Isztambuli körutazás 1. nap

Kevés ilyen különleges fekvésű város akad ezen a bolygón, mint Isztambul. Eleve az egyetlen, mely két kontinensen nyúlik el, ráadásul minden oldalról tengerek nyaldossák partjait: keleten – kis jóindulattal – a Fekete-tenger, míg nyugatról a Márvány-tenger. A történelme az ókorig nyúlik vissza, a várost – Byzantion néven – még a megarai görögök alapították, mely a római időkben Byzantiumra latinosodott. Nagy Konstantin császár a Kr.u. IV. szászadban végleg ide helyezte át Rómából a birodalom fővárosát, immár Konsztantinopolisz néven – melyet saját magáról nevezett el. Nem csoda, hogy beleszeretett, valóban lenyűgöző város volt már ekkor is, mely a Bizánci birodalom székvárosaként az elkövetkező évszázadokban csak tovább szépült. Végül 1453-ban II. (Hódító) Mehmed oszmán szultán elfoglalta, s egészen 1923-ig az Oszmán Birodalom fővárosaként működött. 1928 óta nevezik Isztambulnak. Ha az embernek elég ideje van bebarangolni ezt a különleges hangulatú várost, jóformán valamennyi korszak történelmi emlékeivel találkozhat.

Bár valóban nagyon régi és hatalmas kiterjedésű város, a legfontosabb történelmi látnivalók a legbelső kerületekben, viszonylag közel fekszenek egymáshoz, így a kötelező elemeket nem nehéz – akár gyalogosan is – végiglátogatni.

Isztambul első számú látnivalóinak egyike a lenyűgöző Kék mecset, más néven Sultanahmet camii, mely tökéletesen tükrözi a város nagyszerűségét, eleganciáját, gazdagságát és felsőbbrendűségét. Az embernek olyan érzése van, mintha az UNESCO Világörökségi helyszínként is ismert Sultanahmet téren álló két zseniális építészeti műemlék – a barackszín árnyalataiban pompázó Hagia Sophia és a vele szemben magasodó kecses Kék mecset – egymással versengenének. A két épület az egykor hatalma csúcsán álló Oszmán Birodalom minden fenségességét és dicsőségét kifejezi. A Kék mecsetet I. Ahmed szultán 1609-16 között építtette – innen ered valódi neve is: Sultan Ahmed mecset – míg a mindenki számára ismert elnevezését a belső falakat borító, gyönyörű kék izniki csempékről kapta. A hatalmas épületegyüttesben találjuk a szultán, illetve felesége, Kösem szultána sírját, egy menedékházat és egy medreszét (vallási iskola) is.

Ahmed szultán a törökök számára megalázó zsitvatoroki béke (1606), illetve a szintén elveszített perzsiai hadjárat feledtetésére építtette a mecsetet, mintegy engesztelésként Allah számára. Építésze az albán származású Sedefkar Mehmed Aga az ottomán kori építészet egyik legkimagaslóbb vallási épületét álmodta meg, érvényre juttatva mestere, Mimar Sinan minden építészeti tudását. Méreteiben, eleganciájában méltó párja a vele szemben álló bizánci kori Hagia Sophiának, bizonyítva, hogy a XVII. századi architektúra semmivel sem tud kevesebbet, mint a bizánci építészet. A Kék mecset építészetileg magába olvasztja mindkét korszak innovációit, így tökéletes példája a klasszikus periódus (1437-1703) legszebb vallási épületeinek. Törökországban csupán két mecset rendelkezik hat minarettel, az egyik Ahmed szultán isztambuli mecsetje, a másik pedig az adanai dzsámi. A legenda szerint azért épült két minarettel több a Kék mecset mellé, hogy ezzel is hangsúlyozzák az oszmán kori építészet kiválóságát. Csakhogy ebben a korban az általánosan elfogadott a négy minaret volt, hat minaretje csak a mekkai nagymecsetnek, a Masjid al-Haramnak volt. Ezzel a merész újítással a Kék mecset egyenlő rangra emelkedett volna a mekkai nagymecsettel, s hogy a vallástudósok zúgolódásának elejét vegye, Ahmed szultán saját pénzből egy hetedik minaretet is építtetett a Masjid al-Haram mellé.

