Állatok tartása, bemutatása – az állatkertek

Az első állatkertnek tekinthető „intézmények” az ókori Egyiptomhoz köthetők. III. Thotmesz fáraóról biztosan lehet tudni, hogy állatkertet létesített a birodalmában. Hatsepszut királynő idejében pedig pun hajósokat béreltek fel Afrika megkerülésére, és az expedíció célja – a felfedezés mellett – különleges állatok gyűjtése is volt. A kínai császárok is alapítottak egy saját gyűjteményt, amit a Tudás Kertjének neveztek. A rómaiak előszeretettel tartottak házaikban különféle ragadozókat és madarakat, illetve gladiátorokkal folytatott viadalok számára.

A középkor idejében nem voltak ilyen gyűjtemények, inkább az egyes állatok adományozása volt megfigyelhető a királyi udvarok között. A világ legrégebbi állatkertje ma is működik, ez pedig a schönbrunni Állatkert Bécsben, melyet Mária Terézia főhercegnő alapított a 18. század közepén. Az állatkert eredetileg a császári család és az udvar számára volt látogatható, amit 1765-ben a nyilvánosság számára is elérhetővé tettek.

A modern állatkert a 19. században alakult ki Nagy-Britanniában (1828), aminek  középpontjában már a tudományos kutatás és oktatás állt

de mellette megmaradt a szórakozás, kikapcsolódás funkciója is. A 19–20. század volt az állatkertek alapításának legfontosabb időszaka, de ekkor még a legfontosabb szerepük az állatok bemutatása és a látogatók szórakoztatása volt. Az állatkertek számára a mennyiség volt az egyik legfontosabb szempont, hogy minél több állatot, és minél különlegesebbnek tartott faj példányát mutassák be a közönségnek.

Az 1970-es évektől kezdve jelentős változások mentek, mennek végbe, kiemelkedő szerepet kap a fajtamentés igénye, a minőségi állattartás elve. Napjainkban a legismertebb és a legtöbb látogatóval rendelkező állatkertek közé tartozik a szingapúri Állatkert, amelyet a világ egyik legközvetlenebb intézményeként tartanak számon, azon ok miatt, hogy gyakorlatilag az esőerdőben található. Az Amerikai Egyesült Államokban található San Diegó-i Állatkert, vagy az 1844-es alapítású berlini Állatkert is a legnagyobbak közé tartozik. A világ legnagyobb városi vadasparkja a New York közepén található bronxi Állatkert.

Vadaskert, vadaspark, vadfarm

Magyarországon a vad védelmét, a vadgazdálkodást és a vadászatot az 1996. évi LV. törvény, továbbá a törvény végrehajtási rendelete szabályozza. Ennek értelmében a már az 1970-es évek óta létező vadaskertek törvényi szabályozása is megtörtént. A magyar jogrendszer 2009. május 15-től három formáját ismeri el a zárttéri vadtartásnak.

•  Vadaskert: a vadászterület egyes fajainak vadászati célú tartására, illetve tenyésztésére – kerítéssel bekerített – szolgáló része. Vadaskertbe csak szabad vadászterületről befogott, illetve másik vadaskertből származó vad helyezhető.
• Vadaspark: a vadászterület kutatási, oktatási és bemutatási célból arra alkalmas vadászati rendeltetésű kerítéssel bekerített területe.
• Vadfarm: vadászterületen vagy vadászterületnek nem minősülő földterületen vad élelmiszer előállítása céljából történő tartására szolgáló létesítmény.

A vadaskertek létesítésének célja a tenyészállat nevelése mellett az erdő- és a mezőgazdasági területek bevonása a termelésbe, a vadhústermelés, a vadkárok csökkentése, a vadtermék előállítása. A vadaskertek nagysága a tartandó vadfaj függvényében változik, 200 és 500 ha közötti méretek a leggyakoribbak. A vadaskerteknek teljes egészében biztosítani kell a vadak természetes táplálkozási, rejtőzködési, kitérési lehetőségeit. A vadaskertekben évenként engedélyezett a vadászat.

A vadasparkokban testközelből lehet tanulmányozni a vadakat, továbbá a létesítésük célja kutatási, oktatási, bemutatási jellegű. Létesítése engedélyhez kötött, valamint meg kell határozni az állatfajokat és azok darabszámát is. Vadászni csak a hatóságok engedélyével lehet, kérelemre, vagy hivatalból lehet elrendelni. A vadfarmok a haszonállatok félintenzív tartási rendszeréhez hasonlatosak. Elsődleges cél a gazdasági hasznosítás. Az itt élő állatok teljes mértékben az embertől függnek. Nem létesíthető védett természeti területen, és vadászni tilos.

