Vallási, etnikai és nyelvi sokszínűség Malajziában

A multietnikus vagy multicivilizációs társadalmakkal kapcsolatban a fejlődő országokban az a tévhit él, hogy az ilyen társadalmaknak egyfajta beépített törékenysége van, és hogy a túlélés problémáival szembesülnek, mert feszültségekkel és konfliktusokkal terheltek, amelyek szétszakítják a társadalmi szövetet. A történelem viszont azt mutatja, hogy vannak olyan esetek, amikor a béke és a tolerancia a kulturális sokféleség ellenére is hosszú időn át uralkodik.

Ez a helyzet bizonyos megfelelő politikáknak köszönhető, amikor a kulturális sokféleséget sikeresen mozgósították egy viszonylag egységes nemzeti politikai közösség érdekében. Malajzia egy viszonylag sikeres multicivilizációs társadalomnak tekinthető Délkelet-Ázsiában. Igaz, napjainkban az országot inkább multietnikus társadalomként emlegetik. A múltban viszont, a gyarmatosítás alatt plurális társadalomnak számított. Erre az a jellemző, hogy több faji vagy etnikai csoport él egymás mellett, különálló földrajzi és etnikai területeken, egyfajta szociokulturális enklávékban. Amikor az ország 1957-ben elnyerte függetlenséget, ezek az enklávék (a hozzájuk tartozó feszültségekkel) továbbra is fennmaradtak, ami a megfigyelők körében komoly kételyeket ébresztett a jövővel kapcsolatban. Délkelet-Ázsia, és különösen Malajzia, nemcsak egy olyan régió, ahol a monszunok találkoznak, hanem igaz ez a civilizációk találkozására is.

A Malajzia néven ismert politikai egység a történelmi időkben egy tágabb világot jelentett, amelynek magja a Malájföld volt. A történelem előrehaladtával, és különösen a malájok érkeztével a 16. századtól kezdődően a nyugati gyarmatosítás következtében a Maláj-félsziget drasztikusan átalakult egy homogén társadalomból heterogén társadalommá, ami messzemenő következményekkel járt. A függetlenség elnyerése utáni évtizedekben a malajziai társadalom megváltozott, az etnikai kapcsolatok óriási mértékben javultak, és meglehetősen erős tendenciák mutatkoztak a közeledés és a szolidaritás irányába. A maláj kultúra történelmileg nyitott és befogadó, amiben a mások nyilvános elfogadásának kultúrája a többségi őslakos lakosság körében a gyarmatosítás előtti időkre nyúlik vissza. Az európaiak megjelenése előtt létező szultánságok már plurális jellegűek voltak, azaz többféleség jellemezte őket. A gyarmati korszakkal ellentétben nem voltak inváziók vagy kényszerítés a nagy civilizációkkal való korai kapcsolatfelvétel során, és nem történt változás a politikai egységben, sem hatalomvesztés. Mások elfogadása, akik mint kereskedők, utazók, vallási prédikátorok stb. érkeztek Arábiából, Indiából, Kínából és a maláj szigetvilág más részeiből, meglehetősen természetes dologgá vált. Ez azt jeleneti, hogy már a múltban is a helyi közkultúrának a természetes velejárója volt a maláj társadalom viszonylagos nyitottsága és befogadóképessége.

