Sandakan

Persze Sandakan története nem Cowie-val és az általa kitalált elnevezéssel kezdődött. A XV. században Borneó nagy részével együtt ez a terület is a Brunei Birodalom része volt, majd a XVII-XVIII. század között – hálája jeleként az 1660-73 között dúló polgárháborúban a Bruneinek nyújtott segítségért – a brunei szultán elajándékozta a sulu szultánnak, így a XVIII. századtól a környék sulu fennhatóság alatt állt. 1855-ben a spanyolok korlátozták a régióban folyó kereskedelmet, pontosabban a Sulu felé irányuló kereskedelemnek előbb Zamboanga spanyol kikötőjét kellett érinteni. Ugyanebben az időben az angolok és a németek is befolyási övezetet akartak kiépíteni elsősorban a Szingapúr és Kína felé irányuló kereskedelmi kapcsolatok miatt. 1864-ben a spanyolok végül blokád alá vették a sulu területeket, így a szultán örömmel vette a német kormány beavatkozását, cserébe egy kisebb földterületet adott nekik a Sandakan-öbölben, ahol kereskedelmi kikötőt építettek Kampung Jerman néven (a szóösszetétel utóbbi tagja a németre, vagyis germánra utal). A növekvő német befolyás azonban aggodalommal töltötte el a briteket.

1878-ban Északkelet-Borneó az Osztrák-Magyar Monarchia konzuljának, báró Gustav Overbecknek a tulajdonába került, aki büntető telepet akart létrehozni itt az Osztrák-Magyar Monarchia, Németország és az Olasz Királyság számára. Miután azonban erőfeszítései csődöt mondtak, a területet Overbeck egykori társa, az angol Alfred Dent vette át 1879-ben, és megalapította a North Borneo Provisional Association Ltd-t (más néven British North Borneo Companyt). Sandakan ezt követően gyors fejlődésnek indult, hamarosan a régió vezető kereskedelmi központja lett, melynek legfontosabb kereskedelmi kapcsolatai Hong Kong és Szingapúr voltak. Sikere olyan kézzelfogható volt, hogy sok hongkongi úgy döntött, hogy Sandakanban telepedik le, így – nem meglepő módon – a város hamarosan új becenévre is szert tett: Észak-Borneó Kis Hong Kongja. 1879. június 15-én azonban a Cowie által alapított település teljesen leégett, s a pusztítás olyan fokú volt, hogy az újjáépítésnek nem volt értelme. William B. Pryer, Sandakan akkori vezetője az öböl közelében lévő, szomszédos Buli Sim Simbe költöztette az adminisztrációt, s az új településnek az Elopura (am. gyönyörű város) nevet adta, noha a helyi lakosok megmaradtak a Sandakan név mellett. A város végül 1884-ben Észak-Borneó fővárosa lett.

A Sulu-szigetek spanyolok általi blokádja végül egy német-angol szövetséghez vezetett, s a két nagyhatalom elutasította a spanyolok Sulu feletti szuverenitását, de mivel az angolok a németek túlzott megerősödését sem akarták, ezért 1885-ben a három ország aláírta a Madrid Protokoll néven ismert megállapodást, melyben elismerték Spanyolország fennhatóságát a Sulu-szigetek felett, cserében a spanyolok vállalták, hogy nem avatkoznak bele a britek észak-borneói ügyeibe. Így Észak-Borneó fővárosaként Sandakan prosperálása zavartalanul folytatódhatott egészen a XX. század közepéig, amikor is a japánok 1942-ben elfoglalták. A megszállás alatt a város neve ismét Elopura lett, s japán hadifogolytábor működött benne. Végül Sandakan a japán ténykedés, illetve a szövetségesek bombázása következtében teljesen elpusztult. A háború után a város ismét a British North Borneo Company tulajdonába került vissza (melyet még Alfred Dent és Overbeck báró alapított 1881-ben, miután Cowie segítségével megszerezték a sulu szultántól az észak-borneói koncessziókat), de a társaság nem tudta vállalni a város újjáépítésének költségeit, ezért végleg lemondott róla, s Sandakan 1946. július 15-én a Brit Korona tulajdonába került.

