Wat Tham Kisap és a Hanuman szentély, Langkawi

Kuah külterületén, a Wat Koh Wanararm (más néven Szerencse-templom) buddhista szentélytől alig pár perces autóútra található egy másik érdekes, színpompás thai buddhista templom, a Wat Tham Kisap. A Jalan Air Hangat úttól nem messze, a kis ösvényt követve, egy mészkő sziklafal lábánál megbújó templom elsősorban látványos szobrairól nevezetes; a hatalmas arany ülő Buddha mellett életnagyságú, vagy annál is nagyobb állatszobrok egész gyűjteményét sorakoztatja fel a buddhista kegyhely: óriás kobrákat, szent teheneket, elefántokat, Langkawi ikonikus madarát, a sast, sőt, különböző imádkozó remetéket, úgy nevezett lersiket is láthatunk itt. A hosszú szakállú, tigrisbőrt viselő, szent remeték hagyománya a Buddha születését megelőző időkbe vezet vissza, sőt, ő maga is kapott tanításokat remete élete elején ezektől a szent emberektől. A buddhizmusnak ez a gyakorlata azonban napjainkra jóformán kihalt. De vajon mit szimbolizálnak Wat Tham Kisap további alkotásai, melyek olyan élethűek, hogy még a kisebb bőrhibákat is megjelenítették rajtuk az alkotók?

A festői sziklafal előtt ülő Buddharúpa („a megvilágosodott alakja” – a kifejezés, melyet a Buddhát ábrázoló szobrokra használnak) – mely jobb kezét felemelve, tenyerét kifordítja, a balt lazán ölében nyugtatja – az egyik leggyakrabban ábrázolt mudra, vagyis Buddha kéztartás, melyek különböző spirituális jelentéssel bírnak. A Wat Tham Kisap templom meditációs tartásban ülő Buddhája jobb kezével áldást oszt, bár nem a klasszikus értelemben véve: ez a kéztartás – az Abhaja Mudra – a bátorságot, a félelem nélküliséget, a békét jelképezi, távol tartja a tudatlanságot és a zavaró érzelmeket. Így, ha valakinek védelemre, együttérzésre van szüksége, ez a mudra biztosítja az energiát. Az Abhaja Mudra Buddha megvilágosodás utáni életszakaszát szimbolizálja. Bal keze Varada Mudra tartásban van, mely felajánlást, üdvözlést, adakozást jelent. Ezt a mudrát általában az Abhaja Mudrával együtt szokták megjeleníteni. Míg a Gautama Buddhát ábrázoló szobrok – sőt akár templomok is – régiónként, országonként eltérnek, a mudrák minden buddhista vallást gyakorló közösségben megegyeznek.

A nágák (szanszkrit nyelven ’kígyó’) – legtöbbször kobra formájában – mind a buddhizmusban, mind a hinduizmusban és a dzsainizmusban is megjelennek. Ezek a mitikus, félisteni, kígyószerű lények, melyeket leggyakrabban félig ember, félig kígyó alakban ábrázolnak (előfordul azonban teljesen emberi, vagy teljesen állati ábrázolásuk is) a buddhista hagyományban Buddha védelmezőiként jelennek meg, és igen veszélyesek, ha feldühítik őket. A legenda szerint egy alkalommal, amikor Buddha a szabadban meditált, s hirtelen hét napig tartó vihar kerekedett, a nágák királya, Mukalinda kobraszerű csuklyáját borította Gautama feje fölé, így oltalmazva őt a természet erejétől. A vihar elmúltával Mukalinda emberi formát öltött, meghajolt Buddha előtt, majd visszatért földalatti palotájába (Brahma isten ugyanis a föld alá száműzte őket, amikor túlságosan elszaporodtak). A Mukalinda védelme alatt meditáló Buddharúpákat leginkább a laoszi buddhista művészetben láthatunk. A maláj és az Orang Asli hagyományok szerint a Pahangban található Chini-tó egy Sri Gumum nevű nága otthona.

