Tan Twan Eng: Esőcsináló

A szerző előző könyve után izgatottan vettem kézbe, a magyarul 2015-ben megjelent Esőcsináló című regényét, Hegedűs Péter fordításában. Sokat reméltem tőle, mert Az Esti ködök kertje nagyon megfogott. Szinte vágytam rá, hogy ez a mű is magával ragadjon, ahogy az előző esetben történt. Mivel ez a második könyv a szerzőtől, amelyet megismertem, olvasás közben óhatatlanul is összehasonlítgattam a két művet. Féltem, hogy nem tud megismétlődni az a katartikus élmény, amelyet az első olvasásakor éreztem, de szerencsére csalódnom kellett. Kinyitottam a könyvet, és a varázslat, a csoda újra elkezdődött.

Újra egy egzotikus helyen találtam magam, Penang-szigetén, ahonnan maga a szerző is származik. Talán éppen ezért olyan elevenek, megragadóak a képek, ennyire részletesek a leírások. Sokszínű világba csöppenünk, soknemzetiségű nép él itt, malájok, kínaiak, angolok és japánok. Ez a sokszínűség a főhős, Philip Hutton személyiségében is megjelenik. A helyszínek bemutatásából árad a szeretet is, Philip, aki körbekalauzol minket, szereti a lakóhelyét, büszke mindenre, amit meg tud mutatni mesterének. 

Az Esőcsináló című regény hasonló eseménysort mesél el, mint Az Esti ködök kertje. A II. világháború borzalmai elevenednek meg a lapokon, és miközben az emberek szenvednek és minden pusztul, az olvasónak végig azon jár az esze, hogy hogyan lehet ennyi szörnyűségről ilyen szépen írni.

A történet felépítése is hasonló. Itt is egy találkozás, egy tárgy, Endó szan kardja kelti életre az emlékeket, hogy azok megnyugvást, megtisztulást hozzanak a mesélő Philip és az őt hallgató Micsikó számára egyaránt. Ahogy Eng előző regényében, a központban itt is egy mester és tanítvány kapcsolata áll, és mindkét regény a tradicionális japán kultúra egy darabkájába vezet be bennünket. Míg Az Esti ködök kertjében a japán kertépítés titkaiba kaphatunk betekintést, ebben a műben a japán harcművészetet tanulja a fiú a tanítójától. E bensőséges kapcsolaton keresztül értékeljük a világháborús eseményeket, és ahogy azok követik egymást, próbáljuk megismerni a szereplők valódi arcát, igazi kilétét.

A regény cselekménye itt is egy látogatással kezdődik. Az idős Philip Huttont meglátogatja egy ugyancsak érett korban járó hölgy, Murakami Micsikó. Egy személy kötötte össze kettejüket, Hajató Endó, aki mindkettejük életében meghatározó szerepet 

töltött be. Micsikó egy régen elküldött, de elkésett levél nyomán kereste fel Philip Huttont, hogy megtudja, mi történt azzal a férfival, akibe hajdan szerelmes volt, de nem teljesedhetett be a kapcsolatuk. Philip pedig mesélni kezd. Hosszú fejezeteken át olvashatjuk, miként mélyül el a kapcsolat a mester és tanítványa között olyannyira, hogy az már a család, a személyzet és a vállalat dolgozóinak a rosszallását is kivívta. Philip azonban ellenáll a kérésnek, hogy ne vegyen több leckét Endó szantól. Ismeri a mesterét, tökéletesen megbízik benne, hiszen ahogy Endó szan is mondta a fiatal Philipnek, amikor tanítványául fogadta, a mester és tanítvány kapcsolatnak erre kell épülnie: „Tisztában kell lenned vele, hogy amikor a tanítómester elfogad egy tanítványt, súlyos felelősséget vállal magára. Cserébe a tanítványnak is készen kell állnia rá, hogy maradéktalanul elkötelezze magát. Nem lehet benne bizonytalanság, nem munkálkodhat benne hátsó szándék.” Ez a kölcsönös bizalom mindvégig megmarad a két szereplő között, akkor is, amikor a látszat alapján úgy gondolhatjuk, hogy Endó szan végig csak játszott a tanítványával és kihasználta őt.

