Malajzia építészetének sokszínűsége

Malajzia építészeti hagyományai legalább olyan sokszínűek, mint lakossága. Az országot több különböző etnikum lakja, amelyek mindegyike saját, egyedi módon építi föl otthonát, sőt, bizonyos népcsoportok szokásai még területenként is eltérőek lehetnek. A maláj állam az ország lakosságát hivatalosan két nagy csoportra osztja. Az egyik az ún. bennszülöttek vagy őslakosok (bumiputera) csoportja, a másik pedig a bevándorlók leszármazottainak (peranakan) csoportja. Mindkét csoport több alkategóriára oszlik, melyek építészeti hagyományait a következőkben tekinthetjük át.

Malájok
Malajzia lakosságának nagyjából 68%-át az őslakosok adják, melynek legnagyobb etnikuma az ország nevét is adó maláj nép. Számuk kb. 17 millió, ezzel Malajzia összlakosságának körülbelül 54%-át teszik ki, területi eloszlásuk egyenletes. Ahány államba elmegyünk, mindenhol megfigyelhetünk apróbb különbségeket a hagyományos maláj házhoz képest. Mielőtt azonban belemennénk a különbségekbe, nézzük meg, hogy mi egy maláj ház általános jellemzője. A maláj ház (rumah melayu) a természetben könnyen fellehető anyagokból készül, ezért környezetbarát. Elsődleges alapanyaga a fa, ami egyes területeken kizárólagos, máshol esetleg bambusszal ötvözik. A természetbarát anyagok használata annyira fontos a malájok számára, hogy gyakran még fémből készült szeget sem használnak, hanem a különböző gerendákat és falapokat úgy faragják ki, hogy gyakorlatilag összepattinthatóak legyenek.

Mindezek ellenére egy ilyen módon felépített ház akár 100 évig is biztonságos tud maradni, feltéve, hogy nem hanyagolják el a karbantartását, amit bizonyos időközönként el kell végezni (ez háztípustól függ, van amit 3–4 évente, de van olyan, amit csak 15–20 évente kell tatarozni). Ez a házszerkezet arra is nagyon alkalmas, hogy ha a szükség úgy hozza, egyszerűen szét lehet bontani, majd egy másik helyen ugyanúgy felépíteni, mint ahogyan az korábban kinézett. A maláj kultúrában éppen ezért létezik a „házköltöztetés” fogalma, ami – mivel egy ilyen költöztetés több embert igényel – egyben jó alkalom a közösségi kapcsolatok erősítésére is. Másik előnye ennek a szokásnak, hogy ezzel mintegy regenerálják az emberi beavatkozás miatt megbolygatott természetet.

A házak hagyományos tájolása kelet-nyugati irányú, hogy kövesse a Nap járását. Amikor az ember egy maláj házat lát, az első dolog ami szembetűnik az az, hogy legyen az akár a folyóparton, az erdőben vagy egy hegy tetején, az épület mindig cölöpökön áll. Ezek meglehetősen magasak, nagyjából másfél-két méteresek, így maga a ház mindig egy felemelt talapzaton nyugszik. Ennek szintén több oka van. Mivel Malajziában az esős évszak idején a folyók gyakran megáradnak, ez megvédi a házat attól, hogy elmossa a víz. Ahol pedig nincs árvízveszély, például az erdőkben, ott a veszélyes állatok (kígyók, tigrisek stb.) miatt építik magasra a házat. Napjainkban – a mind kevesebb számú vadállat miatt – a ház alatt lévő területet is felhasználják, itt tárolják a szerszámokat, teregetnek, hiszen ez egy esőtől védett terület.

A tulajdonképpeni épülethez egy szintén fából készült, korláttal szegélyezett lépcsőn lehet feljutni. Ez azonban nem a bejárati ajtóba torkollik, hanem egy szélesebb, szintén korláttal körülvett teraszra (serambi) vezet, ami szintén kötelező eleme a maláj házaknak, és egyfajta közösségi tér szerepét tölti be. Napközben a ház lakói gyakran üldögélnek itt, vagy végeznek olyan munkát, mint pl. a szövés vagy a barkácsolás. Mivel a vendég csak különleges alkalmakkor léphet be a házba, ezért általában őt is itt a teraszon fogadják és ültetik le. Ez alól csak az olyan fontosabb alkalmak jelentenek kivételt, mint például egy esküvő előtti készülődés, egy temetés utáni részvétnyilvánítás, egy híresebb vagy társadalmilag magasabb szinten álló ember megtisztelő fogadása.

Maga a ház épülete, a tulajdonképpeni lakóterület, a rumah ibu, azaz „anyaház” nevet viseli. Ez onnan ered, hogy a maláj kultúrában az anyának kiemelt tisztelet jár. Mikor a házat először építik föl és faragják ki hozzá az elemeket, mindig a család anyjának (vagy ha még nincs gyereke, a feleségnek) a méretei adják meg a ház léptékeit. A legnagyobb egység a két kitárt karja közötti távolság. Ezt követi a kar hossza, majd a könyökétől az ujjhegyéig mért távolság, majd a tenyere, a középső ujjának a hossza és végül annak utolsó ujjperce. Ezért van azután az, hogy nincs két egyforma léptékű ház. Az ajtó mindig befelé nyílik, az ablakok pedig kifelé. Az ajtó mellett balra a falba néha vágnak egy kis négyszögletes lyukat, ami arra szolgál, hogy a bentiek mindig lássák, ki közeledik a házhoz (a régi időkben akár egy puskacsövet is kidughattak ezen a lyukon, ha ellenséget láttak közelíteni).

Az ablakok a ház északi és déli oldalában vannak, az ablaktáblák rendkívül nagyok, egészen a padlóig érnek. Ettől azonban nem válik ajtószerűvé, mivel a belső oldalon mindig van egy nagyjából derékmagasságában lévő korlát, vagy lyukacsosan faragott falap is, amely megakadályozza, hogy bárki kiessen. A hatalmas ablakok fontos funkciója a ház hűtése, mivel Malajziában az év minden napján hőség uralkodik. Napközben ezeket az ablaktáblákat kinyitják, és a padlón, háttal a korlátnak ülő embereket folyamatosan hűti a házon átjáró szellő. (A maláj házakban általában kevés a bútor, az emberek a padlón ülnek.) A rumah ibu elsősorban a család laktere, itt vannak a szobák, itt alszanak, öltöznek, itt élik a családi élet jelentős részét. A háznak általában van egy hátsó, kisebb ajtaja is, amelyhez egy keskenyebb lépcső vezet fel, amit viszont már csak a lakók használhatnak.

