Kuala Kangsar, Perak

Kuala Kangsar (malájul: Kole Kangso) Malajzia Perak államának egyik fontos városának számít. A település a Kangsar és a Perak folyó találkozásától déli irányban terül el. A várostól délkeletre kb. 25 km-re található Ipoh, Perak állam fővárosa, és majdnem ugyanennyi távolságra helyezkedik el a tengertől. A város Kuala Kangsar közigazgatási körzet központjának számít.

A Perak folyó a Maláj-félsziget második leghosszabb folyója. Mivel a történelem folyamán a folyó már többször is elárasztotta a várost, ezért napjainkban az ország legnagyobb gátja szabályozza, ami 150 km-re északra, közel a thai határnál található.

Kuala Kangsar a 18. század óta Perak szultánjának a királyi székhelye is volt, és 1876-ig az állam fővárosának számított. Az egyre nagyobb teret hódító ónbányászat Ipoh és a közeli Taiping gyors növekedéséhez és fejlődéséhez vezetett, majd Ipoh lett a főváros. Annak ellenére azonban, hogy ezek a szomszédos városok gazdaságilag és fejlődésben megelőzték Kuala Kangsart, a település megőrizte a korábbi báját, és mind a mai napig az állam egyik legvonzóbb királyi fővárosának számít.

A település létrejöttében egyaránt fontos szerepe volt a folyónak és a közeli tengerpartnak. Az érkező telepesek számára előnyösnek tűnt a terület, ahol a helyi bennszülöttekkel kereskedelmi kapcsolatot tudtak folytatni. A hagyomány szerint Kuala Kangsar nevét az országban őshonos hibiszkuszféléről (Hibiscus floccosus) kapta, amely bőségesen nő a folyóparton. Egy másik változat szerint a nevet azoktól nyerte, akik a Kuala folyó mentén egy települést alapítottak „Kuala Kurang Sa” névvel, ami 100-nál eggyel kevesebbet jelent, ami arra utal, hogy 99 mellékfolyója ismert a város folyóvízének.

Kuala Kangsar mai képét és várossá válását Yusuf Sharifuddin Mudzaffar-nak, Perak 27. szultánjának köszönheti. Ellentétben más uralkodókkal, akik úgy védték királyi palotáikat és erődítményeiket, hogy gondosan olyan helyett választottak, ahonnan észlelhették az ellenség közeledését, ez a peraki szultán a folyópart mellett építtette fel királyi palotáját, ami az „Istana Sri Sayong” nevet kapta. A város alapítása során is tisztában voltak a földrajzi helyzete miatt meglévő veszélyekkel, amelyek közül a monszun időszaki esők nyomán szinte rendszeres áradások jelentették a legnagyobb veszélyt Malajziában. A város életében is több árvíz játszott szerepet, és gyakran fordult elő, hogy az uralkodói palotát is veszélyeztette. Az 1926-os árvíz után megszületett a döntés arról, hogy egy magasabban fekvő területen építsék újjá a palotát. Az 1933-ban befejezett „Istana Iskandariah” nevű palota art deco stílusban épült meg, mely mind a mai napig Perak szultánjának lakhelyéül szolgál. Kuala Kangsar egyike annak a négy fontos településnek, amelyek az örökösödési rendszerben is komoly szereppel bírnak.

Az angol James W. W. Birch, gyarmati tisztviselő, 1874-ben került a peraki udvarba angol nyomásra, hogy képviselje a Brit Birodalom érdekeit. Az egy évvel későbbi meggyilkolása miatt tört ki a peraki háború, ami során a malájok szerettek volna megszabadulni az egyre erősödő brit befolyás alól, de nem sok esélyük volt a hatalmas birodalom ellen, ami viszonylag gyorsan le is győzte a lázadókat, és ezzel Perak brit fennhatóság alá került. 1897-ben Kuala Kangsarban tartották meg a Maláj Szövetségi Államok Uralkodói Tanácsának első Uralkodók Konferenciáját. 

A város nevezetessége közé tartozik, hogy itt van az első malajziai kaucsukfa is, ami a mai napig megtekinthető. A fa, Henry Nicholas Ridley angol botanikusnak köszönhetően került a városba, és neki köszönhető a maláj gumiipar megszületése is. Az ő munkássága nyomán jelentek meg az első kaucsukfák, majd pedig ültetvények a Maláj-félszigeten. A hagyomány úgy tartja, hogy 22 palántát hozott Angliából a botanikus 1877-ben, és ezekből 9 lett elültetve Kuala Kangsarban, melyekből az az 1 van még meg.

Henry Nicholas Ridley 1895-ben felfedezett egy olyan csapolási eszközt, amely nem károsította komolyan a kaucsukfákat, és ez nagymértékben járult hozzá a maláj gumiipar fejlődéséhez is. A 19. század végén egy kínai földbirtokos, Tan Chay Yan, sikeresen 40 hektárnyi kaucsukfát ültetett, aminek köszönhetően egyre többen kezdtek foglalkozni vele Malajziában. 

Kuala Kangsar látnivalói

Az Ubudiah mecset a Jalan Istana királyi mauzóleum mellett helyezkedik el. A mecsetet a brit Arthur Benison Hubback tervezte, aki az ipohi és a Kuala Lumpur-i pályaudvar tervezéséért is felelős volt. A mecsetet Perak 28. szultánja, Idris Murshidul Adzam Shah Ibni Almarhum Raja Bendahara Alang Iskandar Teja szultán uralkodása idején kezdték építeni, aki az őt sújtó betegségéből való felépüléséért, köszönetképpen rendelte el a mecset építését.

Az alapkőletételre 1913. szeptember 26-án került sor, de az építkezés többször is megszakadt. Az építés során a szultán két elefántja összeverekedett és megrongálta az olasz márványlapokat. Az I. világháború kitörése is befolyással volt az építkezésre, ami így csak 1917 végére készült el. A mecsetet 2003-ban újították fel. Építészetileg indo-szaracén stílusú, egy középső aranykupolával, négy minarettel, valamint kisebb aranykupolákkal díszített tornyokkal.

Az Istana Iskandariah vagy Iskandariah Palota a Peraki Szultánság királyi palotája és Perak szultánának hivatalos rezidenciája 1933 óta. A palota Iskandar Shah Ibni Almarhum szultánról, Idris Murshidul Azzam Shah I Rahmatullah (1918–1938) szultánról kapta nevét, aki az építkezést kezdeményezte. Mint már fentebb olvasható volt, ezt a palotát a folyó mellé építették, amit az 1926-os nagy árvíz majdnem tönkretett, ezért újraépítették egy dombon, ahol ma is áll. A palota kialakítása a gyarmati európai építészetet ötvözi a Közel-Keletre és Közép-Ázsiára jellemző hegyes boltívekkel és hagyma alakú kupolákkal. Az épület téglalap alakú és keleti tájolású. Egy főkupola és 4 mellékkupola található a 3 emeletes épületegyüttesben. 

