Az iszlám főbb jellemzői

Az iszlám világvallás. Hogy miért fontos ezt a legelején leszögezni? Azért, mert a legtöbben az iszlámot az arab nyelvvel és a közel-keleti régióval azonosítják. Holott Indonéziában él a legtöbb muszlim a világon, egy 2011-es felmérés szerint kb. 205 millió fő, mely becslések szerint 2030-ra 240 millióra gyarapszik.

Sőt, a világ muszlimjainak 62%-a az ázsiai csendes-óceáni térségben él! Egyiptom, amely lakosságának nagy része arab anyanyelvű és muszlim vallású, csak az 5. (!) a maga kb. 100 milliós lélekszámával. A 10, legtöbb muszlim lakossal rendelkező ország listájában mindössze 3 olyan állam szerepel, ahol a lakosság többsége az arab nyelvet beszéli.

A Pew Research Center Vallás- és Közéleti Fórumának népesség-előrejelzései szerint a világ muszlim lakossága a következő 20 évben körülbelül 35%-kal fog növekedni, a 2010-es 1,6 milliárdról 2030-ra 2,2 milliárdra.

A fentiekből is következik, hogy az az iszlám, amellyel – az egyébként szintén nem egységes – arab világban találkozhatunk, csupán az egyik arca az iszlám számos megjelenési formájának. Ezért is beszélnek az iszlámmal foglalkozó tudósok gyakran „iszlámokról” és nem iszlámról. Nincs egységes „muszlim lakosság” sem, hiszen a valláson kívül számtalan más tényező (nyelv, kultúra, politikai környezet, törzsi hovatartozás stb.) határozza meg egy személy identitását. A világ összes gyakorló muszlimja (amely nem azonos a muszlimnak születettekkel) 3 tételben ért csupán egyet: hogy egy Isten van, hogy a Korán Isten kinyilatkoztatása és az iszlám vallásgyakorlat alapja az ún. öt oszlop. Azt, hogy Isten miként egy, hogyan kell magyarázni a Koránt és pontosan mit értünk az öt oszlop alatt, arról az iszlám világon belül évszázadok óta zajlanak teológiai viták.

Az iszlám arab eredetű szó, jelentése „Isten akaratának való alávetés”. A személy, aki aláveti magát Isten akaratának, a muszlim. Az elterjedt „mohamedán” elnevezés, amelyet gyakran használnak az iszlámra és a muszlimokra is, helytelen, félrevezető, és sérti az iszlám híveit, hiszen a muszlimok nem imádják Mohamedet, sem más teremtett lényt. Hitük szerint csak Istent – Allahot – lehet imádni. Helyette az iszlám és muszlim, esetleg muzulmán kifejezések használata ajánlott.

Tágabb értelemben az iszlám szó alatt az iszlám vallással kapcsolatos hitelveket és rítusokat értjük. Legszélesebb értelmében pedig beszélhetünk iszlám civilizációról, vagyis azon kultúráról, amely az eltérő földrajzi, történelmi, politikai hátterű régiókat Mauritániától Indonéziáig a közös műveltség, a közös hagyományok és az (alapjaiban) közös jogrend mentén köti össze.

A nyugati ember számára szokatlan lehet, hogy ebben a világvallásban az állam és a vallás nincs szétválasztva. Az iszlám vallás előírásai nem csak a vallásgyakorlást (például az imádkozás mikéntjét), de a mindennapi életet (öltözködés, lakás) és a jog világát (öröklés, hitel) is befolyásolják. Feltűnhet az is, hogy az iszlámban nem létezik a klasszikus értelemben vett egyház, a muszlim számára nincs szükség közvetítőre az Istennel való kapcsolatában. (Ezzel majd az iszlám irányzatainál bővebben foglalkozunk.)

Az iszlám egyistenhívő vallás, vagyis a muszlimok hite szerint egyetlen Isten létezik, nincsenek társai. Az arab Allah szó is ezt jelöli, ugyanis jelentése „az Isten” (al-láh). Az al- határozott névelő az arab nyelvben, míg az istent jelentő szó iláh, és a kettőt összekapcsolva kapjuk az Allah szót. Az iszlám elismeri a Mohamed előtti prófétákat, szerepelnek is a Koránban (például Mózes – Músza vagy Ábrahám – Ibrahim). Jézust (Ísza) is prófétának tekintik, mivel az iszlám tanítása szerint az emberekhez az idők során Isten rendre leküldte tanításait és törvényeit, de azt az emberek időről időre megszegték, eltorzították, így szükség volt arra, hogy Isten ismét hírnököt válasszon magának az emberek közül. Mohamed az utolsó a küldöttek sorában, ezért a „próféták pecsétjének” is szokták nevezni.

A Korán Isten szava, amelyet Gábriel arkangyal közvetítésével nyilatkoztatott ki Mohamednek több részletben, hosszú éveken át. A Korán, valamint Mohamed prófétának (és első hittársainak) mondásai és tettei (összefoglaló nevükön a szunna) képezik az iszlám teológia és törvény két fő forrását.

