Isztambuli körutazás 3. nap

Isztambul bőséges látnivalói között néha nem árt beiktatni egy-egy pihentető programot ahhoz, hogy az ember végig bírja szuflával a városnézést, és ne járjon úgy, mint Stendhal Firenzében (a róla elnevezett szindrómában szenvedők nem élményként, hanem pszichés kálváriaként élik meg a túlzásba vitt városnézést, múzeumlátogatást). Erre az egyik legjobb lehetőség egy hajós program, mely Isztambulban bőven akad, legyen szó a Márvány-tengerben fekvő Herceg-szigetek meglátogatásáról, vagy egy Boszporusz-túrához. Utóbbi talán több történelmi látnivalóval kecsegtet, amellett, hogy valóban nagyon látványos is. Így az a kétszer másfél óra, amíg a hajó elér Eminönütől a Fekete-tengertől nem messze, az ázsiai oldalon fekvő hangulatos kis Anadolu Kavagi halászfaluig, majd vissza, illetve az ott eltöltött egy-két óra andalgás, könnyű ebéd elegendő is arra, hogy kipihenjük az elmúlt napok rohanását. A Galata-híd lábánál lévő Eminönü hajóállomáson több társaság is hirdet sétahajós programokat, a menetrend szerinti járatok nem kerülnek sokkal többe, mint egy vonaljegy. Érdemes innen indulni.

A 30 kilométer hosszú Boszporusz – mely Európa és Ázsia határát képezi – a Fekete- és a Márvány-tengert köti össze, így mindig is fontos volt stratégiailag.

Az ókorban itt volt Hellasz, illetve Trákia, valamint a Perzsa Birodalom határa is, majd a középkorban felépült erődök – a keleti parton 1393-ban I. Beyazit által emelt Anadolu hisari, vagyis Ázsiai erőd, majd a II. Mehmed szultán által az európai parton 1452-ben épített Rumelihisari, vagyis Európai erőd – arról árulkodnak, hogy a Boszporusz a történelem során mindenki számára jelentős stratégiai pont volt. Később, amikor az Oszmán Birodalom már hatalma csúcsán volt (XVI-XVIII. század), s a török szultánokat nem fenyegette veszedelem új fővárosukban, mert a határokat addigra a fél világon túlra tolták, a Boszporusz erődjei elveszítették jelentőségüket. Ez volt az a kor, amikor a védelmi rendszerek helyett immár a kényelmet és a fényűzést elsődlegesen szem előtt tartó paloták és villák, úgy nevezett yalik épültek a Boszporusz békéssé váló partjai mentén. Stratégiai fontosságát ennek ellenére soha nem veszítette el, ugyanis az Orosz Birodalom (majd a Szovjetunió, illetve ma Oroszország) számára ez az egyetlen kijutási lehetőség a Fekete-tengerről a Földközi-tengerre, így a szoros mindig is konfliktusforrás maradt a két nagyhatalom között.

A csatorna talán leghíresebb és legismertebb uralkodói rezidenciája a Besiktas negyedben, a Boszporusz európai partján álló Dolmabahce-palota, mely az elavulttá váló Topkapit váltotta hivatalos királyi palota minőségében.

Az új, a francia barokk stílusában épült kastély 1856-1922 között az Ottomán Birodalom adminisztratív központja volt, de a legnagyobb török hős, Kemal Atatürk is ebben az épületben hunyt el 1938. november 10-én, 09.05-kor. Ma a palota valamennyi órája ezt az időpontot mutatja.

Természetesen további ékszeres doboznak is beillő paloták sorakoznak a Boszporusz mentén, a többi között a Yildiz-palota, mely II. Abdülhamid szultán rezidenciája volt a XIX. század végén, valamint a fényűző Ciragan-palota, amely ma a Kempinski-szállodalánc egyik legelegánsabb öt csillagos luxushotelje. Szultán lakosztálya a világ 20 legdrágább lakosztálya közé tartozik. A palotát Abdülaziz szultán építtette 1863-67 között, ekkorra ugyanis divat lett, hogy az egymást követő újabb és újabb szultánok nem az elődjük hajlékába költöztek be, hanem inkább új palotát építtettek maguknak. A Ciragan-palota e kor utolsó szép példája.