A földszinten található a királyi ebédlő, 2 közönségterem és a recepció, királyi pihenőterek, az Orfeum és a Királyi Tanács Kamara. Az első emeleten a hercegnők hálószobája, 2 vendégszoba és a szultáni lakosztály, míg a 2. emeleten további hercegnői hálószobák és egy másik vendégszoba helyezkedik el. A 2. emelet felett és a főkupola alatt egy minaret került kialakításra. 1984-ben a palotát hátrafelé további 11 468 m2-rel bővítették, míg a főpalotával azonos szinten egy fedett híd készült, ami összeköti az eredeti palotával. A bővítmény felépítése hasonló a főpalota építészetéhez, így úgy tűnik, mintha egyszerre épült volna a két rész. A bővítmény téglalap alakú, 1 főkupolával és 4 kisebb kupolával, mindegyik sarkon egy-egy. Így a jelenlegi palota 2 főkupolával és 8 kisebb kupolával rendelkezik a palota minden sarkában. A bővítmény földszintjén a királyi autók garázsa, az első emeleten az új bankett-terem, míg a 2. emeleten az új trónterem (Balairong Seri) található. A tróntermet és a bankett-termet kardvirágot stilizáló fafaragványok díszítik.

Az Istana Kenangan vagy Emlékezés Palota, amely ma a peraki Királyi Múzeumnak ad otthont, egy királyi rezidencia volt. Az 1926-ban épült palotát fekvésének köszönhetően korábban Völgypalota néven ismerték, mely 1931 és 1933 között volt a hivatalos rezidencia. Az Istana Iskandariah befejezése után azonban az Istana Kenangan királyi fogadásoknak és a palota vendégeinek szállására szolgált. A kétszintes épület legfelső emeletén hálószoba, családi hálószobák és az étkező található. A földszintet egykor hivatalos királyi irodaként használták, ahol eredetileg tömör fából készült padló volt látható, amit idővel azonban márvány váltott fel. Az Istana Kenangan arról híres, hogy teljes egészében fából épült, szögek használata nélkül.

A Sultan Azlan Shah Galéria épületét 1898-ban kezdték el építeni és 1903-ban fejezték be, Idris Shah I. Perak szultán lakhelyéül szolgált. A galéria létrehozása Perak Sultan Azlan Shah ötlete volt. A galéria átépítése 2001. november 30-án kezdődött és 2003. április 15-én fejeződött be, melynek hivatalos megnyitóját 2003. december 9-én tartották meg. A galéria mór, neoklasszikus és reneszánsz építészeti jegyeket ötvöz. Az épület fa elemeinek faragását a környező régió természetes növényei ihlették. A falak faragásait helyi kézművesek végezték.

Az 1931. decemberi nagy árvíz elmosta az Enggor pontonhidat, melynek helyére 1932-ben megépült az Iskandariah híd vagy Sultan Iskandar híd, Kuala Kangsar négy fő hídjának egyike. A 308 m hosszú, acélból készült híd a város közelében halad át a Perak folyón. A leghosszabb acélíves hídnak számít Malajziában. A hídtervezést Londonban végezték, az építési munkákat James Craig Ltd. építőipari cég végezte. A hidat hivatalosan a néhai peraki Almarhum Iskandar szultán nyitotta meg 1932. június 29-én, aki egyben névadója is lett. A híd forgalma a 20. század végére jelentősen lecsökkent, ami akkor lett igazán látványos, amikor 2003-ban, az észak-déli gyorsforgalmi út elkészültével a közeli Sultan Abdul Jalil Shah hidat (Sayong Bridge) megnyitották a forgalom előtt. A híd Kuala Kangsar városát köti össze Sayong faluval, 330 m-en átívelve a folyón. Hivatalosan a peraki Almarhum szultán, Azlan Shah nyitotta meg 2002 júniusában. A korábbi peraki szultán után kapta a nevét, aki rövid ideig uralkodott 1916 és 1918 között.

Az ország egyik legrégebbi vasúti hídja a Perak folyón átívelő egyvágányú Viktória-híd. 1897 decembere és 1900 márciusa között építették, a helyi ónbányászat kiszolgálására. A Viktória-híd 2002-ig maradt használatban, ekkor készült el vele párhuzamosan egy szélesebb, betongerendákból álló híd, amely átvette a vasúti forgalom lebonyolítását. A régi híd továbbra is nyitva áll a nyilvánosság előtt, motorosok és gyalogosok átkelhetnek rajta. A Viktória-híd az építésekor Délkelet-Ázsia egyik legszebb hídjának számított, és sokan úgy gondolják, hogy „ez a híres híd” a Híd a Kwai folyón, ami a híres regényben és a belőle készült filmben is látható, de a külső hasonlóság ellenére nem az.

Baitul Anor volt Raja Kechil Sulong Harun Al Rashid Perak hercegének egykori rezidenciája. Ez a királyi család nevezetes kastélya, melyet a herceg építtetett harmadik feleségének. A kastély érdekessége a sárga erkély. A látogatók megtekinthetik a királyi család régi képeit és megismerhetik történetüket.

Néhány kilométerre a városba vezető úton található a Malay College Kuala Kangsar, az ország első számú bentlakásos fiúiskolája. Eredetileg a királyi család tagjai számára nyílt meg 1905-ben, mára azonban az ország minden részéről érkeznek fiúk. Az iskola volt diákjai általában az országban vezető politikai és gazdasági pozíciókat töltenek be. Az oszlopsoros téglaépület eredetileg vörösre volt festve, de napjainkban fehér színű. Az út túloldalán van egy nyolcszögletű pavilon, a Pavilion Square Tower, mely 1930-ban kilátónak épült, ahonnan a királyi család a környező pályákon játszott pólójátékot nézhette.

A maláj gumiipar megszületése

A szingapúri botanikus kert első igazgatója, a brit Henry Nicholas Ridley 1888-ban érkezett a Maláj-félszigetre, és a következő 23 évben fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a kertet bevezesse a 20. századba, és annak történelmileg legtermékenyebb időszakába. Igazgatói tisztségét a rábízott intézmény szerepének nagyobb bővülése, a botanika, a mezőgazdaság és az erdészet területén való fejlesztések jellemezték. Ridley egészen nyugdíjazásáig folytatta a munkáját, és több mint 500 könyvet és tudományos közleményt publikált, ami mintegy 10 000 nyomtatott oldalt ölel fel. Ridley volt Malajzia gumiiparának az úttörője. Kutatta a kaucsukfával kapcsolatos kereskedelmi lehetőségeket, valamint a különböző módszereket a latex kinyerésére, mellyel nem károsítja a fát. A sikeres eljárás megtalálása után igyekezett egyre több földbirtokost rávenni arra, hogy ültessenek kaucsukfákat, alakítsanak ki ültetvényeket. A gumiipar látványos fejlődésnek indult, amiből a szingapúri botanikus kert is sokat profitált, mert az új ültetvények létesítésének fő vetőmagforrásává vált idővel. 1920-ra már Malajzia termelte a világ gumijának több mint felét.

A 20. század elején Malajzia fő exportbevétele a gumi lett, ami megelőzte az ónt, és ez volt a domináns összetevő az exportnövekedésben is. A brit gyarmatosítók az 1900-as évek elején kezdték el nagymértékben népszerűsíteni a kereskedelmi gumigyártás lehetőségét a Maláj-félszigeten. Az ültetvényes cégeknek nyújtott nagylelkű segítség a földbirtoklás hosszú távú biztonságát és az olcsó, külföldi munkaerő toborzásának szabadságát is jelentette. Ösztönzőket biztosítottak egy olyan iparág fejlesztésére, amely jelentős tőkebefektetést igényelt, melynek megtérülési ideje is hosszú volt, mivel a talajtisztítás és a vetés után 5–7 évbe telt, mire a fákat először lehetett megcsapolni. A kaucsukültetvény-ipar igen munkaigényes volt, fejlődését a helyi munkaerő-kínálattal nem lehetett fenntartani. A 20. század fordulóján a félsziget valamennyi államának összlakossága mindössze 1,7 millió fő volt. Az ipar szükségleteinek kielégítése érdekében nagy mennyiségű külföldi munkaerőt toboroztak Indiából, aminek eredményeként az indiai népesség aránya az 1901-es 6%-ról 1921-re 15%-ra emelkedett.