Valamennyi vallási kötelezettség közül legfontosabb az az öt parancsolat, amit az iszlám öt oszlopának nevezzük. Ezeket valamennyi hithű muzulmánnak be kell tartania:

1. a hitvallás (saháda)
2. az ima (szalát)
3. az alamizsna (zakát)
4. a böjt (szaum)
5. a zarándoklat (haddzs)

1. Az iszlám első és legfontosabb oszlopa az egyistenhit megvallása; annak tanúsítása, hogy nincs más isten, csak Allah és Mohamed az ő prófétája. Arabul: lá iláha illa-lláh va Muhammad raszúlu-lláh. (A síita muszlimok még egy elemet hozzátesznek a hitvalláshoz: Ali Isten valija (kb. Isten kijelöltje.) E hitvallás hangzik fel imára híváskor a müezzinek énekében is. Ezen alapvetés elfogadásával és nyilvános, a muszlim közösség tagjai előtti megvallásával válhat egy nem muszlim muszlimmá. A saháda naponta ötször hangzik el az ima során. Ez az első dolog, amit az újszülött fülébe súgnak, ezzel a muszlim közösség (umma) tagjává fogadva őt, és az utolsó, amit a haldokló hall betegágyán. A hitvallással találkozhatunk Szaúd-Arábia vagy az Iszlám Állam zászlaján is.

2. A kötelező (közösségi) ima, amelyet naponta ötször Mekka, pontosabban a mekkai nagymecsetben található szent kő, a Ká’ba felé fordulva, a rituális tisztálkodást követően meghatározott mozdulatokkal kell elvégezni. A muszlim hívőnek meg kell tisztulnia minden ima előtt, tisztának kell lennie az egész testnek, a viselt ruháknak és az imavégzés helyének is. (Ezért hordanak magukkal sokan saját imaszőnyeget.) Az imák időpontjai a Nap állásához igazodnak: hajnal, dél, kora délután, napnyugta és este. (Ezen felül önkéntes imákat is lehet végezni a nap bizonyos időpontjait kivéve bármikor, ezt du’ának nevezik.) A szalát elsődleges célja az imádkozó gondolatainak Allahra összpontosítása. Az iszlám világban az imádkozást az Istennel való személyes érintkezésként fogják fel, amely hódolatot és hálát fejez ki.

3. Az iszlám harmadik oszlopa az alamizsna, ami tulajdonképpen egyházi adónak tekinthető. Célja a túlzott vagyoni különbségek csökkentése, az anyagi gondokkal küzdő hittestvérek megsegítése. Az általánosan elfogadott hagyomány szerint a zakát egy hívő muszlim vagyonának 2,5%-át teszi ki, amit egy holdévre számolnak ki. (Ezt csak akkor kell kifizetni, ha a család vagyona elérte a minimumot, az úgynevezett niszábot, ami alatt leggyakrabban három uncia, azaz 85 g arany értékét értik.) A megállapított összegű zakátot a szegényeknek adják, de részesülnek belőle az újonnan áttértek, és az utazók ellátását is ebből fedezik. A megszabott zakáton felül is van lehetőség további adakozásra. Ezt az adományt szadakának nevezik. A zakát befizetése a legtöbb országban önkéntes, de egyes országokban, mint Líbia és Jemen egyes részein, Szaúd-Arábiában, Szudánban, Pakisztánban és Malajziában is kötelező és az állam szedi be.

A zakát nem keverendő össze a böjti hónapot, a ramadánt lezáró ünnep során adott adománnyal – zakát al-fitr vagy fitrana –, aminek célja, hogy a nélkülözők is méltón tudják megülni az ünnepet. Összege a zakáttal ellentétben kötött: 2–3 kg rizs, árpa vagy más étkezési alapanyag árával egyenlő. 

4. Az iszlám 4. oszlopa a ramadán havi böjt.

5. Az 5. oszlop a mekkai zarándoklat, amely 2022-ben július 7–12. közé esett.

A szalát minden hívő muszlim számára kötelező napi rutin, nők és férfiak egyaránt végzik. (Kivételt képeznek a menstruáló és gyermekágyas nők.) Abban a tekintetben viszont a különböző muszlim jogi iskolák nézetei eltérőek, hogy nők is részt vehetnek-e a mecsetben tartott imákon. Mivel a szülők tanítják imádkozásra a gyermekeiket, így nem ritka, hogy a mecsetben kisebb fiúkat is látni. Ha három vagy több hívő gyűlik össze az imára, akkor azt egy előimádkozónak kell vezetnie; aki rendszerint a mecset elöljárója, imámja. Ha nincs elérhető imám, akkor a közösség legtapasztaltabb, illetve legvallásosabb tagjának kell vezetnie az imát.

A szalát alapegysége a rak’a. A muszlimok napi öt kötelező imájának mindegyike különböző számú (2–4) kötelező rak’ából áll, amelyek kiegészíthetők további, önként vállalt egységekkel. Egy rak’a az alábbi elemekből áll, amelyeket meghatározott kézmozdulatok is kísérnek:

1. imanyitó fohászok (csak az első rak’ában),
2. takbír – az „Alláhu akbar!” vagyis Isten a legnagyobb! elmondása,
3. a Korán első fejezetének, a Fátihának az olvasása (minden rak’ában), és egy másik fejezet a Koránból (csak az első két rak’ában),
4. meghajlás (rukú’),
5. felegyenesedés a meghajlásból,
6. Allah dicsőítése leborulva (a homloknak, az orrnak, a kezeknek, a térdeknek és a lábujjaknak is érintkezniük kell az imaszőnyeggel vagy a földdel – ez a pozíció a szudzsúd),
7. felülés a leborulásból,
8. második leborulás,
9. a hitvallás elmondása ülő pozícióban (csak az ima második és utolsó rak’ájában),
10. üdvözlés (taszlím) (csak az utolsó rak’a hitvallása után).

A közösségi péntek déli ima minden muszlim férfi számára kötelező, míg a nőknek és a gyermekeknek ajánlott. A pénteki ima után kerül sor a khutbára, egyfajta prédikációra, amit rendszerint a mecset imámja tart. (Bár az imámot általában a közösség választja ki az adott ima levezénylésére, elterjedt szokás, hogy „főállású”, állandó imámot neveznek ki egy-egy mecsetbe.)