Street art a Penang-szigeten – Egy instabil kulturális örökség lehetőségei

Mai formája a prehisztorikus művészetekkel is rokonságot mutat: a barlangrajzok, a szabadtérre készült szobrok és domborművek ugyanis szintén a közösség számára készített, publikus, az épített környezettel vagy természettel párbeszédben lévő artefaktumok (mesterségesen készített műtermékek) voltak. A művészettörténet bizonyítéka annak, hogy az emberi természet velejárója, hogy köztereken, utcákon, üres felületeken fejezzük ki kreativitásunkat és művészi intencióinkat. A publikus térben való alkotás szinte minden civilizációban megjelent, az emberi jellem evolúciójának vonzataként tekinthető az a folyamat, ahogy a túlélés célján túl megjelenik a művészi érték megbecsülésére való hajlam is (Liang 2017. p. 167).

Ez az eredetileg népművészetnek tekinthető ősi kifejezési forma a 20. században önálló képzőművészeti műfajjá fejlődött sajátos eszközeivel és formáival, ahogy azután bizonyos területeken, mint ahogy Penang-szigetén is, a turizmus fellendítésére is alkalmassá vált (Liang 2017. p. 169), ahol azután egy oda-vissza ható körforgást hoz létre az utcai művészet: mindaközben, hogy globálisan is hozzáférhetővé és értelmezhetővé válik a világörökség részeként, saját kultúráját is színesíti és lokális, helyi szimbólumokat stabilizál. Malajziában George Town jelenti a főtengelyt az utcai vizuális művészetben, más maláj és thai városok utcaművészete leginkább annak mintájára szerveződik.

Miután a street art – jellegéből fakadóan – nem elemezhető pusztán művészeti aspektusból, társadalmi és urbanisztikai szempontok is érvényesülnek, George Town esetében pedig a turisztikai jelentőség sem elhanyagolható tényező. A következőekben különböző szemszögekből közelítek a témához.

Globális street art trendek hatásai George Town művészetére

George Town utcai művészetének kialakulása sokkal inkább értelmezhető tágabb kontextusban, mint önállóságában, ugyanis a globális művészeti trendekkel párhuzamosan jelentek meg itt is az utcai alkotások. A street art a 20. század végén hatalmas evolúción ment keresztül, amely a világ számos területére hatással volt, így a penang-szigeti kulturális életre is.

Művészeti mozgalomként az 1970-es években indult robbanásszerű növekedésnek a New York-i gettókban, és bár azóta rengeteg formája megjelent, a cél azonos maradt: figyelemfelkeltés, gondolatok és ötletek kommunikálása, adott esetben kiprovokálása (Campos 2012. pp. 1–4). Az alkotó gyakori anonimitása miatt az elismerés nem a művészt, hanem az alkotást illeti: ezáltal a művészeti színtéren kívüli üzenetté tud válni, hiszen nem a műkedvelőkhöz szól, hanem a járókelőkhöz, és nem elsősorban a művészi elismerésért, hanem az üzenet célba éréséért készül. A ʽ90-es években a street art nagy átalakuláson ment keresztül, mert ekkor kezdett el elismerést szerezni a mainstream művészetben: a nyugati kultúrákban magazinok, könyvek, galériák is elkezdték tematizálni ezt a kifejezési formát. Bansky volt az a művész, aki egy egész szubkultúrát alakított ki művészetével a graffiti és street art területein Baker (2008), akinek remekművei mind a mai napig referenciaként szolgálnak az utcai művészeti alkotások létrehozóinak.

Hosszú időn keresztül üres falakon, járművek roncsain, elhagyatott területeken és hasonló színtereken jelentek meg ezek a műalkotások a tulajdonosok engedélye nélkül, ezért a graffiti műfajával azonosították és azonosítják a mai napig. A tévedés nem égbe kiáltó, hiszen a graffiti is az utcai művészet egyik válfaja, azonban nem azonos vele, hiszen street art alatt érthetünk utcai posztereket, domborműveket, installációkat is: George Townban leginkább a falfestmények a jellemzőek, de kovácsoltvasból készült szobrok is bőségesen előfordulnak.

