Pomeló, óriás narancs (Citrus maxima)

A pomeló botanikai jellemzői

A Citrus maxima egy közepes méretű, 6–13 m magasra megnövő, örökzöld fa. Tojásdad, elliptikus  alakú bőrnemű levelei szárnyas levélnyéllel rendelkeznek. Nagy, sárgásfehér szirmú virágai egyenként vagy laza fürtben nőnek, édes illatot árasztanak. A növény általában 4 éves kora körül virágzik először. Kétszer virágzik; a decembertől februárig tartó virágzási szakaszt Som-Peenek, míg az augusztustól szeptemberig tartót Som-Ta-Wai-nak nevezik. A gyümölcs gömbölyded formájú és nagy méretű, az akár 50 cm-es átmérőjével a legnagyobb citrus gyümölcsnek számít, súlya gyakran az 1 kg-ot is elérheti (Thavanapong 2006).

A gyümölcs zöldessárga színű, kellemes illatú héja 3 rétegből áll, ezek az epikarpium, mezokarpium és endokarpium. Az epikarpium a külső réteg, amelyben az olajkamrák találhatóak. A középső réteg a mezokarpium, mely fehér színű és szivacsos sejtekben gazdag. Az endokarpium vagy belső réteg  az ehető, lédús terméshús, melynek színe a sárgástól a halvány rózsaszínig változhat. A 11–18 gerezdre tagozódó gyümölcshús hártyás válaszfala könnyen lehúzható, kisebb-nagyobb szögletes mag található a gerezdekben (Thavanapong 2006).

A Citrus maxima virágának illata nagyon hasonló a keserű narancs (C. aurantium var. amara) virágához, melyből a jól ismert narancsvirágolaj vonható ki, amit előszeretettel alkalmaznak az aromaterápia és parfümgyártás területén. A pomelónál a narancsvirágolaj termelődése akkor indul be, mikor a fa eléri a 10 éves kort, míg a maximális terméshozamot 20–30 éves korára éri el. Ekkor évente 5–25 kg virág gyűjthető be a fáról, ami rendkívül időigényes folyamat, mely megnöveli a virágok árát is. A virágokat a virágzás idején, meleg időben, lehetőleg kora reggel kell leszedni, ugyanis ekkor a legmagasabb az illóolaj-tartalmuk. A délutáni órákban szüretelt virágoké már lényegesen alacsonyabb. A még zárt virágok hozama alacsonyabb, azonban zöld besorolásban részesülnek (Thavanapong 2006).

Levelét és gyümölcsét egyaránt használják a gyógyászatban, ugyanis a benne található anyagok (alkaloidok, aminosavak, karotenoidok, flavonoidok, monoterpének és szteroidok) rendkívül hatékony antidiabetikus, hepatoprotektív, antibakteriális és antitumorális aktivitással bírnak (Vijaylakshmi and Radha 2015).

.

A pomeló jelentősége Malajziában

Ennek a Dél-Ázsiában őshonos növénynek rendkívül sok fajtáját termesztik. Gyümölcshúsában, mint minden citruséban, rengeteg könnycsepp alakú vezikulát találhatunk, amelyek rendkívül lédúsak. Thaiföldön ez a lédús terméshús a hagyományos yam som oh saláta elengedhetetlen összetevője. Az emberek gyakran teszik a növény leveleit a fürdővízbe, mert úgy tartják, hogy segíti  lemosni a rossz szerencsét. Bársonyos tapintású sárgásfehér virágai jázminszerű illatot árasztanak, melyeket Vietnamban és Balin az imák során ajánlanak fel, csakúgy mint a gyümölcsöt Malajziában. Az Indokínai-félszigeten virágait parfümök gyártására is felhasználnak (Ng 2019). Jelenleg Sabah az első, Perak a második, míg Johor a harmadik számú legnagyobb pomelótermelő régió (Ng 2019). 

