Üzbegisztáni körutazás 4. nap

Khíva

Az Amu-darja a Pamír hegységből ered, és amerre halad, zöld édenkertté alakítja a partja mentén lévő tájakat, így képezve üde színfoltot a sivatagban. Az egyik legenda szerint a folyótól eltávolodó nomádok szomjuk enyhítésére egy kút ásásával próbálkoztak, amit siker koronázott, vizet találtak. A pásztorok „Khei-vakh” – áldott elégedettség – kiáltásából született meg a település Khíva neve. A már i. e. 6. századtól létező település Ürgencs pusztulása után indult igazán fejlődésnek, és lett Hvárezmi fővárosa. A korábbi iráni eredetű népességet fokozatosan török eredetű népek váltották fel. A 17. század elején a város a khívai kánság fővárosa lett, amelyet egy mongol eredetű Dzsingiszida dinasztia irányított. Ezekben az időkben a város rabszolgapiacáról vált igazán hírhedté. A 19. század első felében az egyes becslések szerint legalább 1 millió perzsa és sok orosz lett a rabszolgavadászok áldozata. Az európai emberek számára szinte ismeretlen várost Vámbéry Ármin „tárta” fel és írta le a 19. század második felében. A dervisnek öltözött magyar utazó őseink rokonságát kutatva jutott el a városba. 1863-ban több hónapos viszontagságos utazást követően érte el a város kapuit, amin bejutva egy középkori társadalom nyomaira bukkant. Az itt élők gyanakvással fogadtak minden idegent, és szinte teljes elzárkózásban éltek. Az 5 évszázada álló városfalak védelmében élők mindent úgy akartak megőrizni, „ahogyan az régen volt”. Vámbéry Ármin utazása után egy évtizeddel a várost és a kánságot elfoglalták az oroszok, a kánból alkirály lett. A Dzsingisz kán utódaiból származó dinasztia hatalmát az oroszok végérvényesen eltörölték 1920-ban. A várost az iszlám világ legegységesebb építészeti együttesének tekintik. A nagyjából 3 km hosszú városfalakon belüli óvárosban csak a mellékutcákban van néhány újabb lakóház, a mecsetek, a medreszék és a paloták úgy állnak, ahogy építőik itt hagyták őket. A falakon belüli teljes terület UNESCO világörökségi védelem alatt áll 1991 óta. A város megismerése egy egész napos program keretében történik, aminek első állomásaként a külső városfalak kerülnek megtekintésre, majd a következő állomás a Kalta Minor minaret (jelentése „alacsony minaret”). Az alig 26 m magas épületet a 19. század közepén kezdték el építeni a kán parancsára, aki az akkor ismert világ legnagyobb tornyát kívánta felépíteni. Az eredeti tervben egy 70 m magas épület szerepelt, amit soha nem értek el. A helyi legendák szerint az építmény be nem fejezésének egyik oka a kán váratlan halála volt, míg egy másik szerint a főépítész egy másik uralkodónak még egy ennél magasabb építményt ígért, és amikor ez kiderült, egyszerűen csak ledobták az épülő minaret tetejéről. A Muhammad Amin kán medresze az egyik fő látnivaló a város történelmi negyedében. Ez a legnagyobb medresze egész Közép-Ázsiában. A kétszintes épület 72–60 m nagyságú, 125 cellával rendelkezik, amelyet 260 hallgató számára szántak. A medresze 1851–1854 között épült, az akkori uralkodó Muhammad Amin kán utasítása alapján, ezért is viseli az ő nevét. Az épületnek öt kupolája és kisebb tornyai vannak. A homlokzatot mázas téglák díszítik, a faajtókat pedig díszes faragások gazdagítják. A medresze a maga korában a legnagyobb oktatási intézmények közé tartozott az iszlám világban. Napjainkban utazási iroda, szálloda, pénzváltó és kávézó található benne. Ezt követi a 12–17. századból származó Kunya Ark (régi erőd és palotarendszer) megtekintése. A történeti bizonyítékok szerint a 17. század második felében kezdték meg felépítését a városfal nyugati kapujánál. A tervben számos épület szerepelt, így külön palotarész a kánnak és családjának, a legnagyobb méltóságoknak. Bár a 18. században az iráni csapatok támadása során a fellegvár sok építménye megsemmisült, de újjáépítették őket. A megőrzött építészeti emlékek között szerepel egy 1657-ben épült fürdőház. Vámbéry Ármin khívai emlékművének megtekintése után az óváros további látványosságainak a megismerése következik. Kívülről kerül megtekintésre az Iszlám Khodzsa medresze és a hozzá tartozó minaret. A 20. század elején épült komplexum a város egyik jelképe. A minaret mögött található medresze központi eleme egy nagy kupolás csarnok. A minaret a város legnagyobb épületének számít 45 m-es magasságával. A minaret átmérője a magasságával párhuzamosan csökken, ami igen szokatlan benyomást kelt. A minaretet kék és fehér kerámiák borítják, a tetején pedig egyfajta arany korona található. A minaret a kor legjobb mestereinek tehetségének és erőfeszítéseinek megtestesítőjévé vált, ami ezt az épületet a modern város egyik legfontosabb szimbólumává tette. A keleti iszlám városok a középkorban rendszerint három részből tevődtek össze. Ezek egyike volt az erőd, a fellegvár, ami mellett ott volt a külváros és maga az óváros, vagy más néven belváros.