Bár a legtöbb helyen a mai napig illegális tevékenység az utcán való alkotás, vannak városok, köztük George Town is, ahol megtalálták a módját annak, hogy valamilyen módon intézményesítsék, mivel felismerték a turisztikai és művészeti értékét. Bristolban, New Yorkban és Berlinben önkormányzatok és reklámügynökségek is alkalmazzák az utcai művészet eszközeit azzal, hogy kiemelt helyet jelölnek ki a műalkotásoknak vagy pedig közvetlenül kérnek fel utcai művészeket elképzeléseik megvalósításához. Nem csak művészeti, hanem reklámszakértők is egyetértenek abban, hogy az utcai falfestmények a különféle üzenetek kommunikációjának és széles körű eljuttatásának ideális formái. Az American Academy of Advertising egy kiadványa szerint a street art rendelkezik azokkal a vizuális és kognitív tulajdonságokkal, amelyek a reklámkommunikáció alappilléreit képezik (Borgini 2010. pp. 113–126).

A street art, mint a városi arculat eleme

A kortárs városépítési trendek egy olyan tendenciát mutatnak, melyben a kreatív város víziója jelenik meg: a döntéshozók, befektetők és várostervezők felülírják a városépítészet konvencióit és hagyományos módszertanait, teret hagyva a kultúrának és a közösségi szerveződésnek. 

Ez a posztindusztriális koncepció a városok revitalizálását tűzi ki célul: hogy bevonzzák a lakókat egy pezsgő városi élet ígéretével (Rocha 2008). Ugyanezzel a koncepcióval a városkép és a városi identitás is nagymértékben megváltoztatható. Berlin, Buenos Aires, London, New York és Melbourne mind olyan városok, amelyek tudatosan alkalmazzák az utcai művészetet a helyi városi terek felélesztésére.

A street art tehát egyszersmind egy olyan eszközzé vált, amely képes megkérdőjelezni a domináns tájelemeket az adott városrészekben, és elősegíti a város befogadóképességét a turisztikai vonzerő növelésével (Sadati–Rahman–Aldrin 2014. p. 181). Penang-sziget földrajzi adottságai leginkább egy passzív kikapcsolódás potenciálját rejtenék magukba: nyári üdülés, strandolás és hasonlóak – a street art azonban képes a város arculatát megváltoztatni és új asszociációkat társítani a helyszínhez. 

George Town: a kulturális örökség, mint turizmust fellendítő eszköz

Hogyan jutott el George Town és vele együtt Penang-sziget a mai kulturális város arculatáig? 

George Town egy nyüzsgő kikötő- és szigetváros Malajzia északi félszigetén, mely egykor kereskedelmi központként funkcionált, valamint az európai gyarmatosító hatalmak tengeri előőrsének számított. Lakossága kulturális sokszínűségről tanúskodik, hiszen kereskedők és telepesek csoportjaiból alakult ki, akik eredetileg Szaud-Arábiából, Európából, Kínából és Indiából érkeztek. A kultúrák keveredése a városképben is megmutatkozik: díszes homlokzatok, különböző építészeti stílusok és különféle műemlékek váltakozása jellemzi (Poon 2016. p. 49).

2008-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította George Townt Melaka városával együtt a multikulturális jegyek és az európai gyarmati hatások páratlan reprezentációja miatt. Tárgyi és szellemi örökség, fesztiválok, zenék, különböző nyelvek – a várost többek között ezen tulajdonságai miatt egy erőteljes kulturális jelenségként jellemezték, valamint kiemelendőnek tartották az egyedülálló üzletházakat és építészeti jegyeiket is. A megnövekedett látogatottság miatt az utcai alkotások nagyobb elismertséget kaptak, melyek ezáltal is növelték a város turisztikai vonzerejét és presztízsét. A 2008-as változás után a városi kultúra megőrzése az addiginál is fontosabbá vált: a UNESCO előírásai szerint szigorúbb művédelmi és konzervációs megőrzés folyamat alá kellett vetni a régi épületeket és műemlékeket, ezért létjött a GTWHI Társaság (George Town World Heritage Incorporated) (Liang 2017. p. 173).

