Jerejak-sziget

Ez a sziget sokáig megőrizte természetességét, mivel kicsiny mérete miatt jelentéktelennek számított az emberek számára. A világtörténelembe 1786-ban kapcsolódott be, amikor Francis Light, Penang „alapítója” ott járt. 1797-ben említették először a gyarmati nyilvántartásban a szigetet, amikor is Artur Wellesly angol ezredes javaslatot tett arra, hogy a szigeten hozzanak létre egy tengeri bázist, építsék fel itt a Cornwallis erődöt. A létesítés mellett érvek és ellenérvek egyaránt szóltak. A javaslat mellett az szólt, hogy a Penang-szigetén álló város védelme szempontjából stratégiai jelentőségű volt ennek a szigetnek fekvése. Az akkor még Jamestown, ma pedig már Bayan Lepas néven ismert település védelmére szolgáló tervből végül nem lett semmi, aminek a legfontosabb oka a természet volt. A kis szigeten létesítendő bázis első lépéseként megkezdték a tengerpart mentén burjánzó dzsungel kiirtását, ami nagyon nehéznek bizonyult az éghajlati körülmények és a sorozatos maláriajárványok miatt. George Town pedig kezdett jövedelmező kikötővé válni, és hamarosan feleslegessé vált Jamestown létesítése vagy egy katonai létesítmény működtetése ezen a helyen.

A penangi angol gyarmat alapítója is maláriában halt meg a főszigeten. De még a halála előtt intézkedett arról, hogy az egyre nagyobb számban érkező bevándorlók igényt tarthattak 

bármilyen területre, amelyet hajlandók voltak megtisztítani. Ám annak érdekében, hogy az egészségügyi kockázatot mérsékeljék, Penang-szigetére vagy Malajzia többi részére csak akkor mehettek be, ha előtte a Jerejak-szigeten létrehozott egészségügyi állomáson, a karanténtáborban megjelentek, és onnan igazoltan továbbengedték őket. 1877-től egészen a II. világháborúig összesen 1,13 millió embert helyeztek karanténba, akiknek többsége az indiai szubkontinensről vagy Kínából érkezett.

A 19. század második felében az egyre több bevándorló és az egyre növekvő népesség mind nagyobb egészségügyi kockázatot is kezdett jelenteni. 1868-ban a penangi kormányzat megalkotta a leprás menedékjogot, amelynek értelmében 3 évvel később Jerejak-szigete egy új szerepkörrel bővült, ugyanis ide kezdték összegyűjteni a térség leprás betegeit. A szigeten létesítendő lepratelep építkezési költségét a helyi közösség támogatta. A hamarosan megnyíló telep mérete, befogadóképessége rövid időn belül kicsinek bizonyult, ezért az 1880-as években megkezdődött a telep bővítése, és további táborok létesítése a szigeten. A sziget a Szoros települések lepragyűjtő központja lett, területén 6 lepratelep épült fel, amelyek közül az egyik legnagyobb az 1936-ban elkészült 5. számú tábor volt. A Jerejak-sziget eredeti épületei A és B táborként, majd később az 1. és 2. tábor néven váltak ismertté, amikor a 3., 4. és 5. tábort a sziget más részein is felépítették. A lepratelepeken lakóhelyek lettek kialakítva az orvosi, igazgatási és egyéb személyzet számára.

A lepratelepek a középkor folyamán jelentek meg, de maga a betegség már az ókortól kezdve ismert volt. A lepra vagy Hansen-betegség egy fertőző kór, amelyet a Mycobacterium leprae okozza, amely a tbc kórokozójához hasonlít. A betegség lappangási ideje igen változó, pár héttől vagy hónaptól egészen több évig vagy évtizedig is terjedhet. Sokféle klinikai formája ismert, a lassú lefolyásútól a gyorsig, és az erősen fertőzőig. A tünetek is igen sokrétűek lehetnek. Napjainkban akár több évig is tartó antibiotikumos kezelés révén lehet csak kigyógyulni belőle, és bár a betegséget korábban már legyőzöttnek hitték, még ma is milliós nagyságrendben jelentkezik világszerte és számos országban igen elterjedt. 

