A penangi zsidó diaszpóra története
A penangi zsidó diaszpóra története
Penang esetében sokszor kerül szóba, hogy a sziget a kultúrák, a népek és a vallások messze földön híres gyűjtőhelye, hogy itt jól megfér egymás mellett a muszlim maláj, az indiai hindu, a konfuciánus kínai, a protestáns angol, az örmény keresztény, de valahogy a zsidók kilógnak a sorból. Pedig van zsidó temető is, azonban az izraelita felekezetű lakosság teljes mértékben hiányzik a szigetről.
Ez a tény pedig még különösebb egy olyan helyszín esetében, mely történelme során elsősorban kereskedelmi szerepéről volt híres. A penangi zsidó sírkertet – mely Délkelet-Ázsia legrégebbi izraelita temetkezési helye – 1805-ben (más forrás szerint 1835-ben) alapították a korábbi Yahudi, vagyis Zsidó utca mellett, melyet azonban a kétezres években átneveztek Jalan Zainal Abidin-re, az ország egyik legismertebb maláj írójának és maláj nyelvészének a tiszteletére. Ez az átnevezés – bár nyilván semmiféle konkrét antiszemita célzat nem volt benne – mégiscsak egyfajta jelképe a penangi zsidó örökség eltörlésének. Ugyanakkor a temető megléte élő bizonyíték arra, hogy egykor mégiscsak éltek zsidó telepesek a szigeten, még ha nem is különösebben nagy számban, viszont jól szervezetten.
A Maláj-félszigeten természetesen évszázadok óta előfordultak zsidó kereskedők, Penangra azonban csak az 1830-as évektől kezdve érkeztek meg, amikor a közel-keleti, főként bagdadi zsidók Perzsia és India érintésével, Szingapúrban és Penangon telepedtek le. A XIX. században ugyanis Bagdad Indiával folytatott kereskedelmét, illetve a pénzügyleteket kizárólag a bagdadi zsidók felügyelték, akiknek kirendeltségeik voltak Kalkuttában, Bombayben, Szingapúrban, sőt a kínai Kantonban is. A század közepén azonban az ottomán kormányzó, Daud pasa üldözni kezdte őket, s Bagdad nagy és gazdag zsidó családjai, mint a Júda-, a Meyer-, vagy a Sassoon-család, Brit-India virágzó kikötővárosaiba tették át székhelyüket. Penang is kézenfekvő választásnak tűnt, csakhogy ugye – mint mondani szokás – két dudás nem fér meg egy csárdában; a már a szigeten élő, s ott szintén kereskedelemmel foglalkozó kínai lakosság nehezen tűrte meg az új vetélytársakat. A Penangon ennek ellenére letelepedő zsidók pénzkölcsönzéssel, ékszerészettel, hivatalos szövegek írásával foglalkoztak, de voltak köztük házalók, és mesteremberek, például szabók is. Persze nem mindenkinek „jött be” az új otthon, mert míg egyesek tovább gyarapították vagyonukat, mások igencsak elszegényedtek.
Penang zsidó lakossága a XIX-XX. század fordulójára érte el legmagasabb számát, ekkor 172 izraelita telepes élt a szigeten, akik vallási életét egy 1929-től működő zsinagóga szolgálta a Jalan Nagore 28. szám alatt. A zsidó családok száma azonban alig negyven év alatt megcsappant, 1941-re alig 30 főre csökkent a létszámuk. A többi családot a japán megszállás előtt a britek átmenekítették Szingapúrba. Az a néhány Penangon maradt zsidó lakos, aki így vagy úgy átvészelte a második világháborút és a japán megszállást, a világégés után Szingapúrba, Ausztráliába, az USA-ba, illetve Izraelbe vándorolt ki. 1969-re mindössze három zsidó család maradt Georgetownban, 2011. március 18-án az utolsó zsidó, Joseph Hayeem Abraham Jacobs is elhagyta Penangot. A Georgetown-i zsinagógát persze már korábban, 1976-ban bezárták, mivel ekkorra már nem maradt legalább tíz felnőtt izraelita vallású lakos sem, akik a nyilvános vallási kötelezettség teljesítéséhez szükséges határozatképességet jelentsék. Félő volt, hogy az egykori zsinagóga is a sok lebontandó penangi épület sorsára jut, ezért egy, a történelem iránt kellően érzékeny kínai
fiatalember, Arden Leong megvásárolta a korábban gyógyszertárként és virágboltként is működő épületet, s szerkezetét, jellegét meghagyva digitális tervezőirodát nyitott benne, ma viszont már kávézóként működik.