A gumiiparnak a 20. század első évtizedében bekövetkezett fellendülése annak is volt köszönhető, hogy az amerikai autóipar látványos keresletet mutatott a gumiabroncsok tekintetében, ami miatt az árak emelkedtek. Ahogy a természetes gumi iránti globális kereslet nőtt, úgy emelkedtek meredeken a gumiárak a 20. század első évtizedének vége felé, aminek köszönhetően rendkívül jövedelmezővé váltak a kaucsukfa-ültetvények, melyek az egész Maláj-félszigeten elterjedtek. Kezdetben a legtöbb kaucsukfa ültetésre Perakban, Selangorban, Negri Sembilanban és Johore-ban került sor – olyan államokban, ahol arra az infrastruktúra is alkalmas volt.

A magas árak arra is ösztönözték a kistermelőket, hogy a rizstermesztés és más önellátó gazdálkodás helyett kaucsukfákat ültessenek. 1921-ben a kistermelők tették ki Perak teljes gumitermesztési területének 48%-át. Az erősen szezonális rizstermesztéshez képest a gumicsapolás rendszeres bevételt biztosított, és kevésbé számított megterhelőnek. Az 1930-as évekre Malajzia a világ legnagyobb természetes gumitermelőjévé vált. Egy továbbfejlesztett csapolási módszer alkalmazása a latex maximális áramlásának kinyerésére, a fák minimális károsodása mellett, segített növelni a kínálatot. 1905-ben Malajzia gumiexportja mindössze 130 tonnát tett ki, ami a világszerte előállított összes természetes gumijának körülbelül 5%-a, és a világ gumiexportjának mindössze 0,2%-át tette ki. 1919-re az ország gumiexportja meghaladta a világ többi részének összesített exportját.

A maláj gumiipar az 1970-es évekig

Az I. és a II. világháború között a természetes gumi gyakorlatilag egyet jelentett a világ kínálatának felét biztosító Maláj-félszigetről származó gumival. A malajziai természetes gumiipart a kezdetektől fogva két szektorra osztották – birtokokra és paraszti kisbirtokokra. Az előbbit brit tulajdonú vállalatok uralták, az utóbbiak pedig Malajzia II. világháború előtti területének közel 40%-át tették ki, melyek a kisbirtokok teljes maláj gumitermelésének mintegy 40%-át állították elő az 1930-as években. A két világháború közötti időszakban a nagybirtokosok érdekeit szolgáló erősen megszorító szabályok sújtották a gumiipart.

A diszkriminatív politikák ellenére a gumi kiemelkedően alkalmasnak bizonyult a parasztság számára, mint jövedelemforrás, ami a hatékonyságot egy viszonylag stabil, virágzó és független parasztság megteremtésével kombinálta. Mégis, bár a gumitermelő kisbirtokok ígéretes formát kínáltak Malajziának a vidékfejlesztéshez, a maláj gyarmati politika inkább a nagybirtokszektort részesítette előnyben, ami jól tükrözte a brit adminisztrátorok megrögzött elfogultságát a takaros, jól rendezett nyugati stílusú ültetvények iránt, amelyeket hatékonyabbnak gondoltak.

A birtokérdekek egybeestek a maláj arisztokrata elit érdekeivel is, akik együttműködtek a brit hivatalokkal azokban az intézkedésekben, amelyek célja az volt, hogy a maláj parasztokat a rizstermesztésre tereljék vissza a gumitól. A parasztságot arra ösztönözték, hogy mondjon le a többletjövedelemről, és tartsa meg a hagyományos maláj „életmódot”. Ily módon a maláj gumipolitika elfojtotta a paraszti innovációt, amelynek elsődleges célja egyrészt az ültetvényes mezőgazdaság birtokszerkezetének támogatása, másrészt a hagyományos maláj parasztgazdasági minta fenntartása volt. Az a képesség, hogy a birtokok jövedelmezőségi küszöbe alatti áron gyártsanak gumit a paraszti gazdaságok, félelmet keltett a brit ültetvényesekben, hogy a maláj gumiipar előbb-utóbb nemzeti jellegű lesz, és ez arra késztette őket, hogy a gyarmati hatóságokkal való kapcsolatukat a saját érdekeik védelmében használják fel.

Bár a nemzetközi gumiszabályozási rendszereket eredetileg az exportárak fenntartására tervezték, mégis a paraszti kisgazdaságok hosszú távú versenyhelyzetének az aláásására használták fel. Még a Nemzetközi Gumiszabályozási Egyezmény (1934–1942) lejárta után is a brit birtokérdekek továbbra is azt szorgalmazták, hogy a parasztokat a kaucsukfa helyett más, kevésbé jövedelmező növények termesztése irányába tereljék. Az új telepítések tilalma gyakorlatilag korlátozta a parasztok beruházását, de még a tilalom 1947-es feloldása után sem volt a kormány hajlandó további földeket kiosztani a kisbirtokosok számára. A nagyobb birtokok ekkora már megfelelő méretű földtartalékkal rendelkeztek, ahová telepíthették a kaucsukfákat. Ezek a korlátozások, valamint a paraszti jövedelmet sújtó gumikiviteli vám, aláásták a kisbirtokok hatékonyságát és függetlenségét. Mivel a kormányzati szervek az erőfeszítéseiket szinte kizárólag az ingatlanszektorra összpontosították, a kisbirtokok tulajdonképpen közvetlen versenytársaik fejlődését finanszírozták. A közvetlen és közvetett adók ellenére a gumi továbbra is a legvonzóbb termény maradt a paraszti termelők számára, mivel a belőle származó jövedelem sokkal nagyobb volt, mint bármely más növényé. A vidéki malájok különösen kedvelték a kisbirtokok létrehozását, amelyekre a gazdasági és társadalmi előrejutás eszközeként tekintettek. Amikor nem álltak rendelkezésre földterületek, akkor tiltott ültetésbe kezdtek alacsony hozamú, nem kiválogatott palántákkal.

A gyarmati időszak végére, a becslések szerint, a kisbirtokos területek 15%-a állt ilyen típusú gyengébb állományokból. A gyarmati gumipolitika nemcsak a paraszti gazdasági fejlődés eltűnésével fenyegetett, hanem veszélyeztette a maláj gumi versenyhelyzetét is a világpiacon. Míg a maláj kaucsukfa vetésterülete gyakorlatilag stagnált az új telepítésekre vonatkozó korlátozások miatt, addig Holland Kelet-Indiában a fő versenytárs a többnyire kisbirtokos vetésterületeket is bővítette, és ennek köszönhetően a termelés egy idő után meghaladta a malájt. A malájföldi korlátozás a maláj természetes gumitechnológia viszonylagos stagnálásához is vezetett abban az időben, amikor a II. világháború után a szintetikus gyártás további hatalmas előrelépést tett. A szintetikus gumi alacsonyan tartotta az árakat a háború utáni gumipiacon, további versenynyomást gyakorolt a maláj gumigyártókra és a hibás gyarmati gumistratégiára. Bár a kistermelők új telepítése továbbra is tiltva maradt, mivel a gumi piaci ára csökkent, a gyarmati hatóságok elfogadták, hogy olyan fejlesztési politikákat kell alkalmazni, amelyek a termelékenység növelése érdekében magas hozamú klónokat használnak.