Kezdetek kezdetén a szigeten létesült kórház körülményei nagyon jók voltak, és komoly kísérleteket tettek a betegek életének lehető legkényelmesebb tételére. A betegek számára ingyenes ételt és ruházatot, valamint mérsékelt mennyiségű ópiumot biztosítottak személyes használatra. Akadtak még olyan kis halászhajók is, amelyekkel a betegek horgászhattak, vagy akár át is hajózhattak Penangba, hogy meglátogassák a barátaikat.

Nem kellett azonban sok idő, amíg az ottani körülmények romlottak. Egyre több beteget küldtek a szigetre, és ahogy nőtt a számuk, úgy lett egyre zsúfoltabb minden lepratelep. Mivel Jerejak-sziget csak férfiakat fogadott, az oda vezetett, hogy egyre több erőszakos cselekmény történt, és nem volt ritka a gyilkosság sem a betegek között. A Jerejak-szigeten működő leprosáriumot az 1960-as években zárták be véglegesen. 1969-ben a szigeten maradt 320 leprabeteget a selangori Szungai Buloh Leper településre, míg 80 tbc-s beteget Negeri Sembilan fővárosába, Serembanba vittek át. A brit gyarmati nyilvántartások szerint több mint 9000 haláleset történt a szigeten a majdnem egy évszázadig működő lepratelepeken. Körülbelül 7000 leprás fordult meg a szigeten, közülük kb. 2000 Indiából és Kínából érkezett bevándorló volt. Sokan haltak meg a szigeten a kötelező karantén ideje alatt is, a lepra mellett a másik fő halálok a tuberkulózis volt. Napjainkra a szigeten alig 200 megjelölt sír maradt a leprában elhunytak közül. A legtöbb sír az 1950-es és 1960-as évekből származik, de akad közötte olyan, mely több mint 100 éves. 

A történelmi feljegyzések szerint sok, a leprából kigyógyult beteg döntött úgy, hogy a szigeten marad, aminek oka lehetett az is, hogy az egészségi állapotához kapcsolódó megbélyegzés miatt sokan nem szívesen tértek vissza a társadalomba. A maradtak mezőgazdasági munkát végeztek, vagy halászként kerestek megélhetést a szigeten, csendes és békés életet élve, távol az ítélkező tekintetektől.

.

Az I. világháború idején a környező vizek a penangi csata miatt vonultak be a történelembe. 1914. október 28-án a német Emden cirkáló behajózott George Town kikötőjébe, ahol sikerült elsüllyesztenie egy orosz cirkálót. Bár egy francia romboló a német hadihajó üldözésére indult, az eredmény az Emden újabb győzelme lett. Az orosz cirkáló 250 fős legénységéből 85-en haltak meg, amiből két tengerész holttestét Jerejak partjai mentén találták meg, akiknek az emlékére a tengerparton egy emlékművet állítottak fel, amit 2006-ban az orosz kormány közreműködése nyomán felújították.

A II. világháborúban az angolok, a várható japán támadás előtt, kiürítették a térséget, visszavonultak, sorsára hagyva az itt lakókat, mert csak az európaiak számára volt lehetőség elhagyni a szigeteket. A gyors brit visszavonulás után a kínai lakosok brutális lemészárlása emlékezetessé tette a helyi lakosok számára a japán megszállást. Penang-szigetet az akkori japán miniszterelnök, Hideki Tojo után Tojo-nak nevezték el. 1943–1944 folyamán a Harmadik Birodalom és Japán között megforduló néhány német tengeralattjáró Jerejak-szigetét használta  készleteinek feltöltésére. A II. világháború befejeztével, 1945. szeptember 2-án adta meg magát a térségben lévő japán helyőrség. Ezután a sziget a munkatáborokból kiszabadult több ezer megmentett ázsiai hadifogolynak adott otthont, akik a hazatelepülésre vártak. Az 1948-as penangi tbc-járvány miatt számos leprás épületet átalakítottak, hogy akár 150 tbc-s beteget is befogadhassanak, majd egy szanatóriumot is építettek számukra. 1948-tól az 1950-es évek elejéig a gyanúsított kommunisták fogolytáborává alakították át a sziget egy részét.