A legelső, név szerint is ismert, Penangon letelepedő zsidó Ezekiel Aaron Menasseh volt, aki 1895-ben érkezett a szigetre Bagdadból. A bagdadi zsidókon kívül az elsők között érkeztek ide kairói, iraki, illetve az örmény betelepedés idején örmény zsidók is. Így etnikailag a Penangon letelepedő izraelita közösség elsősorban a Közel-Keletről betelepült szefárd zsidókból állt, akik általában a kristang közösségen belül éltek. A kristangok – más néven „portugál-eurázsiaiak” vagy „melakkai portugálok” – egy vegyes, portugál és melakkai eredetű kreol etnikai csoport, akik Malajziában és Szingapúrban élnek. Identitásuk emellett holland, brit, kínai, maláj, indiai és a melakkai zsidók asszimilációja következtében zsidó gyökerekkel is bír. Visszatérve azonban a kicsi, de jól szervezett penangi zsidó közösséghez, akiknek zsinagógája és temetője is volt, Georgetown-ban még egy shohet – olyan személy, aki a zsidó törvényeknek megfelelően vágja le az állatokat, azok kóser élelmiszerként való felhasználására – is szolgálta az itt élő izraelitákat. Ennek a háborítatlan életnek vetett véget a II. világháború, mely során a japán megszállás előtt a britek Szingapúrba menekítették a penangi zsidó közösség nagy részét. Akik maradtak, az elkövetkező évtizedek alatt belátták, hogy a megfelelő foglalkozások hiánya, a bizonytalan jövő, illetve kis számuk okán a családalapítás esélytelensége miatt nincs perspektíva Penangon maradniuk.
Ahogy a bagdadi zsidók az 1800-as évek derekán az oszmán kormányzó elnyomása elől, úgy az örmény zsidók a XVII. századtól kezdve Perzsiából menekültek Délkelet-Ázsiába. 1604-ben I. Abbas sah a török betörésekre hivatkozva mintegy 25 ezer örményt telepített át a Kaszpi-tenger menti otthonukból Iszfahán környékére, köztük sok örmény zsidót is. Csakhogy a diszkrimináció és a hátrányos megkülönböztetések tovább folytatódtak, így a perzsiai örmény zsidók tovább vándoroltak Indián át Szingapúrba és Melakkára. S bár Szingapúrban kettő, Penangon pedig egy zsinagóga állt a hívek rendelkezésére, a délkelet-ázsiai zsidóság a kalkuttai vallási irányítástól függött, mely a XIX. században sokkal szervezettebb és képzettebb volt, mint a délkelet-ázsiai közösségek. Ugyanakkor, ahogy feljebb említettem is, a malajziai zsidók könnyen beilleszkedtek a helyi közösségek életébe, sőt házasodtak is velük (lásd kristangok), ennek ellenére szokásaikat, vallásukat mindvégig megtartották. A multikulturális miliőre jellemző adalék: egy korábban Penangon élő zsidó úgy emlékezett vissza, hogy családja a héber és az angol keverékén beszélt otthon, de beszédjükben előfordultak hokkien, maláj és arab szavak és kifejezések is. Ez a fajta asszimiláció azonban könnyen vezethet oda, hogy a közösség fiatalabb tagjai már nem ismerik annyira a zsidó szokásokat, tradíciókat, mint az idősebbek. S végső soron ez is felgyorsíthatja egy vallási közösség megszűnését egy adott helyen.