A konyha általában egy külön épületben (rumah dapur) foglal helyet. A régi időkben nyílt lángon főztek, azaz egy kis mélyített asztalkát teleraktak homokkal és kövekkel, és abban gyújtották meg a tüzet. Mivel a hagyományos maláj otthon teljes egészében fából készül, ezért az efféle ősi konyha kifejezetten tűzveszélyes volt, ezért mindig egy kisebb, a háztól különálló épületben kapott helyet, így ha véletlenül felgyulladt, maga a lakóház sértetlen maradhatott. Mivel a konyha is cölöpökön áll, ezért sok helyen a főzéshez a hátsó lépcsőn ki kell menni a házból, majd újra felmenni a különálló konyhaépületbe, de van olyan változat is, ahol egy kis hídszerű folyosó köti össze a két helyiséget.

A tető sokféle lehet, és elsősorban itt mutatkoznak meg a különböző területek helyi elképzelései. Ami viszont az összes maláj háztetőre igaz, hogy típustól függetlenül nyeregtetős, azaz az európai házakhoz hasonlóan van egy hosszanti gerincük és két lefelé nyúló táblájuk. A tetőt fedhetik fából faragott cserepekkel, vagy növényi rostokból font táblákkal, de manapság a szegényebb néprétegek között már a bádog is elterjedt olcsósága és tartóssága miatt. Néhány házon padlás is található. A házakon gyakran használt díszítéseknek egyszerre van esztétikai és praktikus funkciója is. A legtöbb dekoráció az ablaknál lévő fapaneleken van (kivéve ha az tényleg csak egy korlát), illetve a háztető oromzatának háromszögében, a ház elején és hátulján. Ezek általában áttört faragással készített motívumok, amelyek – a nagyméretű ablakokhoz hasonlóan – szintén megkönnyítik a levegő ki- és beáramlását az épületbe, illeteve nappal még több fény jut be a házba. Egy másik jellemző díszítés az ún. ande-ande vagy másik nevén kisi-kisi. Ezek a tető szegélyéről jégcsapszerűen lelógó falapok, melyeket szintén népi motívumokkal ütnek át. Ennek azonban már csak díszítő funkciója van. Mivel az iszlám nem nézi jó szemmel az emberek és az állatok ábrázolását, ezért a maláj népi motívumok elsősorban virágokból és geometrikus formákból állnak.

Ez az általános házforma tökéletesen alkalmazkodik a természetes környezethez, esztétikailag is igen közkedvelt, ezért a szegény és a gazdag emberek háza között talán csak annyi különbség van, hogy utóbbiak házai nagyobbak és díszesebbek. A ház formája és típusa azonban sosem különbözik. Igaz ez az uralkodókra is. A legtöbb régi maláj szultán palotája tulajdonképpen egy óriási méretű és gazdagon díszített, gyakran többemeletes épület volt, ami azonban minden részletében pontosan követte a fentebb leírtakat.

Bár a malájok lakta terület Délkelet-Ázsia egy igen nagy részét lefedi, mi most csak a Malajziában ismert, a hagyományos házaktól eltérő jellemzőket ismertetjük.

Rumah limas
A rumah limas egy nagyon széles körben elterjedt háztípus, a Maláj-félsziget déli felén mindenhol megtalálható. Legfontosabb jellemzője, hogy 5 tetőgerince van (malájul az 5 „lima”). Mivel régen elsősorban a gazdagok építettek ilyen házakat, sok esetben a tetőgerincet aranyszínűre festették (az arany malájul „emas”). A két szót (lima és emas) összevonva keletkezett a „limas” kifejezés, és ez lett a rumah limas (limas ház). Egy gerinc van középen hosszában, amely azonban nem fut ki teljesen végig a ház két oldalán. Ennek pedig mindkét végén két-két rövidebb ágra szakad, melyek az eredeti iránytól kissé lefelé-oldalra futnak, így az egész tető egyfajta elnyújtott piramisra emlékeztet. Így az alaptípusnál meglévő háromszög alakú oromzat eltűnik. Ez azonban csak a leggyakoribb verziója ennek a tetőkonstrukciónak, ugyanis ez tovább variálható. Egyes helyeken a két nagyobb felületű tetőtábla közül az egyiket még jobban meghosszabbítják lefelé, a többit viszont röviden hagyják, így a hosszú, lenyúló tető alatti terület jelentősen megnöveli a terasz méretét. Máshol a kisebb táblák alkotta háromszög felső részét teljesen levágják, így hozva létre egy trapéz alakot, a felső hosszú gerincet pedig ehhez mérten meghosszabbítják. Ebben az esetben visszakerül az alap háztípusnál meglévő háromszög alakú oromzat, amelyet ki lehet faragni, és esetleg ande-andékat hozzáilleszteni. Persze ma már bárkinek lehet ilyen háza, ezért a tetőgerinc nem aranyozott. Az előző analógia alapján viszont nem meglepő az a tény, hogy a régi maláj uralkodók javarészt ezt a háztípust részesítették előnyben palotáik építtetésekor. Természetesen a tetőt még tovább is lehet bonyolítani, például több ereszvonalat is létre lehet hozni egymás alatt vagy a gerincek által széttagolt részek között, amitől úgy néz ki a palota, mintha több tetőt halmoztak volna egymásra. A rumah limas másik jellemzője, hogy a ház alatti üres részt kerítéssel is körülveszik.

Rumah Melaka
A rumah Melaka, mint neve is elárulja, Melaka városára jellemző. E ház teteje egyszerűbb, mint a rumah limasé, és hagyományos formájában csak egy gerince van. Maga a tető hosszú. Három méretben készítették, amit a tartóoszlopok számával neveztek el. A legkisebb típus 6, a közepes méretű 12, míg a legnagyobbak 16 oszlopon állnak. A rumah Melaka legszembetűnőbb jellemzője azonban a teraszra felvezető lépcső, amit téglából vagy betonból készítenek és díszes csempékkel fedik be. Ez valószínűleg kínai hatás következménye, ugyanis Melaka a középkor óta fontos központja a Kínával való kereskedelemnek, és máig rengeteg kínai él a városban. A régi időkben a lépcsőt díszítő csempék stílusa jelképezte a házban lakók társadalmi rangját és vagyoni helyzetét.

Rumah Kutai
A rumah Kutai elsősorban Perak államban jellemző. Nevét a Kelet-Borneón lévő Kutairól kapta, ami ma Indonéziához tartozik és szintén malájok lakják. Bár az ottani háztípus nem pont úgy néz ki, mint a malajziai Perakban fellelhető, de sok elemében mégis az ottani építészeten alapszik. E típus két méretben készül. A kisebbet 12 oszlop – 6 oszlop a házat, 6 pedig a teraszt – tartja. A házat elölről nézve 3 sorban helyezkednek el az oszlopok, és mindegyik sorban 4 van belőlük. A nagyobb típusnak 16 oszlopa van, ahol már 4 sorban helyezkedik el 4-4 oszlop. Ennek ellenére a ház alapterülete, a különböző távolságok miatt, gyakran nem négyzet alakú. A rumah Kutai másik jellemzője, hogy a ház fala egy fából készült keretre kifeszített vékony, bambuszból font réteg. Ez kicsit lyukacsossá teszi a ház falát, így a szellő egész nap átjárhatja a házat, jelentősen enyhítve a hőséget. Régen ennek védelmi funkciója is volt, ugyanis bizonyos helyeken a lyukakat nagyobbra hagyták, így egy támadás esetén azokon könnyen át lehetett dugni egy puskacsövet és belülről lőni az ellenségre.

