Ázsiai Kameramúzeum

Ha az ember szereti a finom, régi vintage dolgokat, akkor a penangi első Ázsiai Kameramúzeumban jó helyen jár. A 2014-ben megnyílt ritka gyűjtemény több mint ezer csodálatos, antik fényképezőgéppel büszkélkedik, de bepillanthatunk egy klasszikus sötétkamrába is, és megismerhetjük az évtizedekkel ezelőtti eszközöket és munkafolyamatokat, amelyekkel ezeket a csodamasinákat javították.

Georgetown UNESCO Világörökségi óvárosában, a bájos Örmény utcában (Lebuh Armenian) található a gyönyörű, antik fényképezőgépeket bemutató első Ázsiai Kameramúzeum, amely a fotózás fanatikusainak kínál igazán különleges programot. Azt mondják, Penangon mintha valami múzeum-vírus söpört volna végig, annyi izgalmas gyűjtemény nyílt meg itt az utóbbi időben. Ha csak a Kameramúzeum környékét nézzük, tőle alig 2 perces sétára található a Batikfestmények Múzeuma, 80 méterre a Szun Jat Szen Múzeum, 90 méterre a Teochew Bábu & Operaház (valamennyi a Lebuh Armenián), de a Cheong Fatt Tze kúria is alig 1 kilométerre (13-14 perc gyalog) található tőle. Nem utolsó sorban a fényképezőgépek – amióta feltalálták őket, és különösen, amióta tömeggyártásban készülnek – elengedhetetlen kellékei, már-már barátai a világutazóknak. S jóllehet ma már az okostelefonok is alkalmasak képek ezreinek készítésére, sokunk jól emlékszik még a manuális fényképezőgépekre, amelyek filmtekercseken örökítették meg a fotókat. És hogy kellett vigyázni azokra a 24-36 képes tekercsekre…

Nos, az első Ázsiai Kameramúzeum ezekbe, vagy még korábbi időkbe kalauzolja vissza a látogatókat: a hatalmas gyűjtemény több mint ezer kamerát, kiegészítőt és alkatrészt tartalmaz, de megismerhetjük itt a fényképezés történetét és fejlődését, valamint ezeknek az érzékeny gépeknek a javítási folyamatait, illetve a képelőhívás fortélyait, melyek egykor még a rejtélyes hangzású sötétkamrákban zajlottak. A gyűjtemény törzsét a német fényképezőgépek teszik ki: számos gyönyörű Leica, és Zeiss masinát csodálhatunk meg itt, de még belga Agfát is találunk, melyek közül néhányat kellő óvatossággal kézbe is lehet venni. A múzeum egyik büszkesége az az 1900-as évekből származó Laterna magica (bűvös lámpás) gép, amely a modern diavetítő őse volt, és azon az elven működött, hogy egy olajlámpa és egy lencse segítségével üveglapokra festett képeket vetítettek ki egy erre a célra rendszeresített vászonra. A Laterna magica a fényképezés előtti időszak négy látványélmény egyikének számított a veduta, a panoráma és a dioráma mellett. A gyűjtemény másik értékes kiállítási darabja egy 35 mm-es némafilm vetítő.

Nagyon hasznos lehetőség, hogy több fényképezőgépet kézbe is lehet venni, megfigyelni működési mechanizmusukat, mivel legtöbbjük olyan bonyolult módon működik, hogy a laikusok másként meg sem értenék. Ilyenkor jövünk rá, hogy a fényképezés milyen hosszú és bonyolult utat járt be. A fényképezés technikai feltételeit, a fény optikai és kémiai hatását már korábban is ismerték. A fényképezőgép őse, a camera obscura képalkotását Ibn al-Hajszam arab tudós jegyezte fel elsőként Kr. u. 997-ben. Használata a XVII. században kezdett szélesebb körben elterjedni. Az ezüstsók fényérzékenységét pedig Heinrich Schulze német vegyész fedezte fel a XVIII. század elején. Végül a XIX. században a gépek, a technika fejlődésével jött el magának a fotográfiának a megszületése. Ehhez persze az is kellett, hogy rájöjjenek a camera obscura által rajzolt kép rögzítésének technikai problematikájára. Végül Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találmányát 1839. január 7-én jelentették be a Francia Akadémián. A francia állam a találmányt életjáradék fejében megváltotta, majd közkincsként a világnak ajándékozta, hogy a fényképezés bárki számára hozzáférhető legyen.

