-
Szun Jat Szen, a kínai „Nemzet Atyja”
Szun Jat Szen, a kínai „Nemzet Atyja” Más, Penanghoz köthető hírességekhez képest Szun Jat Szen neve talán Magyarországon is ismertebben cseng, hiszen a kínai „Nemzet Atyjának” nevével még a történelem tankönyvekben is találkozhatunk. Azt azonban már jóval kevesebben tudják róla, hogy lényegében ő volt az, aki – az 1644–1912 között utolsóként regnáló Csing-dinasztiát megbuktatva – véget… -
Chung Keng Quee
Chung Keng Quee Bár kétségkívül Penang históriájának legfontosabb történelmi személyisége a sziget gyarmatosítója, Francis Light kapitány, szorosan mögötte ott találjuk a szegény kínai bevándorlóból milliárdos filantróp iparmágnássá avanzsált Chung Keng Quee-t is, aki a XIX. századi Penang történetének szinte valamennyi fejezetébe beírta a nevét, amely még ma, több mint száz évvel a halála után is… -
Cheong Fatt Tze, a kínai bevándorló filantróp
Cheong Fatt Tze, a kínai bevándorló filantróp George Town egyik legtöbbet fényképezett épülete az indigókék színéről elhíresült Cheong Fatt Tze kúria, melyet a XIX. század második felében építtetett dúsgazdag kínai tulajdonosa, Cheong Fatt Tze saját maga és hetedik (egyben kedvenc) felesége számára. Az épület amellett, hogy a város egyik legkedveltebb múzeuma, ma 18 szobás butikhotelként… -
Sir Francis Light, Penang alapítóatyja
Sir Francis Light, Penang alapítóatyja Francis Light olyan megkerülhetetlen személy Penang kapcsán, mint az angol gyarmatosítás Malajzia esetében. Az angol felfedező, gyarmati tisztviselő szerezte meg a Brit Birodalom számára a szigetet, így őt tartják Penang alapítójának, akinek személyéhez számos George Town-i nevezetesség kapcsolódik. Bármerre is járjunk a városban, lépten-nyomon az emlékébe botlik az ember. Francis… -
Malajzia történelme
Malajzia történelme A korai időktől 1945-ig Malajzia korai történelme egészen az őskorig nyúlik vissza, régészek Homo erectus és Homo sapiens leleteket is találták itt. A Maláj-félsziget őslakóit tekintve több elképzelés is létezik, amelyek közül a negritó és veddid csoportokat tekintik a legidősebbnek, kb. 5–8 ezer évvel ezelőtt érkezhettek. A malájok ősének tekintett protomalájok az i.…
Loading posts...