Ennél fogva a penang-szigeti műalkotások felé nem lehet pusztán művészeti szempontból közelíteni, amikor elsősorban egy turisztikai fordulat jelentette virágzásukat. Nem csak a UNESCO lépése miatt történt elmozdulás a város életében: a 20. század végén ugyanis megváltozott az utazók érdeklődése is, és egyre inkább a kulturális élmények váltak fontossá a számukra. Népszerűvé váltak a UNESCO kulturális örökség részét képező műemlékek: ez a jelenség akár örökségi turizmus, „heritage tourism” néven is címkézhető (Heng 2010). 

Penang-szigeten a turisztikai vonzerő elsősorban a napsütés, a tenger és a vásárlás volt, erről a profilról váltott át a századvégen a sziget a kulturális örökség vonzerejének kommunikációjára. A váltásnak nagy sikere lett, bár vannak helyi lokálpatrióták és konzervatív személyek, akik az óvárost szeretnék érintetlenül tudni, mialatt a hatóságok, kereskedők és művészek azt az ideáit igyekeznek érvényre juttatni, hogy a kulturális érték nemcsak a múltban, hanem a jelenben, a jövőben és az új ötletekben is megmutatkozik.

George Town 200 éve olvasztótégelye a keleti és nyugati kultúráknak, különböző etnikumoknak és vallási felekezeteknek, ezáltal kulturális öröksége elkerülhetetlenül multikulturális. Ugyanakkor a globalizáció, az amerikai és az ázsiai populáció globális népszerűsége a városban is lenyomatát hagyta. Bár ez új lehetőséget adhatna a város újradefiniálására, George Town mindvégig megőrzi az egyensúlyt: egyszerre találhatóak meg benne tradicionális és populáris elemek (Liang 2017. p. 175).

Konkrét események, műalkotások

A 2010-es évektől jelentősen fellendült az utcai művészet. 2011-ben George Townban 52 hegesztett,  kovácsoltvas fémszobor került bemutatásra az utcai épületeken ,,Marking George Town” címmel. A darabok karikaturisztikusan mutatják be Penang lakosait, kultúráját és múltját.

Egy évvel később, a 2012-es George Town Fesztiválon Ernest Zacharevic litván művész ,,Mirrors George Town” címmel 6 részből álló sorozatot készített a helyi kultúráról, életmódról és lakosokról. Ekkor sokan aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az esetleg nem megfelelő minőségű festék roncsolhatja az épületeket. Erre válaszul városi szinten olyan szabályokat hoztak, amelyek védik a műemlékeket: attól fogva szilikátot tartalmazó festéket lehetett csak használni, a műalkotásnak könnyen eltávolíthatónak kellett lennie és csak hatósági engedéllyel lehetett alkotni. Ezzel egyszerre védik a városi emlékeket és limitálják az alkotások számát is. Az Ernest által festett mindennapi jeleneteket és ázsiai arcokat sokan üdítőnek és egyedinek tartották. A Children on Bicycle Penang legtöbbet fotózott pontja lett, miután a The Guardian megszavazta a világ egyik legjobb képének. Zacharevic képeiről a BBC-n úgy nyilatkoztak, hogy ő adja a ,,maláj választ” Banksy-nak (Liang 2017. p. 178).

Természetesen helyi művészek munkái is fellelhetőek. Louis Gan egy helyi, autodidakta módon tanult siketnéma művész, aki elhagyatott területeket választ alkotásai elkészítéséhez. Régi, használaton kívüli üzlethelyiségek homlokzatai, szürke, megkopott felületek: ezeket a falakat vizuálisan megújítja és művészeti értéket ad az egyébként hanyatló területekhez. Leghíresebb munkája a Brother and Sister on a Swing, amely egy nyomdaraktár falán található: ezen a műalkotáson is látszik a környezettel való aktív interakció, hiszen egy régi hintához festette az azon álló testvérpárt. Hasonló alkotása a Children Playing Basketball, amelyet egy háló nélküli kosárpalánkhoz festett kiegészítésül. Ezek az alkotások egyszerre játékosak, hangulatteremtőek és könnyen befogadhatóak: így válnak a turisták kedvenceivé.

