A PERZSA KERTEK – CSOBOGÓK, FÜLEMÜLÉK, RÓZSAÁGYÁSOK

Az első perzsa kertek az Akhaimenidák uralma idején jöttek létre a Kr.e. VI. században. A forró éghajlatú Parsa, a mai Fars vidékén mindig nagy kincs volt a víz, a fák, bokrok, illetve az általuk nyújtott árnyék, így ha a természetben nem találtak elég ilyen felüdülést nyújtó helyet, akkor építettek.

Ezek a fallal körülkerített kertek voltak óperzsa kifejezéssel a ’pairidaezák’ („pairi” körül, illetve „daeza” vagy „diz” fal, vagy tégla), melyből ógörög (paradeisos), és latin (paradisus) közvetítéssel született meg a paradicsomkert kifejezés.

A körülkerített kertek előzményei a méd és asszír arisztokrácia vadászparkjai voltak, utóbbiak a babiloniaktól vették át a kertek kialakításakor használt technikákat.

Az óperzsa kertek formális, szimmetrikus kialakításúak, és általában körülkerítettek voltak. A kertek szerkezeti kialakításakor a napfényt és annak hatásait is figyelembe vették, mint fontos tényezőt: elsősorban ez határozta meg, hogy milyen jellegű növényeket telepítettek, de a pavilonok és falak kialakítása is ettől függött. Elsődleges szerepük, hogy kikapcsolódást biztosítsanak mind spirituálisan, mind fizikailag, egyfajta földi paradicsomként működjenek.

A legelterjedtebb forma a négy negyedre osztott négyszögletes kert (chahar bagh, vagyis négy kert, mely a Paradicsom négy kertjére utal),

középen egy négyszögletű tóval vagy medencével, de lehet kútház, pavilon, síremlék, vagy épület is. A perzsa kertek tervezésénél a szerkezet mellett a természetre is nagy hangsúlyt fektetnek.

A legelső ismert perzsa kert Nagy Kürosz paszargadai pairidaezája volt, melynek alapjai ma is láthatók az UNESCO Világörökségi helyszínen.

Ez a kert egyébként egy tipikus chahar bagh-stílusú, vagyis formális, geometrikus, négyosztatú park volt, a perzsa kert valamennyi jellegzetes elemével. 900 méter hosszú, mészkőből faragott, s a kert fő tengelyeit adó csatornarendszer látta el vízzel a növényzetet (ezek egy része ma is látható). Arrianosz leírásából tudjuk, hogy gyümölcs (gránátalma, cseresznye) és ciprusfákkal, rózsával, liliommal, jázminnal és különféle egzotikus fűfélékkel volt beültetve. Amikor Nagy Sándor Kr.e. 330-ban meglátogatta Nagy Kürosz szomszédos sírját, megjegyezte, hogy az öntözött fák ligetében áll (mint tudjuk, ma teljesen kopár a táj körülötte).

Az ifjabb Küroszról (Nagy Dareiosz fia) tudjuk, hogy nem csak harcolni, hanem kertészkedni is szeretett, Szardeiszben ő maga alakított ki pairidaezákat, melyekbe a saját maga által, a hadjáratain gyűjtött növényeket, főleg gyümölcsfákat és állatokat telepített.

A szászánidák alatt – főleg a zoroasztrizmus hatására – a víz egyre fontosabb lett a művészetekben, így a kertek tervezésében is.

A korábbi egyszerű csatornákat már kiegészítették tavak, medencék, csobogók, szökőkutak, kisebb vízesések is, melyek a levegő hűtésére szolgáltak. A VII. században, amikor az arabok meghódították Perzsiát, a kertek négyszeres elrendezését az iszlám is beépítette saját koncepciójába; Mózes könyve is megjegyzi:

„Édenből pedig folyó jött ki a kert megöntözésére, amely onnan szétágazott, és négy ágra szakadt.” (1. Móz. 2.10.)

A XIII. századra végül – az iszlám hódításával – az akkor ismert világ nagy részén elterjedtek a perzsa kertek:

Egyiptomban, Észak-Afrika mediterrán partvidékén, Spanyolországban, míg keleten Afganisztánban és Indiában, ahol főleg a perzsa eredetű mogulok hatalomra kerülése után lett divat, a XVI. században. A mogul kertek jellegzetessége, hogy itt a központban legtöbbször nem tavat, vagy medencét, hanem sírépületet, pavilont alakítottak ki, ennek leghíresebb példája a Taj Mahal. Hasonlóan híres a spanyolországi Granada Alhambrájának kertje, a Generalífe, ahol tökéletes módon valósult meg a paradicsomkert lényege: a buja növényzetből a víz csendes, nyugtató csobogása, a csalogányok éneke száll fel, miközben a jótékony árnyat adó növények alatt időzve feltöltődhet az ember.

A víz mellett a perzsa kertek másik alapvető eleme a növényzet, az aromás, illatos növények és a különböző gyümölcsfák.

A növényeket vagy süllyesztett ágyásokba ültették, vagy a sétaösvényeket emelték meg, hogy az ember könnyebben elérhesse a növényeket, egyszerűbb legyen leszedni a gyümölcsöt az ágakról. A legelterjedtebb gyümölcsök, az olíva, a gránátalma, a füge és a datolya szinte valamennyi perzsa kertben előfordult, ezeknek a növényeknek ugyanis szimbolikus jelentése is volt. A narancsfák csak a XI. század után terjedtek el, ezek a Selyemúton érkeztek Indiából. Érdekes azonban, hogy nem a gyümölcsük, hanem az illatos viráguk miatt szerették őket. A narancsot, mint gyümölcsöt jóval később nemesítették. A falak- melyek szintén fontos elemek – a védelem mellett árnyékot is nyújtanak.

Irán leghíresebb kertjei között tartják számon a shirazi Eram kertet. Bár az épület és a kert a XIII. században épült, eredeti, négy részre osztott, perzsa paradicsomkert elrendezése még régebbi, a XI. századból, a szeldzsukok korából maradt fenn. Persze a századok során több átalakítást is megélt, a Pahlavik idején például az egyetem jogi kara működött benne, ma pedig a Shiraz Egyetem botanikus kertjének része.

Egy másik szép példája a történelmi kertnek a kasháni Fin kert, mely 1590-ben, I. Abbasz szafavida sah uralkodása alatt készült el, így ma ez Irán legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt perzsa kertje. Építészetileg a Szafavida-, a Zand- és a Kádzsár-időszak építészeti jegyeit egyesíti. A 2,5 hektáron elterülő, falakkal körülvett, ciprusokkal beültetett kert közepén egy medencével kiegészített elegáns kútház van. Innen indulnak ki a keskeny csatornák, melyek vízzel látják el a kert egészét.

Irán további UNESCO Világörökségi védettségű történelmi kertjei az iszfaháni Chehel Sotoun, a mazandarani Abbasabad kert, a mahani Shazdeh kert, a yazdi Dolatabad kert, a Pahlevanpour kert, és az Akbarieh kert Dél-Khorasanban. Emellett nevezetes perzsa kertek Iránon kívül (a már korábban említettek mellett) Humayun sírja Új-Delhiben (India), a pakisztáni Lahore Shalimar kertjei, és Babur kertjei az afganisztáni Kabulban. Ezek valamennyien szintén UNESCO Világörökségi helyszínek.