Shahrisabz, Timur Lenk szülővárosa

Látszólag egy sokadik közép-ázsiai kisváros, amelyekre általában (minden bántó szándék nélkül) azt mondják, hogy „egy átlagos porfészek, valahol az Isten háta mögött”. De ha az ember megérkezik a „zöldellő városba”, ami Shahrisabz nevének a jelentése, azonnal rájön, hogy a látszat bizony csal; ez a 2700 éves „porfészek” komoly történelmi események helyszíne volt, s mint ilyen, ma tele van UNESCO Világörökségi védettségű épületekkel, melyek egytől egyig lenyűgözik a bámészkodó utazót. 

A Szamarkandtól 80 kilométerre délre, a Qashqadaryo régióban található Shahrisabz ma egy alig 100 ezer fős vidéki kisváros, mely ennek ellenére komoly múltra tekint vissza. A települést a Kr. e. VI-IV. század között alapították, mint az Óperzsa Birodalom Szogdia szatrapiájának jelentős városközpontját. Ekkoriban Nautaca, illetve Keš (vagy Kish) néven ismerték, utóbbi szogd eredetű név, mely valószínűleg a Kaškā-daryā folyó nevéből eredhet, jelentése pedig: ’a szívnek kellemes’. Az ókori település valahol a Baktra (Baktria fővárosa) és Marakanda (a mai Szamarkand) között vezető úton feküdt, melyet a régészek ma Shahrisabz környékével azonosítanak. A városhoz kapcsolódó legjelentősebb ókori események az Akhaimenidák uralkodásának legvégére tehetők; Kr. e. 329 nyarán itt fogta el Szpitamenész perzsa hadúr Besszoszt (V. Artaxerxész néven trónkövetelő), aki az utolsó perzsa nagykirályt, III. Dareiosz Kodomannoszt meggyilkolta. Szpitamenész Nautacában börtönözte be a lázadót, majd átadta őt Nagy Sándor hadvezérének, Ptolemaiosznak. Néhány héttel később a makedón hódító elfoglalta a várost, ahol lovakat vásárolt. Nautacát a zoroasztriánusok szent könyvében, az Avesztában úgy említik, mint „iráni versenypályát”; a név a ’taça’ és ’nava’ szavakból eredhet, amely ’kilenc versenyt’ jelent. 328-327 között Alexandrosz itt vette feleségül első asszonyát, a baktriai szatrapa, Oxüartész leányát, Rhoxanét is.  

Az ókorból igen kevés régészeti lelet maradt fenn, s ami van, az sem biztosan azonosítható. Nagy valószínűséggel Nautaca/ Keš hellenisztikus időkből származó fellegvára, Kalandatepa a mai Kitab településen található, 5 kilométerre, északra Shahrisabztól. A kínai történetírás szerint Keš a korai középkorban is jelentős szogd településnek számított. Uralkodói ebben az időben a türk és nyugati-türk kaganátusok hűbéresei voltak. A város 710-ben az arabok kezére került. A számánida időszakban (IX-X. század) Kešt a földrajzi szövegek kisvárosként említik, melyben fellegvár, belváros, és külváros is volt, jóllehet a citadella és a belső város ebben az időben már lakatlan és romos volt. Az új város Kitab és Shahrisabz között alakult ki, melynek négy kapuja volt, és a Kaškā-daryā folyó két ágának vízéből táplálkozott. A mai Shahrisabz helyén a XII. századtól kezdve egy látszólag kicsi település kezdett kialakulni, melynek virágkora Üzbegisztán leghíresebb történelmi személyiségéhez, Timur Lenkhez kapcsolható. Timur (1336-1405) Shahrisabz környékén született, s Kešt nyári rezidenciájává tette. A város valamennyi ma ismert nevezetessége ebből az időszakból maradt fenn. A perzsa eredetű Shahrisabz elnevezés is erre az időszakra tehető, sokáig a két nevet felváltva használták. Az üzbég időszakban (XVI. század) Shahrisabzot általában egy helyi uralkodó (bég) irányította, aki Bukhara többé-kevésbé névleges alávetettje, vazallusa volt. A várost 1870-ben elfoglalták az oroszok. 

Egy XVI. századi legenda szerint Shahrisabzot a bukharai kán, II. Abdullah Khan dühében elpusztította, miután kedvenc lova a városhoz vezető meredek kaptató után elpusztult a kimerültségtől. Később az uralkodó megbánta meggondolatlan tettét. Persze, aki ma figyelmesen körülnéz a középkori műemlékektől ’roskadozó’ városban, hamar megállapíthatja, hogy Keš/ Shahrisabz a XIV-XV. században a környező régió kulturális és politikai központja volt, s Abdullah kán, bár valóban kárt okozott a városnak, annak jó része túlélhette a pusztítást, hiszen a ma is látható műemlékek a timuridák idejéből, vagyis korábbi időszakból maradtak fenn. Talán közülük is a legrégebbi az Aq Saray, vagyis a Fehér palota, melyet Timur 1380-ban, Hvarezm meghódítása után kezdett építtetni. Az egykori nyári palotának ma csupán hatalmas, 65 méter magas kaputornya látható (eredetileg a 70 métert is meghaladta), de ez is jól szemlélteti az épület valaha volt monumentalitását. Egykor a következő felirat állt rajta: „Ha próbára teszed erőnket, vess egy pillantást épületeinkre”. A palota mintegy negyed századon keresztül épült, s amikor a kasztíliai követ, Ruy Gonzalez de Clavijo 1404-ben áthaladt a városon, útban Timur szamarkandi udvara felé, elbűvölten írt az épületről, de azt is megjegyezte, hogy ekkor még a külső díszítése nem készült el. A palota – melyet a perzsa Muhammad Yusuf Tebrizi tervezett – állítólag Abdullah kán ostromának idején pusztult el.  