A régészeti ásatások alapján úgy vélik, hogy a malájok a Maláj-félszigetet legalább 35 000 évvel ezelőtt lakták, és már azelőtt is létezett egy – bár alacsonyabb rendű – maláj civilizáció, hogy az idegen hatások megjelentek volna. A bizonyítékok alapján a Maláj-félsziget már az első keresztény évezred hajnala előtt benépesült, és a lakosság a tengerparti síkságokon és a Malájföldön viszonylag hamar letelepedett, és politikai egységeket alakítottak ki, bizonyos uralkodói rendszerekkel. Délkelet-Ázsia, beleértve Malajziát is, viszont nem tartozott a fejlett kultúrák vagy civilizációk bölcsőjéhez a történelem tengelyén, így annak kultúrája, sokak véleménye szerint, másodlagos jellegű. Ez különböző elemek átvételével járt a nagy világcivilizációkból, nevezetesen az indiai civilizáció (hinduizmus, buddhizmus) és később az iszlám, amelyet a világnézetük és élettapasztalatuk részeként sajátították el a malájok. Az indiai befolyás egyik példája, hogy a politikai rendszerben a malájok sokáig fenntartották az „istenkirály” fogalmát, a társadalmi életben pedig a házasság, a születési rítusok és más társadalmi életformák átvételére is sor került. Az emberek kétségkívül fogékonyak voltak az Indiából érkezett hatásokra, és úgy találták, hogy az új eszmék és intézmények illeszkednek a helyi igényekhez. Ugyanakkor olyan vélemény is ismert, miszerint a hinduizmust az uralkodó csoport tekintélye kényszerítette ki, és a maláj tömegek csak felszínesen vettek részt benne. A maláj társadalom nem volt „hinduizált” társadalom, a malájok vagy nem fogták fel teljesen, vagy figyelmen kívül hagyták a hindu metafizika finomságait, az indiai kultúrában nagy helyet elfoglaló hindu irodalom vallásos, filozófiai fejtegetéseit, és annak  inkább az epikus, romantikus és mitológiai aspektusai kerültek át a maláj királyi udvarokba.

Bár a mai Indonézia területén fekvő Szumátra több évszázadon keresztül (a 6. századtól a 11. századig) a buddhizmus egyik nagy központjának számított, a buddhista egyház alapelveinek befolyása a malájok körében csak a művészetben volt érezhető, a filozófia területén nem. Az indiai befolyás sok évszázadon át tartott a maláj világban, még ma is számos hindu-buddhista lelet kerül elő, és számos szanszkrit szó gazdagítja a maláj szókincset.

Az indiai hatáshoz képest az iszlám eljövetele a maláj civilizációs folyamat legmeghatározóbb fordulópontjának bizonyult. Egyes vélekedés szerint a szúfizmuson, azaz az iszlám misztikus hiedelem- és szokásrendszerén keresztül, a magas intellektuális és racionalista vallási szellem lépett be az emberek befogadó elméjébe. A hinduizmussal vagy a buddhizmussal ellentétben az iszlámot nemcsak az udvar fogadta el, hanem a nép is. A hindu istenkirály koncepció helyébe az uralkodó, azaz a szultán, mint Isten kalifája lépett. Az iszlám felvételével a malájok új identitással lettek felruházva, a hovatartozás érzésével, mivel a muszlimok közösségének (umma) szerves részévé váltak. Valójában az iszlám politikailag egyesítő erejűnek bizonyult a Maláj-félszigeten. Míg a hinduizmusnak és a buddhizmusnak az iszlámmal való felváltása lassan és békésen zajlott, addig összeütközések történtek a nyugati kolonializmus megjelenésével. Ez azonban nem egy összecsapás volt az iszlám és a kereszténység között, mivel elsősorban nem a vallási vagy civilizációs különbségekről szólt, hanem inkább térbeli összecsapásnak lehet tekinteni. A nyugati gyarmatosítók elfoglalták a malájok földjeit és erőforrásait Délkelet-Ázsiában. Megkísérelték kiszorítani a már megalapozott muszlim világot, miközben a muszlim malájok visszavágtak, hogy megvédjék otthonukat. A térségben zajló konfliktusok és háborúk a nyugati gyarmatosító hatalmak ellen nem a két világ szembenállását jelentették, hanem sokkal inkább egy idegen hatalom szuverén őslakosok feletti hegemóniájának elutasítását.

