A melakai Börtönmúzeum

Az 1860-ban épült HM Jail, a későbbi Henry Gurney School 2nd Bandar Hilir, majd Bandar Hilir börtön ma Melaka egyik leglátogatottabb múzeuma, ahol a malajziai igazságszolgáltatás múltját, a foglyok, és a börtönök személyzetének mindennapjait ismerhetik meg az érdeklődők, miközben végiglátogatják az egykori fegyház nyomasztó, lehangoló helyiségeit. 

Malajzia jogtörténetét három dolog határozta meg: a Melakai Szultánság megalapítása (XV. század), az iszlám elterjedése az őslakos kultúrában, illetve a brit gyarmati uralom, amely az alkotmányos kormányzást, valamint a közjogi rendszert honosította meg a Maláj-félszigeten. A törvény és a rend fenntartása már kezdetektől kiemelten fontos volt, ugyanis ez szavatolta Melaka – mint jelentős kereskedelmi kikötő – jólétét. Maga az igazságszolgáltatás a Bendahara, vagyis a főminiszter joghatósága alá tartozott, míg a bűnözők elfogásáért, a börtönök üzemeltetéséért, illetve a béke megőrzéséért a Temenggung, a rendőrség parancsnoka volt felelős. Az államban tartózkodó külföldiek biztonságáért pedig a Shahbandarok, a kikötői tisztviselők feleltek. Utóbbi tisztség a Szafavida Perzsiából honosodott meg az Indiai-óceán partvidékének más városaiban. Bár a legkorábbi jogrendszerről keveset lehet tudni, az biztos, hogy az a muszlim jog (saría), illetve a szultán által kiadott patriarchális maláj szokásjog (Adat Temenggung) keveréke volt.

Amikor 1511-ben előbb a portugálok, majd 1641-ben a hollandok elfoglalták Melakát, a helyiek továbbra is az iszlám szabályai és a maláj szokások szerint éltek, a nyugati törvények a politikai és adminisztratív struktúrákon túl nem igazán játszottak szerepet. Amikor azonban 1786-ban Nagy-Britannia megszerezte Penangot, a brit adminisztrátorok egyik legfontosabb feladata a rend fenntartása volt, ezért a helyi szokások és törvények továbbra is fennmaradhattak, de bizonyos szempontból az angol jog által mérsékelve. Végül az angol jogot az 1807-es uralkodói igazságszolgáltatási charta vezette be az országban: létrejött a walesi herceg szigetének bírósága, mely minden polgári, büntető és egyházi ügyben a joghatóságot gyakorolta. Miután Penang, Szingapúr (melyet 1819-ben alapítottak meg a britek) és Melaka végleg a britek kezébe került, 1826-ban létrejött a Straits Settlements (Szoros-települések), és mint új alapokmányt, bevezették az Igazságszolgáltatási Chartát, mellyel lényegében az angol jog lépett életbe e városokban.  

Ezt követően a gyarmati közigazgatás többször is átszervezte az igazságügyet, mely a XIX. század végére modern formát kezdett ölteni. Perakban, Selangorban, Pahangban és Negeri Sembilanban (vagyis a Maláj Szövetségi Államokban) 1937-ben vezették be az angol jogot, míg Kelantanban, Terengganuban és Johorban (melyek 1948-ban a Maláj Szövetség részévé váltak) 1951-ben tértek át rá. 1956-ban végül a Föderáció mind a tizenegy államára vonatkozó polgári jogi rendeletet vezettek be. Amikor 1963-ban létrejött Malajzia, szükségessé vált a jogszabályok harmonizálása, hogy azok Sabahban és Sarawakban is életbe léphessenek. Az 1956-os rendeletet végül az 1956-os polgári jogi törvény váltotta fel, mely 1972. április 1-én lépett hatályba. Bár Szingapúr 1965-ben kivált Malajziából, a szingapúri ügyeket egészen 1969-ig, a szingapúri bírósági rendszer átszervezéséig a malajziai bíróságok tárgyalták. A felsőbb bíróságok a Szövetségi Bíróságból és a Legfelsőbb Bíróságból álltak, egészen a Fellebbviteli Bíróság 1994-es létrehozásáig, azóta háromszintű bírósági rendszer működik az országban.