De nem csak vibráló színekkel festik meg a helyi művészek a városi idillt: Baba Chuah, aki eredetileg képregényeket készít, hasonló stílusban alkot a különböző épületek falain is. Fekete kontúrok, szövegbuborékok mesélnek a mindennapi élet jeleneteiről angol nyelven – innen is lehet következtetni, hogy ezek az alkotások gyakran a turisztikai vonzerőt tűzik ki célul.

Azáltal, hogy helyi művészek is alkotnak a szigeten, ez egy közvetett lenyomat kultúrájuk embereiről: a kreativitásukról, a humorokról, szimbólumaikról és érdeklődésükről, illetve arról is szólnak, hogy milyen technikák, eszközök jellemzőek a helyi művészeti közösségekben. A várost járva arra a következtetésre juthatunk, hogy George Town legjellemzőbb alkotásai kovácsoltvasból készült fali szobrok, karikatúrák és falfestmények. 

Ezek az utcai művek valóban a lokális élet lenyomatai? Stephen Poon szociális designer és UX szakértő (felhasználói élmény megtervezésének szakértője) felmérése szerint (Poon 2016. p. 55), amelyben a város lakóit kérdezte, a válaszadók 50%-a teljes mértékben, míg 30%-uk egyet ért azzal az állítással, hogy George Town utcai művészete a helyi kultúrát szimbolizálja. A megkérdezettek 43%-a teljes mértékben, 48%-a pedig egyetértett azzal, hogy a műalkotások segítenek az építészeti örökség megőrzésében és kihangsúlyozásában is. Ezek az adatok arra mutatnak rá, hogy az emberek a helyi kultúra reprezentatív részeinek érzik ezeket az alkotásokat, melyek eszerint feltehetően jól szimbolizálják Penang kulturális értékeit.

A street artot a városban progresszió jellemzi, több előremutató eseményt szerveznek a különleges alkotások reprezentálására: 2012-ben street art fesztivált rendeztek a belvárosban. A fesztiválon egy olyan tendencia látszott kirajzolódni, amely a kulturális örökséget a lakók hangjain, történetein igyekszik bemutatni, létre hozva ezzel egy szubjektív városi emlékezetet.

Bár a George Town-i utcai művészet eredetileg azzal a céllal indult, hogy a város történelmét felélénkítse és bemutassa történetének gazdagságát, végül sokkal inkább a furcsa és vicces ábrázolások váltak populárissá. Ennek az egyik oka az lehet, hogy a látogatók gyakran nem értik az utcai művek lényegét, ezért csak az esztétikai élményt tudják megragadni a jelentés helyett: főként olyan ázsiai turistákra igaz ez, akik lelkesülnek a művészetek iránt, viszont nem beszélnek angolul (Poon  2016. p. 54).

Az acélrudas alkotásokon kívül egy másik jelentős vonulatot jelentenek George Town művészetében a falfestmények, amelyek elsősorban szűk utcákban és városfalakon jelennek meg. Közös jellemzője ezeknek az alkotásoknak, hogy leggyakrabban embereket ábrázolnak, ezáltal téve élővé a tereket. Konkrét arcokat kap a város, ami azért is fontos, mert az óváros régi örökségi területét ezáltal lehet vitalizálni. A figurák tele vannak energiával, szellemesek és élénkek. De persze nem ez az egyetlen jellemző irány: George Townban hasonló népszerűségnek örvendenek az állatokról készített alkotások is, melyeken a leggyakrabban ábrázolt állat a macska.

A városban a street art eredendő célja a helyi kultúra megismertetése volt. Ez napjainkra megváltozott, és az új cél az attrakció lett: hogy a turisták az esztétikum értékelésén keresztül ragadják meg a hely hangulatát. Ebben az új szemléletben az is gyakran előfordul, hogy az elkészülő alkotások egyáltalán nem a helyi kultúráról szólnak, csak az esztétikum felé hajlanak. Turisztikai szempontból ezek az alkotások azért is lényegesek, mert a belvárosi üzletek bevételét nagymértékben növelik, hiszen a street artok mellett elsétáló turisták nagyobb eséllyel térnek be vásárolni.