A könyv első részében ez a mester és tanítvány kapcsolat válik egyre mélyebbé, tisztelet- sőt szeretetteljessé. El sem tudjuk képzelni, hogy ez valaha megváltozhat. Látjuk, hogy Philip milyen nagy örömmel kalauzolja tanítóját a szigeten, mutat meg neki minden érdekes dolgot, felviszi a Penang-hegyre, elutazik vele Kuala Lumpurba, miközben szakadatlanul folyik a tanulás. Minden helyszín, minden élethelyzet új ismeretek megszerzését teszi lehetővé. Endó szan a harcművészet mellett a japán gondolkodásmódot, a zen buddhizmus alapjait is átadja Philipnek. A kettejük viszonya lassan annyira bensőséges lesz, mint egy apa-fiú kapcsolat. Látszólag a mester jobban megérti a tanítványát, mint annak családja. „Első pillanattól kezdve érezni lehetett közöttük a különleges kapcsolat erejét, az összetartozásukat, mint akik nem most találkoznak először.”

Ez a hosszúra nyúlt bevezető, a kapcsolat sokrétű bemutatása kell ahhoz, hogy a könyv második részének a történéseit élesebb szemmel, gyanakodva figyeljük. Minden Endó szan ellen szól. Ráadásul pont ő mondta, hogy a mester és tanítvány kapcsolatában nincs helye a hátsó szándékoknak, ám a történtekből mégis úgy gondolhatjuk, hogy végig kihasználta Philipet; azért kérte a fiút, hogy mutassa meg számára a szigetet, hogy a japánok számára kifigyelje a taktikailag fontos vagy éppen gyenge, támadható pontokat, megkönnyítve ezáltal a japánok hatalomátvételét. Philip válaszút elé kerül. Ez a nagy megpróbáltatás a mester és a tanítvány között lévő barátság végét is jelenthetné, de a fiú kitart a tanítója mellett, így módunkban áll meglátni és megérteni, hogy Endó szan gyakran a hatalmát vagy a kapcsolatait megmozgatva segíti a tanítványát, és próbál minél több életet megmenteni.

A történet végén mindenkinek meg kell fizetnie a döntéseiért. Philipnek azzal, hogy a japánok szolgálatába lépett, amivel a családját próbálta védeni. Ám annak minden tagja meghal, ráadásul a fiúnak végig kell néznie a nővére elfogását és halálát, a nénikéjének a kínzását, az apjának a kivégzését is. Endó szannak is bűnhődnie kell, ami az ő számára valójában feloldozás.

Endó egy karizmatikus japán férfi, akinek Noel Hutton (Philip apja) bérbe adja a birtokhoz tartozó szigetet. Philipnek ez nagyon rosszul esett, hiszen korábban minden szabadidejét ott töltötte, és most ez a terület idegen fennhatóság alá került. Pont olyan igazságtalannak érezhette, mint ahogyan a maláj nép, amikor a japánok elfoglalták Malajziát. Ráadásul a japánoknak már korábban is rossz hírük volt Penangon: a kínai területeken nagyon kegyetlenül viselkedtek a kínai lakossággal. Endó szan mégis közel tud kerülni Philiphez, aki a közös gyakorlatok hatására céltalan fiúból érett, megfontoltan gondolkodó fiatalember válik, aki képes arra, hogy minden esetben higgadt maradjon, és tökéletesen uralja indulatait és szavait. Részint a tanító pár elejtett mondatából, részint Micsikó történetéből rajzolódik ki a férfi múltja, amelyet kiegészít Endónak, a Tanaka szanhoz fűződő titokzatos kapcsolata. Egy tanítómesterük volt, gyermekkori barátok voltak, mégis olybá tűnik, hogy ellenségként, vetélytársként tekintenek egymásra. Micsikó történetéből viszont megtudjuk, hogy Tanaka azért jött Endó szan után, mert maga a lány kérte, hogy vigyázzon a szerelmére, tartsa őt szemmel.