Khíva esetében ez az Itchan Kala, ami tulajdonképpen egy 26 hektáros területen elhelyezkedő szabadtéri múzeum. Napjainkban 250 család számára nyújt otthont, akik többsége kézműves tevékenységet folytat. Az Itchan Kala városrészt több mint 2 km hosszú, 10 m magas és 5–6 m vastag agyagfalak határolják, amin négy kapu van, minden égtáj irányába egy. Majdnem 60 történelmi épület található itt. Az óváros központjában található a Djuma mecset, amely több építési szakaszban jött létre, ami során mindig felhasználták az előző építkezés romjait. Az eredeti épület 55 x 46 m-es volt. A belső tér egy hatalmas fedett előcsarnok, amelynek  mennyezetét 212 faoszlop támasztja alá. Ilyen jellegű mecset igen kevés van a világon. A belső teret egyszínűre vakolták, az ablakok közötti terek pedig fekete és piros színűek. A fák, bokrok és virágok valósághűen vannak ábrázolva, szimbolizálva a béke és a nyugalom vágyát Közép-Ázsia monumentális és dekoratív művészetében. Az ajtókon és oszlopokon ezeket a dátumokat olvashatjuk: 1316, 1510, 1788, 1789, amelyek a mecset építésének szakaszait mutatják. Khíva egyetlen kék kupolája Pahlavan Mahmud mauzóleumánál található. Pahlavan Mahmud a 14. század híres költője és harcosa volt, akinek az életéről sok legenda szól. A komplexum 1701-ben épült, kupoláját kék csempék borítják, csillogó aranyozással. A mauzóleum eredetileg kicsi és szerény volt, ám idővel zarándokhelyé vált. A rabszolgák által épített Shergazi kán medresze a modern Khíva szívében található. A névadó kán a 18. század első felében uralkodott, és igen sikeres háborúkat folytatott, amelyek eredményeképpen tekintélyes számú rabszolgát zsákmányolt, akiket azután a városban folyó építkezéseken használtak fel. Az 1719-ben megkezdett medresze építésénél megígérték a rabszolgáknak, hogy szabadon engedik őket, miután a munka befejeződik. Bár a medresze elkészült, Shergazi kán új feladatokkal bízta meg a munkásokat. A legenda szerint, amikor a kán ellenőrizni ment a munkálatokat, a hamis ígéretek miatt felbőszült rabszolgák megölték. Van néhány igazság a legendákban, tényleg rabszolgák ölték meg 1728-ban, és a mauzóleumába temették el. A nevét viselő medresze 1726-ban készült el teljesen, tehát vannak ellentmondások a legendában. A medresze egy téglalap alakú, egyszintes épület. Belül egy hatalmas udvar található, amelyet 55 cella vesz körül és egy előadóterem. Az épület rossz minőségben épült fel, lehet, hogy a rabszolgák azon vágya miatt, hogy minél gyorsan felszabaduljanak. Az épület ezért története során többször is helyreállításra szorult. Az utolsó és legnagyobb léptékű helyreállítást a 20. században hajtották végre. A 19. század első felében épült fel a Tas-Hovli palota az óváros keleti részén. A palotakomplexum téglalap alakú, déli részén egy fogadó udvar és egy szórakoztatásra használt udvar helyezkedik el. A folyosók labirintusai csatlakoznak az udvarokhoz és az épületekhez. A kán testvérei és rokonai éltek ebben a palotában. Az építkezésen kiváló minőségű téglákat használtak fel, több helyiségben dekoratív mennyezet került kialakításra. A palota megtekintése után piac- és bazárlátogatás, majd szabadprogram. Este szállás Khívában.