Eredet és fajták

A Malajziában megtalálható fajta Bali pomelo vagy Limau Bali néven volt ismer, amelyet 1884-ben hoztak be magoncként Indonéziából. A növény gyorsan elterjedt és Penang, valamint Perak területein is előfordul. Idővel a Limau Bali vált a Malajziában található pomelók általánosan használt megnevezésévé. Hugh Low jelentős hatással bírt a maláj mezőgazdasági szektorra, amikor miniszterré választották Perakban. Az a pomeló fajta, amelyet Hugh Low behozott Perakba, Tambun és Perak területén lévő ültetvények megalapozója volt, és amely Tambunt híressé tette  pomeló termesztéséről. Az ebből a fajtából származó növények gyümölcse kerekded, alacsony savtartalommal, fehéres lézsákokkal és vastag héjjal rendelkezik. Számos olyan formát termesztenek, amelyek esetében a gyümölcs levének eltérő az íze (édes-savanyú) és a színe (fehér, sárgás vagy rózsaszínes). Ezeket a pomelókat Tambun White és Tambun Pink néven ismerik (Ng 2019).

A napjainkban a Malajziában termesztett pomelóknak két további csoportját különböztethetjük meg. A „kínai csoport”-ba tartozik a Shatian variáns, amely jellemzően körte alakú, leve sárgás vagy rózsaszínes és vastag héjjal rendelkezik. Jelenleg Malacca, Johor és Negeri Sembilan területein termesztik. A második a „thaiföldi csoport”, melyre a kisebb, kerek gyümölcs jellemző és főként Kedah és Kelantan területein fordul elő. 1998 októberében egy újabb fajtát nemesítettek ki, a „Melomas-t”, melynek gyümölcse kerekded, leve rózsaszínes, édeskés ízű, illatos héja vastag. A Melomas egyik legérdekesebb sajátossága, hogy rezisztens a talajban megbúvó Phytopthora parasitica nevű növényi kórokozóval szemben, amely számos gyümölcs (banán, ananász, papaja) megbetegedéséért felelős. Mivel a pomeló fák reproduktív élettartama 20 év, ezért a Melomas fajta betelepítésével a hozam növelhető a nagy ellenálló-képességének köszönhetően (Ng 2019).

Termesztési nehézségek

Malajziában a növények szaporítására az ún. „air-layering-t” vagy más néven levegő rétegezést, alkalmazzák, amely egy vegetatív szaporítási módszer. (A vadonban ilyen akkor történik, amikor pl. egy alacsonyan fekvő ág érinti a talajt és gyökeret ereszt.) Ennek során a növény egyik ágán gyökeresedést indukálnak, majd leválasztják az anyanövényről, mellyel 100%-ban megegyező genetikával bír az új növény.

A magról történő szaporítás nem túl kedvelt módszer, ugyanis a magonc nem az anyanövény kópiája, klónja lesz. Továbbá az így szaporított növényeknek sokkal hosszabb a fejlődési ideje, amíg elérik a virágzást. A Citrus maxima egész évben képes teremni, és körülbelül 5 hónap szükséges a gyümölcs virágból történő kifejlődéséhez. A termelők előszeretettel szüretelik a gyümölcsöt a nagyobb ünnepek alkalmával, amikor is a pomeló ekkor ajándékként szolgál és igen magas áron értékesíthető. A bővebb virágzásra és nagyobb gyümölcshozamra való ösztönzésként a fákat egymástól 9–12 m-re ültetik, így adva teret a lombkorona kiterebélyesedésére. Általában 8–10 zsáknyi (1 zsák 25 kg) csirketrágyát használnak fel a fák körül a talaj termékennyé tételére (Ng 2019). A fák 5 éves koruk körül kezdenek virágozni. A legtöbb gyümölcsöt 10 éves korukban hozzák, majd a hozam folyamatosan csökken a fák 20 éves koráig. Idős korukban a fák körülbelül évente 200–300 gyümölcs megérlelésére képesek. A gyümölcsök súlyától megterhelt ágakat alá kell támasztani, mivel hajlamosak a törésre. A „természetes” lombritkítását gyakran az időjárás végzi,  mivel a túl esős és túl száraz körülmények jelentős hatást gyakorolnak a fákra. A rendszeres lombritkítást 10–20%-ban a termesztők végzik. Ennek során eltávolítják a gyenge ágakat, mellyel elősegítik a napfény bejutását és a levegő jobb keringését a lombkoronában. Mivel az ágakat így több napfény éri, több virágot is hoznak. A törzseket gyakran oltott mésszel kenik le, a gyümölcsöket pedig műanyag zacskóba vagy újságpapírba csomagolják a napégéstől és gyümölcslegyektől való védelem érdekében (Ng 2019).