A birtokellentétet az 1952-ben elindított két újratelepítési tervvel sikerült mérsékelni. Mindkét programot a gumiexport-adóból finanszírozták. A megvalósítást alapvető szerkezeti, műszaki és pénzügyi akadályok nehezítették, amelyek diszkriminálták a kistermelőket. Míg a birtokok automatikus árengedményt kaptak az újratelepítés során, a kistermelőknek először engedélyt kellett szerezniük az újratelepítéshez, mielőtt támogatáshoz folyamodhattak volna. Ez a folyamat nem vette figyelembe a nagyon kis paraszti gazdaságok és a nem gazdálkodó üzemek szerkezetében és méretében mutatkozó különbségeket. Mindezek szerepet játszottak abban, hogy az 1952 és 1955 között újratelepített kisgazdasági területek több mint 10%-át olyan alternatív növényekkel telepítették be, amelyek alacsonyabb hozamot hoztak a guminál. A kormánynak a bevételek feletti aggodalma, valamint a megszerzett gazdasági és intézményi érdekek védelme iránti elkötelezettsége hosszú távon akadályozta a nagyarányú paraszti beruházásokat az új kaucsukfák ültetésére. A paraszti innovációt gátló jogi-intézményi akadályok eredménye az volt, hogy az újratelepítési program a megcélzott kisbirtokos terület felére korlátozódott. 1955-re már csak 8%-uk rendelkezett nagy hozamú kaucsukfával, míg több mint felüknél 30 évesnél idősebbek voltak a fák, és a termelés is csekély volt. A gyarmati politikák aláásták és meggyengítették azt az ipart, amely képes volt megszabadítani a vidéki lakosságot a fejletlen paraszti mezőgazdaságot sújtó számos hagyományos társadalmi-gazdasági rossztól.

A parasztok számos hivatalos bizottsághoz benyújtott beadványban fogalmazták meg panaszaikat, de hiányzott a megfelelő politikai befolyásuk. A látszólag képviseletükre kinevezett maláj közszolgálat nemcsak hogy nem érvényesítette a követeléseiket, hanem támogatta az érdekeiket sértő kormányzati intézkedéseket is. A termelők körében tapasztalható romló körülményekre hivatkozva készült el a maláj gumiipart vizsgáló bizottságának a jelentése, amelyet 1954-ben tettek közzé. A jelentés sürgette a politikai változtatásokat a maláj gumigyártás korszerűsítésére, kijelentve, hogy ha hagynák, hogy a gumiipar helyrehozhatatlan szintre zuhanjon, akkor Malajzia fejlődő gazdasága gyakorlatilag összeomlana. Az 1955-ben tartott választások után olyan pártok kerültek hatalomra, amelyek támogatták a gumiipar reformját. Az új kormány, röviddel a hatalomra kerülése után, támogatta a Maláj Kisgazda Szövetségek Tanácsának megalakítását, hogy a paraszti termelőket így bevonják a politikai folyamatokba, összefogják az érdekeiket és érvényesítsék a követeléseiket.

1957-ben a Szövetség új kereskedelmi és ipari minisztere, Tan Siew Sin demonstrálta pártja elkötelezettségét a gumi fejlesztése iránt, és azt javasolta, hogy a következő évtizedben 1 millió hektárt telepítsenek be nagy hozamú kaucsukfával. A következő választások után a gumiipari jelentésre reagálva egy átdolgozott kaucsukfa újratelepítési tervet fogadtak el, amely a kisbirtokok újratelepítését helyezte az előtérbe. Az 1959-es általános választási kampány elején további változtatásokra került sor, amelyek a legkisebb termelőket segítették, de ez a kezdeményezés túl keveset és túl késői volt az első ötéves malajziai telepítési terv (1956) céljának szempontjából.

A második ötéves malajziai tervben (1961–1965) szerepelt az újratelepítési támogatás növelése, valamint a kisbirtokok fejlesztése. A politika egészen 1967-ig folytatódott, de addigra már olyan nagy volt a kistermelők segélyigénye, hogy a kormánynak költségvetési okokból 1970-ig korlátoznia kellett az éves újratelepítést. Ettől kezdve az újratelepítési alapokat önkényesen osztották fel a birtokok között, amik a múltbeli termelési arányok, nem pedig az aktuális vagy jövőbeli szükségletek szerint kerültek kiosztásra.

Az újratelepítési program mellett a maláj kormány ambiciózus, nagyszabású új telepítési programba kezdett, aminek keretében 1955-ben munkacsoportot nevezett ki, hogy fontolja meg az új földterületek megnyitását, mint az országban tapasztalható szinte kétségbeejtő földéhség leküzdésének az eszközét. A kormány elfogadta a munkacsoport azon javaslatát, hogy az állampolgárok jólétének biztosítása érdekében az új földterületek használatbavétele kaucsukfákkal történjen. A Szövetségi Földfejlesztési Hatóságot (FELDA) 1956-ban hozták létre, hogy a rendszert az államok kormányaival együtt kezelje. Megfelelő szűz dzsungelt kellett a vállalkozóknak előkészítenie a 10 hektáros családi birtokokra való felosztáshoz.

A parasztok, különösen a föld nélküli malájok, lelkesen üdvözölték a FELDA-tervet, mely lehetőséget kínált számukra az innovációhoz azáltal, hogy az önellátó mezőgazdaságból a meglehetősen magas jövedelmet biztosító gumiipari kisbirtokokba csoportosították át az erőforrásokat. Bár politikai nyomásra volt szükség ahhoz, hogy a földügyekben illetékes maláj államok közül többen együttműködjenek a FELDA-val, 1967-re 121 000 hektár új, nagy hozamú kaucsukfa-ültetvényt hoztak létre.

Az első és a második ötéves malajziai terv (1961–1965; 1966–1970) tulajdonképpen a kaucsukfa-betelepítési programok iránti növekvő paraszti érdeklődésre való válaszadás volt, és a vidéki embereknek a politikai folyamatban való részvétele miatt valósultak meg. A FELDA eredeti elvárása az volt, hogy ezek a rendszerek pénzügyi nyereséget hozzanak, de végül arra jutottak, hogy a fejlesztés érdekében a jövedelmezőség kevésbé fontos. További földrendezési tervek készültek, amelyek kibővítették a FELDA tevékenységi körét más jövedelmező növényekkel, mint pl. a pálmaolaj, a banán és a kávé. 