Az állatkertek fogalma, működése

A magyar jogszabályok szerint az állatkert olyan állandó intézmény, ahol az állatokat évente 7, vagy annál több napon keresztül a nagyközönség részére történő bemutatás céljából tartják. Az állatkertekről szóló 3/2001-es rendelet kitér az állatkertek legfontosabb feladataira is, kiemelve a tudományos kutatásokban való részvételt, a fajok megőrzésében játszott szerepet, a természetvédelmi oltalom vagy természetvédelmi egyezmények hatálya alá tartozó védettnek minősülő egyedek megóvását, és a természetvédelmi mentőközpont funkciót is.

Az utóbbi évtizedekben Magyarországon és szerte a világban is megjelentek magánszemélyek által alapított magán állatkertek, melyek alapítására, működtetésére természetesen ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a többi állatkert esetében. Működtetésük viszont sok esetben nehezebb, hiszen a legfontosabb bevételi forrásuk a jegyeladásból származik, állami vagy önkormányzati segítséget csak elvétve kaphatnak vagy kapnak. Mindezek miatt nagyobb a gazdasági kényszer arra nézve, hogy ki tudjanak gazdálkodni minden egyes költséget.

Az utóbbi hónapok történési megmutatták az ilyen intézmények gazdasági gondjait, a koronavírus miatt több hónapig látogatót nem fogadható intézmények bevételi elapadtak, és ez máris érzékenyen érint sok magán állatkertet, egyes esetekben likviditási gondok jelentek meg. A Magyar Magánállatbemutatók Egyesületének jelenleg 11 tagja van, akik ezen kereten belül partneri kapcsolat formájában igyekeznek egymásnak segíteni állatkertjeik fenntartásában, működésében.

Az állatkertek feladatai

1993-ban több nemzetközi szervezet együttműködésének köszönhetően a Természetvédelmi Világalap (WWF) égisze alatt megszületett a világ állatkertjeinek és akváriumainak  nemzetközi szabályozása (The World Zoo Conservation Strategy), mely 2005-ben átdolgozásra, korszerűsítésre került. A nemzetközi szabályozás értelmében az állatkertek egyik fontos feladata továbbra is a rekreációs lehetőségek biztosítása maradt, és fontos szerepet kapott a fenntartható fejlődés biztosítása is.

Az állatkertek feladatai napjainkban:

▪ Részt vállalás a természeti értékek megőrzése folyamatában

Az állatkertek a kedvtelésből létrehozott magángyűjteményekből alakultak ki, amikből a tudományos szemléletmód megjelenésével lettek zoológiai parkok. A 21. század állatkertjei már természetmegőrzési központokként is funkcionálnak, ahol a természeti környezet áll a középpontban, továbbá fontos szerepük van az ökoszisztémák megőrzésében, a különböző fajok védelmében.

▪ Faj- és élőhelyvédelem

A legtöbb állatkert már tart veszélyeztetett, a kihalás szélén álló fajokat, így azok szaporítására is vállalkoznak, amivel hozzájárulnak bolygónk biodiverzitásának a megőrzéséhez. Az állattartás és szaporítás mellett fontos tevékenység még a fajok nemzetközi nyilvántartása, a különböző gyűjtemények összehangolása, törzskönyvek vezetése a fajokról. De ide tartozik a megmenteni kívánt fajok visszatelepítésének a programja, és bekapcsolódás különböző élőhelyvédelmi programokba.

▪ Szaktudás és kutatás

Az állatkertek a legalapvetőbb természettudományos ismeretek forrásainak tekinthetőek. Feladatuk közé tartozik a modern állattartáshoz tartozó szakmai ismeretek, eszközök és módszerek fejlesztése, az ott dolgozók folyamatos szakképzése. Az állatkertekben lehetőség van tudományos megfigyelések végzésére, más szervezetekkel, intézményekkel való kapcsolattartásra, adatgyűjtésre.

▪ Nevelés

Az állatkertek feladati között megtalálható a nevelés is, melynek keretében a természetmegőrzés oktatása, az ökológiai jellegű szemléletformálás is fontos szerepet tölt be. Az állatkertek fontos célja, hogy élményszerű ismeretszerzést biztosítsanak a látogatók számára, amihez oktatási-nevelési terveket, szakképzett dolgozókat alkalmaznak.

