Kudat

A Borneó, azon belül Sabah legészakibb részén található félsziget – maga is Kudat nevezetű – Malajzia egyik legromantikusabb szeglete. A „Borneó Balija” néven is emlegetett földnyelven található nem csak a sziget, de az egész ország (!!!) legészakibb fekvésű városa is, Kudat. De vajon milyen további izgalmas helyszínekre bukkanhatunk még ezen az aprócska félszigeten? 

Kudat idegenforgalma – különösen a falusi turizmus – az utóbbi időben igen csak kezd fellendülni, s ez nem véletlen. A festői erdőkkel, rizsföldekkel, kókusz-, gumi-, és olajpálma-ültetvényekkel (utóbbiak többségét az 1980-as években telepítették), és mocsarakkal pettyezett, s hófehér homokos tengerpartokkal körülölelt, enyhén hullámzó dombok alkotta félsziget bővelkedik a természeti látnivalókban, de emellett a kulturális nevezetességek terén sem vall szégyent. Az aktív pihenés szerelmesei itt egész biztosan a bőség zavarával küzdenek, hiszen a túrázás, a természetjárás, a kajakozás, a kerékpározás, a búvárkodás (nem csak a tenger élővilága, hanem a régi hajóroncsok miatt is), a horgászat mellett speciális mangrove-séták, illetve a csillagos ég alatti táborozás ajánlataiból is válogathatnak. De Kudat még ennél is többet kínál, erről azonban egy kicsit később írok.

A félsziget eredeti neve Tanjong Berungus, vagy Tomburungan volt, melyet a rajta áthaladó, de mára eltűnt Tomburungan-folyóról kapott. Mai elnevezése, a Kudat azonban ennél sokkal érdekesebb eredetű, ugyanis a történet szerint az ide érkező korai kereskedők (egyes források szerint kínaiak, más forrás szerint britek) a hely nevét kérdezték az őslakos rungusoktól, akik azonban félreértették a kérdést, és azt hitték, hogy a vidéken mindenütt növő fűféle elnevezése után érdeklődtek, melyet saját nyelvükön „kudat”-nak neveztek. A régi nevet aztán lassan felváltotta az új név, annál is inkább, mert a félsziget a helyi és az idegen kereskedők kedvelt találkozási pontja lett, és az új név könnyebben megjegyezhető volt. Kudat vidéke a legkorábbi időkben a Borneói, majd a thalasszokratikus berendezkedésű Sulu Szultánság fennhatósága alatt állt, s mint kereskedelmi központot, már ezer éve is ismerték. 

1763-ban megjelent a színen a Brit Kelet-indiai Társaság, akik elfoglalták a félsziget északi partjai előtt elterülő Balambangan-szigetet, ahol kereskedelmi lerakatot alapítottak. A kis brit kereskedelmi telep az elkövetkező évtizedekben a környező tengereken jellemző, fenyegető kalózkodás miatt hol létezett, hol nem, de leginkább zárva volt. A XIX. század során a tengeri fosztogatások miatt a britek fokozták a katonai jelenlétet a térségben, majd 1881. november 1-én Észak-Borneó (a mai Sabah) erőforrásainak kezelésére és kiaknázására a Brit Kelet-indiai Társaság példájára megalapították a North Borneo Chartered Company-t (NBCC). A társaság egyik alkalmazottja, Franz Witti ugyanis olajat fedezett fel a mai Kudat városától 26 kilométerre, így alig egy hónap múlva, december 7-én megalapították Kudat városát. A település egy kis öböl alkotta félszigeten alakult ki, amely a Marudu-öböl nyugati oldalán helyezkedik el.

Kudat 1882-től az NBCC központjaként, és lényegében brit Észak-Borneó első fővárosaként működött, még ha csak két esztendeig is. A britek béke-megállapodást írtak alá az itt élő őslakosokkal, a rungusokkal, illetve a muszlim közösséggel, melyben ígéretet tettek a békés egymás mellett élésre. A társaság a térség fejlesztése érdekében szorgalmazta a külföldi munkaerő betelepítését, mert megítélésük szerint erre a borneói őslakosok nem voltak alkalmasak. Ekkor telepedett le Észak-Borneó nagyszámú kínai, elsősorban hakka lakossága, míg rendfenntartóknak szikheket toboroztak. Csakhogy a krónikus vízhiány – a félsziget mindig is Sabah legszárazabb része volt – arra kényszerítette a briteket, hogy feladják Kudatot, s a fővárost áthelyezzék Sandakanba.

