghámozhatók, illetve a gerezdeket elválasztó hártyás válaszfalak is gyorsan levehetők. Fogyasztható frissen magában, zöldsalátákkal keverve, csokoládéval leöntve, turmixba keverve, vagy rántással megforgathatók, hogy enyhe citrusos ízt kapjanak. A friss szeletek csilis-csípős szósszal vagy cukorral meglocsolva is nagy kedvencnek számítanak. Édes levesek és desszertek, például sorbet ízesítőjeként is használható. A malajziai pomelók jól párosulnak kókuszdióval, ananásszal, papajával, mangóval, joghurttal, földimogyoróval, csilivel, bazsalikommal, mentával, hagymával, fokhagymával és kagylókkal, garnélarákkal és tengeri herkentyűkkel. A virágokból, levelekből és fakéregből készített főzetet a hagyományos orvoslásban is használják hasi fájdalom, gyulladás, hányinger, ekcéma és köhögés csökkentésére. Gyógyászati célokon kívül a pomelók héjában található illóolajat aromaterápiás fürdőkben, párologtatókban használják.

A pulasan (Nephelium ramboutan-ake) a szappanfélék családjába tartozó trópusi, ultratrópusi faj, és csak a nagyon nedves területeken terem 110 és 350 m közötti tengerszint feletti magasságban. Főleg Nyugat-Malajziában őshonos. Neve a maláj pulas „csavarás” szóból ered, mivel a gyümölcsöt meg kell kézzel csavarni, hogy hozzájussunk az ehető húshoz. A 25 m-t is elérő örökzöld fa lombkoronája igen terjedelmes. Termésének színe a sötétvöröstől világospirosig terjed, de létezik sárga színű is. A héját rövid, csonka tüskék borítják. Az alatta található édes, lédús, ropogós magköpeny színe fehértől a sárgásfehérig változhat, elég könnyen elválik a magtól. A 2–3,5 cm-es, egyik oldalán lapos, hosszúkás mag nyersen is ehető, íze hasonló a mandulához. A fő termőszezon júliustól novemberig, míg a másodlagos márciustól júliusig tart. A gyümölcsfürtöt akkor szedik le, amikor a gyümölcsök nagy része zöld színről pirosra vagy sárgára vált. A pulasan általában frissen fogyasztható, de fagyasztva vagy szárítva is használható ízesítőként fagylaltokba, pudingokba, készíthető befőtt, lekvár, zselé és ital is belőle. Csökkenti a testzsírt, tehát jó az elhízott embereknek és azoknak, akik fogyni szeretnének, illetve az egészségük megőrzésére törekednek. Puhábbá teszi a bőrt és jól használható a hajápolásban. Mivel a magvak 74,9%-át szilárd, fehér zsírok adják, amik 40–42 °C-on olvadnak, ezért a belőlük kinyert faggyúból gyertyát és szappant készítenek. C-vitamin-tartalma jó hatással van az immunrendszerre, a sebek gyógyulására, valamint a csontok és fogak állapotának megőrzésében. A fa leveleit és gyökereit borogatásnál, míg a gyökereket Gleichenia linearis-szal, egy gyakori páfrányfajjal együtt leforrázva lázas betegek fürdetésénél lázcsillapítóként alkalmazzák a hagyományos gyógyászatban.

A rambután vagy hamis licsi (Nephelium lappaceum) Délkelet-Ázsiában honos. Úgy tartják, hogy a maláj szigetvilág az őshazája, ahonnan nyugat felé Thaiföld, Burma, Srí Lanka és India felé terjedt tovább; kelet felé Vietnamba, a Fülöp-szigetekre és Indonéziába is eljutott. Vörös vagy sárga színű szőrös gyümölcs. Malájul a rambut „szőröst” jelent. Szoros rokonságban van a licsivel és a pulasannal. A rambután meleg, 22–30 °C körüli trópusi éghajlatot kedveli, és érzékeny a 10 °C alatti hőmérsékletre. Termése ovális, 3–6 cm hosszú és 3–4 cm széles. 10–20 termésből álló laza, függő fürtben nő. A vörös vagy sárga bőrszerű bőrt puha horgas sörték borítják. Húsa áttetsző vagy fehéres, édes, enyhén savas ízű. A mag nyersen enyhén mérgező, de a Fülöp-szigeteken megpörkölve gyakran fogyasztják. Sok fa évente kétszer terem. Kézzel kell betakarítani, levágva az egész gyümölcsfürtöt az ágról. A rambutánoknak magas a C-vitamin, valamint a réz, a mangán és számos más ásványianyag-tartalma, mint például kálium, kalcium és vas nyomelemei. A gyümölcs fogyasztása segíthet csökkenteni a testzsírt, puhábbá teheti a bőrt, javíthatja a haj állapotát, kezelheti a vérhasat és a cukorbetegséget. A gyümölcs frissen, párolva, konzerválva vagy szárítva fogyasztható. A magban lévő olajat szappan- és gyertyakészítésre használhatták. 