Más maláj földrendezési programok kevésbé voltak sikeresek, mint a FELDA-é. Ilyen volt pl. a szövetségi kormány által 1956-ban a FELDA kiegészítéseként kezdeményezett, majd a Fringe Alienation Scheme névre keresztelt kisbirtokos új telepítési rendszer. Egy másik földrendezési program, amelyet 1959-ben vezettek be a keleti parti államokban, tisztítatlan dzsungelterületeket juttatott a telepeseknek, de ezek nem jártak sikerrel, mert további segítség vagy támogatás nélkül a kaucsukfa-ültetvények létrehozása nagyon sok nehézségbe ütközött. Mindkét program kudarca jól illusztrálta a paraszti innováció nehézségeit egy olyan iparágban, amely a legmagasabb műszaki színvonalat követeli meg. A kisbirtokosok tulajdonába kerülő kaucsukfa-vetésterületek puszta növelése önmagában nem generált hatékony vidékfejlesztést. 

A maláj szövetségi kormány mintegy 230 000 hektárt kitevő 300 kaucsukfa birtokot adott el külföldi kisvállalkozóknak az 1960-as évek elején. Az, hogy a szövetségi hatóságok megtagadták a magántulajdon elidegenítésébe való beavatkozást, azt jelentette, hogy ezeknek a kisbirtokoknak csak 8%-a volt tulajdonos által lakott, a többit bérlőknek adták ki. E bérlemények gazdálkodási és fenntartási színvonala annyira leromlott, hogy kevesen voltak képesek az újratelepítéssel rendszeres megújulásra, gátolva ezzel a vidékfejlesztéshez szükséges innovációt.

A FELDA sikereinek nagy része a nagyüzemi ültetvényes mezőgazdaság szervezési módszereinek,  és a kisbirtokos gumitermesztésben rejlő gazdasági és társadalmi előnyök ötvözésének köszönhető. A FELDA vezetése bizonyos előnyöket kínált a telepeseknek, mint például a minőség-ellenőrzés, a működő tőke és a megfelelő infrastruktúra biztosítása, amely általában csak a nagyobb birtokok számára volt elérhető. A későbbi újratelepítési programokat hasonló módon szervezték meg, így a kistermelők a termelési folyamat bizonyos szakaszaiban méretbeli előnyökhöz juthattak.

Malajzia tapasztalata a kaucsukfa kisbirtok támogatása terén jól illusztrálja az állam és a parasztság közötti kapcsolat jelentőségét a vidékfejlesztésben. Kezdetben a politikát a nagyméretű, birtok jellegű kaucsukfa-ültetvények gyarmati preferenciája alakította a kisbirtokok helyett, a paraszti kisgazdaságok meglévő gazdasági előnyei ellenére. Ez a megközelítés károsította a vidéki gazdaságot és társadalmat, valamint Malajzia vezető iparágának a versenyhelyzetét is. A gyarmati rezsim alatt a brit birtokérdekek szorosan hozzáfértek a politikai hatalom forrásaihoz, ellentétben a kisbirtokosokkal, akik szervezetlenek voltak és nem rendelkeztek közvetlen képviselettel a politikai életben. Miután a képviseleti kormányzás 1955-ös bevezetése a politikai hatalmat a maláj parasztságra ruházta, a választói támogatás fenntartásának igénye arra késztette a kormányokat, még állami és kerületi szinten is, hogy válaszoljanak a paraszti követelésekre. Az 1955–1966 közötti időszakban a politikai változások a kaucsukfa-terület 18%-os bővüléséhez vezettek, a kisbirtokos szektor is több mint a felére nőtt, és 1960-ra a beültetett vetésterület alapján a legnagyobb szektor lett. A kisbirtok termelése 49%-kal nőtt ebben az időszakban.

A csúcstechnológiás iparágakba, például a természetes gumiba történő paraszti befektetések kormányzati részvételt igényeltek a technológiai fejlődés előmozdítása érdekében. A jogi-intézményi akadályok felszámolása, és az újabb kutatási eredmények alkalmazása ösztönözte és lehetővé tette a kistermelői innovációt; a nagy hozamú klónokat a kistermelők rendelkezésére bocsátották, miközben az állami felügyelet megfelelő karbantartási színvonalat biztosított; és az új technológia optimális bevezetéséhez szükséges szervezeti változtatásokat, mint például a blokktelepítést, az egymást követő FELDA programok segítették és támogatták.

Malajzia vidékfejlesztés iránti elkötelezettsége kiterjedt a gumijövedelemnek a paraszti termelők számára kedvezőbb újraelosztására is, jóllehet ez jelentős eltérés volt a korábbi konzervatív felfogásától. Válaszul a választási nyomásra, a Vidékfejlesztési Hatóságot bízták meg a gumikistermelők csoportos feldolgozó létesítményeinek finanszírozásával, amelyek termelésének 70%-át addig feldolgozatlanul, 20%-os kedvezménnyel értékesítették. Bár hajlandó volt intézkedéseket hozni a paraszti termelők gumijövedelemből való részesedésének növelésére, a Szövetség pártja továbbra is határozottan elutasította az újratelepítési források arányos kibocsátáson kívüli elosztását, ami valójában a kistermelők nagyobb szükségleteit áldozta fel.

Malajzia gumiipara az elmúlt évtizedekben és napjainkban

A kaucsukfa anyaga mind a mai napig értékes nyersanyagnak számít. A természetes gumi több mint 60%-át az autóipar, különösen az abroncsgyártás fogyasztja, míg a piac 18%-át Kína uralja. Jelenleg a legnagyobb gumitermelő országok közé tartozik Thaiföld, Indonézia, Vietnam, Kína, India, Elefántcsontpart és Malajzia, amelyek együttesen a globális gumitermelés több mint 90%-át adják. Ezekben az országokban a gumitermelést a kistermelők uralják átlagosan 85%-ban. Ez rávilágít a gumi szerepére a vidéki közösségek megélhetésének támogatásában, különösen Délkelet-Ázsiában. 1990 és 2019 között a globális gumitermelés (a legnagyobb termelő országok alapján) 0,5 milliárd tonnáról 1,4 milliárd tonnára nőtt, átlagosan évi 3%-os növekedéssel. Malajziában ugyanakkor a termelés 46%-kal, 1,3 millió tonnáról 0,6 millió tonnára csökkent ugyanebben az időszakban. A csökkenő árak és a verseny sok gazdálkodót arra kényszerített, hogy abbahagyja a gazdálkodást. 1999 és 2004 között az 1,4 millió hektárnyi kaucsukfa-ültetvényből 300 000 hektárt hagytak fel. Malajziában a gumitermelés 2000-ben 615 222 tonnára, 2002-re pedig 545 872 tonnára esett vissza. Malajzia természetes gumitermelése 2011-ben már 996 210 tonnát tett ki, amiből a hazai felhasználás kb. 400 000 tonna volt. A természetes gumit, amely egykor a gazdaság pillére volt, a pálmaolaj háttérbe szorította Malajziában, mivel jelenleg jövedelmezőbb a gumihoz képest, a föld és a munkaerő megtérülése magas, és 5 hektáronként csak egy dolgozóra van szükség. A világ pálmaolaj-termelésének több mint 86%-a – a világ legmagasabb hozamú növényi olaja – jelenleg Délkelet-Ázsiából származik. Malajzia napjainkban a 2. legnagyobb pálmaolaj-termelő, az ország területének 16,4%-a olajpálmával van betelepítve. 