Rumah perabung lima
Az elsősorban az északi Kelantan államban elterjedt rumah perabung lima háznak is 5 tetőgerince van (rumah perabung lima – 5 tetőgerinces ház), mint a rumah limasnak, csak sokkal egyszerűbb. Vagy úgy néz ki, mint a legalapvetőbb rumah limasok, de az is előfordulhat, hogy az 5 gerinc egyforma hosszú, és mind lefelé mutat, így a ház teteje csúcsos lesz. Ezáltal a tető egy 5 oldalú gúlát formáz, így ennél a háztípusnál sosincs meg a háromszög alakú oromzat.

Rumah gajah menyusu
A rumah gajah menyusu, azaz a „borját szoptató elefántház” Penang szigetére jellemző. Ennek a típusnak a teteje megint csak egyszerűbb, egyetlen gerinccel. Különlegessége azonban, hogy ebből a tetőből nem csak egyet, hanem hármat is építenek. A legnagyobb tető a főépület, a rumah ibu felett van, míg egy-egy kisebbet kap a terasz és a rumah dapur (konyha), ami ezen típus esetében általában egybe van építve a rumah ibuval. Ezek a kisebb tetők azonban egy szinttel lejjebb vannak a főtetőhöz képest, így oldalról nézve a házat, középen láthatunk egy nagyobb és magasabb épületrészt, míg a két végén egy-egy alacsonyabb, kisebb elemet. Ez a forma a malájokat egy éppen a borját szoptató elefántra emlékezteti, innen kapta ez a háztípus a nevét. (Így hívnak egy másik maláj háztípust is Dél-Borneón, amelynek azonban teljesen más a formája. A kettőt nem szabad összekeverni!)

Rumah bujang és rumah tiang dua belas
Ez a típus elsősorban a Maláj-félsziget keleti partjának északi államaiban, Terengganuban és Kelantanban jellemző, de ma már a Thaiföldhöz tartozó maláj lakosságú Pattaniban is ez a leggyakoribb háztípus. A két név valójában egy típust jelent, a különbség csak a ház méretében keresendő. A kisebb rumah bujangnak összesen 6 tartóoszlopa van, míg a nagyobb rumah tiang dua belasnak 12 (maga a név is annyit jelent, hogy „tizenkét oszlopos ház”). A rumah bujang követi a tipikus maláj házak hármas elrendezését (terasz, rumah ibu, konyha), de a konyha nincs külön épületben, és csak egy függöny választja el a főépülettől. A nagyobb rumah tiang dua belasnál a hagyományos hármas elrendezést a négyes felosztás váltja föl. Ezen a vidéken a vendégek ugyanis bemehetnek a házba, nem kell a teraszon üldögélniük. Így a rumah ibu funkciója itt inkább a vendégek fogadására szolgál. Maga a lakótér egy e mögötti épületben, az ún. „középső házban” (rumah tengah) van. Így a konyhával együtt tulajdonképpen három ház áll egymás mögött. A tető ugyan az egyszerűbb, egy gerinces verzió, de ebből három van, mindegyik háznak egy-egy, így oldalról nézve három egymás mellett álló háromszöget fogunk látni. Itt a ház 90º-ban elfordul, és a bejárat a terasszal együtt a rumah ibu hosszabbik felén van. A típus másik érdekessége, hogy a közeli thai kultúra hatása is megmutatkozik a tetőn. Bizonyos esetekben a tetőtáblák nem teljesen laposak, hanem kissé homorúak. Ha azonban laposak, akkor az is gyakran előfordul, hogy a gerinctől egy kicsit meredekebben indul lefelé, középen egyvonalban megtörik, majd egy sokkal enyhébb lejtéssel folytatódik. Az oromzat csúcsán többféle dísz lehet. Bizonyos esetekben a két gerenda továbbnyúlik a tetőn és egy X-et képez, ami errefelé a legszentebb, mert a helyiek szerint a X felső két ága az e világot és a túlvilágot jelképezi, ezért az embernek életében jónak kell lennie ahhoz, hogy a mennyországba kerüljön. Ezért errefelé csak a mecseteken és uralkodók sírépítményein látható. Egy másik, sokkal gyakoribb változatnál az oromzat gerendáinak találkozásánál, a háromszög csúcsán, egy harmadik, általában hengeres fadarab függőlegesen felfelé mutat. Ezen a vidéken ez a legelterjedtebb. A harmadik, legritkább változatnál semmiféle plusz díszítés nincs az oromzat csúcsán.

Rumah bumbung panjang
A rumah bumbung panjang, amely magyarul annyit jelent, hogy „hosszú tetejű ház”, egy nagyon általános típus, szinte mindenhol találkozni vele. Nevét onnan kapta, hogy az egész ház fölött egy egyszerű egygerinces tető fut végig, gyakran magába foglalva a teraszt is, és egészen a konyháig tart. Így az egész épület egy nagy ház benyomását kelti. A rumah tiang dua belashoz hasonlóan általában négy részből áll (terasz, rumah ibu, középső ház, konyha), itt viszont nem különböző épületekben találhatóak ezek, hanem egy nagy házban. Többféle méretben készül, vannak 6 és 12 oszlopos változatok. Mivel mindenhol megtalálható, ezért területenként beleviszik a helyi sajátosságokat is, például Pahang államban a díszítőmotívumok között, a vallási preferenciákkal szembemenve, még madarak is előfordulhatnak, és a ház hátsó bejáratánál egy kisebb teraszt is kialakítanak.

Rumah Melayu Sarawak
A rumah Melayu Sarawak az Észak-Borneón lévő Sarawak államra jellemző. Habár a malájok csak a késő középkorban vándoroltak be Borneóra, mára már ők alkotják a sziget tengerparti sávjának teljes lakosságát. Így ez az épülettípus is elsősorban Sarawak állam partmenti régióiban fordul elő. Az ide érkező malájok magukkal hozták őseik építészetét, amit viszont kénytelenek voltak a helyi körülményekhez igazítani. Mivel Borneó talaja sokkal vizenyősebb, mint a Maláj-félszigeté, és több a folyó is, ezért sokkal gyakoribbak és magasabbak az árvizek. Ezért az itteni maláj házak sokkal magasabb cölöpökön állnak, mint félszigeti vagy szumátrai társaiké, akár több méter magasak is lehetnek. Mivel a ház alatt lévő terület nem igazán alkalmas tárolásra, ezért annak pótlására a helyiek a tetőtérben alakítanak ki egy padlást. Míg a Maláj-félszigeten a padlás csak opcionális, és gyakran elmarad, addig Sarawakban szinte kötelező eleme a házaknak.