Az állatkertek sokoldalú feladatainak az ellátása leginkább nemzetközi összefogással valósítható meg, aminek leggyakoribb formái az ún. állatkerti szövetségek. A legfontosabb ilyen jellegű szövetségek, természetvédelmi szervezetek és programok az alábbiak:

• WAZA – World Association of Zoos and Aquariums – Állatkertek és Akváriumok Világszövetsége
• EAZA – European Association of Zoos and Aquariums – Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége
• WWF – World Wide Fund for Nature – Természetvédelmi Világalap
• IUCN – The World Conservation Union – Természetvédelmi Világszövetség

In situ – ex situ védelem az állatkertekben

A természetvédelmi intézkedések közül a legmegfelelőbb mindig az élőhelyek védelme, ami során a fajokat az eredeti élőhelyükön, a jellegzetes életközösségekkel egységben kell megóvni. Ezt nevezi a tudomány in situ védelemnek. Azonban több olyan eset is van, amikor különféle okok miatt egyes fajok védelme az eredeti élőhelyen már nem megoldható. Ilyenkor kerül szóba az ex situ (élőhelyen kívüli) védelem, aminek színterei az állatkertek, ahol az állatokat a természetes élőhelyükhöz hasonlóan, a természetes igényekhez leginkább közelítő módon igyekeznek tartani. Az állatválasztást és az állománytervezést segíti a Nemzetközi Fajnyilvántartó Rendszer (International Species Information System, ISIS), a számítógépes programban rögzített Állatnyilvántartási Rendszer (Animal Record Keeping System, ARKS), valamint a törzskönyvek használata. Az ex situ védelmi programok célja, hogy elősegítsék a fajok megőrzését, a természetes populációk fenntartását, úgy, hogy közben elkerüljék a beltenyésztést. Az ex situ védelem tenyészprogramok keretében zajlik, melynek céljai között szerepel:

• a veszélyeztetett fajok megmentése a kipusztulástól,
• a természetes populációk fenntartása és erősítése,
• tenyésztett állatok felhasználása oktatási és kutatási célokra.

Az állatkertek befogadják az illegális kereskedelemből elkobzott, illetve megunt állatokat is. A megmentett sérült állatokat felépülésük után sok esetben visszaengedik a természetbe. A fogságban tenyésztett állatokkal is megtámogatott in situ természetvédelmi tevékenység egyik módja a természetbe való visszatelepítés.

Az új állatállományok létrehozásának módjai a következők lehetnek:

• visszatelepítési program: olyan területekre, ahonnan az adott faj azelőtt kipusztult,
• bevezetési program: új populációt hoznak létre a faj elterjedési területén kívül,
• gyarapítási program: a populáció egyedszámát és genetikai variabilitását gyarapítják.

A természetvédelem egyik meghatározó célja a meglévő biológiai sokféleség megőrzése, ami a természetes életközösségek és a meglévő fajok helyben történő megóvását jelenti. Napjainkban viszont több olyan faj van, amely nem képes fennmaradni a természetes élőhelyén, és ilyenkor van elsősorban szükség az ex situ védelemre. Az állatkertek ex situ programjai a természetvédelem egy elfogadott formájának számítanak, és némelyik tenyésztési program szinte egyedüli módját jelenti az egyes veszélyeztetett fajok megmentésében. A fogságban született és nevelkedett egyedek a fajok újratelepítésére is alkalmasak, de csak bizonyos állatfajok esetében alkalmazható sikerrel, olyanoknál, amelyek jól tűrik a fogságot. Az állatok fogságban való tartása és tenyésztése a szakemberek részére is komoly kihívást jelentő feladat.

Napjainkban a megfelelő adatgyűjtés, a nemzetközi törzskönyvek vezetése révén könnyebb ez a tevékenység, egyszerűbb a megfelelő egyedek összehozása. A fogságban történő sikeres szaporítást követő visszatelepítés akkor valósítható meg, ha megfelelő egyedszámú és genetikai állományú a populáció, és rendelkezésre áll egy megfelelő biztonságos élőhely. A visszatelepítések tapasztalatai azt mutatják, hogy a nagyvadak fogságban való szaporítása, és az ahhoz kapcsolódó visszatelepítés a sikeresebb, továbbá a vadonból származó egyedeknél több sikert értek el, mint a fogságban nevelteknél, valamint növényevők esetében is könnyebb  ez a folyamat. Az ex situ védelem hatékonyságát akkor lehet növelni, ha az állatkertek és a magántenyésztők is nagyobb részt vállalnak benne, és minél több veszélyeztetett faj tartását vállalják.

De ugyanakkor vannak olyan fajok, amelyek esetében a természetbe való visszatelepítés nem igazán megoldható, ezért az ilyen fajok esetében az ellenőrzött, mesterséges populációt kell fenntartani. Az ex situ védelem kezdetei a 19. század végére nyúlnak vissza, amikor sikerült jó pár fajt megmenteni (pl. európai bölény), de voltak olyan fajok is, amelyeken már nem sikerült segíteni (pl. erszényes farkas). Manapság a legmeghatározóbb állatkerti szövetségek és különböző kutatási programok együttesen küzdenek a veszélyeztetett és ritka állatfajok megmentése érdekében. A fajok megmentéséhez szükséges adatokkal kapcsolatban a legfontosabb szervezetnek számít a már említett Nemzetközi Fajnyilvántartási Rendszer (ISIS), amely mintegy 48 ország 405 intézményében lévő egyedről szolgál nap mint nap adatokkal.