A Kudat-félsziget őslakossága, a rungusok – a Borneón őshonos dayakok, azon belül is a kadazan-dusun nép egyik alcsoportja – elsősorban Sabah északi részén élnek, a Kudat-félsziget mellett főként Kota Marudu, a Pitas Bengkoka-félsziget és Beluran környékén. A félsziget kulturális látnivalói lényegében e nép öröksége köré csoportosulnak: az utazó bepillanthat mindennapjaikba, művészetükbe, gasztronómiájukba, vallásukba (bár egykor animisták voltak, a rungusok döntő többsége, 95%-uk, ma keresztény, illetve elenyésző része, 5%-uk, maradt az ősi vallásnál, valamint az iszlámnál), de megismerheti nyelvüket, szokásaikat, építészetüket is. A rungusok, bár rendelkeznek egyfajta hieroglif írással, mind történelmüket, mind irodalmukat szóban őrzik, ezért a brit gyarmatosítás előtti időket nehéz dokumentálni. Múltjuk így a legendák és mítoszok misztikus ködébe vész. 

A legizgalmasabb sztorik természetesen az egykori fejvadász gyakorlathoz kapcsolódnak. Sabah három fő etnikai csoportja, a kadazan-dusun, a rungus és a murut (de általában a dayakok) egyaránt gyakorolták ezt az ősi hagyományt, melyet csak még ijesztőbbé tettek azok a leírások, melyeket a korabeli európai misszionáriusok, kereskedők, holland és brit gyarmatosítók hagytak az utókorra. Ahogy a bennszülött közösség hosszú kunyhói előtt, a füsttől megfeketedett szarufákon végtelen, szomorú sorokban lógtak az emberi koponyák. Ami a nyugati zsidó-keresztény kultúrában vérfagyasztó barbárságnak tűnhet, az a borneói fejvadász törzsek között egészen más jelentéstartalommal bír, s bár ez a különböző törzseknél némileg változott, általában véve a következő célokat szolgálta: védelem, férfiasság igazolása és spiritualitás. Vagyis szorosan kapcsolódott egész életükhöz, a mezőgazdasághoz, a termékenységhez, a kozmológiához és a valláshoz: egy megbecsült koponya megmenthet egy falut a pestistől, esőt hozhat, elűzheti a gonosz szellemeket, vagy bőséges rizstermést biztosíthat. 

Ami pedig egész pontosan azt jelenti, hogy ezek a törzsek kisebb-nagyobb háborúskodás, családok, klánok közötti viszály, férfiasság, bátorság erősítése, klán-, és hadvezéri jelölés biztosítása (egy férfinak legalább 10 fejet kell szereznie az ellenséges klánból ahhoz, hogy elismerjék), társadalmi megbecsülés, presztízs, házasságok, születések, temetések, és más ünnepségek, jeles alkalmak esetén újabb és újabb fejvadász portyákat tartottak. Az európai gyarmatosítók az 1500-as évektől kezdve szembesültek ezzel a kegyetlen rituális erőszakkal, melyet csak még jobban kiélezett az a tény, hogy az áldozatok nem csupán harcos férfiak, hanem általában nők, sőt ártatlan gyerekek voltak (akiknek a lefejezés közben még életben kellett lennie, mert a halott fej mentes a szellemtől). Ennek a gyakorlatnak ugyanis nem feltétlenül területszerzési, sokkal gyakrabban spirituális, vallási célja volt, amelyben nem tettek különbséget az áldozatok neme, vagy kora között. Ez pedig mélyen sértette az európaiak halottak iránti tiszteletét. Bár a rítusok és szertartások – például a jó termés érdekében – máig fennmaradtak, azokat ma már régi koponyákkal, fából, vagy kókuszdióból készült koponyákkal végzik.