Rumah air
A rumah air azaz „vízi ház” elsősorban a borneói Sabahban, Bruneiben és a közeli Labuan szigetén jellemző, de általánosságban előfordulhat bárhol, ahol az emberek a tengerpartra vagy a folyópartra építkeznek. Ezek a házak, mint nevük is mutatja, a vízben állnak, így a cölöpök természetesen már nem csak időszakonként védenek a víz ellen, hanem talapzata állandóan víz alatt van. A teraszra vezető lépcső pedig vagy a partra vagy pedig egy fahídra vezet. Egész utcák állnak a víz fölött, közöttük fapallók, melyeken akár motorral is teljes biztonságban lehet közlekedni. Bizonyos családoknak a házuk mellett a vízben van egy kerítéssel körülvett kis négyszögletes terület, ami egyfajta garázsként szolgál a csónakjuknak. A víz feletti teraszon gyakran van egy csapóajtó, amely alatt egy nagyobb ketrecben halakat nevelnek, melyek eladásával jobb körülményeket teremtenek a családnak.

Dajakok
A bumiputera csoport második legnagyobb csoportja a dajakok, akik Borneó eredeti őslakói voltak. Nehéz meghatározni, hogy pontosan hány százalékát adják Malajzia összlakosságának, de általában 10–11%-ra becsülik. A két Borneón lévő állam közül, Sarawak lakosságának nagyjából felét, míg Sabah lakosságának nagyjából kétharmadát adják. Bár Malajzia hivatalosan egy nagy etnikumként kezeli a dajakokat, a valóságban több népről beszélhetünk, akik több mint 100 különböző nyelven beszélnek és saját, önálló kultúrájuk van, házaik is annyi félék, ahány csoportjuk van. Mivel azonban egy szigeten élnek, és már régóta kapcsolatban állnak egymással, mégis lehet egy összefoglaló dajak kultúráról beszélni. Ezért először összefoglaljuk, hogy mi az, ami minden dajak házra jellemző, majd megnézzük a Malajziában élő nagyobb törzsek házainak egyéni jellegzetességeit.

Akárcsak a malájok, a dajakok is fából építkeznek. A házak különböző elemeit különböző típusú fákból szokták kifaragni, így például a házat tartó cölöpök gyakran vasfából vannak. Ez a fa nagyon erős és tartós, több száz évig is megmarad, sőt, minél öregebb annál keményebb. A cölöpök itt is nagyon fontos elemei a házaknak, és jóval magasabbak, mint egy maláj ház esetében – minimum 3 m, de sok ház esetében az 5 m-t is elérik. A magas cölöpöknek több funkciója is van. Borneó talaja nagyon vizenyős és rengeteg a folyó. A sűrű dzsungel miatt nagyon nehéz közlekedni, a leggyorsabb útvonalakat a folyók jelentik, melyeken kis csónakokkal lehet haladni, ezért az emberek is főként folyók mentén laknak. A trópusi esőzésekben gyakran megáradó folyók miatt is magas cölöpökre van szükség. De védelmi funkciója is van ezeknek a cölöpöknek, hiszen a sűrű dzsungelben veszélyes állatok is laknak, akik lehetnek bármilyen ügyesek, egy 5 m magasban lévő házba már csak nagy nehézségek árán tudnának bejutni. De nem csak az állatok ellen van szükség védelemre.

A modern államok megszületéséig a különböző törzsek önálló entitásoknak számítottak és gyakran viseltek egymással háborút. A dajakok egészen a 20. századig harcias népeknek számítottak és állandóak voltak a szigeten a kisebb törzsi háborúk. A dajak ház neve rumah betang vagy rumah panjang, azaz magyarul „hosszú ház”. A ház hossza akár 150 m is lehet, szélessége pedig 30 m körül van. Míg a cölöpök vasfából vannak, a falak másféle , könnyebb, de még mindig tartós fából készülnek, a tető pedig fakéregből vagy levelekből (illetve manapság a bádogtető sem ritka).

Egy ekkora épületben természetesen nem csak egy család lakik. Általában egy egész nemzetség közösen lakja. A ház hosszától függően 30, de akár 80 család is lakhat benne, azaz a lakók száma 150 és 800 között mozog. A ház hosszában kelet-nyugati irányú, azaz a Nap járását követi, ami a dajakok filozófiájában a kemény munka szimbóluma, azaz azé, hogy napkeltétől napnyugtáig dolgozni kell. A házhoz lépcsőkön lehet feljutni, aminek a hagyomány szerint páratlan számúnak kell lennie. Ez az esetek túlnyomó többségében hármat jelent. Egyet a ház keleti végében, egyet a nyugatiban és egyet a ház hosszában, középen. Ez utóbbi szolgál főbejáratként. Itt általában egy fedetlen terasz van, ahol a ruhákat és a rizst szárítják. Innen magába az épületbe belépve egy hosszú folyosó következik, ami végighúzódik a ház teljes hosszában. Ennek egyik fala csupán a terasztól választ el minket és rengeteg ablak van rajta, másik fala mögött pedig a tulajdonképpeni lakótér van, tehát ezen sok ajtó található.

Egy-egy ajtó mögött, afféle panelszerűen, egy-egy család saját lakása van, melyben mindig van egy kisebb nappali, majd a szülők és a gyerekek szobái. A nappaliban van egy kisebb szobor, ami a család őseit jelképezi. Itt szokott a család étkezni, beszélgetni, tehát itt folyik a családi élet egy része. A vendégeket is itt fogadják. A szülők szobája mindig a folyó folyásának irányához képest feljebb van, a gyerekek szobája pedig ahhoz képest lefelé. A dajakok szerint ha másféle elrendezés lenne, az szerencsétlenséget hozna a családra.

Ezen kívül feljebb – a folyó folyásának irányában – van még egy konyha is. A hosszú előtér a lakások előtt nemcsak közlekedésre, hanem egyfajta közösségi térként is szolgál, ahol az emberek naphosszat üldögélnek, dolgoznak (a nők általában szőnek, míg a férfiak barkácsolnak valamit), miközben egymással beszélgetnek. Amennyiben az egész ház életét érintő esemény történik, például egy nagyobb ünnepség, azt is ebben a közös részben ünneplik meg. A házak másik jellegzetessége, hogy nagyon szépen ki vannak faragva. A dajakok nagyon szeretnek faragni, szinte minden fafelületet roskadásig zsúfolnak népi motívumokkal. Ezek főként a dzsungel élővilágát utánzó díszítések, tehát rengeteg levél, fa és állatalakkal találkozunk. Az állatok közül kedvenceik a madarak. A konkrét motívumok azonban már etnikumtól függően változnak. Ezeket ki is festik, így rengeteg fal és oszlop igen színpompás. A ház előtt általában van egy nagyobb szobor is, ami az adott nemzetség totemállata.

