PERSZEPOLISZ, AZ AKHAIMENIDÁK VÁROSA

Dareiosz (Kr. e. 549-486) az első, történelmileg is igazolt óperzsa dinasztia, az Akhaimenidák egyik legjelentősebb uralkodója volt, aki kiváló államférfiként és jó szervezőként írta be a nevét a történelembe. Átalakította birodalma kormányzati- és jogrendszerét, és komoly infrastrukturális fejlesztésekbe fogott: Perszepolisz, a szakrális főváros megépítése mellett csatornákat építtetett Egyiptomban, és nevéhez fűződik a híres Királyi út megvalósítása is. Ez utóbbi, mely a kis-ázsiai Szardeiszt kötötte össze az adminisztratív fővárossal, Szúzával, a kommunikáció meggyorsítását szolgálta: a 2699 kilométeres távol a perzsa futárok (óperzsául pirradaziš, ógörögül angaros) hét nap alatt tudták megtenni váltott lovakkal. I. Dareiosz – akinek nevét egyébként a görög-perzsa háborúk okán ismerjük elsősorban – éppen a hadviselésben nem jeleskedett annyira, mint dicsőséges elődje, Nagy (II.) Kürosz (Kurus): a görögöktől kétszer is vereséget szenvedett, míg a szkíták elől éppen görög segítséggel tudott megmenekülni seregével.

De hogyan is kezdődött az ókor legnagyobb területű birodalmának története, melynek virágkorában 8 millió km² volt a területe? Kr.e. 550-ben az Akhaimenida dinasztiához tartozó Nagy Kürosz győzelmet aratott a méd Asztüagész felett, ezzel az Óperzsa Birodalom, mint a Méd Birodalom utóda lett. II. Kürosz sikeres hadvezérként rövid idő alatt hatalmasra növelte országa határait: Kis-Ázsiától a mai Üzbegisztánig és Afganisztánig, míg dél-nyugaton Egyiptom határáig. A Kürosz előtti korai Akhaimenidák – Akhaimenésztől Hüsztaszpészig – a Kr.e. VII. századtól 520-ig a két korai perzsa államot, Parszát és Ansant kormányozták. Az őt követő Akhaimenidák pedig – már, mint az Óperzsa Birodalom nagykirályai – Kr. e. 330-ig uralkodtak, amikor is a makedón Nagy Sándor végül az isszoszi csatában legyőzte az utolsó Akhaimenidát, III. Dareioszt, s ezzel megszűnt az Óperzsa Birodalom.

Az Akhaimenidák államának – más országoktól eltérően – több székhelye is volt. A hagyományos értelemben vett főváros a mezopotámiai akkád-amorita alapítású Babilon volt, melyet Kr. e. 539-ben II. Kürosz foglalt el. Szúza, az ókori Elám fővárosa, mely szintén Kr. e. 539-ben lett Perzsia része, adminisztratív központként működött, míg a kellemes éghajlata miatt nyári fővárosként működő Ekbatana (a mai Hamadan) – mely azelőtt a médek fővárosa volt – Kr. e. 560-ban került Kürosz birtokába. Ezek mellett volt még egy város, a legelső, mely csak Nagy Kürosz uralma alatt működött királyi székhelyként: Paszargadai. Ezt a várost az uralkodó azon a helyen alapította, ahol Kr. e. 550-ben győzelmet aratott az utolsó méd király, Asztüagész felett, így szimbolikus jelentéssel is bírt: mintegy folytonosságot sugallt. Kürosz halála után – akinek egyszerű, de fenséges síremléke is itt található – Paszargadai szerepe már csak, mint koronázó város maradt meg. A rommező ma UNESCO Világörökségi helyszín.

A birodalom legnagyobb kiterjedése során – Kr. e. 480 körül – Indiától Görögországig húzódott, Afrikában pedig magában foglalta Egyiptom, Szudán, Líbia és Etiópia bizonyos részeit is.

Hivatalos nyelve az óperzsa, elámi, arámi és az akkád volt, a nagykirályok kormányzására pedig alapvetően a tolerancia volt jellemző, ami a vallási kisebbségeket illeti, jóllehet a perzsák a dualista zoroasztrizmus követői voltak. E vallás a jó (Ahura Mazda) és a rossz (Ahriman) ellentétén alapul. Jelképeit, így például a jó gondolatokat, jó szavakat és cselekedeteket szimbolizáló szárnyas Faravahar jelet több helyen – Perszepoliszban, Paszargadaiban, de akár modern formában más iráni városokban – is felfedezhetjük. A perzsák hódításaik során átvették a leigázott népek kultúráját, művészetét, és azt ötvözték sajátjukkal. A szobrászat, az építészet, és az épületek festett díszítése, a polikrómia legszebb példái mind-mind megtalálhatók Perszepoliszban.

