YAZD, A ZOROASZTRIÁNUSOK VÁROSA
YAZD, A ZOROASZTRIÁNUSOK VÁROSA
Irán szívében, a Dasht-e Lut és Dasht-e Kavir sivatagok között, egy egészen különleges, és minden szempontból egyedülálló település bújik meg. Yazd oázisvárosa – mely 2007 óta a jászoknak köszönhetően Jászberény testvérvárosa – az Iráni-fennsíkon, Iszfahántól 270 kilométerre délkeletre kereskedelmi utak csomópontjában alakult ki a Kr. u. III. században. Ma ismert nevét I. Yazdagird szaszanida uralkodóról kapta, yazd jelentése Isten, tiszta, szent, így a település neve: szent hely, Isten városa. Bár a várostól délre elterülő Dasht-e Lut sivatag a Föld legforróbb pontja (a felszíni hőmérsékletek elérik a 70,7 °C értéket), és a világ egyik legszárazabb helye, a Fűszer- és Selyem-út közelsége okán a település jelentősége hamar megmutatkozott. Yazd már igen korán, a zoroasztriánus szaszanidák idején a selyemszövés központja lett, melynek magas szintjét később csak Kashan és Iszfahan tudta megközelíteni.
A város legrégebbi emlékei is az ősi valláshoz, a zoroasztrizmushoz kötődnek.
Yazd külterületén, már a sivatagos környezetben magasodnak az ódon dakhmák, a Hallgatás tornyai. Ezek a mesterséges kúpok, melyek tetején egy fallal körülvett, felül nyitott, ablaktalan torony van, a zoroasztriánusok temetkezését szolgálták. Hitük szerint ugyanis a halált a gonosz, Ahriman átmeneti győzelmének tekintik, és ilyenkor, amint a szellem az utolsó lélegzettel elhagyja a fizikai testet, sok ártó démon van jelen. Ezért halottaikat bika vizeletével megmosták, és még a halál napján a Hallgatás tornyaiba vitték, ahol a holttesteket három koncentrikus körben helyezték el: legbelül a gyerekeket, középen a nőket, a legszélén a férfiakat. A csontokról a húst a dögevő madarak, illetve az elemek megtisztították, majd azokat a középen lévő osszáriumba, csonttemetőbe helyezték. A zoroasztriánusok számára ugyanis a tűz, a levegő, a föld, és a víz a négy szent elem, melyeket tisztán kell tartani, ezért nem temethetik a testeket közvetlenül a földbe, illetve nem égethetik el őket. A 70-es évek óta a fertőzésveszély miatt ez a fajta temetkezés tilos Iránban, a Yazd délkeleti részén álló dakhmákat azonban lehet látogatni.
A yazdi tűztemplom, az Ateshkadeh ugyan nem olyan régi, mint a város szélén álló Hallgatás tornyai, hiszen csak 1936-ban épült, viszont a benne őrzött örök tűz, az Atash Bahram Kr. u. 470 óta folyamatosan ég. A tüzet a Pars Karyan templomból hozták előbb Ardakanba, majd onnan a jelenlegi helyére. Ez a tűz valamennyi közül a legértékesebb (egész Iránban itt, ezen az egyetlen helyen őriznek ilyet, a másik nyolc Indiában található), amelyet 16 különböző forrásból gyűjtöttek össze, többek között villámlásból, szakmákhoz kapcsolódó tűzből, illetve zoroasztriánus háztartásból. A templomot indiai párszi hívek adományaiból építették fel, s jóllehet, maga az épület modern, stílusában az ókori Akhaimenidák építészeti irányelveit követi. Bejárata felett Ahura Mazda jelképe, a szárnyas Faravahar szimbólum látható. Akit ez a különleges vallás jobban is érdekel, az feltétlenül látogasson el a zoroasztriánusok történetének és kultúrájának múzeumába, a Markar Múzeumba is. A több, mint 80 éves épület – mely eredetileg kollégium volt – tradicionális yazdi stílusban épült, ami legjobban illeszkedik a sivatagi körülményekhez. Meg lehet nézni az épület ősi vízellátási rendszerét (qanat), illetve a fürdőket is. Ami a múzeumot illeti, gyűjteményében megismerhetjük a zoroasztriánusok ünnepeit, szertartásait, öltözködési szabályait, szent helyeit, különleges épületeit.
A VII. században, az arab hódítás során rengeteg zoroasztriánus menekült a környék városaiból, tartományaiból a nehezen megközelíthető Yazdba, hogy elkerüljék a kényszerű áttérést az iszlámra.