Iban
Az ibanok a legnagyobb dajak nép Malajziában. A szigeten élő nagyjából egymilliós nép közel három negyede él Malajziában, Sarawak államban, a maradék egy negyed pedig az Indonéziához tartozó Nyugat-Kalimantan tartományban. Iban nyelven a hagyományos házat rumah panjainak (hosszú ház) hívják. Az iban ház lépcsőjén felmenve először a nyitott, tetőtlen teraszra (tanju) jutunk, majd belépve az ajtón, rögtön a már említett hosszú folyosószerű téren (ruai) találjuk magunkat. Az egyéni lakások szobáinak neve iban nyelven bilek, míg a „nappali” a bilek besai (vendégfogadó szoba). Az iban rumah panjai különlegessége, hogy van egy emelete (sadau) is, ami úgy van fölosztva, hogy minden lakás fölött van egy-egy szoba. Míg a fiúgyerekek lent alszanak egy külön szobában, addig a még hajadon lánygyerekek itt az emeleti szobában laknak, ahol a család a szerszámokat és a rizst is tárolni szokta. A közösség vezetőjének (tuai rumah) lakása az épület közepén található, mely előtt a ruaiban (hosszú folyosó) találhatóak a szertartások idején használt eszközök, táncos kellékek, ruhák stb. A hagyományosabb rumah panjaiok még teljes egészében fából készülnek, de egy-egy modernebb közösség esetén manapság már előfordulhat, hogy betont is használnak. Az ilyen modernebb házakban már nemcsak a családok lakásai találhatóak, hanem van kis helyi könyvtár, gyerekeknek játszószoba, sportterem, sőt ezekben gyakran van elektromos áram, vezetékes víz és akár még internet is.

Bidayuh
A bidayuhok négyszázezres népének nagyjából fele él a malajziai Sarawak államban, míg másik fele az indonéziai Nyugat-Kalimantan tartományban. A bidayuh ház teraszát szintén tanjunak hívják, a közös folyosó neve viszont awah. A bidayuh házak lakásaiban általában van egy kis terület, ahol a család értékeit tartják. Itt nem drága tárgyakra kell gondolni, hanem régi, elsősorban a család őseitől rájuk maradt, generációkon át továbbadott dolgokra, amiknek sokkal inkább eszmei értéke van mintsem anyagi. Ezek általában vázák és egyéb edények, de nagyon gyakoriak a gongok is. A bidayuhok egy másik érdekes épülete a baluk, ami egy, a hosszú háztól különálló épület, ami szintén oszlopokon áll. Ez azonban kerek és nagyjából 10 m átmérőjű. A bidayuhok ebben ülik meg az ünnepeket, szertartásaikat, itt tárolják azok kellékeit is. Így az awah csupán a munka és közösségi érintkezés területe.

Kayan
A kayanok nagyjából harmincezren vannak, és a bidayuhokhoz hasonlóan, a nép egyik fele Malajziában, míg másik fele Indonéziában található, a határ kettévágja lakóhelyüket. Házaik sokban hasonlítanak az iban épületekhez, azzal a különbséggel, hogy ők még magasabbra építkeznek és házaik is nagyobbak. A tartóoszlopok akár 10 m-esek is lehetnek, a házak hossza pedig elérheti a 300 m-t is. A nagy magasság miatt gyakori, hogy még a ház felépítése előtt külön-külön kifaragják az építőelemeket, és csak ezután építik fel a teljes épületet.

Melanau
A melanauok Malajzia Sarawak államában élnek, számuk pedig százharmincezer körül mozog. A melanau házak általában alacsonyabbra épülnek mint a többi dajak ház, de még így is kb. 3 m magasságban van a padlójuk. Típusában, felépítésében és méretében azonban nem különbözik a többi dajak lakóháztól, és elsősorban csak a díszítések stílusából láthatjuk, hogy egy melanau házban vagyunk. Ez a háztípus azonban veszélyeztetett, és már alig maradt belőle egy pár. Ennek oka, hogy a melanau hagyományok szerint a házat csak az újíthatja fel, aki ott született. Ha más nyúlna hozzá, az szerencsétlenséget hozna az összes ott lakóra. Ez régen még nem okozott problémát, de mióta az emberek kórházakban szülnek, egyre kevesebbeknek van joga felújítani egy házat, és a még mindig ott lakó egy-két család egyre kevésbé tudja karbantartani. Másik probléma, hogy a növekvő urbanizáció miatt egyre többen költöznek modern házakba.

Kenyah
A kenyahok körülbelül hetvenezren vannak, egyharmaduk a malajziai Sarawakban, kétharmaduk pedig az indonéziai Kelet-Kalimantanon él. Kenyah nyelven a hosszú ház „uma dado”. Felépítése olyan, mint a többi dajak hosszú házé. A közösségi tér neve itt oseh bi’o, ahol a mindennapi tevékenységeken és az ünnepségeken kívül gyakran tartanak az idősebbek beszédeket fiataloknak, ezzel oktatva őket. Az ősöket jelképező totemszobrot is itt találjuk a főbejárattal szemben, egy szépen kifaragott és kifestett fal előtt. A házon lévő díszítések gyakran jelképezik a dajakok és nem-dajakok egységét.

Dusun
A dusunok körülbelül hétszázezren vannak és mind a malajziai Sabah államban élnek. A dusunok háza (walai silia) a többi dajak épülettől eltérően nem hosszú ház. Bár itt is többen laknak, mint egy átlagos európai házban, mégsem egy egész nemzettségről van szó. Egy walai siliában általában egy család három generációja él együtt. Nagyszülők, szülők és gyerekek. Ez a ház is cölöpökön áll, alsó része (soriba) ritkán raktérként szolgál. A lépcsőn fölmenve a teraszra (pantaran) jutunk, ahonnan beléphetünk a nappaliba (soliu), ahol a vendégeket fogadják. Bent a házban mindegyik generációnak saját szobája van, illetve egy konyha (rapuhan) is van az épületben. Esténként dusun szokás szerint a fiúgyerekek kint alszanak, hogy ezzel őrizzék a házat, míg a lánygyerekek az emeleten (linimpun). Ide csak egy létra vezet fel, amit esténként, mikor már mindannyian fent vannak, fel is húznak a szobába, így senki sem tud oda felmenni. A dusun ház mellett mindig van egy magtár (tangkob) is, melyben a rizst tárolják. A tangkob kerek alakú, másfél méter átmérőjű és szintén cölöpökön áll. Ehhez is egy létrán lehet felmenni, melyet a biztonság kedvéért a házban tartanak, és csak akkor viszik oda, amikor rizs kell a főzéshez. Régen még az ellenségek levágott fejeit is kifüggesztették ide, hogy azzal rettentsék el a tolvajokat.