1839. augusztus 19-én a francia Tudományos és Képzőművészeti Akadémia ülésén a vegyi eljárást részletezve ismertették a dagerrotípia készítését (egy évre rá már magyar nyelven is elérhető volt az eljárás leírása); így ma ezt a dátumot tartják a fényképészet megszületésének. A következő évtizedek technikai fejlődése a fényképezés rohamos fejlődésével járt: 1887-ben feltalálták a celluloid filmet, majd 1888-ban az Eastman Kodak Company piacra dobta az első, kifejezetten amatőr- és hobbifotósok számára kifejlesztett gépet, de ugyanebben az időben megnyíltak az első előhívólaborok is. A Kodak ezzel – egészen a XX. század első évtizedeiig – gyakorlatilag az iparág egyeduralkodójává vált. A cég által bevezetett újítások a fényképezést már bárki számára elérhetővé tették. Ugyanakkor az addig igen változatos képméretek standardizálása is a Kodak nevéhez kötődik; fényképezőgépei és filmjei annyira elterjedtek, hogy más film- és fényképezőgép-gyártók is az ő méreteik szerint gyártották eszközeik, és filmjeik nagy részét. Ehhez csatlakozott a Leica, amely 1925-ben forgalomba hozta a 35 mm-es filmet, ami mind a mai napig az „alapfilm”, azaz a legelterjedtebb filmméret, legyen szó akár a fényképezésről, akár a filmezésről. 

Ami a színes képeket illeti, az első színes fotót 1861-ben az angol fizikus James Clerk Maxwell készítette, de ezek az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek; többségüket még kézzel színezték, utólag. Az első színes filmet 1907-ben hozta forgalomba a Kodak. Mégis, az első igazán, a színeket teljes valóságukban visszaadó színes filmre 1935-ig kellett várni, természetesen ezt is a Kodak dobta piacra Kodachrom néven. 1947-ben dr. Edwin Land bemutatta 18×24 cm-es kameráját és a polaroid eljárást, melynek köszönhetően már azonnal, helyben is előhívható képeket lehetett készíteni. 1959-ben a Nikon Corporation Nikon F nevű kamerájával bevezette az F bajonettet, melynek segítségével egy adott objektívet különböző Nikon gépeken is használni lehetett. Ezt később számos más cég is átvette, s immár a márkák ötvözésével különböző gyártók más-más alkatrészeit lehetett együtt használni. Ugyancsak 1959-ben került forgalomba az első teljesen automata fényképezőgép, az Agfa Optima. 1973-ban megszületett az első digitális fényképezőgép is. 1986-ra a Kodak digitális gépe már alkalmas volt egy megapixeles képek készítésére is, azonban ezek az 1990-2000-es évek fordulójáig gyakorlatilag alig voltak piaci forgalomban, mert a képek kidolgozása még igen körülményes és drága volt.