A nyugati, és különösen a brit gyarmatosítás, maradandó hatást gyakorolt a maláj társadalomra, és megváltoztatta annak történelmi pályáját. A félszigetre lépő első európai hatalom, a portugálok, a Maláj-félsziget jó részét gyarmatosították, Melakát 1511 és 1641 között birtokolták. A hollandok, akik kiszorították a portugálokat, Melakát 1641 és 1824 között uralták, de nem gyakoroltak jelentős hatást a maláj társadalmi struktúrára. Bár gyarmatellenes háborúk mind a portugálok, mind a hollandok ellen fellángoltak, a malájok nem tudták kiszorítani a gyarmatosítókat a Maláj-félszigetről. Igaz, a melakai királyi háznak el kellett menekülnie, de a félsziget más részein továbbra is a független maláj szultánok uralkodtak. A hollandok után következő britek a félszigetet majdnem 200 évre gyarmatosították, kezdve Penang 1780-as években történt elfoglalásával, egészen Malajzia 1957-es függetlenné válásáig. Mint az első ipari állam, és a 19. században a világ legerősebb nemzeteként Nagy-Britannia uralta Malájföldet, amit Penang megszerzése után 1819-ben Szingapúrral, 1824-ben pedig Melakával bővítettek. A 19. század második felében a Borneó szigetén elterülő Sabah és Sarawak államokat is a maláj gyarmathoz csatolták. A britek fokozatosan bővítették a maláj területeket, amelyek a 20. század elejére nyerték el végleges közigazgatási határaikat, és lettek az ún. maláj államok. 

Számos fontos változás figyelhető meg a brit gyarmati uralomnak köszönhetően. Először is megváltozott a politikai rendszer. A független maláj szultanátusból Malajzia gyarmattá alakult, amely a britek irányítása alatt állt, így közvetett brit uralom alá került a terület. A szultánok csak az iszlám vallás és a maláj szokások felett rendelkeztek, míg a britek tartották kezükben a hatalom gyeplőit. A szultánság hatalmának elvesztése a függetlenség és a szuverenitás elvesztését szimbolizálta. Ugyanakkor a maláj államok a feudális mezőgazdaságból gyarmati gazdasággá alakultak át. A 19. század végére és a 20. század elejére a kaucsuk és az ón a maláj gazdaság pilléreivé váltak. A britek által kifejlesztett kettős gazdaság azonban ahhoz vezetett, hogy az őslakosok a megélhetést biztosító vidéki szektorban maradtak, míg a britek és a bevándorlók, különösen a kínaiak és az indiaiak, részt vettek az ipari termelésben, a gazdaság modern, városi szektorában. Válaszul a gyarmati gazdaság munkaerőigényére, a 19. század közepétől az 1930-as évekig kínai és indiai bevándorlók beáramlása zajlott. Ez drámai demográfiai változásokhoz vezetett, radikálisan átalakítva az alapvetően egynemzetiségű lakosságot, így plurális társadalommá alakította át, amely az őslakosokból és a bevándorlókból állt. A kínai és indiai (főként tamil) bevándorlók azonban nem voltak a magas kultúra vagy civilizáció hordozói. 

Ők alapvetően parasztok voltak, akik segédmunkásként érkeztek az ónbányákba, vagy a gyarmati gazdaság igényeit kiszolgáló gumifatelepeken dolgoztak. Mindazonáltal volt egy kis csoportnyi kínai és indiai kereskedő és üzletember, akik a brit és más európai vállalkozások mellett a nagyvárosokból irányították az üzleti tevékenységüket.

A britek létrehoztak egy nyugati gyarmati bürokráciát, a Maláj Közszolgálatot (MCS), hogy felváltsa a feudális közigazgatást, amibe – az őslakosok támogatásának elnyerése érdekében – a helyi hagyományos elitet alárendelt hivatalnokként építették be. A gyarmati Malajziában a britek által létrehozott etnikai munkamegosztás, és az ezzel együtt járó etnikai csoportoknak egy bizonyos gazdasági szereppel való azonosítása, hatással volt az oktatással kapcsolatos korai gyarmati politikára. A britek szemszögéből nézve a maláj nyelvű oktatás elsősorban az alapvető írástudás biztosítása és a maláj gyermekek „jobbá” tétele érdekében jött létre. Ugyanakkor az indiaiak számára a tamil oktatást (csak az általános iskolai szintig) alapvetően azt hivatott biztosítani, hogy a gumifabirtokokon maradjanak, vagy máshol dolgozzanak munkásként. A kínai közösség a hagyományos kínai oktatást saját maga intézte, a brit beavatkozás nélkül, mely a konfuciánus tanítások ismeretén alapult, de Malajziában ez nem tudott fejlődni, részben a bevándorlók társadalmi jellege miatt, amiben alig voltak konfucianista tudósok. A malajziai kínai iskolák egyre inkább átpolitizálódtak, különösen az 1911-es kínai forradalom sikere után. Míg a mandarin nyelv lehetővé tette a kínaiak számára, hogy közös tanítási közeggel rendelkezzenek, a tartalom továbbra is Kína központú maradt, míg kizárólagosságuk a maláj társadalomra és kultúrára elhanyagolható volt.