A város – bizonyos adók megfizetésével – a későbbiekben is megtarthatta régi vallását, az iszlám csak lassan nyert teret Yazdban. Ma is ezen a településen él Irán legnagyobb zoroasztriánus közössége. Mivel a város távoli fekvésének és a sivatagi körülményeknek köszönhetően nehezen megközelíthető, elkerülték a nagyobb hódítások és háborús pusztítások is. 1259-ben, az országra támadó mongol invázió elől rengeteg perzsa Yazdba menekült. 1272-ben, útban Kína felé Marco Polo is érintette, s feljegyzéseiben jó és nemes városnak írta le, mely jelentős kereskedelmet bonyolít, de megemlítette a Yasdi-nak nevezett selymet is, melyet itt helyben állítottak elő, s melyről Yazd ma is nevezetes. A XIV. században, a Muzaffarid-dinasztia idején a város egy rövid ideig uralkodói székhelyként is funkcionált.
1350-51-ben a mongol eredetű, de síita vallású Inju-dinasztiából származó Shaikh Abu Ishaq ostromolta meg Yazdot, azonban a várost nem tudta bevenni. Bár az Irán legmagasabb minaretjeivel (52 méter) büszkélkedő Jamé- vagy más néven Péntek-mecset korábbi, még a XII. században egy szaszanida tűztemplom helyén épült, de 1324-65 között jelentős átépítésen ment keresztül. A kifinomult csempedíszítéssel gazdagított épület a perzsa építészet gyöngyszeme, mely ennek köszönhetően az iráni 200 rialos bankjegy hátlapjára is felkerült. A Timuridák idején, a XV. században épült a látványos, lenyűgöző, háromszintes homlokzattal büszkélkedő Amir Chakhmaq komplexum. Nevét építtetőjéről, Amir Jalal Addin Chakhmaqról, Yazd timurida kormányzójáról kapta. Az épületegyüttes – mely az azonos nevű téren található – egy mecsetből, egy karavánszerájból, egy tekyeh-ből (olyan hely, ahol a síiták a Muharram, Al-Huszajn ibn Ali halálának emlékére gyűlnek össze), egy 600 éves fürdőházból, egy hideg vizes kútból és egy cukrászdából áll.
Al-Huszajn ibn Ali – akinek képével szinte valamennyi síita épület falán találkozhatunk – Mohamed próféta unokája volt, aki a próféta kedvenc lányától, Fatimától született, így az iszlám egyik legfontosabb és legkiemelkedőbb alakja.
Huszajn a síiták harmadik imámja, édesapja, Ali ibn Abi Talib és bátyja al-Haszan ibn Ali után. Huszajn 680 októberében, a kerbelai csatában esett el, amikor a trónért folytatott közdelemben I. Jazíd omajjád kalifa családjával együtt lemészároltatta. Addig ugyanis csak a muszlimok által választott személy lehetett kalifa (a síiták Huszajnt támogatták), Jazíd volt az első, aki dinasztikus módon örökölte a trónt. Huszajn mártírhalála a síiták legszentebb gyásznapja, muharram hónap tízedik napja, az Asúra. E szomorú eseményhez gyakran elég véres megemlékezés kötődik: a hívek saját és egymás testét korbácsolják, arcukat, fejüket felhasítják, mellkasukat verik, miközben Huszajn nevét kiáltozzák, mintegy magukat hibáztatva, hogy őseik nem siettek Huszajn segítségére. A síiták Huszajn halálára a tekyehkben emlékeznek, utóbbiak annyiban különböznek a mecsetektől, hogy ezeket csak muharram hónapban használják.
Az Amir Chakhmaq komplexumhoz tartozik Yazd kiterjedt bazárja is, mely már a múltban is az óváros ütőerét jelentette. Legrégebbi szakaszát Hadji Qanbar bazárnak nevezik, mely 1457-ben készült el. A fedett piacnak különböző részei vannak melyek egy-egy iparágra specializálódnak, így találunk itt arany- és rézműves, csempe-, vagy lábbeli készítő, textil-, és szőnyegárus részlegeket is, de helyi ételeket, édességeket áruló bazársorokra is bukkanhatunk itt. A Nagy Sándor börtöneként ismert, kupolával fedett épület szintén a XV. századból maradt fenn. Eredetileg mecsetnek és vallási iskolának épült, és történelmileg semmiféle kapcsolata nincs a makedón hódítóval, viszont egyesek úgy tartják, hogy Hafez egyik versében található utalás miatt kapta ezt az elnevezést. Egy olyan legenda is tartja magát, mely szerint Alexandrosz olyan perzsa felkelők számára építtette a börtönt, akik uralma, intézkedései ellen lázadtak. Ez a történet valószínűleg az épületben található 10 méter átmérőjű gödör magyarázatára született. A valóságban azonban Nagy Sándor soha nem járt Yazd környékén. Az épületben ma néprajzi kiállítás és teaház működik.
