Honvágy

A korábbi háborúk és üldöztetések miatti migráció mellett napjainkban leginkább a globalizáció és a nemzetközi mobilitás következménye a nagyszámú vándorlás. Egy 2017-es adat szerint, 50 millió emigráns és 5 millió külföldi hallgató volt a világon. Napjainkban folyamatosan nő azok száma, akik tanulás vagy ideiglenes munkavégzés miatt élnek külföldön. Bár számukra egyértelmű, hogy nem végleg telepednek le távol az otthonuktól, a honvágy megjelenése nem kerülhető el számukra sem, hiszen az ott-tartózkodás ideje alatt ugyanúgy egy idegen környezetben kell élniük, és legtöbb esetben idegen nyelven kell beszélniük. 

Ahogy a fentiekből kitűnik, különbséget kell tennünk azok között, akik csak ideiglenesen tartózkodnak egy idegen országban (pl. munka, tanulás miatt), és azok között, akik rákényszerülnek otthonuk elhagyására (pl. üldöztetés miatt). Nem vitás, hogy mindenkinél jelentkezik valamilyen szintű honvágy, azonban sok szempontból eltérőek a két helyzetben megjelenő kognitív, viselkedéses és érzelmi reakciók.

A honvágy definíciója

Kutatások szerint a honvággyal viselkedési, kognitív és fizikai tünetek járhatnak együtt. Viselkedési szinten olyan magatartások jelenhetnek meg, mint az elkerülés, a kezdeményezőkészség hiánya, kedvetlenség és apátia. A fizikai tünetek közül megjelenhetnek gyomorproblémák, alvási nehézségek, étkezési zavarok és kimerültség. Kognitív szinten olyan tünetekről számolhatnak be a honvágyat átélők, mint az otthon állandó idealizálása, figyelmi problémák, valamint az idegen országgal kapcsolatos negatív, akár ellenséges gondolatok (Van Tilburg és mtsai; idézi Hack-Polay 2020).

Fisher és munkatársai a honvágyat egy epizodikus állapotnak írják le, amely akár huzamosabb ideig is elhúzódhat, és az idegen országba történő megérkezés után jelentkezik (Fischer és mtsai 1984; idézi Hack-Polay 2020). Több epizód is végbe mehet a kint tartózkodás ideje alatt, azonban az elhúzódó honvágy és a vele járó negatív tünetek betegségként is értelmezhetőek. Sajnos nehéz közbeavatkozni, segíteni a honvággyal küzdő személyeknek, hiszen bár a személyek 60–70%-a is átélheti, csupán 15–20%-ánál derül rá fény, ami azt jelenti, hogy sokan nem beszélnek erről, így a beavatkozás is nehéz. 

Kinél jelenhet meg honvágy?

1.1. A migrációról röviden

A tartós vagy átmeneti lakhelyváltoztatás mögött évszázadok óta az életminőség javítására való törekvés áll. Többféle típusáról beszélhetünk ennek a jelenségnek, mindegyik típus jellemzése más-más szempont alapján történik. Csoportosításuk, egyértelmű elkülönítésük nehéz, ugyanis nem húzható éles határ a típusok között, gyakran keverednek egymással (Hautzinger, Hegedűs, Klenner 2014).

A migráció típusait csoportosíthatjuk aszerint, hogy külső vagy belső mozgásról van-e szó. A belső és külső migráció közötti különbség abban áll, hogy történik-e államhatár átlépés, vagy sem. A kifelé vagy befelé irányuló migráció, vagyis a kivándorlás és bevándorlás jelensége szorosan összekapcsolódik, hiszen egy adott államból való kivándorlás egy másik államba való bevándorlást von maga után, amely gyakran a befogadó ország helyzetét gyökeresen megváltoztathatja. Ez a szoros ok-okozati következmény egyértelműen láttatja azt, hogy a kivándorlást kialakító tényezők, az úgynevezett push-faktorok megállapítása és módosítása feltétlen szükséges ahhoz, hogy a bevándorlást megállítsák. Push-faktor lehet gazdasági természetű, természeti- vagy ipari katasztrófa, vagy akár fegyveres konfliktus is. A bevándorlás oka továbbá lehet a pull-faktorok vonzereje, például a munka- és szociális körülmények minősége, de fontos szempont lehet a befogadó ország bevándorlók felé irányuló politikája is. Megkülönböztethetünk egyéni, illetve többes migrációt a vándorló tömeg méretét tekintve. A legnagyobb különbség a két típus között, hogy a tömeges migrációt nagyobb eséllyel indítja el például egy természeti katasztrófa vagy erőszak, háború. A kényszerítő tényezők egy újabb csoportosuláshoz vezetnek: a szabad akaraton alapuló vagy kényszer szülte migrációhoz. Szabad vándorlás esetében inkább a gazdasági pull tényezők játszanak központi szerepet, a kényszeres vándorlás mögött rossz természeti vagy társadalmi helyzet áll. Beszélhetünk még időszakos vagy tartós migrációról az eltöltött idő függvényében. A migráció megjelenési formáit aszerint is feloszthatjuk, hogy mi a kiváltó oka. Így például beszélhetünk gazdasági, politikai, ökológiai vagy kulturális migrációról. A gazdasági migrációt mindig jobb megélhetési körülmények igénye indítja be. 

Politikai vándorlásról beszélünk, ha az egyén úgy érzi, jogaiban megsértették, ezért változtatni kényszerül, illetve ha politikai döntésként deportálják őt. Ökológiai migrációról van szó, ha valamilyen természeti katasztrófa miatt nem lehetséges az adott helyen fenntartani a megfelelő életkörülményeket. Az ember- és információáramlás révén a kultúrák elterjedhetnek a világon, integrálódhatnak egymással, amely kulturális migrációhoz vezethet (Hautzinger és mtsai, 2014). A számos csoportosítás a migráció fogalmán belül jól bizonyítja, hogy milyen összetett, sokrétű jelenségről is van szó. 