Az észak-amerikai kontinensen 1981-ben alapították meg az SSP (Species Survival Plan) tenyészprogramot, aminek mintájára 1985-ben Európában az Európai Fajfenntartó Tenyészprogram (European Endangered Species Programme, EEP) indult el. Napjainkban ezen program keretében közel 150 faj megmentésén dolgoznak az amerikai kontinensen, míg Európában 162 faj védelmét irányítja az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA). A tenyészprogramokkal párhuzamosan az  Európai Törzskönyvi Program (European Studbook, ESB) az európai állatkerti fajok állományának a regisztrálását végzi. Az ex situ védelemnek köszönhetően a világ legismertebb állatkertjeiben egyre nő a sikeresen szaporított állatfajok száma, és már legalább 120 faj egyedeit telepítették vissza természetes élőhelyére.

A nemzetközi összefogás rendszere

1993-ban került kiadásra az Állatkertek Természetmegőrzési Világstratégiája (World Zoo Conservation Strategy, WZCS), ami az 1980-ban megjelent Természetvédelmi világstratégia című dokumentummal együtt a legfontosabb vezérvonalnak tekinthető a természetvédelem terén. A következő fontos lépcsőfoknak tekinthető az 1992-es riói csúcson elfogadott Biológiai Sokféleség Egyezmény (Convention on Biological Diversity, CBD), amely egy markáns szemléletmódbeli változást is hozott. Az egyezményt több mint 180 ország ratifikálta, és egyben vállalta a benne foglalt célkitűzések figyelembe vételét. Ezek közé tartozik a biológiai sokféleség megőrzésére való törekedés, a fenntartható használat, a genetikai források megosztásának az elve. Az egyezmény egyik sajátossága volt, hogy különválasztotta a természetvédelmet és a fenntartható használatot. A CBD mellett több kiegészítő egyezmény van még érvényben, amelyek az egész témakör helyett egy-egy részterülettel kapcsolatosak. Ezek közé tartozik az 1971-es Ramsari Egyezmény a vizes élőhelyekről, az 1972-es Világörökségi Egyezmény, vagy az 1973-as Washingtoni Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről. Ezen egyezmények gyakorlati megvalósulása akcióterveken keresztül történik, amelyek lehetnek nemzetköziek vagy regionálisak.

Vadegészségügy

Az állatkertekben dolgozó állatorvosok szakértelme és tudása kulcsfontosságú egyrészt az állatok egészségének megőrzésében és az esetleges orvosi beavatkozásokban, másrészt aktív közreműködők a természetvédelem terén is. A visszatelepítésekkel kapcsolatban is komoly szakmai felelősség hárul az állatorvosokra, hiszen az állatok szabadon engedése előtt az állatokat alapos vizsgálatnak kell alávetni. A vadállatokkal dolgozó állatorvosok kulcsszerepet játszanak a turizmus helyes irányba terelésében és a tudományos kutatásokban is.

.

.

Tudomány és kutatás

A napjainkban folyó tudományos kutatások nélkül elképzelhetetlen a meglévő problémák feltárása és megoldása. Az olyan kutatásoknak kell prioritást biztosítani, amelyeknek egyértelmű a szerepe az élőhelyek megőrzésében, az in situ védelemben. A természetvédelemmel kapcsolatos problémák feltárása, a szükséges beavatkozások megtervezése és végrehajtása csakis hosszú ideig tartó kutatási programok révén lehet sikeres. Az állatkertek a meglévő állatállományaik révén fontos szerepet játszanak a kutatásokban, a tudományos megfigyelésekben. Az állatkertek – a látogatókon felül – a tudományos élet tagjainak a találkozóhelyei is, így adnak lehetőséget a kutatások bemutatására, az eredmények ismertetésére.

A kutatások révén lehetőség nyílik a tanulásra, a tapasztalatszerzésre, ami nagymértékben segíti a természetvédelmet. Az állatkertekben folyó kutatásoknak két válfaját különböztetik meg. Az egyik csoportot alkotják az új ismeretek szerzésére irányulók (pl. állattartással kapcsolatos kutatások), míg a másikat azok, amelyeket más kutatók végeznek el  intézményeikben a saját céljaik elérése érdekében (pl. egyetemi kutatók programjai). A kutatási adatbázisok is fontos szerepet játszanak, mivel nemcsak növelik a hatékonyságot, hanem segítségül is szolgálnak a kutatók számára. Fontos szempont a források könnyű hozzáférhetősége. Napjainkra a Zoológiai Gyűjteménykezelési Információs Rendszer (ZIMS) a legfontosabb, amely több adatbázis összekapcsolása révén született meg, és a leghatékonyabb kutatást segítő rendszernek tekinthető.