A rövid történelmi kitekintő után lássuk, mit láthatunk a melakai Börtönmúzeumban, mely a történelmi óvárostól keletre, Kampung Bandar Hilir negyedben, a Szent János-erőddel szemben található. A komplexum már messziről felismerhető magas, szögesdróttal védett falairól. A múzeum épületét még a brit gyarmati kormányzat idején, 1860-ban Sir William Orfeur Cavenagh kormányzó ezredes építtette „HM (Her Majesty) Jail” néven, így ez a második legrégebbi fogház Malajziában a penangi börtön (1849) után. Az ezredes az 1857-es indiai lázadás leverésében nyújtott szolgálatai elismeréseként kapta meg 1859. augusztus 8-án a Straits Settlements (Penang, Melaka, Szingapúr, illetve Dinding) kormányzói posztját. A börtönt 1964-ben javítóintézetté, illetve fiatalkorúak börtönévé alakították „Henry Gurney School 2nd Bandar Hilir” néven, majd 1990. június 10-től ismét felnőtt büntetés végrehajtási intézményként működött Bandar Hilir börtön néven. Végül, mint az ország első (és eddig egyetlen) börtönmúzeuma, 2014. november 20-án nyílt meg az érdeklődők előtt.

Malajzia legelső börtöneit – a penangit, a melakait és a szingapúrit (utóbbi nagyjából egy időben épült a melakai intézettel) – egyaránt a britek létesítették az egykori Szoros-településeken. A melakai fegyház múzeummá alakítása pedig összhangban volt azzal a lépéssel, hogy az UNESCO négy évvel később Melakát a Világörökség részévé nyilvánította. Mivel a melakai Börtönmúzeum az ország büntetési rendszerét és valamennyi büntetés végrehajtási intézményét képviseli, az épület háta mögött látható a híres Kuala Lumpur-i Pudu börtön szökőkútja és kapujának egy kis részlete is, melyen az intézmény alapításának éve látható: 1895. Egyébként ez utóbbi fegyházat is a britek építtették még 1891 és 1895 között. A történelmi börtönépület nagy részét 2012-ben lebontották, hogy helyet biztosítsanak a Bukit Bintang City Center bevásárlóközpont tömbjének, s csak a városvédők erélyes tiltakozásának köszönhető, hogy a műemléki épület néhány részét meghagyták. 1984-ben egy Khong Yen Chong nevű rab lenyűgöző falfestményt készített a börtön falára, mely 262 m x 4 m hosszával a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a világ leghosszabb falfestménye.

Az 1964-ben fiatalkorúak javítóintézetévé alakított melakai börtönben a 25 börtönőrre 30-35, 21 év alatti fogvatartott jutott, akiket jobbára lopásért, rablásért, zsarolásért, de akár gyilkosságért is ítéltek el. A XX. század derekán az oktatás hiánya, illetve a munkanélküliség olyan társadalmi problémákat generált, melyek véres bandaháborúkban csúcsosodtak ki. A javítóintézet így azt a célt is szolgálta, hogy az itt fogvatartott, kiszolgáltatott fiatalokat megóvja az idősebb rabok negatív hatású befolyásoló tevékenységétől. 1990. június 11-én az utolsó 52 fiatalkorú fogvatartottat a Teluk Mas-i Henry Gurney Iskolába helyezték át, a helyüket pedig a serembani börtönből érkező 16 felnőtt korú rab foglalta el. A Penjara Banda Hilir, vagyis a melakai fogház pedig további két évtizeden keresztül börtönként működött. A 2014-ben megnyílt múzeum – amellett, hogy ma elsősorban turisztikai nevezetességként működik – megemlékezik a malajziai börtönrendszer megbecsültségéről, a büntetés-végrehajtási szervek munkájáról, valamint a fogva tartottak rehabilitációjának lehetőségeiről és jelentőségéről is.

