Kígyóbűvölés

A vadállatokkal végzett utcai mutatványok mindig is vonzóak a turisták körében, főleg ha azokban veszélyes, mérges marású kígyók szerepelnek. A legtöbb emberben eleve van – valójában belenevelt – egyfajta ódzkodás a hüllőktől, különösen a kígyóktól. Ennek ellenére a turisták borzongva fényképezik a kígyóbűvölést, és fizetik meg a produkciót. A turbános mutatványos törökülésben ül egy kosár előtt és úgy tesz, mintha egy furulyaszerű, fúvós hangszeren játszva (ez a pungi, más néven bansuri), annak zenéjével hipnotizálni tudnák a veszélyes állatokat, amik ekkor felemelkednek testük elejével és fenyegető pózt vesznek fel, a kobrák nyakpajzsukat is kifeszítik. Fantáziadúsabb bemutatókor még egyéb kockázatosnak tűnő zsonglőr- és bűvészmutatványokat is végez az előadó a kígyókkal. Homlokához érinti a kígyó száját, majd párszor végig húzza az arca előtt, esetleg a nyaka köré csavarja az állatot. Néhányan még az állat ideiglenes megmerevedésére is képesek, ilyenkor a kígyó olyan, mintha egy darab bot volna. Erre utal a Bibliában az alábbi jelent is: „Áron a fáraó és szolgái elé dobta a botját, s az kígyóvá változott. Erre a fáraó hívatta a tudósokat és varázslókat, s az egyiptomi varázslók ugyanazt a jelet mutatták tudományukkal.

Mind ledobták botjukat, s azok kígyóvá változtak.” (Kivonulás könyve, 7:12) A bemutató végén abbamarad a zene és a ritmikus mozgás, a kígyó visszatér a kosarába, a bűvölő pedig begyűjti a fizetségét.

Kígyóbűvölőkkel elsősorban Indiában találkozhatunk, de megtalálhatók Malajziában, Pakisztánban, Bangladesben, Srí Lankán, Thaiföldön, Egyiptomban, Marokkóban és Tunéziában is. Malajziában is előszeretettel használják a kifeszíthető nyakpajzsuk miatt látványos kobrafajokat, mint a monoklis kobrát (Naja kaouthia) és a királykobrát (Ophiophagus hannah).

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy léteztek, és még ma is léteznek olyan kígyóbűvölők, akik valóban mesterien ismerik a kígyók viselkedését, és minden rezzenésükből tudják, mi is lesz a hüllő következő lépése. Ilyenkor egyféle rejtélyes összhang áll fenn kígyó és ember között. Jól bánnak velük, óvják, tisztelik és rendszeresen etetik a kígyókat.

Legtöbbször azonban nem erről van szó. A kígyókat befogják, és ezentúl a mutatványos kosara vagy zsákja lesz az otthonuk természetes élőhelyük helyett. Régebben a begyűjtést maguk a kígyóbűvölők végezték, manapság már inkább kígyókereskedőktől szerzik be, ahol akár nem őshonos fajokat is meg tudnak vásárolni. Ezután a kígyók sok esetben fájdalomcsillapítás nélküli „műtéteken” esnek át – méregfogaikat gyakran fogóval eltávolítják, méregmirigyeiket és azok vezetékeit forró tűvel égetik ki –, hogy mindennapos fellépési kellékként használhatóak legyenek. Számos más beszámoló szerint a kígyók száját részben összevarrják, cérnával vagy vékony dróttal annyira, hogy a villás nyelvük még éppen kiférjen rajta. Ezek az operációk gyakran olyan fertőzésekhez vezetnek, melyek során az állat hamarosan elpusztul.

Szelídítésük”, vagyis inkább kiképzésük során forró, vagy kemény tárgyakba haraptatják őket. Mivel méregfogaikra igen érzékenyek, így egy idő után már csak hosszas ingerlés után harapnak bele egyáltalán bármibe. Vannak bűvölők, akik bemutató előtt rongyba haraptatják őket, így ürítve ki méregmirigyeiket. A műsor alatt az előadó, hogy ne érhesse el őt a maró kígyó, a kígyó testhosszának kb. egyharmadnyi távolságában ül.