1.1.1. Pszichológiai hatásai

A migráció a befogadó társadalom polgáraira is erős kihatással van, ugyanakkor a migránsok szemszögéből sokkal összetettebb jelenségről beszélhetünk. A pszichológiai hatásokat tekintve különbséget kell tennünk az önkéntes és a kényszermigráció között. Az önkéntesség hátterében többnyire gazdasági, egyéni érdekek húzódnak meg, míg a kényszer mögött valamilyen krízis. A kényszer indította migráció akkor hat még mélyebb szinten az egyénre, ha illegálisan kell cselekednie, illetve ha akcidentális, vagyis hirtelen, váratlanul bekövetkező a negatív, menekülésre ösztönző helyzet. Az ilyen esetekben nem ritka a menekülőknél az akut stressz (amely dermedtséget, orientációs zavart okoz), a poszttraumás stressz szindróma (PTSD), vagy az Ulysses-szindróma (amely depresszív, szorongásos, szomatikus tüneteket okozhat) (Hautzinger és mtsai 2014). Valamint gyakran előfordulhatnak flash-backek is, és a tábori élet viszontagságai miatt másodlagos traumák, amelyek depresszióhoz, szorongáshoz vezetnek (Ritecz 2002). A család, a barátok, a lakóhely hiánya elidegenedést, anómiát, identitásválságot is eredményezhet (Dúll 2009).

Oberg (1960; idézi Hautzinger és mtsai 2014) Kulturális sokk című könyvében arról ír, hogy milyen hatással van az emberre, ha a környezetváltozás kultúraváltással együtt következik be. Az új kultúra az embertől megköveteli nemcsak a fizikai, hanem a lelki alkalmazkodást is, ezt pedig a sokk váltja ki, melyet számos tényező befolyásol

Az új kultúrához való alkalmazkodás elméleti kerete

Természetesen az, hogy ki hogyan küzd meg a migráció okozta feszültségekkel, hogy egyáltalán meg tud-e küzdeni, több tényező is befolyásolja. Az Amerikai Pszichológiai Társaság adatai szerint a migránsok mentálhigiénés állapotát befolyásolhatja többek között a reziliencia (rugalmasság) szintje, a tolerancia, az attitűdök és sztereotípiák, az önértékelés, a különböző mentális betegségek, a magány és a gyökértelenség érzése, valamint az, hogy milyen megküzdési stratégia jellemző az egyénre. Tovább súlyosbítja a helyzetet, ha fizikai agresszió áldozata az egyén. Lazarus és Folkman (1987; idézi Hautzinger és mtsai 2014) kétféle megküzdési stratégiát állapítottak meg. A problémaközpontú stratégia esetében az egyén megoldást keres, míg az érzelemközpontú inkább elkerüli a negatív érzéseket, ez azzal is jár, hogy magát a problémát nem oldja meg. Lazarus és Folkman szerint az előbb felsorolt tényezők nagyban befolyásolják, hogy ki milyen megküzdési módot választ, ha nem talál támogató közösségre, és egyedül kell megoldást találnia. 

Az előbb felsorolt negatív pszichológiai következményeket tekintve talán nem meglepő Fried (1963; idézi Horváth, Dúll és László 2011) állítása, mely szerint a kényszermigrációt kísérő helyvesztés gyakorlatilag gyászreakciót indít be az egyénnél.

1.1.2. A migráció előnyei és kockázati tényezői

A bevándorlás – legyen szó legális vagy illegális formájáról – egyaránt hatással van az emberekre, a gazdaságra, a kultúrára és a társadalomra is. A Political Capital elemzése alapján az Európa Unió tagállamaiban kialakult és továbbra is folytatódó népességöregedés okozta problémákra (a munkaerőhiány, illetve az eltartási teher) a rövid távú megoldás a bevándorlás lehet csak. Hiszen a születések száma ebben a térségben folyamatosan csökken, míg a fejlődő országokban folyamatosan növekedik. Ezen kívül számos gazdaságra gyakorolt pozitív hatásáról is beszélhetünk. A globalizációnak köszönhetően az információ, a tőke, a piac szabad áramlásán túl megjelent a humánerő szabad terjedése is. Ezt kihasználva számos európai ország és az Amerikai Egyesült Államok is külföldi, olcsó munkaerőt kezdett alkalmazni, amely jó hatással volt a gazdaságra (Laufer 2012). Nagy-Britannia GDP-növekedése a tízek csatlakozása (2004. május 1-je) után a duplája volt az európai átlagnak, ami szintén annak köszönhető, hogy a bevándorlók tömege szabad utat kapott határuknál (Rédei 2005). A befogadó országokra gyakorolt pozitív hatásai mellett, a kibocsátó országok is profitálhatnak, hiszen legtöbbször a társadalom azon rétegei emigrálnak, amelyek az alsóbb rétegek tagjai, illetve alacsony képzettség jellemző rájuk. Ezen felül a kivándorlást követően a kibocsátó országok gazdasága is fellendülhet köszönhetően a hazaáramló tőkének (Ritecz 2013).

Az előbb felsorolt pozitív hatások egyértelműek, azonban az is bizonyított, hogy számos negatív tényezőt is maga után von a bevándorlás. Sok esetben problémássá válhatnak a bevándorlók amiatt, hogy bizonytalannak, alávetettnek, kiszolgáltatottnak érezhetik magukat, illetve hogy más értékeket vallanak: más a vallásuk, az iskolai és egészségügyi igényük, vagyoni értékeik, az erőszakhoz való viszonyuk, illetve a nemi- és életkori szerepeik (Póczik 2008).

Kockázati tényezőkről beszélhetünk – az előbb említett gazdasági negatív hatásokon túl – biztonsági, szociális, kulturális és demográfiai szinten. Biztonsági kockázatot jelenthetnek a bevándorlók – főleg az illegális bevándorlók – abból a szempontból, hogy nem tudnak vagy nem akarnak részt venni a nemzetbiztonsági feladatokban, illetve a radikalizálódás miatti terroristamerényletek miatt. Az eltérő érték- és normarendszer miatt sokszor követnek el olyan bűncselekményeket, amelyek a kibocsátó országukban nem számítanak annak. A bűnözés útjára több okból is léphetnek. Először is a bevándorlást követő beilleszkedési folyamatok miatt identitászavar léphet fel náluk, úgymond kétfajta civilizáció közé szorulnak. Ez pedig normaszegő viselkedést eredményezhet. Másodszor pedig a szociális segítség, a képzettség, a foglalkoztatottság hiánya okozta feszültség vezethet oda, hogy illegális módszerekkel akarja megszerezni a bevándorló azt, amire szüksége van. A szociális támogatás észlelt különbözősége okozta szociális veszély, az oktatási és művelődési lehetőségek korlátozott hozzáférhetősége (kulturális veszély), és a demográfiai kockázat (amikor is a befogadó társadalom tagjai úgy érzik, hogy a bevándorlók megváltoztathatják az ország etnikai, nyelvi sajátosságait) mind komoly veszélyt hordozhatnak magukban (Póczik 2008). Ezen felül gyakori jelenség az is, hogy valamilyen fertőző betegséget hoznak magukkal a befogadó országba, amire nincsenek előre felkészülve a társadalom tagjai, és a kormányzat sem (Ritecz 2013).