A mecset belső díszítése a korszak legkimagaslóbb kézműipari alkotásait vonultatja fel: falait több mint 20 ezer kézzel készült izniki csempe borítja, melyek többnyire virágdíszítésűek, köztük mintegy ötvenféle tulipánmotívum látható. A színes ólomüveg – melyekből az ablakok készültek – a velencei kormányzat, a Signoria ajándéka volt, míg kalligráfiáit a korszak legnagyobb kalligráfia mesterei készítették, s ezek a Korán strófáit tartalmazzák. A muszlim imaházak egyik legfontosabb része a mihrab, mely a mekkai Kába, illetve az imádkozás irányát (qibla) jelzik. Korábban az ima iránya a jeruzsálemi Al Aksza mecset felé irányult, de még Mohamed próféta idején ez megváltozott a Kába irányába. Isztambul felől azonban az a különleges helyzet adódik, hogy Jeruzsálem és Mekka ugyanabba az irányba esik, így az isztambuli mecsetek mihrabja mindkét helyszín felé mutatnak. Az isztambuli Kék mecset egyik legérdekesebb látnivalója az a súlyos vaslánc, mely az udvar nyugati bejárata felett függ: a szimbolikus rendeltetésű lánc a szultán számára készült, aki az egyetlen volt, aki lóháton léptethetett be az udvarra. A lánc előtt fejét lehajtva biztosította alázatát az Isten előtt.

A második kötelező úti cél, ha az ember Isztambulba látogat, a Hagia Sophia, melynek lenyűgöző tömbje alig öt perces sétára található a Kék mecsettől, a Sultanahmet tér túloldalán. A két pompás épület között több mint ezer esztendő van; a Hagia Sophia még a VI. században épült, mint keresztény imaház. A Szent Bölcsesség temploma helyén persze már az ókorban is templom állt, a legelsők még pogány vallásúak, majd előbb II. Constantinus, illetve később II. Theodosius is újabb szentélyt építtetett ezen a helyen, végül I. Iustinianus a ma ismert Hagia Sophiát. A műalkotáson, mely ma is építészettörténeti bravúrnak számít, 100 építőmester és 10 ezer építő munkás dolgozott, s a teljes komplexum 5 év alatt készült el. A templomot végül Kr. u. 563 decemberében szentelték fel. Mintegy ezer éven át a konstantinápolyi patriarchátus székhelye a Hagia Sophia volt. A Szent Bölcsesség temploma hosszú története alatt számos természeti és kulturális csapást ért meg, földrengést, tűzvészt, képrombolást, fosztogatást, majd Isztambul 1453-as elfoglalásakor keresztény templomból muszlim mecsetté alakították, 1935-ben pedig Atatürk rendeletére múzeumként nyílt meg.

A legújabb hírek szerint Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök a nemzetközi tiltakozás ellenére ismét mecsetté alakíttatja a Hagia Sophiát, miután török legfelsőbb közigazgatási bíróság semmissé nyilvánította az 1934. november 24-i török minisztertanácsi döntést, ami a Hagia Sophia múzeummá alakításáról határozott.

1573-ban Mimar Koca Sinan, a legnevesebb ottomán építész kezdte meg az erősen leromlott állagú imaház újjáépítését, illetve az iszlám valláshoz kapcsolódó kötelező kiegészítők – minaretek, medreszék, népkonyhák – kialakítását.

Természetesen az épület belsejének átalakítását már korábban, a XV. században megkezdték: az emberábrázolásokat, mozaikokat, festményeket, szobrokat lefedték, helyettük kalligráfiákkal díszítették a belső teret, illetve koránolvasó pultokkal látták el az újonnan átalakított mecsetet. A mihrab két oldalán, immár több mint 450 éve ugyanazon a helyen álló bronz gyertyatartókat II. Szulejmán hozatta el Buda ostroma után a királyi várból. Amikor II. Mehmed elfoglalta Konstantinápolyt, első dolga volt, hogy a lenyűgöző Hagia Sophiát iszlám dzsámivá alakítsa, s ettől kezdve az épület az Ottomán Birodalom első számú mecsetjének számított, melynek megőrzésére valamennyi szultán gondot fordított. Technikai megoldásait tekintve a Hagia Sophia ma is építészeti bravúrnak tekinthető, mely kora valamennyi ismeretét és technikai eljárását magába olvasztotta. Kupolamegoldásai ma is tankönyvek lapjaira kívánkoznak. E lenyűgöző templom a filmművészetben is felbukkan, így például a Star Wars filmekből ismert Amidala királynő nabooi palotáját is a Szent Bölcsesség templomáról mintázták.