Philip is nagyon összetett figura. Céltalanul bolyong az életben, nem találja a helyét. Ennek meg is van az oka, az édesanyja kínai, az édesapja angol volt Malájföldön, tehát igazán egyik nemzethez sem tartozhatott. Az angolok számára túl kínai volt, míg a kínaiak az angolt látták benne. A malájok közé sem illett, és amikor a japán mester tanítványává fogadta, mindenki az ellenséget kezdte látni benne. Szűk családjában is kívülállónak számított, három testvére másik anyától született, az iskolában nem azt a teljesítményt nyújtotta, mint a bátyjai. Philip ráadásul keresztény volt, az angolok kisebbségi vallását követte. Úgy érezte, hogy a maláj, a kínai és a japán hitvilág távol áll tőle, pedig a kínai vér is ott csordogált az ereiben. A történet előrehaladtával egyre inkább elgondolkodik a lélekvándorlás létjogosultságán, és mikor egy meditáció alkalmával bepillantást nyert egy előző életébe, amelyben ugyanúgy helyet kapott Endó szan, Philip végképp összezavarodik. Vajon az ember maga alakíthatja a sorsát, vagy az élete előre meg van írva? A fiú bármennyire próbál hinni az első lehetőségben, hite mégis gyakran meginog. Vajon sorsszerű volt, hogy találkozzon Endó szannal? Milyen terv része lehetett a közös sors? Endó szan eszelte ki, vagy egy nagyobb, átfogóbb elgondolás áll a találkozás mögött? És ha az ember felelős a tetteiért, az ő döntésein múlik a jövő, akkor miért ismétli a történet önmagát? Miért reméli Endó szan, hogy majd Philip fogja őt megmenteni, és hogyan is mentheti meg a tanítóját a tanítvány?

A valaha volt közös útról Endó szannal Philip már akkor értesült, amikor a tanítóját körbevezette a szigeten, és betérnek az Azúrkék Felhő templomába, ahol egy jövendőmondó asszony elmondta neki, hogy „Neked és a barátodnak közös múltatok van egy másik korban.” Az is beszédes előreutalás, amelyet Endó szan mond a jóslat hallatán: „Szóval a szavak sosem változnak, bárhová menjek is.” A mester nem magyaráz, és mi is csak találgathatunk, hogy mire gondolhatott, amikor ezt kimondta. Arra, hogy több száz év távlatából újból megismétlődik a már megélt eseménysor, és ugyanazokkal a szavakkal kellene majd kivégezni a tanítványát?

A jósnő azonban mást is mondott Philipnek: „Az eső adományával születtél.” A regény is ezekkel a szavakkal kezdődik, mintegy magyarázatképpen a könyv címére. A regény eredeti címe The Gift of Rain – Az Eső Ajándéka. Számomra minden esetben jól esik ízlelgetni a címet, ami egyfajta kulcsként jelenik meg a történet kezdetén. Az eső ajándéka. Vajon miféle ajándéka lehet az esőnek? A víz lemossa a szennyeződést, eltörli a bűnöket. Philipnek hatalmában áll, hogy Endó szant feloldozza, megmásítsa a történetet, ezáltal békét adjon a mesterének. A japánok által elkövetett gaztetteket is elmossa az eső, melynek nyomában új élet sarjad. Philip azzal, hogy a japánok szolgálatába áll, enyhíteni tud néhány család szenvedésén, életeket tud megmenteni. Valahogy mi is így vagyunk az esővel. Sokan elszomorodnak tőle, kevesen szeretik, de a víz az, ami táplálja az életet. Philip sem volt népszerű, a legtöbben megvetették, mert úgy tartották, hogy áruló lett, pedig ezzel a magatartásával tudta a legtöbbet tenni a sziget lakóiért, a barátaiért és a családjáért. A víz a változást is szimbolizálja. Mi változott? Lényegében minden. Philip és Endó szan élete, a sziget sorsa. A változások sorát Micsikó megjelenése tetőzi be, aki által a még nem ismert események is a helyükre kerülnek.