A szoros ázsiai partján, a Boszporusz híd lábánál található a kicsi, de annál elegánsabb Beylerbeyi-palota, mely 1861-65 között épült, mint uralkodói nyári rezidencia. Emellett a külföldi államfőket is itt helyezték el egy-egy hivatalos látogatás során. Az egyik leghíresebb vendége a francia Eugenie császárnő, III. Napóleon felesége volt, aki a Szuezi-csatorna megnyitójára érkezett 1869-ben. A császárné azonban az egyiptomi csatorna helyett szívesebben nézegette az elegáns stílusú palota egyik szép ablakából a konstantinápolyit, vagyis a Boszporuszt. Végül az ablakot lemásoltatta, s felépíttette a Tuileirák-palotában lévő hálószobájában. Egy további palotának magyar vonatkozása is van: a Khedive-palotát (mely II. Abbasz, Egyiptom és Szudán utolsó alkirályáé, khedivéjé volt) II. Abbasz nem hivatalos második felesége, Dzsavidan Hanum (a magyar, nemesi származású Szendrői gróf Török Marianna) tervezte, legalábbis annak berendezését és romantikus, rózsakertekkel, erdei gyalogutakkal beépített kertjét.

E fényűző paloták nagy többségét az örmény származású építészdinasztia, a Balyan család tagjai tervezték, akik az ottomán szultánok kedvenc építészei voltak.

A XVIII-XIX. század során, öt generáción keresztül a család kilenc tagja hat szultánt szolgált ki, miközben Konstantinápoly legszebb és legfigyelemreméltóbb uralkodói hajlékeit és mecseteit tervezték. Noha az új paloták stílusán továbbra is megfigyelhetők a tradicionális ottomán elemek, az építészet általánosságban nyugatias jelleget öltött, mely szintén nekik köszönhető. Szintén a Balyanok, Garabet Amira Balyan és Nigoğayos Balyan (apa és fia) tervezte a Boszporusz-híd lábánál álló kecses, neobarokk stílusú Ortaköy-mecsetet, melyet I. Abdülmedzsid szultán rendelt meg. A XIX. század közepén épült mecset érdekessége, hogy kalligráfia díszítését maga a szultán készítette, aki ismert kalligráfia-mester, vagyis ’hattat’ volt. Az Ortaköy mólón álló kis ékszerdoboz egy korábbi, a XVIII. században épült mecset helyén áll. Az Ortaköy dzsámi mellett egy különös épületet találunk, mely egykor szintén elegáns palota volt; az Esma Sultan yali ma teljesen romos homlokzatával hívja fel magára a figyelmet. A három emeletes téglaépületet Sarkis Balyan tervezte Abdülaziz szultán lányának esküvői ajándékként. Az épület 1920-75 között dohány, majd szénraktárként működött, míg egy tűzvész el nem pusztította. Ma ebben az állapotában látható, ugyanakkor Isztambul egyik legkedveltebb rendezvényközpontjaként, Marmara Esma Sultan néven ismert, ahol esküvőket, nagyszabású zártkörű partikat tartanak. A mecset és a közeli Dolmabahce-palota között a hangulatos Ortaköy terül el. Az egykori halászfaluból mára felkapott városrész lett, mely halpiacáról, éttermeiről, bolhapiacáról nevezetes.

A Boszporuszon hajózva további elegáns yalikat (összesen 620 darab) is láthatunk. E tengerparti kúriák a XVIII-XIX. században épültek. A legtöbbet ma luxusnyaralóként, kisebb szállodaként, vagy étteremként használják, de néhányat régi, jó nevű török arisztokrata családok vásároltak meg saját célra. A legrégebbi Boszporusz-parti villa az 1699-ben, Amcazade Köprülü Hüseyin Pasha nagyvezír számára épült yali, mely az ázsiai parton található, de meglehetősen lepusztult állapotban: csak a kihallgatási csarnok, és a hozzá kapcsolódó helyiségek maradtak fenn. Az európai oldalon található legrégebbi villa az 1780-ban épült Şerifler Yalısı, mely Emirgan mellett épült. A legdrágább épület a Yeniköyben található Erbilgin Yalısı, mely 2014-ben a Forbes magazin szerint a világ ötödik legdrágább ingatlana volt a 100 millió eurós értékével. A 30.000 négyzetméteren elterülő, négy emeletes, 64 szobás yali (ez a Boszporusz legnagyobb villája) mai nevét jelenlegi tulajdonosairól kapta, eredetileg Şehzade Burhanettin Efendi Yalısı volt a neve II. Abdülhamid fia után, aki 1911-ben vásárolta meg az ingatlant. A szoros egyik legszebb és legfinomabb rezidenciája az 1860-as években épült Ethem Pertev Yalı, mely ma az ősi török arisztokrata család, a korábban a Birodalomnak számtalan nagyvezírt adó Köprülü-dinasztia birtokában van. A villát 2000-ben vásárolták meg és újították fel, addig teljesen romos állapotban vegetált.