A nyugati oktatás bevezetése Malajziában az angol iskolák építésével, a gyarmati kormányzattal, illetve a misszionáriusokkal volt összefüggésben. Ezt az oktatást azonban csak a gazdagok gyermekei vagy az állami anyagi támogatással rendelkezők engedhették meg maguknak. De az ő oktatásuk alapvetően gyarmati jellegű volt, és a nyugati civilizáció és annak egyes aspektusainak elsajátítása, viszonylag felszínes volt. Így aztán az oktatási rendszer a gyarmati időszakban nem fejlesztette a civilizációk közötti megértést és az etnikumok közötti interakciót.

Malajzia az 1930-as évekre a nacionalizmus felemelkedésének a színtere lett. A korai nacionalizmusok eltérő természetűek voltak, a kínai Kína felé, az indiai pedig India felé orientálódott. Csak a maláj nacionalizmus irányult Malajzia felé. A II. világháborúban a japán megszállás félelmetes élmény volt az emberek számára, de segített megdönteni a legyőzhetetlenség mítoszát. Táplálta a britellenes gyarmati érzelmeket, és lendületet adott a függetlenségért folytatott nacionalista küzdelemhez. Ez a háború utáni politikai fejlemény segített összehozni a három különböző etnikai csoportot, hogy elfogadható megoldást keressenek Malajzia függetlenségéért folytatott törekvéseikhez. Amikor Malajzia (akkor Malájföld) 1957 augusztusában függetlenné vált, egy plurális társadalmat örökölt, sokféle etnikai csoporttal.

Malajzia mai társadalmi képe nem egy olvasztótégelyt mutat, mivel ez a modell azt feltételezi, hogy a különböző kultúrák és civilizációk, amelyek az országban léteznek, a beolvadás révén hajlamosak feloldódni vagy „felolvadni” a domináns csoportba. Az alcsoportok keverednek egymással a munkahelyen, a közösségben és a társadalmi terekben. Beszélik a nemzeti nyelvet, élvezik egymás ünnepeit stb. De ezek a közös vonások nem elégséges feltételei annak, hogy a malajziai multietnikus társadalmat olvasztótégellyé tegyék. Ez azért van így, mert a különböző közösségek továbbra is megőrzik identitásukat. Küzdenek a saját nyelvükért, az anyanyelvi oktatásért. Féltékenyen őrzik kultúrájukat és vallásukat.

Malajziát sokkal inkább jellemzi a multikulturális közösségek modellje. Ugyanis az országban lévő különböző közösségek kölcsönhatásban állnak egymással a malajziai társadalom és a nemzeti közösség keretein belül, amelynek alapelveit vagy alapszabályait a különböző közösségek általánosan elfogadják. A közösségek elfogadják a legitimitását, lojálisak a nemzethez, ugyanakkor fenntartják a saját közösség iránti lojalitásukat és elkötelezettségüket is.

Általánosan elfogadott, hogy Malajzia ma viszonylag sikeres, jóléti és harmonikus társadalom – talán az egyik legstabilabb és legfejlettebb a fejlődő nemzetek között, különösen a muszlim világban. Lakossága a világ különböző vallásainak követőiből áll, akik általában vallásközi viszályok nélkül tolerálják egymást.

Politikai szempontból Malajzia a függetlenség után parlamentáris demokráciát vezetett be. Bár a politikai pártok főként etnikai alapúak, egyetlen párt sem gondolja úgy, hogy egyedül kormányozhatna együttműködés és támogatás nélkül. A domináns kormánypárt, az Egyesült Maláj Nemzeti Szervezet (UMNO) együttműködésre törekedett más pártokkal, így az 1950-es évek közepén szövetséget kötött a Malajziai Kínai Szövetséggel (MCA), valamint a Malajziai Indiai Kongresszussal (MIC). Az együttműködés a stabil politikai keretet és az ember- és társadalombarát politikát szolgálta. 