Malajzia, amely az 1960-as években vezető gumigyártó ország volt, mára csak a 7. helyen áll. A gumiipar jelentős mértékben járul hozzá a malajziai gazdasághoz, 2013-ban ez 10,2 milliárd USD volt (vagyis a nemzeti bruttó hazai termék 4,7%-a). A három legnagyobb hozzájáruló a gumitermékek (3,7 milliárd USD), a nyersgumi (2,8 milliárd USD) és a feldolgozott gumi (1,6 milliárd USD).

Hagyományosan Malajzia gumitermelésének alig fele származik kistermelőktől, a többi a nagybirtokokról és ültetvényekről. Az 1990-es években egy tipikus gumicsapoló, aki körülbelül napi 6 órát töltött 400 fa csapolásával, kb. 131 dollárt keresett havonta. A gazdálkodók pedig havi 65 dollárt kaptak a kormánytól, ha jövedelmük havi 60 dollár alá esett. Egyes gumitermelők teljesen otthagyják a gazdálkodást, és már nem végeznek semmilyen mezőgazdasági munkát. Ennek hatása a teljes országos kaucsukfa-telepítési terület 44%-os csökkenésében mutatkozik meg, az 1990-es 1,8 millió hektárról 2019-re 1,0 millió hektárra. Ez annak is az eredménye, hogy a malajziai kormány az 1950-es és 1980-as években a mezőgazdaságról a feldolgozóiparra helyezte a hangsúlyt a nemzeti bevételek kockázatának csökkentése érdekében. Malajzia az 1950-es és 1960-as években kezdte meg a gazdasági diverzifikáció és az iparosítás felé irányuló törekvését az importhelyettesítő iparágak támogatásával, amelyek importált technológián és anyagokon alapultak.

Az 1980-as évek elején a kormány felerősítette az iparosítási törekvéseit az importhelyettesítő stratégiával, amely az olyan ipari ágazatokra összpontosított, mint a papír-, autó- és cementgyártás. Ez az ipari szektor gyors növekedéséhez vezetett, és 1987-ben a gyártás megelőzte a mezőgazdaságot. Ezenkívül 1990 és 1999 között a gyors gazdasági növekedés Malajziában súlyos munkaerőhiányt okozott a mezőgazdasági ágazatban, beleértve a gumiipart is. A többi ágazatban a mezőgazdasághoz képest magasabb bérek is hozzájárultak ahhoz, hogy a gazdálkodók elhagyják az ágazatot. 2017-ben az agrárszektorban volt a legalacsonyabb az átlagos havi fizetés. A malajziai kormány számos politikát dolgozott ki a mezőgazdasági szektor, különösen a kistermelők támogatására. Az 1960-as és 1970-es években széles körben nyújtott hiteleket, támogatásokat és képzéseket a kistermelőknek egyes növények, mint például a kaucsukfa termesztésére. 1984-ben kidolgozták az Első Nemzeti Agrárpolitikát (1984–1991). Ez felvázolta a malajziai mezőgazdasági szektor hosszú távú fejlesztési keretét, amely az új mezőgazdasági területek fejlesztésére helyezte a hangsúlyt.

A kormány a mezőgazdasági szektor növekedését a második és harmadik nemzeti agrárpolitikán (1992–2010) keresztül is támogatta, amelyek a mezőgazdasági termelékenység növelését célozták meg. 1998 és 2010 között az ázsiai pénzügyi válságok arra késztették a kormányt, hogy fokozza a mezőgazdasági szektor támogatását a modern technológia és gépesítés előmozdításával, valamint a magánszektor befektetéseinek a növelésével. 2006-ban a kilencedik ötéves malajziai terv (2006–2010) keretében a malajziai kormány a mezőgazdasági ágazat növekedését és agrárüzletté alakítását hangsúlyozta, hogy magas jövedelmű gazdálkodók legyenek az országban. A gumiipari kistermelők számára olyan ösztönzőket és támogatásokat biztosítanak, mint a termelési ösztönzés, a mezőgazdasági ráfordítások, a mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztése és a kaucsukfa-ültetvényekkel kapcsolatos oktatási programok, különböző intézményi ügynökségeken keresztül, pl. a Malajziai Gumitanácson (MRB), a Gumiipari Kistermelői Fejlesztési Hatóságon (RISDA) és a Szövetségi Földfejlesztési Hatóságon (FELDA) keresztül. 2015-ben a malajziai kormány gumiár-ösztönzőt vezetett be a kistermelők számára, hogy kezelje az alacsony árakat és a termelés visszaesését. Noha sokféle politikai ösztönzővel próbálkoztak, a termelés folyamatos csökkenése azt jelzi, hogy ezek viszonylag hatástalanok voltak, és döntő fontosságú figyelembe venni a biofizikai, társadalmi-gazdasági és intézményi tényezőket, amelyek befolyásolják a gumitermelést.

Malajziai kaucsukfa termesztéssel, gumigyártással kapcsolatos szervezetei

A Malaysian Rubber Board (MRB) a malajziai gumiipar egyik legfontosabb szervezetének tekinthető. Több szervezet egybeolvadásával hozták létre 1998-ban. Az ügynökség hatáskörébe került többek között a Malajziai Gumikutató Intézet (RRIM), ami még 1925-ben került megalapításra, és azóta jelentős mértében járult hozzá a gumival kapcsolatos kutatásokhoz, fejlesztésekhez, végső soron pedig a maláj gumiipar fellendüléséhez. Az MRB elsődleges célja, hogy minden tekintetben segítse a malajziai gumiipar fejlesztését és korszerűsítését a kaucsukfa termesztésétől, a nyersgumi kitermelésétől és feldolgozásától, a gumitermékek gyártásáig, a gumi és gumitermékek marketingjén át. A Malajziai Gumi Tanácsot (MRC) 2000. április 14-én jegyezték be az 1965. évi társasági törvény értelmében, mint az ültetvények és áruk minisztériuma (MPC) alá tartozó garanciális társaság. Az MRC feladata a minőségi malajziai gumi és gumitermékek piaci promóciója a világpiacokon. Az MRC tengerentúli irodákkal rendelkezik az Egyesült Államokban, Kínában, Indiában, Európában és a Közel-Keleten. Az USA-beli irodát 2001 februárjában hozták létre Washington DC-ben, és a malajziai gumival és gumitermékekkel kapcsolatos információs központként szolgál az amerikai nyilvánosság és a végfelhasználók számára. Az MRC-nek két irodája van Kínában – a sanghaji irodát 2011 szeptemberében hozták létre, a guangzhoui irodát pedig 2016 áprilisában. Az MRC China megkönnyíti és segíti a malajziai vállalatokat, amelyek üzletüket Kínában szeretnék bővíteni. Az MRC Indiát 2016 májusában hozták létre Mumbaiban, hogy megkönnyítsék a malajziai gumi és gumitermékek exportját, valamint segítsék a malajziai vállalatokat üzleti tevékenységük bővítésében Indiában. Az MRC európai irodája Londonban található, amely fontos szerepet játszik a malajziai gumitermékek Európába történő exportjának elősegítésében azáltal, hogy figyelemmel kíséri a politikák és új szabályozások fejleményeit és változásait a gumitermékek európai importjára és felhasználására vonatkozóan. Az MRC közel-keleti irodáját 2021 szeptemberében hozták létre a szaúd-arábiai Dzsiddában, hogy feltárja és elősegítse a lehetséges vegyesvállalatokat, külföldi befektetéseket és K+F együttműködéseket a MENA régióban. Információkat és oktatási anyagokat is biztosít a vásárlóknak és a végfelhasználóknak a minőségi gumiról és gumitermékekről.

