Orang Asli falu és Mah Meri Művészeti Galéria, Cameron Highlands

Malajzia őslakos népe, az Orang Aslik az ország szinte teljes részén megtalálhatók, így nem meglepő módon a Cameron-felföldön is. Az ide érkező turisták pedig szívesen ismerkednek meg kultúrájukkal, történelmükkel, szokásaikkal, és természetesen mára szellemi UNESCO Világörökségi védelem alatt álló művészetükkel. De vajon hogyan élnek, hogyan éltek a bennszülöttek a Cameron Highlands falvaiban?

Az ország őslakos népe, az Orang Aslik (Bahasa Melayu nyelven azt jelenti, hogy őslakos, eredeti, első emberek) három nagy csoportba, Semang, Senoi és Proto-Malay, azon belül pedig 18 altörzsre oszlanak kultúrájuk, nyelvük, fizikai megjelenésük és szokásaik szerint. Az egyetlen közös, amelyen mindannyian osztoznak, az esőerdők környezete, mely megélhetésüket biztosítja: a halászatot, vadászatot és a gyűjtögetést. A Cameron Highlands őslakosai a Senoi és Semang csoporthoz (utóbbi más néven Negrito – ők sötétebb bőrűek, mint a malájokhoz hasonlító Senoik), azon belül többségében a Temiah (vagy Temiar) néphez tartoznak. Amíg a Senoik Vietnam, Kambodzsa és Észak-Thaiföld hegyvidékéről érkeztek kb. 6000-8000 évvel ezelőtt, addig a 8000 éve ide érkezett Negritók félnomádok, akiknek ősei barlanglakó halász, vadász nép volt. A Cameron Highlands bennszülöttjei ma a Tapah-hegység lábától, Brinchang és Kuala Terla településekig húzódó vidéket lakják.

Az Orang Aslik viszonylag kis törzsekben élnek, falvaik a dzsungel védelmében, folyók közelében épültek, eledelüket máig az erdő nyújtja: a növények, gyümölcsök, termések mellett madarakat, kisebb majmokat ejtenek el bambuszból készült fúvócsöveikkel, melyeket ők maguk készítenek a dipterokarpusz fa gyantájából (damar), míg a nyíl az Arenga-pálma hasított levélszárából készül. Hegyét az Antiaris toxicaria nevű fa gyümölcséből készült mérgező hatású készítménnyel kenik be. A fúvócső 20 méteren belül, pontos célzás esetén halálos, ezért igen veszélyes (ezeket a nyilacskákat gondosan lezárt bambusz tokban szállítják). A folyó, mint legfontosabb és egyetlen vízforrás szintén jelentős a bennszülöttek életében. Táplálékuk jelentős részét teszik ki a folyami halak, melyeket kézzel font halcsapdákkal ejtenek el. Ennek legfontosabb anyaga a Bertram fa, aminek kérgét szalagokra vágják, majd lámpaernyőhöz hasonló formát fonnak belőle. Ez maga a csapda, melyet végül lehelyeznek a folyómeder aljára.

Törzsi felépítésükre, életmódjukra jellemző, hogy minden törzs élén egy főnök áll. Házaikat magas „gólyalábakra” építik (az animista törzsek hite szerint a növényekben és fákban vannak bizonyos szellemek, amelyek a földön szabadon mozognak. Ezért tartózkodnak attól, hogy zavarják őket). Tetejüket pálmalevelekkel borítják, aljuk pedig fából készül. Ezeket az ősi, tradicionális házakat 2-3 óra alatt fel tudják építeni. Ősi talajváltó gazdálkodást folytatnak, ami többlettermelésre nem alkalmas, kizárólag önfenntartásra. Ez azt jelenti, hogy a kivágott erdőrészen nyert irtást bevetik, majd egy-két évig használják: vetik és aratják, végül a területet visszaadják a természetes vegetációnak, míg újra nem regenerálódik. Ezután megvárják a talaj termőképességének helyreállását. Mezőgazdasági eszközeik a legkezdetlegesebbek: balta, bozótvágó kés, kapa, ásóbot. Ami a hitvilágukat illeti, mint a természeti népek többsége, eredendően az Orang Aslik is animisták, vagyis hisznek a különféle tárgyak szellemeinek jelenlétében. A XX. században azonban megkezdődött egy térítési folyamat, s sokan közülük átvettek olyan monoteista vallásokat, mint az iszlám, vagy a kereszténység.

Mivel az Orang Aslik közül a Semangok (Negritok) félig nomád gyökerekkel bírnak, bizonyos indokolt esetekben (járvány, halál, stb.) elhagyhatják falvaikat és más helyre költözhetnek. Erről, illetve arról, hogy ilyen esetben hová költözzenek, mindig a törzsfő dönt. Sajnos az utóbbi évtizedekben az állami szintű erőirtások (az újabb és újabb mezőgazdasági területek kisajátításának céljával) sok esetben a bennszülöttek kárára történik, az Orang Aslikat erőszakkal telepítik át, rosszabb esetben igyekeznek rábírni őket hagyományos életmódjuk feladására, és a városi léthez való asszimilációra, ezért gyakoriak a konfrontációk az Orang Aslik és a kormányzati szervek között. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben olyan közkedvelt úti cél és program lett az Orang Aslik bennszülött falvainak meglátogatása, hogy az esetleges károk elkerülésére limitálni kellett a látogatók számát, így ma csak előre foglalható vezetett túra keretében lehet ellátogatni falvaikba. Ennek ellenére feltétlenül érdemes ellátogatni hozzájuk, ha az ember egy igazi természeti nép mindennapjaiba szeretne bepillantást nyerni.

A szakvezetés kellő információt nyújt a népcsoportról, életmódjukról, a barátságos Orang Aslik maguk is szívesen mutatják be a turistáknak szokásaikat, ételeiket, hangszereiket, szerszámaikat, vadász technikájukat, erdei ültetvényeiket, gyógynövény ismeretüket. A valóban hiteles, tradicionális Orang Asli falvakat a Cameron Highlands keleti völgyeiben lehet megtalálni, Tanah Ratától mintegy negyven percnyi autóútra. Van azonban az Orang Aslik között egy nép, a Mah Merik (annyi, mint ’erdei ember’), akik lenyűgöző fafaragásaikról híresek. Művészetüket – egyedi és finom kidolgozású maszkjaikat – az UNESCO, mint szellemi világörökséget ismerte el, mivel azok hitviláguk kivetülése folytán animista karakterű darabok. Tanah Rata településen a Mah Meri Art Gallery (Mah Meri Művészeti Galéria) kivételes gyűjteménnyel várja az érdeklődőket, akik az Orang Aslik művészetére is kíváncsiak. A galéria anyagában a maszkok mellett szobrokat és más fafaragványokat csodálhatunk meg. A Mah Merik (és az Orang Aslik) művészetét mutatja be a Kuala Lumpur-i Orang Asli Iparművészeti Múzeum anyaga is.

A Tanah Rata-i Mah Meri Art Gallery minden nap 10.30-19.30 között tart nyitva, a belépés felnőtteknek 37 MR, a gyerekeknek pedig 21 MR.