A száraz, forró sivatagi környezetben pihentető program lehet ellátogatni egy perzsa kertbe. A Dowlat Abad-kert egyike Irán 9 UNESCO Világörökségi besorolású perzsa kertjének. Az 1750 körül épült Bagh-e Dowlat Abad Shahrokh Mirza és Karim Khan Zand sahok számára készült relaxációs céllal. A Pahlavik idejére erősen lepusztult, de 1969 után felújították, igaz, eredeti szépségét már nem tudta visszaszerezni. A kert közepén egy hagyományos perzsa stílusú pavilon magasodik, rajta a világ legmagasabb, 33 méteres széltornyával. A kert eredetileg két részre különült, az androoni (belső) és a birooni (külső) részre, előbbi csak az uralkodó magánszféráját szolgálta. Benne ciprusok, gránátalmafák, illetve szőlők nyújtanak árnyékot, melyek a szimmetrikusan kialakított, hosszú medencét kísérik. Mint Kashanban, Yazdban is találunk Kadzsar-kori magánházat: a Lariha-ház, melyet 150 éve Hadji Mohammad Ibrahim Lari gazdag kereskedő építtetett, a Ne’mat-o-Allahi rend dervisei számára készült. A széltornyok, a tradicionális ajtók, ólomüveg ablakok, elegáns boltívek és alkóvok hűen tükrözik az épület gazdagságát és eleganciáját.
Két további érdekes múzeumba is érdemes ellátogatni, melyek egyenként is jól tükrözik Irán, illetve azon belül is Yazd sajátos építészetét, díszítőművészetét. A Qasr-e Ayeneh, vagyis Tükrök kastélya a perzsa világítás történetét mutatja be. A gyűjteményt egy elegáns kushkban (egy nagy kert közepén álló pavilonban) rendezték be, mely a Pahlavi-éra idején Saraf Zadeh üzletember tulajdona volt. Az épület gazdag belső díszítése jó példa a tradicionális perzsa üvegcsempe alkalmazására: a tükröket apró darabokból illesztik össze virágmintákká, vagy más kedvelt motívumokká (ezt nevezik Āina-kāri technikának). A múzeumban különböző korú tükröket, lámpákat, gyufagyűjteményt lehet megnézni.
A Víz Múzeumában megismerhetjük Yazd híres qanatjainak, földalatti vízvezetékeinek történetét. Yazd e qanatok nélkül nem létezhetne a sivatag kegyetlen körülményei között;
a város e híres építészeti megoldásokról is nevezetes. A gyűjtemény Perzsia 2000 éves, egyedülálló öntözőrendszerének működését, technikáját és történetét mutatja be. A qanatok technológiáját – mely különböző neveken, az egész Közel-Keleten, Közép-Ázsiában és Észak-Afrikában is elterjedt – a perzsák fejlesztették ki a Kr. e. 1 évezred elején. A rendszert függőleges, kútszerű aknák alkotják, melyeket enyhén lejtő járatok kötnek össze. Ez a megoldás nem igényli a szivattyúzást, mégis, a gravitáció segítségével nagy mennyiségű talajvizet vezet a felszínre, amely általában egy, a forrásnál alacsonyabban fekvő, felszín feletti, de fedett víztároló, gyűjtőmedencébe (ab anbar) vezet. Így elkerülhető a párolgás miatti vízveszteség és a szennyeződés is. A városban a qanatok a régi, tehetős magánházak alatt is végighúzódtak, ahol alagsori medencékben (sardob) gyűjtötték össze a vizet. Mivel a lakóházaknak ez a része volt a leghűvösebb, gyakran ezek a helyiségek voltak a legfinomabban kidolgozottak, a legdíszesebbek.
Az ősi qanat technológia 2016 óta UNESCO Világörökség.
Yazd panorámájához hozzátartoznak a jellegzetes, magas széltornyok, a badgirok is, melyek szintén a forró sivatagi éghajlat enyhítésére szolgálnak.
A széltornyok a qanatokhoz hasonlóan az ősi perzsa építészet hasznos és mai napig használt elemei, első bizonyítékai a Kr. e. 4. évezredből maradtak fenn. A hatalmas kéményekre emlékeztető széltornyokat elsősorban lakóépületek, ciszternák és mecsetek hűtésére építették. A légaknákra, illetve be- és kimeneti csatornákra osztott badgirok a levegő áramlásának cirkulálásával hűtik az adott épületeket. A légáram először egy kőből épült víztároló medencén és egy „szökőkúton” halad át, majd a levegő belép az épületbe, és így szállít nedvességet az épület különböző helyiségeibe. Ezek az ősi építmények joggal nevezhetők az első klímaberendezéseknek.
A qanatok, ab anbarok, badgirok példáján, a helyi, tradicionális építészet alkalmazásával Yazd komoly bizonyságot tett arról, hogy a korlátozott erőforrások felhasználásával az ember képes a sivatagi körülmények túlélésére. Ez a különleges város tehát méltán nyerte el 2017-ben az UNESCO Világörökségi címét.