A bennszülött rungusok hagyományos kultúrájának békésebb szegmense – mint Délkelet-Ázsia népeinek többségéé – a rizs köré épült, mára azonban a jobb megélhetés érdekében a rizsföldeket felváltották a kókusz és banán ültetvények. A nők tradicionális, könnyű, és mobil szövőszékeiken bonyolult szövésű kelméket készítenek, de híresen szépek indákból, venyigéből font kosaraik, valamint gyöngyfűzéssel díszített alkotásaik (ruhaanyagok és más textilek, illetve ékszerek). Művészetük leghangsúlyosabb része a gyöngyfűzés. Ezek a remekművek egyrészt történeteket mesélnek el, másrészt a különböző testrészeken viselt övek, pántok, szalagok megkülönböztetik őket Sabah más etnikai csoportjaitól. S noha ma már egyre kevesebben, de még így is szép számmal élnek a hagyományos, úgy nevezett hosszúházakban, melyek fából és bambuszból készülnek, és cölöplábakon magasodnak a talaj fölé. Ma már készítenek ezekhez hasonló felépítésű, csupán egy-egy család által használt rövid változatot is belőlük.

De térjünk vissza még egy kicsit Kudat történelméhez. Noha a közigazgatási adminisztráció (lényegében a fővárosi cím) 1884-ben átkerült Sandakanhoz, a Kudatba irányuló hakka migráció – még ha lassabb ütemben is – tovább folytatódott, ezzel is orvosolva a munkaerőhiány okozta nehézségeket: a bevándorló kínaiak elsősorban mezőgazdasági munkásként helyezkedtek el a különböző ültetvényeken. Érdekesség, hogy ezeknek a kínaiaknak a legnagyobb része már az anyaországban is keresztény volt, hiszen Walter Medhurst, Kínában dolgozó bevándorlási biztos – aki a sabahi migrációt segítette – a kínai keresztény Bázeli Missziós Társasággal állt kapcsolatban. A North Borneo Chartered Company az első kínai telepeseknek ingyen földet, szerszámokat, sőt élelmiszeradagokat adott az első fél évben, cserébe a telepesek kötelesek voltak kiirtani az erdőt a számukra biztosított 10 hektáros földterületeken és minden parcella legalább felét rizzsel beültetni. Ekkor létesültek a ma is jellemző, hatalmas kókuszültetvények.

A XX. század ’40-es éveiben Kudatot is elérte a második világháború. A japán hadsereg repülőteret épített a városban kényszermunka keretében, amelyben helyi és jávai foglyokat dolgoztattak. 1945-ben az amerikaiak többször is bombázták a repteret, melynek következtében az részben megsemmisült. A jelenlegi légikikötő a japán építésű reptér egy részén épült fel. Érdemes megjegyezni, hogy bár a dayak (és így a kadazan-dusun, és rungus) fejvadászat a XX. század derekára hivatalosan már megszűnt, a második világháború idején, amikor a japánok elfoglalták Borneót, időlegesen újjáéledt. Úgy tartják, hogy a britek a japánok elleni gerillaháborúra buzdították a helyieket, és minden ellenséges fejért két shillinget fizettek. A háború után azonban Kudat szerepe Sandakan és Kota Kinabalu mellett gyors iramban hanyatlott, s a félsziget elszigeteltsége (melynek egyébként a város máig érződő nyugalmát is köszönheti) az 1960-as évekig fenn is maradt: egészen addig a települést csak hajóval lehetett megközelíteni, akkor azonban megépült a Kudatot a tőle mintegy 190 kilométerre fekvő Kota Kinabaluval összekötő út.  

Az 1990-2000-es évek már a turisztikai fejlesztések jegyében zajlottak: Kudatban egyre-másra épültek a szállodák, vendéglátóegységek és sportközpontok, ugyanakkor az idegenforgalom felfedezte magának a rungus kultúrát is. Maga a turisztikai ipar Kudat városában összpontosul, mely a tenger közelségének és nyugodt légkörének köszönhetően egyre felkapottabb hely a turisták körében. Itt található Borneó egyik legrégebbi golfpályája, a Kudat Golf Club is, melyet még az 1900-as évek elején alapítottak a britek. Az eredetileg kilenclyukú pályának tervezett golf klubot 2002-ben felújították és kibővítették, így ma már egy korszerű, 18 lyukú pálya várja a játszani vágyókat. A városban számos keresztény templom van, de a leglátványosabb kegyhely a háromszintes tetőzetéről, sárkányairól és díszes kapujáról felismerhető Fuk Tek Kung kínai templom, a főtér mellett. Feltétlenül érdemes felkeresni a keddenként és szerdánként nyitva tartó Tamu Kudat nevezetű piacot is, ahol helyi termékeket, például gyógynövényeket, helyi zöldségeket, chilit, szárított halat, ehető hínárt, zamatos trópusi gyümölcsöket vásárolhatunk. 