Rungus
A rungusok hatvanezren vannak és szintén Sabah államban élnek. Ők a többi dajakhoz hasonlóan hosszú házakban laknak, amely folyamatosan bővíthető. Mindig, amikor egy új család költözik be, az ő lakrészüket egyszerűen csak hozzáépítik az előzőhöz, így a háznak nincs maximum vagy minimum hossza. A ház főnöke mindig középen lakik. A rungus ház szintén cölöpökön áll, de ezek sokkal alacsonyabbak, mint a többi dajak ház, csak 2–3 m magasak. Az egész épület szerkezete is sokkal könnyedebb. Míg a cölöpök fából készülnek, a külső falak csupán bambuszból, melyek olyannyira ritkán állnak, hogy inkább hasonlít egy rácsra, mint egy falra. Ez természetesen sokat segít az épület hűtésében. Ezek a „falak” felfelé haladva kicsit kifelé dőlnek, és erre jön rá a levélből készült tető. Ezzel biztosítják, hogy sose folyjon be az esővíz. Maguk a szobák falai már valóban falak, melyek fakeretre kifeszített faháncsból készülnek. Az épületnek három lépcsője, így három bejárata van – 1–1 a ház két oldalán és 1 hosszában középen. Ám míg más dajakoknál a középső ajtó szolgál főbejáratként, a rungusoknál ezt tilos használni. A közlekedés csak a két szélső bejáraton történhet, mert a középső ajtó arra szolgál, hogy azon vigyék ki a házban elhunytat.

Lundayeh
A ludayehek negyvenezres népe kb. fele-fele arányban oszlik meg a malajziai Sabah állam és az indonéziai Észak-Kalimantan tartomány között. A lundayeh ház a dusunokéhoz hasonlóan nem hosszú ház, csak egy család lakja. A felosztás is hasonló, ugyanis a fiúgyerekeknek a házon kívül kell aludniuk, hogy őrizzék a család nyugalmát. A szülők az alsó szinten laknak, míg a lánygyerekek itt is az emeleten. A különbség csak annyi, hogy míg a dusunok esetében az emeletre felvezető létrát maguk a lányok őrzik, addig itt az apa veszi el esténként és teszi a helyére. A lundayeh ház különlegessége tetejében rejlik. Ezt ugyanis belülről le lehet emelni és kis facövekekkel magasabbra tolni. Ezt általában nappal szokták csinálni, hogy a szellő átjárhassa az emeletet, majd esténként leeresztik. A ház előtt mindig van egy krokodil formájú kis földhalom (pulung buaye), melynek hátába, a gerince mentén, tüskeszerűen egy sor bambuszbotot szúrnak. Régen, mikor még szokásban volt a fejvadászat, a háborúból hazatérő férfiak ide tűzték ki a levágott fejeket, és mindig ekörül táncoltak és folytak a különböző szertartások. Ma már természetesen senki nem tűz ki ide fejeket, de a család számára fontos ünnepségeket (például esküvő vagy temetés) máig a pulung buayeh körül szokták megtartani.

Murut
A murut egy százhúszezer fős nép, akiknek túlnyomó többsége a malajziai Sabahban él. A murut hosszú ház sokban hasonlít a többi dajak hosszú házhoz, különlegessége nem felépítésében van. Specialitása az, hogy a hosszú közösségi folyosón a padlóba építve mindig van egy belantaran, ami olyan, mint egy trambulin. Az anyaga az elasztikus guava fa kérgéből készül, ami körkörösen rotáng szálakkal van befedve. Nagyjából 2 m átmérőjű és a padlóhoz képest mélyítve van. Egy tradicionális játékhoz, a lansaranhoz szokták használni. Ennek lényege, hogy öt ember rááll erre a trambulinra, egy középre, négyen pedig a széleire. Ezután elkezdenek közösen rugózni egyre gyorsabban és gyorsabban, míg az utolsó pillanatban a középen lévő elrugaszkodik a magasba. A trambulin fölött a tetőről lefelé lóg egy bivalyfarok, és ha ezt sikerül elérnie, akkor jutalmul kaphat egy élő bivalyt. Régen ezt akkor játszották, amikor a háborúból hazatértek a férfiak, és így az ügyesek jutalommal zárhatták a hadjáratot. Manapság elsősorban különböző ünnepségekkor játszanak ezzel, és az elnyerhető díj is inkább pénzjutalom mintsem egy bivaly.

Kínaiak
Malajzia lakosságának másik nagy csoportja a peranakan, azaz azok a malajziai állampolgárok, akiknek ősei bevándorlóként érkeztek ide. Habár ők már generációk óta itt élnek, eredeti, hazájukból hozott kultúrájukat és nyelvüket megőrizték, döntően egymás között házasodnak, és a városokban külön negyedeik vannak. Ám a több évszázada tartó malajziai tartózkodás miatt kultúrájuk sokban hasonlít is az anyaországéhoz, több szempontból is keveredett a malájjal, így hozva létre valami egészen újat. A peranakanok az ország lakosságának 32%-át teszi ki. Ezen belül a legnagyobb csoport a kínaiaké, akik Malajzia lakosságának 24%-át adják, ami valamivel kevesebb mint 8 millió embert jelent. A városokban szinte mindig van egy vagy több kínai negyed, ahova ha belépünk, olyan érzés fog el bennünket mintha nem is Malajziában járnánk. A házak egészen máshogy néznek ki, az utcán egy maláj szót sem hallunk, mindenki kínaiul beszél, sőt rengeteg boltban is minden csak kínaiul van kiírva. A mai peranakan kínaiak világa egyfajta keveréke a kínai, a maláj és a sokáig itt lévő gyarmati európai kultúrának. Ez a különleges mix jut kifejeződésre a hagyományos építészetükben is. Vegyük sorra a kínai peranakanokra jellemző épülettípusokat!

Ruko
A ruko szó a maláj rumah toko (boltház) rövidített változata, ami ebben a formájában állandósult. Ezek szinte mindig emeletes házak, ahol az épület alsó szintje boltként, esetleg manapság étteremként, kávézóként, utazási irodaként, vagy egyéb üzletként funkcionál, míg az emelet az üzemeltető lakása. A téglalap alakú ház hosszabb oldala az utcafrontra néz. Az alsó, bolti rész bejáratánál gyakran boltíves árkádok találhatóak, melyek gyakran már a bolt vagy étterem teraszának részét képezik. Az emeleten általában hosszú ablakok sorakoznak, melyek ugyanúgy mint a maláj házak esetében, gyakran a padlóig érnek, ezért belül egy korlát akadályozza meg, hogy az emberek kiessenek az emeletről. Egy ruko négy oldala közül mindig csak az utca felőli díszített, a másik három nem, és semmilyen nyílás nincs rajtuk. Ennek az az egyszerű oka, hogy egy ruko sosem áll önmagában, hanem mindig más rukókhoz kapcsolódik, amelyek így egész utcákat adnak, hasonlóan például egy 18–19. századi európai belvároshoz. Malajzia történelme során három ország gyarmata is volt (időrendben először Portugália, majd Hollandia végül Nagy-Britannia), és az itteni rukók kinézetére mindhárom európai hagyomány rányomta bélyegét.