Építésének idején a Bizánci Birodalom hatalma csúcsán állt, fennhatósága messze földre kiterjedt, így a templom belső részeinek kialakításához a legnemesebb anyagokat szerezték be az általa birtokolt területekről: az uralkodók kövének számító vörös porfírból készült oszlopokat a libanoni Baalbekből, Aurelianus császár naptemplomából, a zöld márványt Thesszáliából, más építőanyagokat pedig Athénból, Déloszról, vagy Epheszoszból szereztek be, de még az egyiptomi Héliopolisz pogány templomaiból is elhozták a legnemesebb anyagokat. A templom gazdagon aranyozott mozaikmunkái ma is lenyűgözik a betérőt, ami nem is meglepő, hiszen a bizánci a világ legmagasabb színvonalú mozaikja volt. Színes üvegablakai, filigrán technikával faragott oszlopfői a világ legszebb templomának címére predesztinálták. A gazdag belső díszítést ellensúlyozva a templom külső megjelenése puritán egyszerűségű, ami azt szimbolizálja, hogy a tökéletesség belülről fakad. 1935-ben, amikor az épületet múzeummá alakították, a mozaikokat ismét láthatóvá tették, így ma is gyönyörködhetünk bennük (remélhetőleg miután ismét mecsetté alakítják, legfeljebb függönnyel fogják őket eltakarni az ima idejére). A mozaikok egyikének magyar vonatkozása is van: a Szűz Mária két oldalán látható alakok Komnénosz János bizánci császárt, illetve nejét, Eiréné császárnét ábrázolják. A császárné Piroska néven látta meg a napvilágot, mint Árpádházi Szent László királyunk egyetlen leánya, akit az ortodox egyház ma szentként tisztel vallásossága és kegyessége miatt.

Isztambul harmadik kötelező látnivalója, mely térben is a Kék mecset és a Hagia Sophia mellett található, a hatalmas Topkapi palota, mely a Márvány-tenger, a Boszporusz és az Aranyszarv-öböl által körülölelt félszigeten, a Szeráj Csúcson helyezkedik el. Így teljesen érthető módon ennek a különleges fekvésű palotának van Isztambulban a legszebb panorámája: ablakaiból, teraszairól Beyoglu háztetőire, a Boszporuszon túl elnyúló ázsiai part negyedeire, illetve a Márvány-tenger napsütötte vízszínére nyílik kilátás. A hatalmas épületkomplexum négy udvart és számtalan különböző rendeltetésű épületet foglal magában, így joggal mondható rá, hogy olyan, mint egy város a városban. Itt éltek és kormányoztak teljesen elszeparáltan az Ottomán Birodalom uralkodói, illetve népes családjaik 1465 és 1853 között. A Topkapit II. (Hódító) Mehmed építtette saját rezidenciaként, mely emellett állami adminisztratívként és oktatási központként is működött. A korábban számtalan tűzesetet is átvészelt, elavult palotakomplexumot végül a XIX. század közepén váltotta fel uralkodói hajlék minőségében a Boszporusz partján álló Dolmabahce palota.

1922-ben, a szultanátus bukása után a szerájt Musztafa Kemál Atatürk, az új török állam első embere a Hagia Sophiához hasonlóan múzeummá alakíttatta (1924).

A Topkapi palotában a szultán és családja, illetve az udvari alkalmazottak és a palota védelmét ellátó janicsárok lakóépületei, laktanyái mellett állami hivatalok, iskola, kórház, pénzverde, istállók, fegyverraktár, pékség, méhészet és más raktárak is helyet kaptak. A szeráj négy hatalmas udvar körül épült ki, Első udvarát (más néven Janicsár udvar) a Hagia Sophia felől a Birodalmi Kapun át lehet megközelíteni. A nyilvánosság számára csak ez az egy udvar volt nyitva, a további udvarokba tilos volt a belépés. Itt szertartásokat és körmeneteket tartottak. Az Első udvaron több jelentős épület is áll: a VI. században épült bizánci Hagia Eirene templom – mely fegyverraktárként, régészeti múzeumként is működött – ma katonai múzeum. Korábban a pénzügyekért felelős hivatal, a pénzverde, és az udvari kórház is itt volt, illetve az a víztorony, amely a palota szökőkútjait látta el vízzel. A Középső, vagy más néven Üdvözlés Kapuja vezet magába a szerájba, ezen a kapun csak a szultán léphetett be lovon, illetve a család nőtagjainak hintajai.