Sokan Sabah legjobb tenger gyümölcseiért érkeznek Kudatba (népszerű helyszínek a halpiac, az éjszakai piac, illetve a tengerparti sétány, az Esplanade haléttermei). Az Esplanade elején áll egyébként Kudat jellegzetes városképi eleme, a kecses Kudat-óratorony, mely még a mobiltelefonokat megelőző időszak néma tanúja. Malajziában ugyanis azért találhatunk olyan sokat ezekből az építményekből, mivel a régi időkben kevesen engedhették meg maguknak az órákat, így az óratornyok szolgáltak egy-egy közösség számára az idő meghatározására. A kudati óratornyot rungus minták díszítik. De térjünk vissza Kudat konyhaművészetére, ugyanis a félsziget rungus gasztronómiája is messze földön nevezetes. Érdemes kiemelni a hagyományos méztermelést, illetve gyógynövény gyűjtést, mellyel Kampung Gombizauban ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az itteni méhfarmon több mint száz méhkaptár működik, ahol a látogatók a mézkészítés titkaiba pillanthatnak bele, de kóstolhatnak nyers mézet, sőt, a kész termékekből vásárolhatnak is. A méhészet tulajdonosa gumifákat is ültetett a területen, így a vendégek a tradicionális csapolással és hengereléssel is megismerkedhetnek. 

A helyi falvakban – mint például Kampung Bavanggazoban – lehetőség van megkóstolni a tradicionális rungus fogásokat is, melyeket hagyományos főzési módszerekkel, így például párolással, grillezéssel készítenek. A legjelentősebb ételek a rizs, a manióka, a hal és a zöldség. Itt természetesen arra is van lehetőség, hogy az ember pár napra kipróbálja a bennszülöttek életmódját, és néhány éjszakára beköltözzön egy cölöplábas rungus hosszúházba. Ma már egyre kevesebb ilyen hosszúház létezik, mert a rungus családok is modern lakóépületekbe költöznek. Egykor egy-egy ilyen hosszúházban tíz család is élt egymás mellett: a közösségi tér mindenki által használt volt, míg a lakóhelyiségek családonként elkülönültek. A helyiségeket helyi forrásból származó anyagokkal dekorálják (bambusz szár, szágópálma levelek), és rungus használati tárgyakkal, hangszerekkel rendezik be. Ez utóbbiak közül is a legismertebb és legfontosabb a gong, melyet ünnepek, jelentős események (például esküvők) során szólaltatnak meg. 

A gongkészítéssel Kampung Sumangkapban lehet megismerkedni, ahol vásárolhatunk is e jellegzetes hangszerekből, melyek formája és mérete változó, a legnagyobbak átmérője a 2 métert is elérheti. A helyiek itt meg is szólaltatják ezt a különleges hangszert: a kulintangan előadás során különböző méretű és hangú gongok hallhatók. Kampung Tinangol a gyöngyfűzés központja, ahol a bennszülöttek öltözködésével, ékszerviseletével ismerkedhetnek meg a vendégek, de vásárolhatnak is e különleges kézműves termékekből. Ahogy Kudat másik három kézműves falujában, úgy itt is az egész lakosság egyfajta tevékenységre, a gyöngyfűzésre specializálódott. A rungusok hagyományos öltözete fekete, melyet értékes antik gyöngyök díszítenek. Ruházatuk megkülönbözteti őket Sabah más etnikai csoportjaitól. A legendák motívumai természetesen a gyöngyökkel díszített kiegészítőiken is feltűnnek. Ilyen például a mellkason és háton keresztben viselt pinakol nevezetű öv, mely rendesen négy motívumot is tartalmaz, egy vinusak nevezetű virágot, egy „veszélyes folyami állatot”, mely mára már kihalt, mert a rungusok megölték, egy halfogó lándzsát (inompuling) és egy tiningulung nevű rungus embert.