A malajziai ellenzék is felismerte a széleskörű politikai együttműködés fontosságát. Az egyes politikai megállapodások, különösen az etnikai csoportok közöttiek, elismerik a történelmet és a sokféleség tényét Malajziában. Az etnikumok közötti politikai kompromisszumok mellett az elmúlt évtizedekben Malajzia gazdasága viszonylag jól teljesített, és a nemzetgazdaság is átalakult iparosodott, exportorientált feldolgozóipari gazdasággá. Malajzia elosztással járó növekedési stratégiája hatékony volt az etnikai csoportok közötti társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek csökkentésében. Az új maláj középosztály kialakulása lehetővé tette a különböző etnikai csoportok számára, hogy viszonylagos békében éljenek és dolgozzanak együtt. Bár még sok tennivaló van a civilizációk közötti vagy vallásközi párbeszéd és megértés előmozdítása érdekében, de már történtek bizonyos erőfeszítések a vallásközi tanácsok megalakításával és tevékenységével. A kultúra a különböző etnikai csoportok ünnepeit tiszteletben tartja. Malajzia talán egyike azon kevés országoknak a világon, ahol számos vallási, kulturális ünnepet megtartanak, a keresztény karácsonytól kezdve a kínai újéven át az iszlám ramadánig.

Malajzia napjainkban meglévő sokszínűsége megmutatkozik a nyelv, a kultúra és a vallás területén is. A sokféleség mértékét a lakosság etnikai összetételéből lehet leolvasni. 2020-ban Malajzia lakossága 32 millió főt számlált, amivel a 42. legnépesebb ország a világon (1. ábra). Ebből az összlétszámból a maláj népesség alkotja a többséget, őket követik a kínaiak 24%-kal, az indiaiak pedig 8%-kal. A kínaiak és az indiaiak termékenységi rátája jóval alacsonyabb, mint a malájoké, ami valószínűleg meg fogja változtatni Malajzia jövőbeli etnikai térképét. A migráció, különösen a gyarmati korszakban és az elmúlt évtizedekben, jelentős mértékben hozzájárult a népesség megoszlásához. A hivatalos statisztikák szerint, a nem állampolgárok száma meghaladta az egymilliót. Egyes becslések szerint a külföldi migráns munkavállalók száma sokkal magasabbra, körülbelül kétmillióra is tehető. Az előrejelzések szerint a népességnövekedés üteme hosszú távon lassulni fog.

Malajzia társadalmát úgy is szokták jellemezi, hogy olyan, mint Ázsia, csak kicsiben. Az ország eredeti kultúrája a helyi bennszülött törzsek és az ókor folyamán beköltöző malájoktól eredeztethető, amire nagy hatással voltak a betelepülő kínai és indiai származásúak is. A malajziai kultúrát nagymértékben befolyásoló egyéb kultúrák közé tartozik még a perzsa, az arab és az angol is. A malajziai lakosság több mint kétharmadát kitevő malájok a bumiputra etnikai csoportba tartoznak. Anyanyelvük, a malajziai maláj (malájul: Bahasa Melayu Malaysia), mely Malajzia hivatalos nyelvének számít. A lakosság nagy része beszéli, bár a legtöbben először a maláj népies formájával ismerkedik meg leginkább, azt követően a hivatalos maláj dialektussal. Az országban 137 különböző élő nyelvet beszélők élnek.

A maláj nyelv írásmódját a törvény a latin ábécé betűivel írja elő, de használatban van az arab ábécé is. Maga a maláj nyelv egyébként tükrözi azon hatásokat, amelyek a népességet is érték, ennélfogva szanszkrit, tamil, hindusztáni, perzsa, portugál, holland, arab és az angol nyelvből átvett szavak színesítik. Az angol hosszú ideig Malajzia de facto közigazgatási nyelve volt, de a státuszát idővel visszavonták. Mindezek ellenére az angol napjainkban is aktív második nyelvnek számít Malajzia számos területen, és minden állami iskolában kötelező tantárgyként tanulják a gyerekek. A legtöbb helyi vállalkozás mind a mai napig angol nyelven bonyolítja le az ügyleteit, és a hivatalos levelezésben is sokat használják. A malajziai angol az angol nyelv egyik fajtája, amely a brit angolból formálódott ki, és sok helyi kifejezést, szót is átvett idővel.