Shahrisabz másik fontos timurida műemléke a Dor-us Siyodat (am. ’a hatalom gyűjteménye’) temetkezési komplexum, melyben Timur kedvenc, legidősebb fiának, Jahangirnak, illetve második fiának, Umarshaykhnek (Omar Sheikh) a mauzóleuma volt. Az épületet eredetileg az egész Timurida dinasztiának építették, amikor Jahangir 1376-ban elhunyt. A Dor-us Siyodaton a legjobb és legelismertebb hvarezmi kézművesek dolgoztak. Umarshaykh 1393-1394-ben esett el az iráni Kurd erőd ostroma alatt, az ő testét szintén ideszállították, hogy itt temessék el. Timur számára szintén épült itt egy mauzóleum, de ez később üresen maradt, mert az uralkodót végül Szamarkandban temették el. Timur bunkerszerű kriptáját csak 1943-ban fedezték fel, amikor egy focizó gyerek átesett rajta. Maga a kamra teljesen egyszerű kivitelezésű, csupán a boltíveket díszítették Korán-idézetekkel. A helyiség közepén áll a márvány szarkofág, melyen Timur életéhez kötődő feliratokat találtak, innen feltételezik, hogy a sír neki készülhetett. A mauzóleumok mellett mecset, imacsarnok és zarándokszállás is tartozott egykor az épülethez. A komplexumban ma csak Jahangir sírja látható, a többi részét Abdullah kán seregei pusztították el. A sír-együttes mellett áll a XIX. században épült Hazrat-i Imam mecset, mely kupolás csarnokáról, és festett iwanjáról, illetve verandájáról ismerhető fel.  

Egy másik lenyűgöző sírkomplexum is épült Shahrisabzban, a Dor-ut Tilovat. Az épület Shamsiddin Kulal, a szufizmus alapítójának, és Timur, illetve apja Turgai szellemi mentorának 1370-1371-es halála után készült el. Timur uralma idején Kulal sírját ónix márványlapokkal borították. Sírja szinte azonnal zarándokhellyé vált tanítványai és követői számára. A sejk sírja mellett áll a Dor-ut Tilovat medresze, melynek egyik helyiségében található Turgai emír, Timur Lenk apjának sírja. A mauzóleummal szemben áll a Kok Gumbaz (Kék kupola), vagy Péntek mecset, melynek azúr színű kupolái messziről feltűnnek a látóhatáron. A Kok Gumbazt Ulughbek építtette apja, Shakhrukh tiszteletére 1437-ben. A Dor-us Siyodat és a Dor-ut Tilovat között egy régi temető volt, ahol a középkorban a helyi arisztokrácia temetkezett. Említésre méltók még Shaharisabz középkori (XV. század) fürdői, melyek ma is eredeti rendeltetésük szerint működnek, illetve a XVIII. században épült fedett bazár, a Chor-su, melynek két fő utcájának kereszteződésében egy nyolcszög alakú, díszes kupolát alakítottak ki. Shahrisabz történelmi városközpontjában, az Aq Saray mögött áll Timur hatalmas szobra, mely igen kedvelt helyszín az esküvői fotózások alkalmával, gyakran több fehér ruhás menyasszony is látható a szobor körül (természetesen vőlegényeikkel együtt). 

Shahrisabzot, a ’zöldellő várost’ az UNESCO 2000-ben vette fel a világörökségi listára, elsősorban a timurida építészet egységes, jól megkülönböztethető stílusa miatt; ezek az épületek nagy kulturális és politikai jelentőséggel bírtak a középkori Közép-Ázsiában. Ugyanakkor a középkori város valamennyi eredeti alkotóeleme – köztük a hagyományos házak, illetve a műemléki védettségű nevezetességek – egy meghatározott területen, a városfalon belül találhatók; Shahrisabz történelmi városszerkezete sokáig teljesen ép volt, melyet még a szovjet időszak során felépített, oda nem illő felépítménye sem tört meg. Azonban 2015-ben egy park, illetve turisztikai létesítmények kialakításával olyan mértékben rongálták meg a védett történelmi városképet, hogy az UNESCO aggodalmát fejezte ki a beruházás okozta károk miatt, és megfontolás tárgyává teszik, hogy emiatt Shahrisabz esetleg lekerülhet a Világörökségi listáról is. A történelmi városközpont ezért 2016 óta a veszélyeztetett örökségek listáján szerepel. Ez a város az ősidők óta híres képzett kézműveseiről, akik hagyományaikat ma is szorgalmasan adják tovább a következő generációknak. Említésre érdemes közülük a szőnyegszövés, elsősorban a suzanik, illetve a tubeteikák, vagyis az országban mindenhol látható, négyzet alakú, hímzett férfi fejfedők, melyeket itt doppának is neveznek.