A penangi zsidó temető

Bár Penang szigetén ma egyetlen izraelita vallású lakos sem él – az utolsó zsidó penangita 2011-ben hagyta el a szigetet – Délkelet-Ázsia legrégebbi zsidó temetője ékes bizonyíték arra, hogy a XIX. és a XX. században, ha nem is kifejezetten nagy, viszont jól szervezett zsidó közösség élt az egykori gyarmaton.

Az egykori Yahudi (vagyis Zsidó) utca mentén – melyet a közelmúltban az ismert maláj nyelvész tiszteletére Jalan Zainal Abidinre neveztek át – található Délkelet-Ázsia legrégebbi zsidó sírkertje, és az egyetlen, ahol kizárólag zsidó sírok találhatók. A temetőt 1805-ben (más forrás szerint 1835-ben) alapították Georgetown szívében. Az 1835-ös dátumot támasztja alá inkább az a tény, hogy a legrégebbi sírkő 1835-ből maradt fenn, és annak az angol hölgynek (Shoshan Levi) a végső nyughelyét jelöli, aki a területet adományozta a zsidó közösségnek temető létesítés céljából. Márpedig valamennyi új zsidó közösség legelső feladatai közé tartozik egy saját temető létrehozása, így nem valószínű, hogy az első izraelita telepesek sokat vártak volna vele megérkezésük után. Az írott források pedig az 1830-as éveket jelölik meg, amikor az első zsidó penangiták letelepedtek a szigeten. A penangi zsidó temetőnél csak a Northam úti Régi protestáns temető (1798) és a melakkai katolikus sírkertek régebbiek Délkelet-Ázsiában. A kertben – melyet a judaizmus az „örökkévalóság házának” is nevez – összesen 107 sír található, melyek jellegüket tekintve a közel-keleti zsidó sírok formáját követik: többségük háromszög alakú, boltozatos sírbolt (piramisszerű vagy nyeregtetős fedéssel). 

A legrégebbi sírok közvetlenül a kapu előtt találhatók, egy alacsony, széles kőalapon. Egészen az 1930-as évek elejéig a sírok nincsenek időrendben felállítva, ettől az időponttól kezdve viszont a hátsó fal mellett kezdték kronológiailag sorba temetni az elhunytakat. A temető északkeleti sarkában, a többitől elkülönülve találhatók a kohaniták sírjai. A kohaniták a zsidó hagyományban Lévi törzsének egyik ága, Mózes bátyjának, Áronnak az utódai. Amikor a zsidók elfoglalták Kánaánt, ők – a többi törzzsel ellentétben – nem kaptak saját földterületet. Viszont közülük kerültek ki a Második Templom papjai, amiért tizedet kaptak a többi törzstől. Szerepük a Második Templom pusztulásával háttérbe szorult, mára legfőbb szerepük a zsidó istentiszteletek során a papi vagy ároni áldás kiosztása (ezért látható a kohaniták sírjain áldást osztó kéz is). A kohanitákra – akik név szerint is felismerhetőek: Cohen, Kohn, Cohn, Kagan, Kaganovics, illetve a Katz is – sajátos rítusok vonatkoznak, ilyen például, hogy nem érhetnek halotthoz, sőt még csak egy fedél alatt sem tartózkodhatnak vele (kivéve a saját közeli hozzátartozóval), ezért számukra a temetőkben is külön részt tartanak fenn. Becslések szerint ma a zsidó populáció mintegy 5-10 %-a kohanita. 

A sírok a trópusi éghajlat, a környezet és koruk ellenére meglepően jó állapotban maradtak fenn: csupán néhány nyughelyet rongált meg az idő vas foga, s nőtte körbe a növényzet, a többi gondozott, tiszta és olvasható. Ami azonban meglepő – különösen zsidó temető esetén – hogy néhány sír túl közel fekszik egymáshoz. A zsidó törvények ugyanis előírják, hogy a testek, illetve a sírok legalább hat tefachim (kézszélesség) távolságra legyenek egymástól. Itt viszont ezt a távolságot nem minden esetben tartották be. Ennek oka valószínűleg az, hogy a korai telepesek úgy vélekedtek, hogy a temető területe a város növekedésével egy idő után szűkös lesz, ezért minél több helyet igyekeztek megspórolni. Csakhogy a penangi zsidók hamarabb eltűntek, mint hogy a temető betelt volna, így jelenleg is van még elegendő hely. Visszatérve a temető sírtípusaihoz, a legtöbb féle nyughely az Izraelben megszokott háromszög formájú sír. Ezeket egykor arra használták, hogy egy, vagy több holttest csontjait egyfajta osszáriumként tartalmazzák. A csuklós nyeregtető pedig a könnyebb hozzáférést szolgálta, ha újabb csontokat akartak örök nyugalomra helyezni benne. Emellett az egyszerű, középkori alkóv-stílusú sírok, illetve miniatűr kriptaszerű építmények is megtalálhatók a sírkertben. 

A sírok feliratai leginkább héber, illetve gót latin betűsek, ami pedig a díszítettségüket illeti, a régebbi, 1850-80-as évek közötti temetkezési helyek gazdagabban faragottak (viktoriánus stílus), míg az újabbak egyszerűbbek, dísztelenek. Egy brit zsidó tisztet (a Nemzetközösség Háborús Sírbizottság nyilvántartása szerint Louis Victor Cohen hadnagy a 9. Jat-ezredből, aki 23 éves korában 1941. október 9-én halt meg) és öt másik zsidó katonát is a penangi zsidó sírkertben temettek el, akik a II. világháborúban haltak meg. A hadnagy sírja a kohaniták részén található. A legutolsó sír egyébként 2011-ből való, David Mordecai úré, aki az East & Orient hotel szálloda menedzsere volt. Előtte 1978-ban temetett itt a Manasha, a Mordechai, a Jacob, az Efraim és a Mose család. Mivel Penangon mára egyetlen zsidó sem maradt, így nyilván David Mordecai sírja marad a legutolsó penangita izraelita sír. Ennek ellenére a temető ma is működik, melyet egy 1885-ben létrehozott és bejegyzett kuratórium kezel.