A szent tehén kultusza nem csak Indiában (Szurabhi), illetve a buddhizmusban van jelen, hanem a legtöbb ősi kultúrában: Egyiptomban a Szent Ápisz-bika, Krétán a Minotaurosz kultusz, míg a klasszikus civilizációkban Mithrasz, Ishtar, Izisz szent állata is a tehén. Az ókor hajnalán megszülető legelső kultúrák átvitt értelemben az ökör munkavégzésének és a tehén tejelésének köszönhették kialakulásukat, így a vadon élő marha háziasítása az ősi civilizációk egyik legnagyobb vívmánya volt. A szekér az igavonó marhának köszönhetően született meg, a kerék pedig az egység és az örökös vándorlás szimbóluma lett. Így a hindu vallásban a szamszára kereke szimbolizálja a lélekvándorlás körfolyamatát is. A tehén, mint szent állat, már az ősi Mohendzso-dárói kultúrában (Kr. e. 2500-2100) is megjelenik, ahol az élő szarvasmarha a gazdagság szimbóluma volt. Siva, a Megsemmisítés istenének is egy szarvasmarha, a Nandi bika a szent hátas állata (váhana), ikonográfiai szimbóluma, mely a férfierőt jelképezi.

Az elefánt, mint szimbólum Buddhához is kapcsolható, de a hindu Ganeshát is elefántfejjel szokták ábrázolni. Az állat az erőt, a termékenységet, a jó szerencsét, sikert, a függetlenséget, a higgadtságot, a hosszú életet, a bölcsességet és az otthon védelmét jelképezi. De nem csak szürke, hanem fehér színben is ábrázolják az állatot, ugyanis Buddha születését egy fehér elefánt jelezte az anyjának álmában (más legenda szerint egy fehér – albínó – elefánttól fogant), így a buddhizmusban a fehér elefánt szent állat. Ugyanakkor a királyi hatalomnak, a birodalom jólétének, gazdasági prosperitásának, katonai biztonságának jelképe is egyben (régen ugyanis csak a királyok tarthattak elefántot Ázsiában). A fehér elefánt olyan megbecsülésnek örvendett, hogy ha nem volt kéznél albínó állat, akkor szantálpéppel festették őket fehérre. Emellett az elefántnak az indiai kozmológiában is jelentős szerepe van: a világmindenséget nyolc állat őrzi, melyek hátukon tartják a Földet. A buddhizmust jelképező elefánt és a hinduizmust megtestesítő oroszlán csatája pedig a két vallás közötti ideológiai összecsapást szimbolizálja.

A Wat Tham Kisap bejáratát azonban már egy hindu isten, Hanuman, a majomfejű és majomfarkú lény szobra őrzi. A díszes koronát viselő, zöld testű Andoman – ahogy Malajziában nevezik – az odaadás, a fegyelmezettség, a bátorság és az önzetlen cselekedetek jelképe, a mesteréhez megbecsüléssel viszonyuló szolga követendő megtestesítője (a Rámájána eposzban Hanuman Ráma szolgája). Hanuman szobra alatt aprócska szentély található, benne az istenséget ábrázoló színes képekkel és kőből faragott lábfejével. A szentély mellé a bengáli birs egy kis csemetéjét ültették, amely a hinduizmus egyik szent növénye. A hindu hiedelem szerint e növény volt Lakhsmi, a gazdagság és jólét istennőjének a lakóhelye, míg magát a fát Sati istennő inkarnációjának tartják. A bengáli birset gyakran ültetik a hindu templomok mellé, illetve azok kertjeibe. Hanuman szent növénye egyébként a Himalájában termő, sötétben világító Sanjeevani, egy varázslatos gyógynövény, ami a halottat is képes életre kelteni. Ezt a növényt – melyet a Rámájána ír le – máig nem tudták beazonosítani.

A Wat Tham Kisap bejáratát őrző Hanuman szobor mögött már a dzsungel terjeszkedik, de van itt egy kis rejtélyes barlang is, azonban ennek feltérképezésével csak a legbátrabbak próbálkozzanak, mert rengeteg vadkutya tanyázik itt.