A sengkuang fa (Dracontomelon dao) az Anacardiaceae családba tartozik, amelybe a mangó is. Ismert új-guineai dió, csendes-óceáni dió néven is. A fiatal levelek és a pácolt termések ehetőek. Sengkuang nagy fává nőhet, elérheti a 40 m-es magasságot is. Törzsét majd 6 m magasságig keskeny támpillérek támasztják meg. A 2 cm-es csonthéjas gyümölcsök fiatalon zöldek, érésük során sötétednek és barnulnak, erőteljes illatúak.

A szapotijja vagy rágógumifa (Manilkara zapota) Közép-Amerikában őshonos fafaj, amely természetesen Mexikó déli részétől Costa Rica déli részéig, valamint Kubáig terjed. Napjainkban a fát a Karib-térségben és Dél-Floridában is termesztik gyümölcséért, amelyet sok latin-amerikai országban, különösen (Kubában) gyakran fogyasztanak. Az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb mértékben terjed Délkelet-Ázsiában és így Malajziában is. A dísznövényként is ültetett növény  trópusi mediterrán vagy szubtrópusi éghajlaton nő. A fiatal fák nagyon érzékenyek a hidegre. A  virágzást követő 18 hónap elteltével nyáron érő gyümölcs körülbelül 10–25 cm hosszú és 8–12 cm széles, húsa pedig a rózsaszíntől a narancssárgán át a pirosig terjed. Az érett terméshús sárgásbarna színű, textúrája krémes és puha, íze pedig nagyon édes. A gyümölcs kiváló B6– és C-vitamin, valamint jó riboflavin-, niacin-, E-vitamin-, mangán-, kálium- és élelmi rostforrás. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma szerint már 1 db gyümölcs 9,5 g élelmi rostot biztosít, ami az ajánlott napi érték 38%-a. 

A szalakkapálma (Salacca zalacca) a duriánnal és több más gyümölccsel együtt Délkelet-Ázsia természetes gyöngyszeme. A gyümölcs külseje pikkelyes mint a kígyó – ezért több nyelvben kígyógyümölcsnek is nevezik, tüskés mint a kaktusz, de a belseje édesebb, mint a méz, savanykásan zamatos mint az ananász, és hihetetlenül lédús. Húsa enyhén savanyú, a nyelvnek citrusszerű bizsergést kölcsönöz. A kígyógyümölcsöt egész évben termesztik és értékesítik Délkelet-Ázsiában. Gazdag káliumban és pektinben, mindkettő fontos alkotóelem az agy egészségéhez és fejlődéséhez. Olyan tápanyagokat is tartalmaz, mint a tiamin, vas és kalcium, valamint C-vitamin. Az érett terméshúst leggyakrabban frissen fogyasztják, de lehet kandírozni, pácolni, főzni, befőzni, szárítani, chipsbe sütni, míg éretlenül ecetes savanyúságnak elkészítve kiváló.

A tarap (Artocarpus odoratissimus) – malájul buah tarap, Marang – Borneó egyedülálló trópusi gyümölcse. Maga a tarapfa akár 25 m magasra is megnőhet, termést 4–5 éves kor körül szokott először hozni. Kerek vagy ovális alakú termése a champedak vagy a dzsekfrút alakjához hasonló, csak kisebb és könnyebb. Hosszúsága 15–20 cm, szélessége 13 cm, míg súlya elérheti az akár 1 kg-ot is. A termés héja eléggé vastag, tompa tövisekkel borított. Amikor a gyümölcs érett és kinyílt, a lehető leghamarabb el kell fogyasztani. Íze mangóhoz hasonló. A gyümölcsnek magas a kalcium, foszfor, vas, béta-karotin, niacin, tiamin, riboflavin, A- és C-vitamin valamint a fehérje- és zsírtartalma. Jó energiaforrás, mert sok szénhidrátot is tartalmaz, amelyek végül glükózzá bomlanak le. A tarap csaknem ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint a banán, ezért fogyasztása sportolóknak és fogyókúrázóknak ajánlott. Csökkentheti a vérnyomást, a szívbetegségek és a szélütés kockázatát, megelőzhet bizonyos ráktípusokat. A tarap fogyasztásával kisebb a kockázata a szem- és emésztési problémák kialakulásának.