A malajziai gumiipar fő gyártói és termékei 

A malajziai gumitermék-ipar több mint 500 latexterméket, azaz természetes gumit felhasználó gyártóból áll; amelyek többsége gumiabroncsok és az azokhoz kapcsolódó termékek; valamint ipari és általános gumitermékeket készít. A gumiipar 18,1 milliárddal járult hozzá az ország exportbevételeihez 2011-ben. A gumitermékek a feldolgozóipari termékek teljes malajziai exportjának a 3,9%-át tették ki ugyanebben az évben. A természetes gumit fogyasztó iparágak 2011-ben a latextermékek (80,3%), a gumiabroncsok (9,2%), az általános gumitermékek (7,2%), az ipari gumitermékek (3,2%) és egyéb (0,2%) voltak. Az iparág gyors növekedése lehetővé tette, hogy Malajzia a világ legnagyobb természetes latex fogyasztójává váljon. Az ország gumiipara 2022-ben 47,6 milliárdnyi maláj ringgit exportértéket regisztrált (az ország teljes exportbevételének 3,1%-a), ami a 2021-es 71 milliárdnyi és a 2020-as 48,5 milliárdnyi értékhez képest csökkenést jelent, de még így is jelentősnek mondható. 2021-ben a teljes gumitermelés Malajziában megközelítőleg 470 000 tonnát tett ki. Malajzia ezzel a mennyiséggel is a világ egyik vezető gumi- és gumitermék-gyártójának számít, annak ellenére, hogy a teljes termelés csökkent az előző évekhez képest.

A gumitermékek iparának legnagyobb alágazatának a latex termékek számítanak, és több mint 100, kesztyűt, óvszert, katétert, latexszálat és más gyártókat foglal magában. Ez az alágazat tette ki a gumi teljes exportértékének 81%-át, így Malajzia továbbra is világvezető gyártója és exportőre ezeknek a termékeknek.

A gumiabroncsokhoz és abroncsokhoz kapcsolódó termékek alágazatban kb. 120 vállalat működik, amelyek 9 gumiabroncsgyártót foglalnak magukban, míg a fennmaradó cégek futófelületeket, szelepeket és egyéb tartozékokat gyártanak. 3 nagy gumiabroncsgyártó gyárt személygépkocsi-, haszongépjármű- és földmunkagép-abroncsot, további 9 pedig egyéb típusú gumiabroncsokat. A gumiabroncsok és belső tömlők exportértéke 2011-ben 779,3 millió RM-t tett ki. Hogy visszanyerje Malajzia az előnyét, speciális gumianyagok kereskedelmi forgalomba hozatalát tervezik, mint például a környezetbarát gumiabroncsok. Malajzia napjainkban megpróbálja újjáéleszteni gumiiparát, azt az ágazatot, amelyet egykor uralt, miközben a rivális gumigyártók Thaiföld, Indonézia és Vietnam teret hódítottak. A kormányzat keresi a módokat a hozamok növelésére és az új gumitermékek kereskedelmi forgalomba hozatalára, hogy megfiatalítsa az ágazatot. Az automatizált gumimetszés sokak szerint megoldaná Malajzia munkaügyi kihívásait, bár nem biztos, hogy gazdaságilag kifizetődne a kisbirtokosoknak.

Az ipari és általános gumitermékek alágazata majdnem 200 vállalatot foglal magában, amelyek a gumitermékek széles skáláját állítják elő, mint például szerelvények, szíjak, tömlők, csövek, tömítések és burkolatok az autóipar, az elektromos és elektronikai, a gépek és berendezések, valamint az építőipar számára a hazai piacon. A gumitermékek iparának a fejlődés érdekében tovább kell diverzifikálódnia, a nagy hozzáadott értékű és csúcstechnológiás gumitermékekre helyezve a hangsúlyt, például a mérnöki, építőipari és tengeri alkalmazásokra szánt termékekre. A gumiipar a tervek szerint 2020-ig 52,9 milliárd RM-rel járul hozzá a GDP-hez. A mindenkori maláj kormány továbbra is támogatja Malajzia erőforrás-alapú iparágainak fejlesztését, hogy diverzifikálják az ország növekedési forrásait. A kormány tovább finomította az ösztönzőket bizonyos tevékenységek, köztük a gumitermékek iparának támogatására. Az erőforrás-alapú iparágakba történő befektetések további ösztönzése érdekében a helyi gumiipari vállalatok, amelyek újra befektetnek projektjeik kiterjesztésére, jogosultak többek között befektetési adókedvezményre.

A Malajziában gyártott latex alapú termékek közé tartoznak az óvszerek, a sebészeti kesztyűk és a katéterek. Malajziában gyártják a SpongeBob Square-Pants (SpongyaBob Kockanadrág) buborékfújókat és a világ latexkesztyűinek mintegy 60%-át. Az ipar jelentős kutatásokat végzett azon a téren, hogy megszüntesse a sok embernél fellépő allergiát, melyet a latexben található fehérje okoz. Az AIDS-től való félelem miatt megugrott a kereslet a latexkesztyűk iránt. Amikor az 1990-es években tetőzött a kereslet, Malajziában körülbelül 300 vállalat gyártott gumikesztyűket. A 2000-es évek elejére a számuk 80-ra csökkent. Sebészeti kesztyűket vinilből és nitrilből is lehet készíteni, de a gumiiparban dolgozók azt mondják, hogy kevésbé kényelmesek, és nagyobb valószínűséggel szivárognak.

A malajziai Karex Industries Sdn. a világ egyik legnagyobb óvszergyártója. A Karex kis családi vállalkozásként indult 1988-ban a malajziai Johorban. Az alapítónak korábban élelmiszerboltja volt egy malajziai gumiültetvényen. A cég számos új módszert dolgozott ki annak az érdekében, hogy felszámolja azt a versenybeli szakadékot, ami közte és a többi versenytárs között volt. Ennek az lett az eredménye, hogy a mai napig minden gépüket, gyártósorukat saját maguk gyártják, ami lehetővé teszi, hogy az ügyfelek folyamatosan változó igényeihez gyorsan reagálni/hozzáigazodni tudjanak. A selangori székhelyű vállalat főként Brazíliát, az Egyesült Államokat és Kínát látja el a termékeivel, de közel 130 országgal áll kereskedelmi kapcsolatban. A Karex élen jár az új termékfejlesztésben, amely magában foglalja a különböző színű, textúrájú és tulajdonságú óvszerek fejlesztését is. 2016-ban az éves termelés meghaladta az 5 milliárd darabot.

A helyi cégek közül a Top Glove Corp. és a Supermax Corp. Berhard Malajziát a világ legnagyobb gumi- és latexkesztyű szállítójává tették. A maláj kormány azt a tervet tűzte ki korábban, hogy 2020-ra 65%-ra növelje az ország globális piaci részesedését ebben az alágazatban a korábbi 62%-ról. A Top Glove Corp.-t 1991-ben egy helyi maláj vállalkozó alapította 100 dolgozóval és egyetlen kesztyűgyártó sorral, és mára a világ legnagyobb kesztyűgyártójává nőtte ki magát. A gumikesztyűk világpiacának 26%-át birtokló vállalatnak 195 országban több mint 2 000 ügyfele van, akik exportálják a cég valamelyik termékét, és 18 000 dolgozóval rendelkezik. 