Az 1969. június 12-én létrehozták a Jerejaki Rehabilitációs Központot, melynek eredeti oka az volt, hogy a nem maláj politikai pártok által, az 1969. májusi általános választásokon történő erőszakot elkövetőket összegyűjtsék. A börtönben később kábítószer- és erőszakos bűncselekmények miatt elítélt foglyokat helyeztek el, akik a malajziai Alcatraz becenevet ragasztották az intézményre. Talán az egyetlen figyelemre méltó eset, amely Jerejak börtönidőszakából származik, az az 1981-ben történt zavargás volt, amikor 100 fogvatartott tiltakozott büntetésük hirtelen meghosszabbítása ellen a börtönépületek egy részének megsemmisítésével. A börtön 1993-ig működött, ekkor a 982 fogvatartottat eltávolítottak a Jerejak-szigetről.

A 2000-es évek elejétől, a történelmi múltat hátra hagyva, a központi kormányzat fokozatosan megkezdte a sziget fejlesztését.

2004-ben egy üdülőhelyet építettek az egykori lepratelep helyén 7,5 millió dolláros állami támogatással. A Jerejak Rainforest Resort and Spa 2016-ban azonban bezárt, mert veszteségesnek bizonyult. Napjainkban Jerejak-szigetének kérdése fájó pont a természetvédők és a kormányzat között. A Penang Development Corporation (PDC), amely Penang állam kormányának fejlesztési ügynökségeként működik, 2015-ben egy 80 hektáros területet magánkézbe adott, a UDA Holdings Bhd-nak fejlesztési céllal. Az UDA 2017-ben bejelentette, hogy közös vállalati megállapodást kötött egy másik céggel a Jerejak Rainforest Resort & Spa átalakítására, amely helyén egy 1200 lakóegységet, vidámparkot, kikötőt, szállodákat és kerékpáros pályát magában foglaló fejlesztést szeretne megvalósítani. Ugyanebben az évben Penang-sziget Városi Tanácsa (MBPP) megadta az engedélyt a Jerejakon lévő meglévő épületszerkezetek lebontására, hogy utat engedjen a fejlesztéseknek, de tette mindezt azzal a feltétellel, hogy az építkezés nem okozhat komoly kárt a sziget erdőségében.

Azok az emberek, akik Jerejakot a történelem és a kulturális örökség kincsesbányájának tekintik, megpróbálták megállítani az építkezés megkezdését, de eredménytelenül. 2017-ben nemzetközi petíciót indítottak Jerejak-sziget megmentése érdekében, amit 16 országból több mint 30 résztvevő támogatott. A Nemzeti Örökségvédelmi Minisztérium megpróbálta javasolni a szigetet az UNESCO Világörökségi státuszra, de a kormányzatnál ez nem aratott osztatlan sikert, így a kellő politikai támogatás hiányában igencsak kérdéses a státusz jövőbeli megszerzésének sikere. Mai napig fontos kérdésnek számít, hogy miként fejlesszék a szigetet, mennyire fontos a történelmi múlt, és annak mely részeit mentsék meg egyáltalán.

Napjainkban a természet fokozatosan visszafoglalja az egykori lepratelep és börtön épületeit. Lassan három évtizede már, hogy a sziget múltjának utolsó nagy elemét is lezárta. Eltűntek a betegek, eltűntek a rabok. Az erdővel borított dombos Jerejak ma már természetvédelmi terület, ahol az érdeklődök idegenvezetőt bérelhetnek és kirándulhatnak a múlt emlékeihez. De ott a jelen is, az idegenforgalom, a turizmus, az aktív pihenés, amire egyre több lehetőség kínálkozik, amelyek közül a Jerejak Island Resort LED Garden a legismertebb hely a szigetre érkezők körében. A sziget sötét múltját felváltotta egy gyönyörűen festett szivárványmóló és fal, egy fehér „mennybe vezető lépcső”, óriási madárfészkek és nagy hinták, színes installációk, melyek mind tökéletes hátterek egy-egy közösségi fotó erejéig. Ma Jerejaknak egy vadonatúj arca van, divatos tinédzsereknek nyújt élményeket, akik jó fotózási lehetőséget keresnek, és azoknak a családoknak is, akiknek szükségük van egy kis kikapcsolódásra a mindennapi rohanó élet után. Nehéz elhinni, hogy ennek a színes, békés szigetnek milyen sötét történelme van. Ez azonban egy olyan hely, amit minden malájnak meg kell ismernie és meg kell látogatnia legalább egyszer életében.