A Malajziában élő kínai származásúak sokféle nyelvet beszélnek, pl. hokkien, kantoni hakka, de a legelterjedtebbnek a mandarin számít. Az indiai felmenőkkel rendelkezők körében a tamil nyelv számít a legelterjedtebbnek, amit túlnyomórészt a Maláj-félszigeten Perak, Selangor, Johore államokban beszélik nagyobb számban, és szoros kulturális kapcsolatot ápolnak  szülőföldjükkel, ami legfőképp Tamil Nadut és Srí Lankát jelenti. A tamil mellett a dravida nyelv egyikét, a malajálam nyelvet is közel 200 ezren beszélik az országban, amely az indiai szubkontinens Kerala államában a leggyakoribb.

Malajziában a népesség eloszlása egyenetlennek számít, a lakosság mintegy 79%-a a Maláj-félszigeten összpontosul, míg alig negyede él a Borneó szigetén elterülő két államban. A népesség folyamatosan növekedett a 20. század folyamán, az éves növekedési ütem majdnem elérte a 2%-ot. Az utóbbi egy-két évtizedben viszont lassulni kezdett a növekedés üteme, amit az 1. ábra is mutat.

A termékenység terén a malájokra jellemző a magasabb érték, a többi kisebbség, így a kínai és az indiai esetében jóval kisebb a születések száma. Mindezek miatt a nemzetiségek száma és aránya egyre nagyobb mértékben csökken a malájokhoz képest. Míg az 1950-es években közel 40% volt a kínai népesség aránya, az napjainkra már szinte a felére csökkent.

A lakosság több mint kétharmada (74,7%) városlakónak számít. A gazdasági növekedés következtében fellépő munkaerőhiány kiküszöbölése miatt tekintélyes számú külföldi munkavállaló is folyamatosan jelen van az országban. Pontos adatok hiányában mindössze becsülni lehet a számukat, ami egyesek szerint kb. 2–3 millió, ami így elérheti a teljes lakosság 10%-át is. Malajziában a születéskor várható élettartam a teljes népesség tekintetében 74 év, a férfiaké a kisebb, átlag 71 év, a nőké a magasabb, majdnem eléri a 77 évet.

Malajzia legnagyobb és egyben állami vallása az iszlám, de a többi meglévő vallás szabadságát is garantálja az ország alkotmánya. A legutóbbi népszámlálási adatok alapján a lakosság kb. 62%-a iszlám hitű, kb. 20% buddhista, 9–10% keresztény, 6% hindu és 1–2%-ot tesznek ki az egyéb vallások, így pl. a kínai konfucianizmus, a taoizmus és más hagyományos kínai vallások. Az iszlám hitűek aránya és száma az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben nőtt, aminek az oka a malájok magasabb termékenysége. Az indiai felmenőkkel rendelkezők többsége a hinduizmus híve, míg a kínaiak vallása megoszlik, de a legtöbben buddhisták.

A felgyorsult globalizáció korszakában egyre fontosabb a sokféleség tudatosítása és az identitás érvényesítése a különféle etnikai-vallási csoportok között. Malajziában jelenleg a konfliktuskultúra és a konfrontáció kultúrája a legfontosabb probléma. Sok malajziai látja a hidegháború utáni új világrendet feszültségekkel és súlyos problémákkal telinek. Az egymás iránti megértés és tisztelet, ezáltal az etnikumok közötti béke és egység előmozdítása érdekében le kell dönteni a kultúrában a tudatlanság terén meglévő falakat. E körülményeket figyelembe véve alapvető fontosságú a párbeszéd kultúrájának és a megértésnek az előmozdítása. Folyamatos párbeszédet kell folytatni a különböző vallások és civilizációk között.