A kiállításon jó néhány korabeli villanófényt, vakut is megcsodálhatunk, melyek leginkább egy parabolaantennára hasonlítottak, és igencsak környezetszennyezőek voltak, minthogy az izzókat csak egyszer lehetett használni. Emellett jó pár „mellékvágányt” is megismerhetünk, melyek, mint újítások, később nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ilyen például a Kodak „Disc Camerája”, mely az 1980-as években került piacra. Ezeknél a film lemez formájában készült, de a negatívjaik túl kicsik voltak, és szemcsés fényképeket lehetett csak készíteni velük. Persze egészen egyedi kivitelezésű darabokat is találunk a gyűjteményben, mint például a kígyóbőrrel bevont, aranyszínű Leica fényképezőgép, míg egy másikat rózsaszín bársony tokban dobtak piacra. A múzeum kiállítási anyaga kronológiailag visszafelé viszi a látogatót az időben: először az 1960-90-es évek masináit ismerhetjük meg, melyek formájukat tekintve már egészen hasonlóak a ma is használt gépekhez. Ezt követik az 1950-60 közti technikai csodák, köztük a polaroidokkal. Az 1910-50 közti kamerák főként méretükkel hívják fel magukra a figyelmet: ezek a gépek még jóval nagyobbak voltak, mint a maiak. Végezetül az 1800-1900 közti kamerákat ismerhetjük meg, melyek sokkal inkább hasonlítottak egy harmonikára, semmint fényképező szerkezetre.

A múzeumban megismerhetjük az obscura szoba, illetve a camera obscura, magyarul lyukkamera működését is, mely a környezet vizuális leképezésére szolgál. Ez egy minden oldalról fénytől védett doboz vagy szoba, melybe a fény egy kicsiny lyukon keresztül hatol be. Ez a fény fordított állású képet rajzol ki a camera obscurán belül a lyukkal ellentétes oldalon. Ez a szerkezet a fényképezőgép őse, ugyanis a mai fényképezőgépek is a camera obscura működésén alapulnak. Az obscura szoba mellett egy igazi sötétkamrába is bepillanthatunk, amelyek dicsősége a digitális korszak hajnalán áldozott le. Ezekben a helyiségekben dolgozták ki egykor a fényérzékeny fotóanyagokat, lényegében magának a képkidolgozásnak a helye volt. Megismerhetjük a sötétkamrák berendezését és eszközeit is: a filmdobozokat, a filmelőhívásra használt vegyszeres oldatokat és tálcákat. A következő helyiség, a lyukszoba első pillanatra teljesen üresnek tűnik: három fekete és egy fehér fala van, az egyik fekete falon egy aprócska nyílással, ahol a fény behatol. De ha jobban belegondolunk, rájövünk, hogy lényegében egy hatalmas kamera belsejében vagyunk, ahol a kép rögzítésre kerül. Ahogy a lyukon a fény behatol, lehetővé teszi, hogy a fejjel lefelé fordított kép kivetüljön a szoba fehér falán. 

Szintén érdemes megemlíteni egy, a II. világháborúban használatos fényképezőgépet, amely a géppuska és a fényképezőgép fúziójából született. A kiállítás anyagában egy kifejezetten ritka Type 89, egy géppuska-kamera látható, amelyet a japán Rokuoh Sha/ Konishoruko cég, a Konica elődje fejlesztett ki. Ez a szerkezet a japán repülőgép tüzérek kiképzésére szolgált: a ravasz megnyomásakor a fényképezőgép 18×24 mm-es képeket kezd el lőni egy 35 mm-es filmre. A fotók azt örökítették meg, amire a „fegyver” irányult, később pedig e fényképek segítségével vizsgálták a lövészek pontosságát. Egy másik igen érdekes tárlat az úgy nevezett „kémszoba”, ahol a világ legkisebb kameráinak egyike, a szivarnál is kisebb, híres Minox látható. De megismerhetjük a hidegháború másik tagjának, a Szovjetuniónak híres kémkameráját, az aprócska KMZ F21-et is, melyet a KGB fejlesztett ki. A múzeum gyűjteményében a világ minden tájáról származó kamerákat ismerhetünk meg, így például Nagy-Britanniából, Franciaországból, Indiából, Japánból, Oroszországból, vagy éppen Thaiföldről származó fényképezőgépekkel is találkozhatunk.

A múzeum minden nap 09-20 óra között tart nyitva, a belépő 20 RM.