A tető általában nyeregtető és főleg a kínai tetőformát követi, tehát a gerince egy picit homorú. A cserepek általában kínai agyagcserepek, de a portugál stílusú cserepek sem ritkák. Egyes házaknál a tető legmagasabb pontján elvágják a tetőt, amit egy rácsos faszerkezettel még egy kicsit megemelnek, ezzel is segítve a ház szellőzését a malajziai hőségben. Egy rukóban a bolti rész mögött általában egy belső udvar (chim chae) található, ami tipikusan kínai elem. Ezen kívül szokott lenni egy vendégfogadó szoba (ruang tamu), egy úgynevezett sötét szoba (tiah gelap), ősök szobája, hálószobák és egy konyha. A sötét szoba a vendégfogadó szoba mögött van és a kettőt csak egy vékony fal választja el. Régen a még hajadon kínai peranakan lányok nem találkozhattak a vendégekkel, ezért ebben a tiah gelapban üldögélve, a falban lévő lyukakon keresztül nézhették csak, hogy ki jött látogatóba. Az ősök szobája egy kultikus jelentőségű helység, itt egy házi oltár található, ahol a család őseinek szobrai, fényképei találhatóak. A ház lakói tiszteletüket leróva bizonyos időközönként ebben a szobában füstölőt gyújtanak és imádkoznak. A hálószobák mindig az emeleten vannak, a többi pedig változó, de sok ház esetében a bolton kívüli összes szoba az emeleten van.

Hogy miből épül egy ruko, és milyen díszítés látható az utcafronton, az attól függ, hogy mikor épült. A legrégebbi idők házai valószínűleg fából lehettek, de pontos kinézetükről semmit sem tudunk, mivel nem maradtak fent. A már fennmaradt rukók a 18. századból valók, ezeket a szaknyelv korai rukóknak nevezi. Ezeknél az alsó szint falai téglából épültek, míg a felső szint falai fából. A felső szint utca felőli része teljes egészében redőnyös ablakokból áll, így díszítés nem fér rá. Ezeknek a házaknak a cserepei főként kínai cserepek. A következő stílus a 19. századi ún. hagyományos ruko. Ennél a típusnál már az egész ház téglából van, az ablakok fölött és alatt is van hely, hogy díszítőelemeket felhasználva szebbé tegyék az épületet. A díszítések elsősorban kerámia domborművek és frízek, főként kínai stílusban (például kínai írás a bolt specialitásairól, esetleg növényminták), de kisebb, a kínai mitológiából vett figurák szobrai is előfordulhatnak. A következő stílus kb. 1900-tól 1940-ig tart és szorosbeli eklektikus stílusnak (straits eclectic) nevezik, utalva ezzel a félsziget és Szumátra között lévő Malaka-szorosra.

A rukók stílusa kifejezetten európaivá vált. Az ablakok nem egymást érték, hanem volt közöttük egy kihagyott falrész, ahová további díszítéseket lehetett rakni. A díszítések teljesen az európai barokk és klasszicista stílust követték, virágcsokrokkal, vázákkal, szalagokat imitáló vonalakkal, gyümölcsökkel stb. Még klasszikus hősök szobrocskái is megjelenhettek. Az ablakok közé gyakran kerültek görög oszlopokat ábrázoló domborművek. Az ablakok felső széle, szintén európai mintára, gyakran félköríves lett. Innentől kezdve szabvánnyá vált, hogy a felső szinten mindig három ablak legyen. A straits ecletic stílusú házakon szintén gyakoriak a festett csempék, melyek gyakran az alsó szint felső részén találhatóak, nagyjából az ablakok alatt. Más házaknál ide kerültek azok a kínai írásos táblák, amik a bolt nevét és specialitásait hirdették. A csempék festése elsősorban virágos vagy geometriai mintás, és mindig nagyon színes. Kifejezetten népszerűek az erős, élénk színek és szeretnek a kontrasztokkal játszani. Ugyanilyen csempéket a padlóra is raknak, legyen az akár a bolti részben vagy magában a lakóterületben.

A straits eclectic rukóknál a tetőcserepek elsősorban szintén európai stílusúak. A legtöbb ma is álló ruko ebben a stratis eclectic stílusban épült. Az 1940-es, ’50-es és ’60-as években aztán az art deco stílus megjelenésével a díszítések leegyszerűsödtek, és ezeknek az ún. art deco rukóknak az utca felőli oldalán inkább egyenes vonalak, körök és háromszögek adják a díszítést. Ezek a díszek az 1980-as évekre még jobban leegyszerűsödtek, az 1990-es évektől kezdve pedig a posztmodern stílus hódít.

Gyarmati bungaló
A bungaló alapjában véve egy brit találmány. Az angolok az indiai Bengál hagyományos házait (bangala) alakították át úgy, hogy megfelelő legyen az európai igényeiknek. Az eredeti bungaló jellegzetessége az volt, hogy a ház elején és hátán is magas, árkádos teraszok voltak, ami egyrészt árnyékot biztosított az erős napsütés ellen, másrészt nyitva tartva a ház főbejáratát és hátsó bejáratát a huzat lehűtötte az épületet. Malajziába a bungalót szintén az angolok hozták, és itt a 19. századtól építettek ilyeneket. A malajziai bungaló általában kétszintes, és építészeti stílusában elsősorban európai, maláj és kínai elemeket tartalmaz. A 19–20. század fordulója körül rengeteg gazdagabb peranakan kínai család eladta rukóját és ilyen bungalókba költözött, ami természetesen magával hozta az épületek saját ízlésükre való alakítását is. Minthogy gazdag családokról volt szó, a gyarmati bungaló Malajziában mindig grandiózus méretű, magas boltívekkel, ablakokkal és plafonnal, tágas teraszokkal és drága, elsősorban kínai bútorokkal. Az ajtón belépve általában egy nagyobb, szépen berendezett vendégfogadó terembe jutunk. Az ősök tiszteletére állított házi oltár is általában ebben a teremben kap helyet.

A vendégek azonban innen már nem mehettek tovább, és az összes többi helyiség (konyha, étkező, hálószobák stb.) a család privát területe volt. Sok bungalónak kínai szokás szerint belső udvara is van. A díszítés javarészt a straits eclectic stílust követi, azaz európai, maláj és kínai elemek ötvözetéről van szó, jelentős európai túlsúllyal. Nagyon sok a peranakan kínaiakra jellemző virágos és geometrikus díszítésű, élénk színű csempe, mind a falakon mind a padlón. Az igazán gazdag családok esetében ezek a csempék akár márványból is lehetnek, vagy mozaikberakással is készülhetnek. Egy ilyen bungaló szinte mindig kétszintes, az emeleten az ablakok a rukókon lévő ablakok elrendezési szabályait követik. A tető általában egyenes gerincű, maláj jellegű, a tipikus megemelt oromzattal és az oromzatban lévő farácsos szerkezettel. Egy ilyen bungalóhoz általában egy nagyobb kert is tartozik.