A bevándorlás folyamatában kiemelkedő helyen van a szervezett bűnözés, az embercsempészet és a feketemunka (Krizsán 2008). Az embercsempészet során a menekülő személy akár hosszú évekre előre „rabszolgasorba” kényszeríti magát az embercsempész számára, illetve gyakori a prostitúcióba kényszerülés (Laufer 2012). A bevándorlás illegalitása és nagy száma miatt szinte lehetetlen kiszűrni a terroristákat, a kábítószer-, az ember- és fegyvercsempészeket. A határőrizeti és idegenrendészeti szervek feladatai ebből kifolyólag egyre növekednek, amelyek a befogadó és tranzit országok számára ismételten óriási kiadásokat jelentenek (Ritecz 2002). 

További veszélyeket rejtenek magukba azok a kerületek, ahol a bevándorló egyének összetömörülnek, és teljesen elkülönülnek a befogadó társadalomtól. Brüsszel, Berlin, Párizs és London városában is találunk ilyen kerületeket, ahová nem muszlim személyeknek senki nem javasolja a belépést. Itt a helyi igazságügyi szerveknek szinte semmi befolyása nincs, az egész ország és a kormány is tisztában van a helyzetükkel (Herpergel 2013). Itt gyakorta telepednek le úgynevezett visszatérő harcosok Szíriából, Irakból, Észak-Afrika országaiból, illetve Afganisztánból, akik fokozott terrorveszélyt is jelenthetnek. A visszatérő harcosok lesznek főként azok, akik az európai országokban kialakult diaszpórákban zavargást kelthetnek, terrorcselekményre buzdíthatják társaikat (Gubicza és Laufer 2014).

Európában és a világ számos más pontján az utóbbi években megnövekedett a terrorcselekmények száma. A hvg.hu értesülései szerint csak 2015 novembere és 2016 áprilisa között több robbantás történt, amit a különböző terroristacsoportok vállaltak magukra: 2015. november 13-án legalább 5 helyszínen történt lövöldözés, illetve robbantás Párizsban, az Iszlám Állam vállalta magára a történteket; 2016. január 14-én 6 robbanószerkezet lépett működésbe Jakartában, az Iszlám Állam vállalta magára az akciót; 2016. január 15-én Szomáliában csapott le az al-Shabaab; 2016. január 20-án egy pakisztáni egyetemen történt támadás, amelyet a Tehrik-e Talibán szervezet vállalt magára; 2016. február 21-én Damaszkuszban robbant pokolgép, amiért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget; 2016. március 22-én Brüsszelben történtek robbantások, amiket szintén az Iszlám Állam vállalt magára. 

1.1.3. Helykötődés, helyidentitás és helyvesztés

Horvát és munkatársai (2011) szerint az egyetemi hallgatók, főleg tanulmányaik kezdetén, amikor még nem fejlődött ki a kötődés az egyetemhez, a kollégiumhoz vagy a városhoz, sokszor tapasztalhatják a gyökértelenség érzését vagy honvágyat. Sok hallgató esetében egy jelentős változásról beszélhetünk, hiszen teljesen új kultúrába, nyelvi környezetbe kerülhetnek, ahonnan sok esetben nagyon ritkán látogathatnak haza. 

„Ezeknek a kríziseknek a során egyszerre zajlik a régi helyekhez fűződő érzelmi szálak halványodása és az új helyekhez való kötődés megformálódása. A helyidentitás korántsem stabil, rögzült rendszer – hanem épp ellenkezőleg: az egyén a változó világgal változó kölcsönhatásban levőként tartja számon önmagát.” (Proshansky, Fabian & Kaminoff, 1983: 59.; idézi Horvát, Dúll és László 2011). 

Annak érdekében, hogy az új környezetbe került hallgató (de ugyanúgy igaz azokra is, akik nem csupán átmenetileg hagyják el hazájukat) minél hatékonyabban le tudja küzdeni a krízist (ami sokszor az elhúzódó honvágy nyomán jelenik meg), szükség van arra, hogy a változásokat felfogja és beépítse a saját rendszerébe, amely „lehetővé teszi az én és a szociofizikai környezet viszonya folytonosságának fenntartását, amire az egész élet során törekszünk” (Dúll 2017: 208.). Ezt olyan pszichológiai folyamatok segítik, mint pl. a szükségletek, a tájékozódás, a kategorizáció, a rendszerezés, valamint a manipuláció és az emlékezet. 

„Ezeken a mechanizmusokon keresztül az egyén tartós és stabil tudást, reprezentációt alakít ki a környezetéről, ami képessé teszi őt arra, hogy folyamatosan bejósolható és rendezett módon működjön a mindennapi világban” (Dúll 2015: 26–27.; idézi Dúll 2017). 

A honvágy és a helyvesztés közötti kapcsolat jelentős, ugyanis megküzdési stratégiaként a honvágynak énvédő szerepe van. Miután a személy elhagyta hazáját, a visszatekintő idealizáláson keresztül tud megbirkózni a veszteség miatt fellépő agresszióval. „Így a nosztalgia (mint a honvágy kreatív alkalmazása) átsegít az elhagyott/elvesztett/megváltozott szociofizikai hely iránt érzett veszteségélményeken, és ezáltal az új/átalakult helyhez való alkalmazkodás, a beilleszkedés folyamatának, az új helyidentitás.” (Dúll 2017: 253.)

2. Honvággyal kapcsolatos modellek és elméletek

Többféle elméleti elképzeléssel, modellel találkozhatunk a honvágy témakörében, amelyek a honvágy mögött húzódó tényezőket és azok hatásait, következményeit igyekeznek meghatározni. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy részletesebb képet kapjunk a jelenségről, jobban megértsük azt, és hatékonyabban tudjunk megküzdeni vele. A következőkben néhány olyan modellt és elméletet mutatok be, amelyek a honvággyal kapcsolatosak. 