A Kudat-félsziget persze lenyűgöző természeti szépségével és földrajzi különlegességeivel is sok látogatót csábít. Mind közül talán a Tanjung Simpang Mengayau, vagyis Borneó legészakibb csúcsa a leghíresebb, ahol a Sulu- és a Dél-kínai-tenger találkozik egymással. Az erős keresztáramlatok sok hajó vesztét okozták itt a múltban. A csúcs egész Borneó egyik legnépszerűbb turisztikai nevezetessége, persze ez már évszázadokkal korábban is így volt, igaz, akkor nem a turisták, hanem a kalózok váltották itt egymást, hiszen a hely ideális volt a környező tengerek ellenőrzésére. A kilátópontra a belépés ingyenes, ahogy a szomszédos fehér homokos Kalampunian strandra is. A kiszögellésről háborítatlan kilátás nyílik a Pulau Kalampunian világítótoronyra, illetve az idilli Banggi-, Mantanani- és a háromszög alakú Kelambu-szigetekre is. Akinek lehetősége van estefelé kirándulni ide, az szemtanúja lehet a világ egyik legszebb naplementéjének is, mely olyan híres, hogy 2006 óta még egy éves zenei fesztivál, a klasszikus, a népzenei és a kortárs zenei műfajokat felvonultató Sunset Music Fest Sabah műsorát is erre alapozzák. 

Ugyan csak időleges látnivaló, de aki március és július között jár Kudaton, az feltétlenül iktassa be éjszaka a Jalan Marang Parang tengerpartot, ahol a kékes fénnyel világító biolumineszcens planktonok lenyűgöző fluoreszkáló látványt kínálnak, mely Blue Tears (Kék Könnyek) jelenségként is ismert. A jelenségért a dinoflagellates nevű egysejtűek a felelősek, amelyek a víz felszínén lebegnek és kémiai reakció hatására fényt (foton) bocsátanak ki. Ez a kémiai reakció élőhelyük megzavarását jelenti, így például a vizekbe szivárgó szennyeződéseket (ültetvényekről származó műtrágya, vagy hasonlók), de akár a víz felkavarása következtében is kialakulhat. Természetesen a Blue Tears jelenség láthatóságát a víz állapota, az időjárás vagy az éjszakai égbolt fénye is befolyásolhatják. Persze, ha az embernek nincs alkalma ezt a csodát felfedezni, akkor sem szabad csalódni, hiszen a Jalan Marang Parang egy kilométer hosszú strandja mindig elbűvölő a maga nyugalmával, festői szépségével, hófehér homokos tengerpartjával, kristálytiszta vizével, ahol apály idején a közeli szigetekre is átsétálhatunk. 

A közelben van még néhány további érintetlen strand is, mint a Bak Bak, a Pasir Putih, a Kalampunian, a Torungkungan. a Bavang Jamal, vagy a különleges sziklaképződményeiről is nevezetes Tindakon Dazang part. Utóbbi kissé nehezen megközelíthető partszakasz, de ha az ember egyszer eljut oda, nagyon fogja élvezni. A Tindakon Dazang egy rungus hosszúházzal is büszkélkedik, ahol akár meg is lehet szállni. A part egyik végében egy sziklából formázott oroszlánfej látható, melyet egész évben alga borít. Kudat másik hírneves strandja a Kelambu beach, mely okkal tart igényt Sabah rejtett ékköveinek listáján való előkelő helyre. Ez az egyik legszebb part az egész félszigeten, s mindazt felvonultatja, ami ilyen helyzetben egy menő beach-től elvárható: áttetsző, kristálytiszta, türkiz színű víz, hófehér homok, zöldellő környezet, mely ideális helyszínt biztosít a vízi tevékenységek gyakorlásához (motorcsónak, sznorkelezés, úszás, vízisí), egy romantikus tengerparti sétához, kagylógyűjtéshez, családi vagy baráti piknikezéshez, vagy a naplemente megcsodálásához.