Khiva, a sivatag gyöngye

 A nyugat-üzbegisztáni Khiva pontosan az a város, amilyet az Aladdin, az Ali baba és a negyven rabló, vagy az Ezeregy éjszaka meséinek díszleteiként el tudnánk képzelni. A lenyűgöző, középkori iszlám város, Közép-Ázsia ékköve – legalábbis az óváros – szinte érintetlen formában maradt fenn az utókor legnagyobb örömére. Nem véletlen, hogy Khiva az országból elsőként került fel az UNESCO Világörökségi helyszíneinek listájára.

 Az Ürgencstől alig valamivel több, mint 30 kilométerre délre, a Szamarkandtól majdnem 700 kilométerre északnyugatra fekvő oázisváros múltja legalább másfél évezredre tekint vissza. A legenda szerint Noé fia, Sém álmában 300 fáklyát látott, melyekkel egy város határait jelölte meg; ez lett aztán Khiva. Egy másik történet szerint pedig kutat ásatott egy új város helyén, a ‘Kheyvak’-ot (ebből ered Khiva elnevezése is), melyet ma is meg lehet tekinteni az óvárosban. A régészeti bizonyítékok azonban csak a Kr. u. VI. századra teszik alapításának idejét, míg írott források a X. századból maradtak fenn először, amikor a város a Selyemút egyik legfontosabb kereskedelmi állomása volt, a híres karavánútvonal utolsó pihenőhelye a sivatagi átkelés előtt Irán felé. Legkorábbi lakói iráni nyelvű (hvarezmi) népek voltak, akiket a X. században a törökök váltottak fel, s a térségben lassan a török nyelvű népesség került túlsúlyba.

Története elválaszthatatlanul fonódott össze a Hvarezmi Birodalom sorsával, melynek korábbi fővárosa Ürgencs volt (a mai Konya-Ürgencs Türkmenisztánban), jóllehet Khiva ebben az időben még csak egy kis sivatagi oázisváros, egy kereskedelmi központ volt, ahol a tevekaravánok hozták-vitték a különleges portékákat. Khiva a XVI-XVII. században élte fénykorát, amikor a nomád üzbég törzsek által alapított Khivai Kánság (1511-1920) székhelye (1598), s az iszlám világ egyik szellemi központja lett, mivel Ürgencset az Amu-darja folyásirányának megváltozásával lakói elhagyták. Khivát ekkor az asztraháni uralkodócsalád egyik ága, a Khongirádok irányították, akik maguk Dzsingisz kán leszármazottainak vallották magukat. Ebben az időben a város, mint Közép-Ázsia leghíresebb rabszolgapiaca is ismert volt, ahol nagyszámú perzsa és orosz fogoly fordult meg. Őket eladásuk előtt gyakran az óváros építkezésein dolgoztatták, így a ma lenyűgöző városkép mögött szomorú emberi sorsok húzódnak meg az ismeretlenben. A várost többször is kifosztották és elfoglalták, előbb az arabok, majd Dzsingisz kán és Timur Lenk is. 1740-46 között rövid ideig perzsa megszállás alatt állt, miután a perzsa Nader sah elfoglalta a várost.