Furnham (2005) összegyűjtött néhány olyan kulcsmozzanatot, amit szinte minden honvágyat megélő személy átél. Az egyik ilyen, hogy a személy gondolatait többségében az otthon tölti ki. Az otthon maradt szeretteire, az otthoni életének részleteire gondol. A másik ilyen közös pont a honvágyat átélő személyek körében az a gondolat, érzés, hogy mindenképpen haza kell menniük. Segíteniük kell családtagjainak, szükség van rájuk otthon. Harmadik közös vonásnak tekinthető, hogy gyakran – súlyos esetben folyamatosan – szomorúságot élnek meg az otthon maradt, személyek, tárgyak és helyek miatt, valamint egy általános boldogtalanság érzést tapasztalnak az otthonuktól hosszabb-rövidebb időre elszakadt személyek. Jellemző lehet még továbbá a dezorientáltság is, annak megtapasztalása, hogy nem tud megfelelően eligazodni az új helyén, nem tudja kiismerni az embereket, szokásokat, ami egy folyamatos feszültséget, bizonytalanságot okozhat számukra. Végül gyakori jelenség, hogy valamilyen betegség jelenik meg a honvágyat megélők esetében. A pszichoszomatikus betegségek pedig tovább rontanak az általános közérzeten, pszichológiai állapotán is. 

2.1. Ward és Styles, valamint Fisher modelljei a honvágy folyamatáról

A honvágy kapcsán fontos megemlíteni Ward és Styles (2005; idézi Horvát és mtsai 2011,)  szakaszelméletét is (3. ábra), amely Bowlby (1969) veszteségfeldolgozással kapcsolatos elméletén alapszik. 

Ward és Styles szakaszelmélete

Ward és Styles szerint amikor valaki elhagyja otthonát, először zsibbadtságot él meg, amely sokk-szerű állapotnak tekinthető. Ezt követően jelenik meg a vágyódás az otthon és a hátrahagyottak iránt. A következő a kétségbeesés és a szétszórtság szakasza, amikor az idegen, ismeretlen helyzetek és emberek bizonytalanságot szülnek a személyben, aki emiatt félelmet, aggodalmat él meg, ez pedig dezorientáltsághoz vezet. Az utolsó szakasz az újraszerveződés, amikor a személy megtalálja a helyét, megnyugszik, kialakítja az új környezetben az új életmódját, szokásait. Ez pedig le is zárja a honvágy folyamatát. 

Fisher (1989; idézi Horvát-Militityi 2011; Hack-Polay 2020) modelljében fontos szerepet tölt be a folytonosság. Fontos megjegyezni, hogy ez a modell leginkább olyanok körében érvényes, akik véglegesen egy idegen országban telepednek le és nem kényszerből keresnek új otthont. Azokra viszont nem, akik csak ideiglenesen tartózkodnak hosszabb ideig egy másik országban, vagy rákényszerülnek a költözésre (pl. üldözés miatt). 

A modell szerint az otthonát elhagyó személynél veszteségélmény jelentkezik az otthon elhagyásával, ami sok esetben depresszióhoz is vezethet. Eltűnnek vagy legalábbis jelentősen átalakulnak a mindennapi rutinok, ami szorongást válthat ki. Mindez azonban csak átmeneti. Idővel folyamatosan az érzelmi és kognitív kötődésen átalakulnak, az otthonhoz való kötődés gyengül, az új otthoné pedig erősödik. Ahogy a legtöbb modell, ez is számos bírálatot kapott. Fisher modelljének kritikái leginkább a linearitása ellen irányulnak. A kritikusok szerint a honvágy túl összetett folyamat ahhoz, hogy egy ilyen rendszerben értelmezni lehessen (pl. a modell figyelmen kívül hagyja a befogadó ország szervezeti és társadalmi támogatottságát is).

2.2. A honvágy típusai

A honvágy esetében Tilburg és munkatársai (1999; idézi Horvát és mtsai 2011) különböző típusokat különítettek el, ilyen a visszatérő, a helyreállt és a szabadság idején jelentkező honvágy. A visszatérő honvágy típusa patológiásnak tekinthető, tekintve az ismétlődését, a feldolgozatlanságát. A helyreállt honvágy esetét tekintik a normál folyamatnak, amikor a személy egy alkalmazkodási nehézséget él meg a környezetváltozáskor, amit sikeresen leküzd. A szabadság idején jelentkező honvágy a megszokott, mindennapi rutinból való kiszakadással kapcsolatos veszteségélményt foglalja magában. Bremer (2005; idézi Horvát és mtsai 2011) másik tipológiája szerint beszélhetünk macskatípusú és kutyatípusú honvágyról, ahol az első esetben a személy veszteségélménye a helyekhez, környezetéhez kapcsolódik, míg utóbbinál az emberekhez. 

3. A „sojourner” kifejezés jelentése és kapcsolódó kutatások

3.1. A fogalom tisztázása

Egyre több kutatás foglalkozik a „sojourner” vizsgálatával. A kifejezést eredetileg minden olyan személy leírására használták, aki hosszabb időre elhagyja hazáját (Church 1982; idézi Nguyen 2019). Berry (1997; idézi Nguyen 2019) későbbi taxonómiája különbséget tesz azon személyek között, akik korlátozott ideig tartózkodási szándékkal költöznek külföldre, szemben azokkal, akik korlátlan ideig külföldön kívánnak maradni. 

A fogalom megértéséhez három szempont szerint érdemes értelmezni az ideiglenes tartózkodókat, mégpedig az önkéntesség – kényszer, a mobilitás – egyazon helyen való tartózkodás, illetve a tartós – átmeneti időtartam szerint. Ideiglenesen tartózkodóknak nevezzük a nemzetközi diákokon túl még a munkavállalókat, a különböző vállalatok kiküldött alkalmazottait és a nemzetközi szervezetek munkatársait. A véglegesen letelepedőkkel (pl. bevándorlók) szemben „ők csak korlátozott időre rendezkednek be, és ez meghatározza az akkulturációjukat, adaptációjukat is” (Nguyen 2019: 14.). A legújabb irodalommal összhangban, Hofhuis, Hanke és Rutten (2019) és Nguyen (2019) tanulmánya is az „ideiglenes tartózkodók” kifejezést használja. A meghatározás ezért kizárja azokat, akik nemzetközi kikapcsolódásra utaznak (például turisták), vagy azzal a szándékkal, hogy a befogadó ország állandó lakói legyenek (pl. migránsok vagy menekültek) (Hofhuis és mtsai 2019). 