2007-ben a Melomas fák szokatlanul sok virágot hoztak, azonban valamelyest deformálódtak és nem fejlődött belőlük gyümölcs. Az ok feltárására felállított csoport 2011 decemberében arra a következtetésre jutott, hogy a szokatlan jelenség oka a virágzási időszakban történő nagy esőzések lehetettek, melyek hatására gombás fertőzések alakultak ki az elázott, sokáig vizes virágokban. Megoldásként szolgált a problémára a virágok feletti ágakon elhelyezett műanyag fedő, mely szárazon tartotta a virágokat, jelentősen megnövelve újra a termelékenységet (Ng 2019).

Több mint 74 olyan rovarfajt ismerünk, melyek igazoltan a pomeló kártevői. Ide tartoznak a citrus molyok és tripszek, a vándor-pajzstetű. A gubacsatkák a gyümölcs külső rétegén táplálkoznak és tönkre teszik a burok sejtjeit, amelyen barnás foltot hagynak maguk után. Bár ez a gyümölcslevet tartalmazó zsákocskák minőségét nem károsítja, a megjelenésük miatt ezeknek a gyümölcsöknek nincs piaci értéke. Mivel a pomelót gyakran ajándékba adják, a gyümölcs külső megjelenése rendkívül fontos. Egy kisebb hiba a külsején elég ahhoz, hogy a gyümölcs eladhatatlanná váljon. Mindez a gyümölcsök rendkívül nagymértékű pazarlásához vezet, ugyanis a hibás pomelókat sem a konzervipar, sem a gyümölcsipar nem használja fel (Ng 2019).

A citrusok gyökérét a zsizsik, míg a leveleket, ágakat, törzset, gyökeret és a növény más részeit a levéltetű, gubacsatka támadja meg. Ez utóbbiak édeskés váladékot bocsájtanak ki, amelyeken azután különféle gombák telepszenek meg, amik korompenészt okoznak, ami megakadályozza a levelek fotoszintézisét. Ez az édes váladék a hangyákat is odavonzza, melyek vándorlásaik során egyik növényről átviszik a másikra a kártevőket, illetve gombákat (Ng 2019).

A narancszöldülés (huanglongbing, rövidítve HLB) betegség szintén igen gyakori a Citrus maxima esetében, ami először 1943-ban jelent meg Kínában, ahol a „sárga sárkány betegség” elnevezést kapta. A kórokozó baktériumot, a Candidatus Liberibacter asiaticus-t, a levélbolhák (Psylloidea) terjesztik. Ezek az apró, kabócaszerű rovarok a beteg növényeken való táplálkozás során megfertőződnek, majd ezután növényről növényre szállva terjesztik a kórokozót. A korai tünetek közé tartozik a levélen megjelenő apró, barnás foltok, melyet sokszor tévesen hiánybetegség jeleinek tartanak. A betegség következtében a gyümölcsök lehullanak és a fa 3–5 éven belül elpusztul. A betegség korai felismerését rendkívül megnehezíti a tünetek kialakulását megelőző egyéves inkubációs szakasz. A HLB-kórokozó fertőzés először 1987-ben terjedt el Kuala Terla, Cameron területén, 2001-ben Samarahan és Sarawak területein, majd 2005-ben Nyugat- és Észak-Malajziában jelent meg. Mivel a betegség kezelésére nincs gyógymód, a leghatásosabb módszer a tüneteket mutató fák azonnali eltávolítása és megsemmisítése. Az USA-ban kiképzett kutyákat alkalmaznak, 

akik a baktériumok szaga alapján derítik fel a beteg fákat, aminek köszönhetően a fertőzés igen korai stádiumban felismerhető.