A XIX. század az orosz beavatkozásról szólt, melynek egyik indítéka a rabszolga kereskedelem felszámolása volt; a várost korábban már négyszer is megtámadták az oroszok, először 1602-ben, amikor a kozákok intéztek támadást a város ellen, majd 1717-ben Alexander Bekovich-Cherkassky szenvedett Khiva falai alatt csúfos vereséget, seregének csak hírmondói maradtak. Bekovich fejét a khivai uralkodó elküldte ajándékba riválisának, a bukharai kánnak. Harmadszor 1839-40-ben is orosz vereséggel zárult a támadás, míg végül negyedszerre, 1873-ban a khivai hadjáratban Konstantin von Kaufman cári főtiszt győzedelmeskedett, s elfoglalta a kánságot, mely az Orosz Turkesztán része, Kaufman pedig annak kormányzója lett. Az 1917-es októberi forradalmat követően a bolsevikok hatalomra jutása Khiva esetében előbb egy rövid életű önálló köztársaságot eredményezett, az 1920-25 között fennálló Khorezmi Népi Szovjet Köztársaság formájában, végül 1925-ben a terület – mint Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság – a Szovjetunió része lett. 1991-ben az ország kivívta függetlenségét, s Khiva Üzbegisztán egyik turisztikailag levonzóbb célpontjává vált.

Khiva két részre különíthető; az egykor 11 kapus, erős fallal védett Ditchan Kala nevű külvárosra, illetve a 26 hektáron elterülő Itchan Kala nevű óvárosra, mely, mint egy szabadtéri múzeumként működik. Ennek ellenére csaknem 300 család él itt, akik többnyire kézművességgel foglalkoznak. A település valamennyi történelmi jelentőségű épülete ez utóbbi városrészben található, melyet 1990-ben UNESCO Világörökségi helyszínné nyilvánítottak. Az óvárost egy 2,5 kilométer hosszú, 10 méter magas, 5-6 méter vastag, monumentális agyagtégla fal választja el a külvárostól, melynek az alapjait feltehetően a X. században építették. A ma látható horganyzott tetejű védmű a XVII. század végén épült, s négy kapuja van: a nyugati, vagyis főkapu az Ata Darwaza (Atya-kapu), a Bogca Darwoza (Kerti Kapu) az egykori hvarezmi főváros, Ürgencs felé vezető útra néz, a Palvan Darwoza (Erős Ember-kapu) az Amu-darya felé, míg a Tash Darwoza (Kőkapu) déli irányba. Az Ichan Kala városfalának északnyugati részén akár jegy nélkül is lehet sétálni, egyébként az óváros szinte valamennyi látnivalójához egyetlen belépőjegy elegendő. Az Itchan Kalában mintegy hatvan történelmi műemlék sorakozik, köztük mecsetek, minaretek, mauzóleumok, két palota, és régi lakóházak.