3.2. Az ideiglenes tartózkodók és a honvágy

Az ideiglenes tartózkodók esetében máshogyan jelenik meg a veszteségélmény, amelyet az otthon elhagyása okoz, hiszen számukra lehetőség van és kilátásban is van a hazatérés – szemben az üldözöttekkel. A sojourner jelenség egyre szélesebb körben terjed napjainkban, hiszen az országok közötti átjárhatóság egyre nő, szinte végtelen a lehetőségek tárháza, ha külföldi munkavégzésről vagy tanulásról van szó. Az otthonuktól távolt tanuló diákok honvágya erős összefüggést mutat a szomorúsággal, a magánnyal, a rossz alkalmazkodással és a kevésbé eredményes tanulmányi eredménnyel (Poyrazli és Lopez 2007; idézi Nguyen 2019) valamint az énhatékonyság hiányával, illetve a stresszel és a családi problémákkal is erős együttjárást mutat (Saravanan és mtsai 2019; idézi Nguyen 2019). 

Van Tilberg és munkatársai (1999; idézi Nguyen 2019) a krónikus honvágyat vizsgálták, amely vizsgálatokból kiderült, hogy a hosszan elhúzódó, az életminőséget rontó honvágy esetében a legjobb protektív tényező az új baráti kapcsolatok kialakítása és ápolása. További eredmény, hogy az otthoniakkal való folyamatos és intenzív kapcsolattartás tovább mélyíti a honvággyal járó negatív érzéseket, ellentétben azzal, amit hinnénk – hogy éppenséggel segíti a diákokat abban, hogy jobban érezzék magukat. A folyamatos kommunikáció az otthoni rokonokkal és barátokkal fokozza az akkulturációs stressz szintjét is. 

4. A honvágy és más jelenségek közötti kapcsolat

 

4.1. A helyváltozással járó stressz és szorongás bemutatása

A helyváltoztatásból származó veszteségélmény, gyász során számos negatív érzést tapasztalnak meg az ezzel megküzdő személyek, ilyen például az akkulturatív stressz (Hack-Polay 2020). A korábban már általam említett Obergnevéhez fűződő kulturális sokk kifejezés helyét fokozatosan vette át az akkulturációs stressz kifejezés (Berry 2005; idézi Nguyen 2019). Tausová és munkatársai (2019; idézi Nguyen 2019) kimutatták, hogy a helyváltoztatással járó akkulturációs stressz előrejelzője a rossz mentális egészségnek és az alacsony pszichológiai jóllétnek. Ez pedig nemcsak azoknál fordul elő, akik végleg hagyják el otthonaikat, hanem azokra is érvényes, akik munka vagy iskola miatt tartózkodnak átmenetileg külföldön. 

Berry (2006, idézi; Horvát-Militityi 2011) határozta meg az akkulturációs stressz folyamat-modelljét. Az elképzelés szerint a helyváltoztatásból származó veszteségélmény depresszióhoz és a bizonytalanságból fakadó szorongáshoz vezet. A folyamatban több meghatározó tényező van, melyek között különbséget teszünk aszerint, hogy módosíthatóak-e vagy sem. Az akkulturációs stressz folyamatában komoly szerepe van a demográfiai tényezőknek (mint a nem vagy az életkor), valamint a két kultúra közti különbségeknek. Ezek olyan tényezők, amelyek már a helyváltoztatás előtt is megvoltak, így ezek nem módosíthatóak. A – többnyire – váltásból származó, ezáltal pedig módosítható meghatározó tényezők az akkulturációs stresszben az érzékelt társadalmi attitűdök, valamint a megküzdési stratégiák. Az akkulturációs stressz és a honvágy szoros kapcsolatban állnak, így kiemelten fontos azokkal a tényezőkkel foglalkozni, amelyek módosíthatóak a stressz kialakulásának folyamatában. 

4.2. Honvágy és szeparációs szorongás

Akhtar (1999; idézi Horvát és mtsai 2011) hívja fel a figyelmet a honvágy és a szeparációs szorongás közötti szoros kapcsolatra. Elképzelése szerint az otthonát elhagyó személynél szorongás lép fel a szeparáció mentális fájdalma nyomán. A szorongás pedig ahhoz vezet, hogy a migráns idealizálja múltját. A folyamatos idealizálás és önhibáztatás nem enged teret az új életmód kialakításának, ami egy bárcsak-fantázián alapuló életstratégia kialakulásához vezet. Ez a stratégia azt foglalja magába, hogy a személy minden megjelenő problémát annak a számlájára ír, hogy elhagyta otthonát. A stressz-szel, szorongással való megküzdésben azonban számos tényező lehet a segítségünkre, ilyen a kontroll-érzése (Feist és Feist 2010; idézi Zulkarnain és mtsai 2019), valamint a társas támasz észlelése is (Ferrara 2020).

4.3. A kontroll és a társas támasz szerepe a honvággyal járó stresszben

Feist és Feist (2010; idézi Zulkarnain és mtsai 2019) szerint meghatározó jelentősége van a honvággyal járó stressz megelőzésében és leküzdésében a belső kontroll erősítésének. A belső kontrollal rendelkező személyek – szemben azokkal, akik külső kontrollal rendelkeznek – ugyanis elhiszik magukban, hogy a saját kezükben van az irányítás, tenni tudnak a dolgokért, vagy a dolgok ellen. A külső kontrollosok azonban úgy érezhetik, hogy csak sodródnak az eseményekkel, ami bizonytalanná teszi őket és akár védtelennek is érezhetik magukat. Ez az érzés pedig egy idegen környezetben akár veszélyes is lehet. Ward és Kennedy (1993; idézi Zulkarnain és mtsai 2019) eredményeikkel megerősítették azt a feltételezést, hogy a külső kontrollal rendelkező személyek valóban erősebben és rosszabbul élik át a honvágyat. 