Dareiosz, amikor saját városának az építését elrendelte, a paszargadai és szuzai építkezéseket leállíttatta, hogy minden erőforrást Perszepoliszra fordíthasson. A 125 000 négyzetméter nagyságú teraszon kialakított erődített Perszepolisz az egykori Párszá helyén épült, melyet a korai perzsák szent helynek tartottak. Elegáns szertartás épületek, paloták, lakónegyedek, valamint egy kincstár alkották a város szerkezetét – ahogy azt I. Dareiosz megálmodta. Utódai – I. Xerxész és I. Artaxerxész – pedig tovább bővítették a város struktúráját, noha Perszepoliszban csak tavasszal időzött a perzsa udvar. (A nagykirályt egész udvara követte, amikor egyik fővárosból a másikba költözött, sőt, még a hadjáratokra is elkísérték, így eshetett meg például, hogy az isszoszi csata után III. Dareiosz egész háztartása és családja Nagy Sándor birtokába kerülhetett.) Xerxész alatt épült meg a palotakomplexum főbejárata, a négy lamasszuval díszített monumentális Népek kapuja. Ezek a szárnyas, bika testű és szakállas emberfejű lények a templomok és paloták kapuinak őrzői voltak a mezopotámiai és asszír szobrászatban, melyet a perzsák szintén átvettek és felhasználtak.

A várost más ókori építményekkel ellentétben nem rabszolgák, hanem az akkori világ minden szegletéből érkezett szakképzett munkások építették, s amellett, hogy Perszepolisz az udvar hatalmát és erejét sugallta, ez az eklektikus hatás is tükröződik a városon. Jelen van itt a babiloni, az asszír, a kis-ázsiai görög, vagy az egyiptomi művészet sok stílusjegye is. Az építkezések utolsó időszakában Perszepolisz két királysírral is bővült; II. és III. Artaxerxész végső nyughelyét már itt, és nem a közeli Naqhs-e Rosztamban, az Akhaimenidák hivatalos temetkezési helyén alakították ki. Az épületeken számos relief és szobor látható, melyek az egyiptomi, az asszír és a görög szobrok stílusával mutat hasonlóságot. Sok helyen találunk emberábrázolásokat: az uralkodó elé járuló alattvalók öltözete és ajándékai például a birodalom különböző népeit segítenek beazonosítani, de a nagykirályt és katonáit is több helyen láthatjuk. Az egyik leghíresebb relief – melynek eredetijét a teheráni Nemzeti Múzeumban lehet látni – a proszkünézis, az uralkodónak járó tisztelet, üdvözlési forma szép példája.

Kr. e. 333-ban Nagy Sándor Isszosznál legyőzte az utolsó Akhaimenida uralkodót, III. Dareioszt, így amikor a makedón hódító Kr.e. 330-ban Perszepoliszba ért, a város még mindig nem volt befejezve.

Máig vita tárgyát képezi, hogy Alexandrosz szándékosan gyújtatta-e fel a várost (bosszúból a százötven évvel korábbi, a görög-perzsa háborúkban felgyújtott görög templomokért), vagy a részeg dáridózásban véletlenül kaptak lángra Perszepolisz faszerkezetei? Minden esetre a város elpusztult, s bár később újjáépítették, korábbi fényét már nem tudta visszaszerezni. Az elkövetkező évszázadok során pedig teljesen a feledés homályába veszett. 1971-ben azonban – a Perzsa Birodalom fennállásának 2500. évfordulójára – Mohammed Reza Pahlavi sah itt rendezte meg nagyszabású, korhű jelmezes ünnepségét, melyre mintegy hatszáz vendéget hívott meg a világ vezetői és uralkodói közül, Magyarországot Losonczi Pál képviselte. A sivatagos területet megtisztították a nem kívánt állatoktól, parkosították, sátrakat húztak fel, s a vendégeket 250 vörös Mercedesszel szállították ide a shirazi repülőtértől. Orson Welles az elmúlt évszázadok legjelentősebb ünnepségének, míg Khomeini az ördög fesztiváljának nevezte a rendezvényt. Perszepolisz 1979 óta az UNESCO Világörökségének része.