Philip életében minden fontos találkozásnál, fordulópontnál esik az eső. Micsikó érkezésekor is esett, ahogy akkor is, amikor a fiú először találkozott Endó szannal a tengerparton, mikor a férfi csónakot kért, hogy átevezhessen a szigetére. A víz nem csak megtisztít, éltet, hanem összeköt és elválaszt. A mester szenvedett a honvágytól, és amikor a tengert nézte, úgy érezhette, hogy közel van a hazájához, hiszen a víz másik partján ott a falu, ahonnan származott. De a hatalmas víztömeg átjárhatatlanul választotta el az otthonától, a szeretett emberektől, akiket kénytelen volt elhagyni.

A mű végén Philip még egyszer megerősíti: „A régóta halott jósnő azt mondta, hogy az eső adományával születtem. Immár tudom, hogy ez mit jelent. (…) Tragédiával árnyékoltam be sok ember életét, akár egy hirtelen lezúduló felhőszakadás – de az eső az esetek többségében megkönnyebbülést, tisztaságot és megújulást is hoz. Elmossa fájdalmunkat, és előkészít bennünket egy újabb napra, sőt akár egy újabb életre. Most, vénségemre úgy találom, hogy az esők mindenhová követnek engem, és vigaszt nyújtanak – akárcsak mindazok szellemei, akiket valaha ismertem és szerettem.”

Az esőben minden összemosódik, mint a akvarell színei. Egymásba játszanak, sőt a felismerhetetlenségig egybeolvadhatnak. Ilyenek a regény idősíkjai. A jelen mellett a múltat több oldalról, több szereplő visszaemlékezéséből térképezhetjük fel. Minden fontosabb szereplőről megtudunk egy-egy fontosabb történetet, és valahogy itt is mintha mindenki mindenkivel találkozott volna már korábban, van valami összekötő kapocs a regény alakjai között; a kínai nagyapa és Endó szan közelebb állnak egymáshoz, mint gondolnák – nemcsak a lélekvándorlásba vetett hitük köti őket össze, hanem egy titokzatos szerzetes is, Bódhidharma, akiről Philip nagyapja mesélt az unokájának. Endó szan pedig egy rajzot őrzött róla a falán. Párhozamos sorsok, egymásnak megfeleltethető jellemek rajzolódnak ki a szemünk előtt. Kun, Philip barátja, Tanaka szan tanítványa, az egyik legsikeresebb japánellenes gerillacsoport tagja csak szeretett volna hazatérni, ahogy Endó szannak is csak ez volt a kívánsága.

Ezekben a párhuzamos sorsokban, a bemutatott szörnyűségeket látva rá kell jönnünk, hogy sosem egy nép a hibás a rossz döntésekért. Mindegyik nép bővelkedik jó emberekben, a cselekedeteinket pedig a saját, személyes döntéseink határozzák meg. Nem csak a jó emberek, de a rosszak is fellelhetők minden nációban, nem csak a japánok kegyetlenek, de a gerillavezér, Jung Kvan is élvezetet talált abban, hogy a foglyait megkínozza, és a visszatérő angol katonák sem bántak kesztyűs kézzel az elfogott és bűnösnek talált japánokkal.

A japán megszállás véres eseményei csupán a történet díszletét adták. Ebben a kontrasztban mutatkozik meg igazán a tisztességes, egyenes jellem, a szeretet, a megbocsátás és önfeláldozás. Ebben az erőszakos világban, amelyben ma is élünk, még erősebben kellene érvényesülnie annak a tanításnak, amelyet Endó szan hagyományozott Philipre. Az általa oktatott harcművészet, az aikido titka ugyanis nem abban áll, hogy megtanuljon az ember ölni, hanem abban, hogy miként lehet elkerülni a csatát.

„Ha a budzsucu magasabb szintjén az ember az elméjével harcol, akkor mi lenne a magasabb szint?

Endó szan egy darabig lehunyt szemmel ült, olyan dolgokat látva, amelyeket nekem sosem mutathatott meg.

– Az – felelte végül –, ha egyáltalán soha nem harcolnánk.”