Ferrara (2020) munkájában a valahová tartozás és a társas támasz fontosságát emeli ki a honvággyal való megküzdésben. Baumeister és Larry 1995-ös munkáján keresztül tekinti át ezek fontosságát. Ferrara szerint az otthonuktól ideiglenesen elszakadó személyek (pl. egyetemi hallgatók, akik külföldön folytatják tanulmányaikat) gyakran tapasztalják meg azt, hogy az otthoni családtagoktól, barátoktól eltávolodnak, vagy akár el is szakadnak. Ha ezzel párhuzamosan nem alakulnak ki támogató kapcsolatok a befogadó országban, a személy komoly krízist élhet meg. Maslow (1954; idézi Ferrara 2020) szükségleti hierarchiáját is beemelik elképzelésükbe, miszerint az ember alapvető szükséglete, hogy tartozzon valahová, és olyan emberek vegyék körbe, akikre támaszkodhat. A kontroll és a támogatás szerepe a honvágy lefolyásában fontos, a következő vizsgálat is erre mutat rá.  

Zulkarnain és munkatársai (2019) 12 évesek körében (N=226) vizsgálták a honvágyat. Ennek a tanulmánynak az volt a célja, hogy jobban megértse a hallgatók honvágyát az otthonról a kollégiumi életre való áttérés során. A szociális támogatás jelentős szerepet játszik a honvágy csökkentésében és a diákok jólétének erősítésében. Az új környezetben a barátok társas támogatása megváltoztathatja a diákok stressz-felfogását. A diákoknak gyakran szükségük van más emberek, például család, barátok szociális támogatására a kihívást jelentő helyzetekben. Zulkarnain és munkatársai (2019) eredményei szerint a belső kontrollal rendelkező hallgatók az otthonról az iskolába való átmenet során fellépő nehéz helyzetekkel is képesek megküzdeni, hiszen meggyőződésük, hogy képesek irányítani a velük történő eseményeket. Ez a hit arra ösztönzi az egyéneket, hogy törekedjenek a nem megfelelő érzelmek és pszichés állapotok enyhítésével. 

4.4. Honvágy, kötődési stílus és énhatékonyság

Shal és munkatársai (2011) a honvággyal kapcsolatos kutatásaik során, a honvágy a kötődési stílussal és az énhatékonysággal való kapcsolatát tárták fel. Bowlby (1973; idézi Shal és mtsai 2011) szerint az elsődleges gondozóval, és más, a gyermekhez közel álló személyekkel való interakciók befolyásolják a kötődési rendszer fejlődését. A gondoskodó, odaforduló gondozókkal folytatott ismételt interakciók elősegítik a kötődési rendszer optimális működését, valamint a gyermek pozitív belső munkamodelljeinek előrehaladását, amelyek hozzájárulnak a szorongás csökkentéséhez és a biztonságos kötődés kialakulásához. Az énhatékonyság fogalma Bandura (1994; idézi Shal és mtsai 2011) nevéhez köthető. Az énhatékonyság a személy hite önmagában, abban, hogy valamit képes elérni, megcsinálni. Látja saját képességeit és értékeli azokat. 

Shal és munkatársainak kutatása az ideiglenesen otthonuktól távol tartózkodók körében hozott eredményeket – elsőéves egyetemistákat vizsgáltak (16–21 éves férfiak, N=150) – a vizsgált változók kapcsán. Eredményeikből kiderül, hogy a biztonságos kötődési stílus, valamint a magas énhatékonyság negatív irányú kapcsolatban állnak a honvággyal, vagyis azok az egyetemista hallgatók, akik biztonságosan kötődnek, valamint hisznek saját képességeikben és abban, hogy el tudják érni céljaikat, kisebb valószínűséggel élnek át honvágyat. 

4.5. Honvágy és internetes kapcsolattartás

Kelly, Cheng, McKay, Wadley és Buchanan (2021) egyetemisták körében végeztek interjúkat annak felmérésére, hogy a honvágy milyen mértékben jelenik meg náluk, valamint az internet nyújtotta lehetőségek mennyiben járulnak hozzá a honvágy csökkentéséhez. A honvágy, amely az elválás okozta szorongás érzésére utal otthonról, elterjedt az egyetemi korú hallgatók körében. A krónikus honvágy súlyosbíthatja a hangulati problémákat, ronthatja az iskolai teljesítményt és lemorzsolódáshoz vezethet. Kelly és munkatársai 50 egyetemi hallgató (átlagéletkor = 24.3 év, SD= 4.5) részvételével végeztek vizsgálatot, amely interjúból, kérdőívek felvételével, valamint naplóírásból és azok elemzéséből épült fel. Arra az eredményre jutottak, hogy a technológiai eszközök alkalmazása jelentős szerepet játszik a honvágy enyhítésében. A hallgatók az internet adta lehetőségeket használják ahhoz, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki, segítséget és támogatást találjanak szükség esetén, és kapcsolatba lépjenek a kultúrájukkal. A technológia használata azonban néha ronthat is a honvágy érzésén, hiszen a hallgató folyamatosan észlelheti és tudatosíthatja a távolságot közte és az otthona között. 

4.6. Szociodemográfiai faktorok szerepe a honvágyban

A honvágy témakörét taglalva fontos szempont olyan szociodemográfiai faktorok szerepe is, mint például a nem vagy a kor. A honvágyra gondolva sokunkban az merülhet fel első gondolatra, hogy a nők nagyobb eséllyel éreznek honvágyat, mint a férfiak. Azonban a nemmel kapcsolatos eredmények nagyon eltérőek. Egyes eredmények arra engednek következtetni, hogy a férfiak és a nők körében hasonló a prevalenciája a honvágynak, gyermek- és felnőttkorban egyaránt (Scopelliti és Tibero 2010; idézi Stroebe, Schut és Nauta 2015). Más eredmények valóban a nők körében mutattak ki nagyobb előfordulási gyakoriságát a honvágynak (Stroebe és mtsai 2002; idézi Stroebe és mtsai 2015). 

Az életkor és a honvágy közötti kapcsolatokra vonatkozó vizsgálati eredmények ritkák. Az ezzel kapcsolatos néhány eredmény arra enged következtetni, hogy az idősebb gyermekek, valamint felnőttek körében szintén az idősebbek jobban meg tudnak küzdeni a környezetváltozással külföldi kinn tartózkodással, mint fiatalabb társaik. Ez az eredmény a tapasztalat szerepére is utalhat. A nem és az életkor szerepén túl, Stroebe és munkatársai (2015) a kulturális különbségeket is kereste a honvágy témakörén belül. Bár feltételezhető, hogy a honvágy egy univerzális jelenség, ennek kijelentése nehéz, hiszen itt is kevés összehasonlító vizsgálat eredménye áll a rendelkezésünkre – főleg kultúrák közötti összehasonlításból van kevés. Poyrazli és Lopez (2007; idézi Stroebe és mtsai 2015) megállapította, hogy az Egyesült Államokban azon külföldi hallgatók körében erőteljesebben jelent meg a honvágy, akik fiatalabbak, gyengébb angol nyelvtudással rendelkeznek, és magasabb a vélt diszkrimináció szintje. 