A Második udvar a hivatalos reprezentációk helyszíne volt: koronázási és más hivatalos ünnepségeket, nagykövetek fogadását tartottak itt. Az udvart körülvevő épületrészben kaptak helyet a konyhák (ma itt látható a világ legnagyobb kínai kék-fehér és szeladon porcelán-gyűjteménye), illetve a janicsárok és alabárdosok laktanyái, a kórház és istállók. De itt áll a birodalmi tanács gyűlésének, a Divannak a részlet gazdag díszítéséről nevezetes épülete is. Az egykori Külső Kincstár helyiségeiben ma a fegyvergyűjteményt lehet megnézni. A Harmadik udvarba a Boldogság Kapuja vezet. Ez volt az egykori palota központi része, itt áll a Kihallgatási terem, a Kincstár, és a Szent Palást Pavilonja (itt őrzik Mohamed próféta köpenyét, kardját, s a hely olyan jelentőségű, hogy még a szultán is csak évente egyszer, Ramazan hónap 15-én léphetett be), valamint a hárem, mely talán az egész szeráj legizgalmasabb része volt.

A palotának ebbe az elszeparált részébe az aktuális uralkodón és a lakrészt őrző, irányító eunuchokon kívül férfi a lábát nem tehette be. Elnevezése az arab ’harama’, vagyis tilos, tiltott, törvénytelen szóból ered. Pontosan ennek az elzártságnak, megközelíthetetlenségnek köszönhető, hogy a háremet évszázadokon át a legélénkebb szexuális tartalmú fantáziák övezték, hiszen a földi halandó csak annyit tudott róla, hogy több száz, szebbnél szebb nő élt itt egy fedél alatt, akiknek akár csak a megpillantása is főben járó bűnnek számított. Pedig közülük sokan soha nem jutottak el a szultán ágyáig, amely pedig az egyetlen lehetőség volt az itt élő nők kiemelkedésére. Emiatt a gazdagon díszített, minden kényelemmel ellátott hárem intrikákról, véres leszámolásokról, merényletekről is hírhedt volt. Az uralkodó ágyasain és feleségein kívül a család nőtagjai, a szultán anyja, a valide – aki az egész háremért felelt –, és a gyerekei is itt éltek. A több mint 300 szobás háremben 500 személyt lehetett elszállásolni. Emellett alvókamrák, kórház, kilenc hamam (tradicionális török fürdő), két mecset, és mosoda is van itt. A hárem szobáit a híres Sinan mester tervezte, jóllehet az évszázadok során több átalakításon is átesett, a legnagyobb felújítás II: Szulejmán és felesége, Hürrem idején történt. A pavilonokkal, kerti házakkal, virágoskertekkel, teraszokkal tarkított Negyedik udvar a szultán magán kertje volt.

A Topkapi szeráj Első udvarán található a város egyik legizgalmasabb gyűjteménye, a Régészeti Múzeum, mely három fő részre tagolódik: a Régészeti Múzeum (a főépületben), az Ókori Kelet Múzeuma, valamint az Iszlám Művészet Múzeuma (a Pargali Ibrahim pasa palotában). Kezdetben csak a török művészet tárgyaira fókuszált a gyűjtemény, de idővel a tartományok kormányzóit uralkodói rendelet (fermán) kötelezte, hogy a hatalmas birodalom minden pontjáról szedjék össze a megőrzendő műalkotásokat, így hamarosan felbecsülhetetlen értékű kollekció gyűlt össze. A múzeum több érdekességgel is büszkélkedik, mind közül talán a leghíresebb a szidoni nekropolisz kőkoporsó gyűjteménye, melynek legismertebb darabja a Kr. e. IV. században, Lysippos, Nagy Sándor udvari szobrászának stílusában faragott Alexandrosz szarkofág, mely azonban a közhiedelem ellenére nem Nagy Sándornak, hanem az általa Szidon élére kinevezett Abdalonymosnak készült. A szarkofág minden oldalán Nagy Sándor életének különböző eseményei láthatók, így például a Kr. e. 333-as isszoszi csata jelenetei. A kőkoporsón Sándor több más társa mellett Abdalonymos alakja is feltűnik. A mára kifakult szarkofág egykor színes volt, eredeti árnyalatait a múzeum gipszmodelljén lehet megfigyelni. Egy másik izgalmas kiállítási tárgy egy első pillanatra unalmasnak tűnő ékírásos agyagtábla, mely a világ legrégebbi ismert nemzetközi békeszerződését tartalmazza. A Kadeshi békeszerződés (Kr. e. 1258) II. Ramszesz egyiptomi fáraó és III. Hattusili hettita uralkodó között köttetett, s e szerződés nagyméretű másolata látható ma az ENSZ New York-i székházának falán.