Azonban a hatalmas újjáépítési költségek miatt az új gyarmati kormány is úgy döntött, hogy Észak-Borneó fővárosát Jesseltonba költözteti, ahelyett, hogy Sandakant – mint közigazgatási székhelyet – újjáépítené. S noha a város adminisztratív szerepét elvesztette, továbbra is gazdasági központ maradt, amely azóta is jelentős kikötői forgalmat bonyolít, emellett a halászata is kimagasló. A mezőgazdaság mellett az utóbbi időben a turizmusra is építenek, kihasználva Borneó természeti adottságait. Itt található például a világ négy orángután menedéke közül az egyik, az 1964-ben megnyílt Sepilok Orangutan Rehabilitációs Központ, valamint a Teknős-szigetek Nemzeti Park (a tíz szigeten Malajzia és a Fülöp-szigetek 3-7 arányban osztozik). A turisták körében is kedvelt Gomatong-barlang fecskék és denevérek menedéke, míg a környező fákon kontyos kígyászsasok, jégmadarak, és tündérkék madarak fészkelnek. Emellett krokodilfarm, valamint Orchidea-ház is várja az érdeklődőket. Ami Sandakan történelmi, illetve kulturális nevezetességeit illeti, ezek főleg a XX. századi eseményeknek állítanak emléket.

A település valamivel több, mint száz évének történetét a Sandakan Örökség Múzeum (malájul Muzium Warisan Sandakan) mutatja be; a gyűjtemény – mely a korábbi brit adminisztrációs épületben, a Wisma Warisan házban kapott helyet – elsősorban Sandakan gazdasági és kereskedelmi szerepére koncentrál. Egy másik múzeum az Agnes Keith-ház (Rumah Agnes Keith), amely az amerikai írónőnek, Agnes Newton Keithnek és férjének, Henry G. Keithnek az otthona volt. Henry Keith 1925-től volt Észak-Borneó mezőgazdasági vezetője és a városi múzeum kurátora a British North Borneo Company igazgatása idején, akit író felesége is gyakran elkísért a sziget belsejében tett kirándulásaira. Henry ösztönzésére Agnes megírta borneói élményeit és tapasztalatait, s munkáját 1939-ben díjazták is. A házaspár kisebb megszakításokkal 1952-ig élt Borneón, a híres házat pedig 1934 és 1942 között, a japán megszállásig lakták (ekkor internálták őket), majd a háború után az eredeti épületet lebontották, s ahhoz hasonló méretű és stílusú házat építettek. Ez volt a Newlands-ház, mely szép és ritka példája a háború utáni gyarmati faépítészetnek. A 2004-ben a nagyközönség számára is megnyílt épületben az Agnes és Harry Keith gyűjteményt, valamint a gyarmati élet tematikájú kiállítást lehet megnézni.

A Sandakan Emlékparkot (Taman Peringatan Sandakan) a sandakani japán hadifogolytábor területén alakították ki, s azoknak a foglyoknak állít emléket, akik itt, vagy a Ranauiba tartó halálmenet során vesztették életüket. Szintén a japán megszállás kínai áldozatainak állít emléket a Sandakani Mészárlás Emlékműve (Tugu Peringatan Pembunuhan Beramai-ramai Sandakan), míg a Sandakan Háborús Emlékművet (Tugu Peringatan Perang Sandakan) az itt élő britek emelték a második világháború áldozatainak emlékére. Ami az egyházi épületeket illeti, ezek épp oly sokfélék, mint a Sandakant egykor uraló, vagy itt letelepedő népek vallási sokfélesége. A Szent Mihály-templom az anglikán vallású angolokat, a Szűz Mária-katedrális a római katolikusokat, a taoista Sam Sing Kung-templom a kínai hívőket, míg a Sandakan Jamek mecset a muszlim hitűeket szolgálja. A Szűz Mária-templom kivételével valamennyi imahely a Sandakan Heritage Trail (Sandakan Örökség Ösvény, Jejak Warisan Sandakan) állomása, ahogy az emlékművek néhánya, valamint az Agnes Keith-ház, és a Sandakan Örökség Múzeum is.