Stroebe és munkatársai (2002; idézi Stroebe és mtsai 2015) európai mintát vizsgálva állapították meg, hogy az Egyesült Királyságból érkező diákok körében erősebb volt a honvágy, mint a hollandoknál, valamint azt, hogy az Egyesült Királyságból származó nők szenvedtek a legjobban a honvágytól más csoportokhoz képest. Az eredmények együttesen azt sugallják, hogy a honvágy valóban jelen van minden kultúrában, de lehetnek kulturális különbségek.

5. A honvágy megelőzési és kezelési lehetőségei

Thurber és Walton (2021) munkájukban összegyűjtötték azokat a lehetőségeket és szempontokat, amelyeket érdemes szem előtt tartani a honvágy megelőzésében és kezelésében. Szerintük a honvágy esetében négy rizikófaktort kell szem előtt tartani, ezek a tapasztalatok, a személyiség, a család és attitűd. 

A honvágy esetében jelentős tapasztalatokról fontos megemlíteni, hogy azok típusa sem mellékes. Korábbi kutatások ugyanis azt mutatták, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek negatív tapasztalataik vannak az otthonon kívüli tartózkodásokkal kapcsolatosan (pl. sok időt töltöttek kórházban), azoknál nagyobb eséllyel fordul elő honvágy, mint azoknál, akiknek nincs ilyen jellegű tapasztaltuk. Azoknál a gyerekeknél pedig, akiknek pozitív tapasztalataik vannak az otthonon kívüli tartózkodásról, kicsi a valószínűsége a honvágy megjelenésének (Thurber és Walton 2021).

A honvággyal kapcsolatos személyiség-tényezők vizsgálatakor kiemelt jelentőséget kapott a kötődés. Azok a gyerekek, akik bizonytalanul kötődnek az elsődleges gondozójukhoz, később nagyobb eséllyel fognak honvágyat megélni, mint biztonsággal kötődő társaik. Különösképpen a szorongó-ambivalensen kötődő gyermekekre érvényes ez. Ennek oka az, hogy a biztonságosan kötődő gyermekek folyamatosan támogatva vannak abban, hogy fedezzék fel környezetüket, eltávolodhatnak gondozójuktól, mert ő mindig ott lesz. Ezzel szemben a bizonytalan kötődésű gyermekek folyamatosan szoronganak az új és váratlan helyzetektől, félnek a bizonytalanságtól, a kiszámíthatatlanságtól. Egy másik személyiségvonás, ami szoros kapcsolatban áll a honvággyal, a  már említett észlelt kontroll (Thurber és Walton 2021).

A családi tényezők, amelyek hozzájárulnak a honvágy megjelenéséhez vagy erősödéhez, az a szorongás vagy ambivalencia kifejeződése a szeretett személyek részéről. Ilyen az, amikor a szülő bűntudatot kelt a gyermekben, amiért elmegy tőle, pl. azt mondja: „Remélem jól fogod érezni magad. Én szomorú leszek itthon nélküled.” Egy másik befolyásoló családi tényező az alacsony döntési kontroll, amikor a gyermek helyett sok esetben a felnőttek döntenek, akár arról is, hogy mikor hova menjen és mit csináljon. Ennek következtében a gyermek egy későbbi távolléte során sem lehet teljesen biztos önmagában, a saját döntésében, ami erős honvágyat eredményezhet (Thurber és Walton 2021).

A honvágy prevenciója

A honvágy prevenciós programja több részből áll Thurber és Walton (2021) szerint. Olyan területeket szükséges érinteni a megelőzésekor, mint a környezeti információk átadása, pszichoedukáció, társas támogatás, adaptív megküzdési módok kialakítása és erősítése, gondozói oktatás, gyakorlási idő az otthonuktól távol, valamint helyettes gondozói képzés. 

A prevenciós munka hatékonysága sok szemponttól függ, ilyen például az életkor. Minél fiatalabb életkorban igyekeznek felkészíteni a szülők a gyermekeiket arra, hogy megfelelően helyt álljanak később akár egy idegen országban is, annál nagyobb az esély a sikerre. 

A szülőknek érdemes minél hamarabb bevonni a gyermeket a vele kapcsolatos döntésekbe, valamint arra ösztönzi, hogy kimozduljon otthonról (pl. táborba menjen). Ezen felül hasznos, ha a szülők törekednek a honvágy tudatosítására, felkészítik gyermekeiket a honvággyal járó érzésekre, és tudatosítják bennük azt, hogy ez egy természetes érzés. Hasznos lehet a külön töltött időt gyakorolni. Akár az előbb említett táboroztatással, vagy akár azzal, hogy hétvégente rokonoknál, barátoknál tölti az estét a gyermek. Kiemelten fontos, hogy a szorongó, ambivalens kifejezéseket kerülje a szülő, ha arról van szó, hogy a gyermek tőle távol tölti az idejét. 

A honvágy kezelése

A honvágy kezelése magában foglalja a honvágy normalizálását, a megküzdés adaptív módjainak alkalmazását, új társadalmi kapcsolatok kiépítését, valamint az új környezetbe való bevonódást. A honvágy normalizálásának feladata, hogy a személlyel tudatosítva legyen, a honvágy természetes folyamat, sokan megtapasztalják életük során, valamint közvetíteni szükséges a kezelési módokat. Az adaptív megküzdési módok olyan stratégiák, amelyek segítik az egyént hatékonyan megküzdeni a kialakult helyzettel, az azzal járó érzésekkel, kerülve pl. alkohol, drog alkalmazását. Az új kapcsolatok kialakítása, a különböző programokban, valamint az új környezetbe való beilleszkedés része az aktív részvétel, a nyitottság mások felé.