A mutatványhoz főleg a kígyók rossz látását használják ki. A tulajdonképpeni „táncuk” csak egy természetes önvédelmi és támadó reakció az őt megtámadó ragadozó ellen, azért követik függőlegesen tartott felsőtestükkel a kígyóbűvölő és hangszere mozgását, hogy kivédjék az esetleges támadásait. A zene csak a turistáknak szóló körítés, mivel a kígyók gyakorlatilag süketek, nekik a mutatványos ritmikus lábdobogása által keltett talajrezgések azok, amiket némileg érzékelnek. Amint a mozgás és lábdobogás abbamarad, vagyis a fenyegetés, a kígyó visszatér a legközelebbi menedékhelyre, a kosarába.

A különféle beavatkozások, a mindennapos fogdosás és az állandó fellépések roppant nagy stresszel járnak egy vadonból származó állatnak, ami az egészségére is káros hatással van. Emésztésük is megsínyli, mivel számos fajnak olyan toxinok vannak a mérgében, amik belülről előemésztik prédájukat. Ha halálos marás nélkül nyeletnek le velük takarmányállatot, azt nem tudja teljes mértékben megemészteni, és bekövetkezik az éhezés, hiába is etetik őket néhanapján. Van, hogy csak tejet vagy gyógynövényeket kapnak, amik teljesen alkalmatlanok számukra. Sokkal kevesebb ideig, kb. fél évig élnek, mint természetes élőhelyükön. Egy átlagos kígyóbűvölő hét állatot „használ el” egy év alatt, mivel egyszerre többel is dolgozik.

Régen gyakran hordtak maguknál kisebb marások kezelésére egy mágikusnak hitt likacsos, fekete követ, amit marás esetén a sebre tettek, ami magába szívta a mérget és a vért. Ez pedig nem volt más, mint a „kígyókő”, amiről azóta bebizonyosodott, hogy égetett csont, vagy agancsdarab, ami elszenesedett állapotában is megőrizte sejtes, porózus felépítését, így jó nedvszívó képességgel rendelkezik.

Sok bűvölő szívesen felhagyna tevékenységével, de nem értenek más szakmához, ez a tudás apáról-fiúra szállt eddig. Kevés pénz jön be belőle, ezért sokszor amuletteket és bájitalokat is árulnak, amik mindenféle nyavalya ellen valók. A falusi emberek gyakran hívják őket segítségül, ha valakit marás ért, a városiak pedig kígyóbefogásra alkalmazzák őket.

Napjainkban mind több olyan civil szervezet alakul, az érintett országokban, akik kígyókat mentenek, illetve fognak be, ha azok betévednek például irodaházba, boltba, lakásba. Ezek előszeretettel toboroznak maguk közé kígyóbűvölőket, hiszen a kígyók befogásához és szokásaihoz ők értenek a legjobban. Szorgalmazzák olyan kígyófarmok létrehozását is, ahol alkalmazni lehetne tudásukat, mint olyan szakértők, akik képesek lefejni a kígyómérget, ami a marások kezelésére szolgáló ellenanyag gyártáshoz nélkülözhetetlen.

Létezik egy pontozási rendszer, amit az Oxfordi Egyetem Wildlife Conservation Research Unit kutatói hoztak létre, hogy pontozni lehessen a világban az állatbemutatókat, azok negatív vagy pozitív hatásai szerint. A kígyóbűvölés -5 összpontszámot kapott, majdnem a legrosszabbat (-6). Mind természetvédelmi szempontból (-2), mind állatjóléti szempontból (-3) nagyon káros ez az utcai szórakoztatási forma.

Egy durva becslés szerint 2015-ben mintegy 100–1000 kígyó lehetett fogságban ilyen körülmények között. De ne feledjük, sokan eldobható tárgyként tekintenek rájuk, és egy év alatt 700–7000 kígyót vesznek ki a vadonból. Ez igen nagy szórás, de nehéz megbecsülni hányan is űzhetik még ezt az ősi mesterséget, mivel sok helyen már tilos, Indiában például már 1972 óta.

Ha Malajziában járunk, vagy más olyan országban, ahol a piacon kígyóbűvölőbe botlunk, meg se álljunk, és ne fizessünk érte, főleg mert most már tudjuk, mi is folyik a színfalak mögött.