Az óváros legizgalmasabb épületei egyetlen ember nevéhez köthetők: Allah Kuli Bahandur Khánéhoz, vagyis az ’építő’ kánéhoz, aki az 1830-40-es években sok érdekes épületet emeltetett. Elsőként a lenyűgöző kék csempékkel díszített, magas Allah Kuli Khan medresze, melyben egykor a kán által létrehozott könyvtár is működött, illetve vele szemben a régebbi, de szinte azonos homlokzattal ellátott Kutlug Murod Inoq medresze (1804–12), melyben művészeti múzeum kapott helyet. Az Allah Kuli Khan medreszéből nyílik az Allah Kuli Khan bazár, és karavánszeráj. Előbbi egy kupolás, árkádos piac, amely ma is eredeti funkciójában működik, s keleti végén Khiva modern piacához, a Dekon bazárhoz kapcsolódik. A közelben találjuk a szintén látványos Abdullah khan medreszét, mely 1855-ben épült, s ma múzeumként működik, illetve az apró fehér Ak mecsetet (1657), melyet szándékosan nem díszítettek, és a zárt Anusha Khan fürdőt. A Keleti kapu közelében található az egykori rabszolgapiac, ami a XVII-XIX. században Közép-Ázsia legismertebb és legnagyobb embervására volt.

Khiva leghíresebb muszlim imaháza az Itchan Kala központjában álló Djuma-mecset, mely a XVIII. század végén készült el, bár korábban több Péntek mecset is állt a helyén. Belső tere egyetlen előcsarnok, melynek lapos mennyezetét 215 szépen faragott, karcsú faoszlop támasztja alá. Érdekességük, hogy az egyes oszlopokat más és más időkben faragták, vannak oszlopok, melyek a XI. századi mecsetből maradtak, mások XV. századiak, a legtöbb azonban XVIII. századi. A mecset díszítése növényi ornamentikával (fák, bokrok, íriszek) megoldott, melyek a békét szimbolizálják. A Khíva óvárosának nyugati kapuját uraló Kunya-Ark vagyis citadella építését 1686-ban rendelte el Arang kán, s az épületkomplexum az uralkodó rezidenciájának szerepét töltötte be. Jelenleg azonban már csak a XIX. századi épületrészek (hivatalos fogadóterem, mecset, hárem) láthatók. Az épülethez három udvar is tartozott, melyek mind más funkcióval működtek, egyik gyülekezésre szolgált, másikban az ágyúk sorakoztak. Khiva igazi szimbóluma azonban a hatalmas, kék csempés, tömzsi Kalta Minor, vagyis a Rövid Minaret. A 29 méter magas, az alapjánál 14,5 méter átmérőjű minaret azonban így is félkész: építtetőjét, Muhammad Amin kánt 1855-ben meggyilkolták, s utódja már nem fejezte be az eredetileg 70 méter magasra tervezett építményt.

Az Itchan Kala több mauzóleumnak is helyet ad, így például a Makhmud Pahlavan-mauzóleumnak, mely a város egyetlen kék kupolás épülete. Jóllehet a régió egyik legáltalánosabb építészeti jellegzetessége a kék csempékkel díszített kupolák, Khivában ennek sehol máshol nem találjuk példáját, így a khivai nemzeti hős, a XIV. században élt költő, harcos Makhmud Pahlavan sírját nem nehéz megtalálni. Az épület 1701-ben készült el. Egy másik sírépítmény a Sayid Allauddin mauzóleum, mely építésének kezdete nem ismert, csak a befejezés időpontja, ami a XIV. századra tehető. Sayid Allauddin Mohamed próféta kései leszármazottja volt, aki a XIII. század végén Khivában hirdette az iszlámot. 1303-ban halt meg. A rendkívül egyszerű, dísztelen épületet azonban évente zarándokok ezrei keresik fel. Természetesen a khívai óváros számos más, izgalmas műemléket is rejt, melyek egy rövidebb ízelítőbe nem férnek bele. Khiva a fotósok egyik legszebb üzbegisztáni helyszíne, nem véletlenül. Ha fényképezni szeretnénk, a késő délutáni órákban érdemes barangolni az óvárosban, elsősorban annak nyugati részén, amelyet a lenyugvó nap aranysárga színűre fest. Fotózás szempontjából a legjobb helyek a nyugati fal tetején, a Kuhna-ívben lévő óratoronynál és az Islom Hoja minaretnél találhatók.