Thurber és Weisz (1997; idézi Thurber és Walton 2021) olyan 8–16 éves fiúknál és lányoknál folytattak kutatást, akik 2 hetet töltöttek egy ottalvós táborban. Eredményeik azt mutatták, hogy a honvágy kezelésében a „tenni” stratégiák (a viselkedéses megküzdési módok) valamint a „gondolkodó” stratégiák (a kognitív módszerek) a leghatékonyabbak. További eredmények szerint a fiúknál és a lányoknál szinte azonos gyakorisággal jelentek meg ezek a stratégiák, annyi különbséggel, hogy a lányok gyakrabban keresték a társas támogatást, mint a fiúk. Ezzel szemben a fiúk kissé agresszívabb magatartást tanúsítottak, mint a lányok.

Összefoglalás

Napjainkban folyamatosan nő azok száma, akik saját szándékukból hagyják el hazájukat, és telepednek le egy idegen országban. Ezen felül nem elhanyagolható azok száma sem, akik rákényszerülnek – akár politikai, akár gazdasági okokból – arra, hogy elmeneküljenek hazájukból. Bár a környezetváltozás sok pozitív, életminőséget javító dolgot hozhat a személyek számára, nem szabad figyelmen kívül hagyni a helyvesztéssel járó negatív következményeket sem. 

Ebben az írásomban a honvágy témakörét jártam körül, részletesen kitérve a honvágy különböző elméleteire, modelljeire és tüneteire. Ezeken túl pedig fontosnak tartottam néhány más tényezővel való kapcsolatát is röviden bemutatni. Törekedtem a migráció részletes bemutatására is, ugyanis a migrációs folyamatok, fizikai és pszichológiai hatásai – a központi fogalom ennek kapcsán a kulturális sokk – mind egyértelműen hatással vannak a honvágy kialakulására és fennmaradására is. A migráns személyek hazájukkal kapcsolatos tapasztalatai, a haza elhagyásának a módja, valamint az új környezet befogadókészsége és a kulturális különbségek – mind meghatározóak lehetnek a honvágy esetében. A különböző szociodemográfiai faktorok is fontos szerepet töltenek be a honvágy kialakulásában. Az eredmények nem egyértelműek ezzel kapcsolatban, ugyanis olyan következtetések is világot láttak, ami szerint nincs nemek közti különbség a honvágy kialakulásában, azonban vannak olyanok is, amelyek szerint a nők nagyobb eséllyel élik át azt. Az életkor esetében valamennyire nagyobb az egyetértés – a gyermekek és a felnőttek körében egyaránt a fiatalabbak élnek át nagyobb eséllyel honvágyat, ami a korábbi tapasztalatok számlájára is írható. A honvágy vizsgálatában fontos vizsgálati szempont a kultúrák közötti különbségek is. Bár kevés kutatási eredmény áll rendelkezésünkre ezzel kapcsolatban, azok arra engednek következtetni, hogy a honvágy egy univerzális jelenség, de kulturális különbségek is megjelennek esetében. 

A honvágy folyamatával kapcsolatban többféle elméleti modellel találkozhatunk –  például Ward és Styles, valamint Fisher modellje –, amelyek a honvágy alakulását olyan folyamatként értelmezik, amely minden embernél hasonlóképpen zajlik le. Talán épp ebben áll a velük szembeni kritikák relevanciája is, hiszen számos tényező meghatározó a honvágy kialakulásában. 

A visszatérő, a helyreállt, a szabadság idején jelentkező, valamint a macska- és kutyatípusú honvágy mind különbözik forrásában és irányultságában. Fontos meghatározni, hogy a honvágy milyen típusával van dolgunk adott személy esetében, hiszen a probléma megközelítése és kezelése is eltérő lehet. 

A honvágy más jelenségekkel való kapcsolatának rövid áttekintéséből kiderült, hogy a honvággyal sok esetben együtt jár szorongás és stressz, e tünetek pedig akár a patológia szintjét is elérhetik szélsőséges esetben. A honvággyal járó szorongás és stressz kezelésében fontos szerepe van a belső kontroll tudatosításának, valamint a társas támogatás erősítésének is. Az eredmények azt mutatják, hogy a szorongás és a stressz megjelenésének valószínűsége csökkenhet, ha a személy hisz benne, hogy irányítani tudja a vele történő eseményeket, valamint, ha minőségi kapcsolatai vannak. Ezeken felül, azt is megerősítették korábbi kutatások, hogy azok a személyek, akik magas énhatékonysággal rendelkeznek, vagyis hisznek benne, hogy rendelkeznek a szükséges készségekkel céljaik eléréséhez, kevésbé élnek át honvágyat, mint alacsony énhatékonyságú társaik. Nem elhanyagolható a kötődési stílus szerepe sem. Azok a személyek, akik biztonságos kötődésre képesek, vagyis képesek megbízni másokban, támaszkodni tudnak szeretteikre és ők is rájuk, esetükben szintén kisebb a valószínűsége a honvágy kialakulásának. Ennek oka az lehet, hogy a személy bízik magában és abban, hogy szerettei hazavárják, és képes az új környezetében is új személyekkel minőségi kapcsolat kialakítására. 

A honvágy érzésének megelőzése és kezelése – véleményem szerint – egy érdekes területe a témának. Több olyan szakirodalom áll rendelkezésünkre, amely ezzel a témával foglalkozik. A prevenció szempontjából kiemelt fontosságú az, hogy minél fiatalabb életkorban tudatosítva legyen a honvágy fogalma, normalizálják számára ennek megjelenését. Lehetőség szerint, érdemes tapasztalatok gyűjtésére is lehetőséget adni a gyermek számára (pl. táborokban való részvételre), támogatni őt abban, hogy felfedezze környezetét, új kapcsolatokat alakítson ki. A szülők hozzáállása és attitűdje a távolsághoz is meghatározó lehet a gyermek későbbi honvággyal kapcsolatos tapasztalataira, ezért kiemelten fontos ennek szem előtt tartása is. 

Úgy gondolom, hogy a honvágy témakörének ismerete egyre aktuálisabbá válik napjainkban, tekintve, hogy egyre szélesebb körben terjed a külföldi tanulás és munka lehetősége is. Egyre több fiatal dönt úgy, hogy hosszabb-rövidebb időt tölt el külföldön. Ám a számos pozitívum mellett, negatívumokat is hozhat egy ilyen változás, amire mindenképpen szükséges felkészülni.!