A vállalat mintegy 50 gyártóüzemet birtokol és üzemeltet Malajziában, Thaiföldön, Kínában és Vietnamban. A Top Glove Corp. 2001 augusztusában a maláj tőzsdén is megjelent, és jelentős forgalmat bonyolított le, de ugyanez megismétlődőt a szingapúri tőzsdén is. 2018-ban felvásárolt egy sebészeti kesztyűgyártó céget, aminek eredményeképpen a világ legnagyobb ilyen jellegű gyártója lett. 2020-ban a vállalat, a Covid19 járvány miatt, arcmaszkok gyártását is elkezdte, ami a világméretű pandémia miatt nagy keresletnek örvendett, és ennek is tudható be, hogy a cég nyeresége ebben az évben 400%-kal nőtt. A vállalat jelentős összeget adományozott a maláj kormány Covid19 alapjának, így segítve a járvány elleni küzdelmet. A gyártó együttműködik a Malajziai Gumikutató Intézettel a kutatás és a fejlesztést terén.

A Supermax Corp. Berhad egy világszínvonalú latexkesztyű-konglomerátum, amely a kiváló minőségű orvosi kesztyűk vezető nemzetközi gyártója és forgalmazója. A Supermax csoport napjainkban több mint 160 országba exportál világszerte, Amerika, Európa, Közel-Kelet, Ázsia és a Csendes-óceán déli részén. Saját márkagyártóként a Supermax egy sor olyan sikeres márkát fejlesztett ki, mint a Supermax, az Aurelia és Maxter, amelyeket a laboratóriumok, kórházak, gyógyszerészek, orvosok és sebészek használnak és ismernek el világszerte. A Supermax Group évente kb. 24 milliárd darab kesztyűt gyárt, ami a világ latex vizsgálókesztyűk iránti keresletének körülbelül 12%-át elégíti ki. A Supermax Group 11 malajziai gyárral rendelkezik, amelyek a legmodernebb gépekkel, energiatakarékos biomassza rendszerekkel, valamint egy kutatási és fejlesztési központtal rendelkeznek. A Supermax 8 saját elosztóközponttal és vállalati irodával rendelkezik az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, Kanadában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Hongkongban, Szingapúrban és Japánban, és több mint 1200 független forgalmazóval működik együtt szerte a világon.

A Supermax csoportot Dato Seri Stanley Thai és felesége, Datin Seri Cheryl Tan alapította 1987-ben latexkesztyű forgalmazó kereskedelmi vállalkozásként. 1989-ben indították el első gyártóüzemüket, mindössze egy kis csapat elkötelezett alkalmazottal. Üzleti előrelátással és a kormánynak a malajziai termékek márkajelzésére vonatkozó felhívásának megválaszolásával a Supermax saját márkájú gyártásba kezdett. A saját márka, a kreatív csomagolás és a prémium minőségű termékek révén a Supermax jelentős ismertségre tett szert, és számottevő piaci részesedéssel rendelkezik az Egyesült Államok piacán. A Supermax elkötelezett a kutatás és fejlesztés, valamint a termékinnováció mellett, és a „minőségre és kiválóságra” törekszik.

A Kossan Rubber Industries Bhd az egyik legnagyobb eldobható kesztyűgyártó a világon, és az egyik legnagyobb műszaki gumitermékeket gyártó Malajziában, amely széles körű piaccal rendelkezik világszerte. Rendületlen gyártási képességekkel és automatizálási lehetőségekkel rendelkező termékek széles skáláját kínálja. Az 1979-ben alapított KOSSAN éves kesztyűgyártási kapacitása jelenleg 33,5 milliárd darab, a gumitermékek keverési kapacitása pedig meghaladja az évi 10 000 tonnát. Hosszú távú fenntartható növekedési modelljével a KOSSAN szilárd partnerségeket és stratégiai ügyfélkapcsolatokat alakított ki, és elkötelezett az egészségügyi, tisztasági és a biztonsági ágazatoknak, valamint az olyan iparágaknak, mint az autóipar, az infrastruktúra, illetve a tengerészet igényeinek kiszolgálása, a légi közlekedés, a vasút és a bányászat.

Az FGV Rubber Industries Sdn. Bhd az egyik legnagyobb gumigyártó Malajziában, és 4 gyárral rendelkezik országszerte. A hazai kapacitásokon felül egy thaiföldi latexkoncentrátum-gyárral és egy kambodzsai gyárral is rendelkezik. Ügyfélkapcsolatban állnak olyan világszínvonalú és globális gumiabroncsgyártókkal, mint a Michelin, a Continental, a Bridgestone, a Kumho, a Goodyear, a Giti vagy a Toyo Rubber. Folyamatosan együttműködik a malajziai gumiipar irányító testületével a termékek kutatása és fejlesztése érdekében. Az erősségük közé tartozik a saját, több mint 60 000 hektárnyi területről származó folyamatos ellátást biztosító nyersanyag, valamint, hogy szabványos malajziai gumit (SMR) és prémium „zöld gumi” termékeket állítanak elő.

Annak érdekében, hogy a gyártók növekvő igényeit, mint például a Top Glove és a Karex, elegendő nyersanyaggal láthassák el a gazdálkodók, a maláj hatóságok támogatást osztanak ki a kistermelőknek, hogy évente több tízezer hektár új kaucsukfa-ültetvényeket hozzanak létre.

Csengetett, Mylord? és a maláj gumiipar

Csengetett, Mylord? – Jimmy Perry és David Croft angol író és rendező szerzőpáros nevéhez fűződő, 26 epizódból álló, 50 perces sorozat, mely Magyarországon nagyobb népszerűségre tett szert, mint saját hazájában. A sorozatot 1990–1993 közt mutatták be, ami Lord Meldrum angol arisztokrata családjának és szolgálóinak életét követi nyomon, miközben a néző betekintést nyerhet az 1920-as évek brit társadalmába is. A történet alapcselekménye az I. világháború végére vezethető vissza, amikor két angol katona, Alf Stokes és James Twelvetrees rátalál a súlyosan megsérült felettes tisztükre, Teddy Meldrumra, akit kimenekítenek a harcmezőről. Kiderül, hogy gazdag úrról van szó, aki felépülése után megfogadja, örökké adósa marad megmentőinek. A történet ezután 9 évet ugrik az időben és 1927-ben, Londonban találjuk magunkat, ahol a zsugori Lord George Meldrum épp komornyikot keres. Teddy közbenjárásával Alf lesz a Meldrum ház komornyika, valamint Twelvetrees főnöke is egyben, aki lakájként szolgál ott. Hogy kapcsolódik Malajzia és a gumigyártás a sorozathoz? A ház urának, Lord Meldrumnak, számos érdekeltsége van Malájföldön, és felelős az Union Jack Rubber Companyért is, mely különféle gumiból készült termékeket, köztük gumibelsőt és óvszert is gyárt. Malajzia a sorozat több epizódjában is feltűnik, hol azért mert a személyzet egyik tagja részvényeket kíván venni a vállalkozásban, vagy azért, mert Lord Meldrum úgy dönt, Teddynek Malájföldre kell utaznia, amiért nem vezette oltár elé Madge Cartwrightot.