Veszélyek

Az önálló műtárgyakkal szemben a street artot a mulandóság veszélyezteti, ezáltal instabil kulturális örökségnek tekinthető. Megjósolhatatlan klíma- és időjárás-változások, vandalizmus, a társadalmi megbecsülés hiánya, a kulturális integritás elvesztése a közízlés változása miatt, valamint a hatóságok ellentmondásos hozzáállása és a művészetkritikai elhanyagoltság is azt erősíti, hogy több tudományos figyelmet kell szentelni a témának annak érdekében, hogy ezek az alkotások méltóan megőrizhetőek legyenek (Poon 2016. p. 49). Veszélyt rejt magában, hogy a területnek a fő vizuális kommunikációs eszközévé, mi több, kulturális identitásává vált egy instabil művészeti forma. Kulturális örökségként való megőrzése tehát kulcskérdés, hiszen egy olyan soknemzetiségű államban, mint Malajzia, ezek a művek egyben komoly társadalmi és kulturális lenyomatok is .

Egy másik, keveset emlegetett veszély kissé ellentmondásos: egyfelől ugyanis valóban élénkítően hat a lokális kultúra megőrzésére az utcai művészet, másfelől azonban károsan hat a helyi közösségekre. A rengeteg turista érkezése a megélhetést és a belvárosi lakhatást jelentősen megdrágította. A turistáknak fenntartott szállások, valamint a fővárosi élet értékének növekedése megemelte a bérleti díjakat is. Az is egy fontos szempont továbbá, hogy bár a műemlékek megőrzése prioritássá vált, bizonyos épületek, mint pl. egyes üzletházak, hotelekké vagy kávéházakká alakultak, ez pedig a helyi értékek erodálását jelenti. A turistákat kiszolgáló munkaerő gyakran napi szinten ingázik, hiszen nem engedhetik meg magának a városi lakhatást. A másik oldalról viszont pozitív hozadékot jelent, hogy megnövekedett a betölthető pozíciók száma, többen tudnak munkába állni. 

Konklúzió

A street art George Townban egyáltalán nem öncélú alkotásra vagy puszta önkifejezésre korlátozódik. Szerepe ennél jóval szélesebb és sokrétűbb, kezdve a város arculatának megújításával, a lokális történetek és figurák megőrzésén át a helyi művészet ápolásáig. A penang-szigeti George Town egyszerre vizsgálja a város múltját, jelenét és jövőjét, azáltal, hogy egyszerre hagyatkozik a történelemre és a már meglévő kulturális örökségre, ugyanakkor meg is újítja azt: új művészeti elemeket vegyít a helyi kultúra szimbólumaival. A UNESCO előírásai fontosak a megőrzés szempontjából, de még ezzel együtt is korlátozott élettartammal rendelkeznek elsősorban az időjárási behatások, másodsorban pedig az esetleges vandalizmus miatt. Természetesen az utcai művészet egyre növekvő népszerűségének ára van: rongálások folyamatosan történnek a városban, feltehetően dühös helyi lakosok által, mert a street art munkákat a turisták számának megnövekedésével kötik össze, akikre a fenti okok, illetve a turistaövezet forgalmi torlódásai miatt haragszanak.

Az utcai művészet értéke abban rejlik, hogy képes társadalmi üzeneteket megragadni és demokratikus módon, mindenki által hozzáférhetően közvetíteni azt. Nincsenek mellettük kurátorok vagy művészettörténészek értelmezései, a látogatókat szabad asszociációkra invitálják. A művészeti világ elitizmusa az utcákon lebomlik és ez a témákban is megmutatkozik. A mindennapi élet humoros, egyszerű pillanataihoz mindenki ki tudja alakítani saját viszonyát, a munkák befogadásához nem szükséges művészeti előismeret.

Turisztikai szempontból több szempontból is költséghatékony: egyrészt nem kell intézményeket fenntartani a műalkotások bemutatására, másrészt a szórakoztató képek a közösségi médián is gyorsan terjednek, költséghatékonyan népszerűsítve a várost.