Gyűlésházak
A peranakan kínaiak egy-egy malajziai városban csoportokra oszlanak, akik egy-egy közös helyről származtatják magukat, és klánokba (公司 gōngsī),tömörülnek. A gongsi tagjai általában támogatják egymást az üzleti életben és az újonnan érkezetteknek segítenek munkát és szállást találni. Egy-egy ilyen gongsinak mindig van egy közösségi épülete is. Ez a gyűlésház általában egy tipikus kínai épület. Egy- vagy kétszintes, teteje pedig a kínai építészetre jellemző homorú nyeregtető, kínai cserepekkel. A tetőgerincet általában különböző szobrokkal díszítik, melyek a kínai mitológia figuráit, sárkányokat és egyéb szimbólumokat formáznak. Rengeteg közülük porcelánmozaikokkal van kirakva. Az épület oszlopai is gyakran gazdagon faragottak és kínai stílusban festettek. A főbejáraton belépve egy fallal körülvett kert fogad minket, és csak ez után következik maga az épület. Míg egy ruko vagy egy bungaló csak bizonyos elemeiben emlékeztet Kínára, addig egy gyűlésház teljesen kínai, akár Kínában is állhatna. A gyűlésházban a gongsi tagjai rendszeres időközönként összegyűlnek, megbeszéléseket tartanak, itt ünneplik meg közösen a fontosabb kínai ünnepeket is. Ezért egy ilyen gyűlésházban mindig van konyha, étkező és mellékhelyiségek is. Aki nagyon rászorulna, az itt is aludhat, pár kisebb szobát az ilyen esetekre tartanak fenn. Egy gyűlésházban mindig van egy leszármazási tábla, ami tulajdonképpen egy hatalmas családfa. Ez minden esetben a gongsi közös őséig megy vissza, aki annak idején először hagyta el Kínát. A gyűlésház egyben templom is, így mindig van benne egy kápolnaszerű helyiség, ahol az adott gongsi számára fontosabb kínai istenek szobrai találhatóak.

Indiaiak
A peranakan kategória második legnagyobb etnikuma az indiai. Az indiaiak már a legkorábbi időktől kezdve jelen vannak ezen a vidéken, hiszen Malajzia kultúrájának jelentős része Indiából származik, a Maláj-félsziget az ún. Hátsó-India része. Ennek ellenére a régi időkben a tényleges indiai lakosság száma igen csekély volt. A 15. században azután egy nagyobb létszámú csoport érkezett Melakába, ahol a szultán engedélyt adott az indiai kereskedőnek a végleges letelepedésre. Az ő leszármazottaik a chettik, akik máig megtalálhatóak Melakában. Az igazán nagyszámú indiai betelepülést a gyarmati uralom hozta meg. A 17. században a portugálok, majd a 19. században az angolok telepítettek be rengeteg indiait, elsősorban olcsó munkaerőként az ültetvényekre. Mára az indiai peranakanok Malajzia lakosságának 7%-át teszik ki, ami valamivel kevesebb, mint két és fél millió ember. Az indiai peranakanok túlnyomó többsége a tamil nyelvet beszéli. Az indiai negyedek hasonlítanak a kínai negyedekhez abból a szempontból, hogy itt se nagyon hallani maláj szót vagy olvasni maláj feliratokat. Szinte minden tamil nyelven van kiírva és az utcán is mindenki tamilul beszél. Itt még az emberek külseje is árulkodó, hiszen míg a kínaiak és a malájok az avatatlan szemek számára hasonlónak tűnhetnek, az indiaiakkal biztos, hogy senki sem fogja őket összekeverni. Mivel a peranakan indiaiak többsége viszonylag későn érkezett, ezért nekik nem volt lehetőségük felépíteni saját hagyományos házaikat. Főként maláj és kínai házakban kaptak helyet, vagy az ültetvények mellett a számukra előre felépített lakásokba költöztek be, ezért a peranakan indiaiaknak tulajdonképpen nincs hagyományos építészetük. Ennek ellenére mégis van két háztípus, amit hozzájuk lehet kötni.

Chetti házak
A chettik a kb. 600 éve Melakában letelepedett indiai kereskedők utódai, akik később földművelésből, majd pedig kormányzati munkákból éltek. A chettik ma csak egy apró töredékét alkotják az indiai peranakanoknak, létszámuk csupán pár ezer embert tesz ki, és mind maláj anyanyelvűek. A malájoktól rengeteg népszokást és ruhát is átvettek. A magas fokú asszimiláció miatt házaik sem különböznek nagyon egy maláj épülettől, valójában két fontos eltérés van. Az egyik, hogy házaik nem cölöpökön állnak, a másik, hogy nemcsak fából épülnek, hanem téglát is használnak. Az épület alakja, teteje és felosztása azonban a maláj mintát követi. A legtöbb ház három részre oszlik. Itt azonban, a maláj szokástól eltérően, elől van a lakrész (amit szintén rumah ibunak hívnak), középen a vendégfogadó szoba és hátul a konyha. Különlegessége, hogy mindig van belül egy hagyományos fürdő. Ez igazából csak egy földbe mélyített gödör és egy lefolyó, hogy a víz kifolyhasson a házból. Régen ugyanis az emberek úgy fürödtek, hogy ebbe a gödörbe álltak és egy kancsóval magukra öntötték a vizet. Ma már minden chetti házban van modern fürdőszoba, de hagyománytiszteletből mindig ásnak egy ilyen gödröt is, amit azonban már nem használnak. A chetti házak másik jellegzetessége, hogy az ajtóra a mangófa leveleit akasztják ki. Ez egy hindu istenség, Ganésa miatt van, aki a hinduizmusban az akadályok elhárítója, egyfajta szerencsét hozó isten.

Ültetvényi házak
Az angolok által tömegesen behozott indiaiak többsége az ültetvényeken dolgozott. Mivel azok messze voltak a városoktól, ezért előre gondoskodtak a munkások elszállásolásáról is. Így nagyobb lakókörzeteket hoztak létre az ültetvények közelében. Az itteni lakókörülmények azonban nem voltak túl kellemesek, a házakat gyorsan húzták fel és gyakran túlzsúfoltan éltek itt az emberek. Kétfajta épület említhető meg. Az egyik a sorház, ami fa palánkokból épült és általában egy sorban öt van egymáshoz építve. Egy ház belmagassága 3 m, alapterülete 3 x 6 m, amiben egy hálószoba meg egy pici konyha van. Általában tartozik hozzá egy kicsi terasz is. A másik háztípus téglából épült, és 5 x 6 m alapterületű. Ezt azonban középen egy fallal kettéosztották, így tulajdonképpen egy házban két lakást alakítottak ki. Ezekben a lakásokban van hálószoba, fürdőszoba, konyha és nappali. Egy-egy ilyen lakásban (mind a fából, mind a téglából készült verzió esetén) egy család lakik. Általánosságban elég nagy vagyonbeli szakadék van a városban és a vidéken élő indiai peranakanok között. Míg a városiak általában elég jó körülmények között élnek, modern házakban, addig a vidékiek javarészt szegények, és manapság is ezekben a házakban kénytelenek lakni.