Európai, amerikai filmeken szocializálódva lehet némi fogalmunk arról, hogy a nyugati világban hogy működik az igazságszolgáltatás, milyenek a börtönök, de az ázsiai gyakorlatot jóval kevesebben ismerik. Ezért – azon kívül, hogy a melakai Börtönmúzeum a megszokott látnivalókhoz képest kissé kilóg a sorból – igazán érdekes tapasztalat lehet összehasonlítani egymással a nyugati és a keleti börtönöket, illetve azt is, hogy a brit gyarmati jogrend miként befolyásolta, alakította a maláj igazságszolgáltatást. A múzeum, amely egykor valóban büntetés végrehajtási intézményként működött, így bemutatva a zárkák, a kivégzési helyszínek, a tárgyalótermek, az orvosi szoba, a konyha, az étkező, az imádkozó helyiség, a különböző célt szolgáló udvarok rideg valóságát, különleges gyűjteményt őriz azokból a tárgyakból is, amelyeket a rabok a börtönbe csempésztek, így tanúbizonyságot adva rendkívüli találékonyságukról, és feldobva egy kicsit a hely komor hangulatát. A folyosókon bekeretezett képek lógnak a fehér falakon, melyek az egykor itt fogvatartott rabok alkotásait mutatják be: a cellák falaira festett graffitik némelyike egészen művészi hatást tükröz, s talán kicsit közelebb hozza az elítélt mögött rejtőző embert. 

Noha a börtön összes helyisége nyomasztó, szürke és szigorú, mégis a kivégzéseknek helyet adó blokk a halálraítéltek elhelyezésére szolgáló cellákkal, a kétszintes kivégzőhelyiség az akasztófákkal, alatta a testek elszállítására használt fém kocsikkal, a holttestek tisztítására és koporsóba helyezésére szolgáló szobával, mind közül talán a legszörnyűbb. Annak tudatában pedig még inkább az, hogy Malajziában máig érvényben van a halálbüntetés. Hasonlóan felzaklató látvány a sötétzárka, vagy a testi fenyítéseket bemutató tárlat is, ahol a kiállítási tárgyak között olyan rattan pálcákat is láthatunk, amelyekkel a botozást végezték (a fotókon pedig az eredmény is látható: a csupasz hátsóra kimért ütések bizonyítják, hogy a botozás meglehetősen fájdalmas büntetés volt). A zárkák egy részét eredeti állapotukban őrizték meg, foltos, lepattogzott falakkal, a fogvatartottak falfirkáival, a szürke beton, a hideg csempe, a nehéz fém, a sűrű rácsok ridegségével. Még elképzelni is szörnyű, hogy egyes rabok évtizedeket töltöttek ezekben a szűk, keskeny, magas mennyezetű, és aprócska ablakokkal ellátott kis zárkákban, ahol a klausztrofóbia az első, amit az ember megérez. 

A börtönmúzeum különleges gyűjteményében megismerhetjük azokat a hatalmas fényképezőgépeket, melyek annak idején a rabok portréinak elkészítésére szolgáltak, láthatunk itt akasztásokhoz használt köteleket, botozó pálcákat, gumivödröket, melyek wc-k és víztárolók is voltak, illetve megcsodálhatjuk a fogvatartottak által készített alkotásokat. Más tárolókban a börtönben használt okmányokat, illetve az intézményben viselt egyenruhákat lehet megtekinteni, valamennyi kiegészítőjükkel. A korabeli fotókkal bőven ellátott kiállításon megismerhetjük a maláj igazságszolgáltatás, valamint a melakai börtön történetét is. A kivégzőhelyiség mellett bepillanthatunk az utolsó fogoly cellájába, az ideiglenes zárkákba, az orvosi rendelőbe és a gyengélkedőbe, a könyvtárba, az imaszobába (surau), a konyhába, ahol hatalmas edényekben főztek a fogvatartottakra és a személyzetre, az étkezőbe, a fürdőhelyiségbe, a sötétzárkába, a sportolás és testmozgás céljára használt udvarra, illetve a látogatók számára fenntartott helyiségekbe, a rácsokra felszerelt telefonokkal, amelyeken keresztül a fogvatartottakkal beszélhettek. 

A melakai Börtönmúzeum ajándékboltjában a rabok által készített kézműves tárgyakat lehet vásárolni. Látogatási idő: 9-17 óráig (kedd-vasárnap), a jegypénztár 16:30-kor zár. Árak: RM6 (külföldi felnőttek) és RM3 (1-12 éves, külföldi gyerekek)