Penang Hill-i bungalók
Penang Hill-i bungalók
Penang Hill története két részre osztható: az 1923 előtti és az azt követő évekre. 1923-ban megépült a Penang Hill hegyi vasút, mely gyökeresen megváltoztatta a hegy életének ritmusát. Bukit Benderán, a korábbi időkben, szép lassan, csendes nyugalomban folyt az élet, melynek tempóját kizárólag a hegy lejtőinek meredeksége diktálta. A vasút kiépüléséig ugyanis bármiféle építőanyagot csak emberi, vagy állati erővel tudtak felszállítani a csúcsra. Ez az időszak az atap (a mangrovepálma levelei, melyet Malajziában tetőfedésre használtak), a bambusz és a fa kora volt. A vasút azonban, melynek immár csupán 30 perces menetideje jelentősen lerövidítette az utat, csökkentette a befektetett energiát, teljesen megváltoztatta Penang Hill látképét, hangulatát, és közelebb hozta egymáshoz a hegyet és az alatta elterülő, a kő, a cement és az acél korába belépő várost.
A legelső hegyi bungalók építésekor elsődlegesen figyelembe vett szempont a hűvösebb, szellős környezet megteremtése volt, hiszen éppen ezt akarták kihasználni a George Town fülledt, meleg és gyakran malária fertőzte levegője elől menekülő európai gyarmatosítók, akik eleinte szinte kizárólag lábadozni „jártak fel” a hegyre. Éppen ezért e legelső bungalókat Penang Hill legmagasabb csúcsaira, hegygerinceire építették, ahol a legoptimálisabb volt a klíma, és ahonnan pazar kilátás nyílt az ember szeme elé. E legkorábbi épületekről fennmaradt rajzok, festmények, fotók egyfajta időtlen nyugalmat, csendes, zavartalan idillt tükröznek, mely az akkori Penang Hillt jellemezte. Ezek az első lakóházak, bungalók (a kifejezés a gudzsaráti bangalóból származik, melynek jelentése bengáli, illetve bengáli stílusú házat jelent) az indiai építészetből brit közvetítéssel kerültek át a Maláj-félszigetre.
Penangon ezeket az indiai stílusú bungalókat először alacsony cölöpökre építették, hogy teret biztosítsanak a ház alatt a levegő szabad áramlásának. A maláj népi építészetből aztán újabb elemet vettek át, s az alacsony cölöpöket magasabbakra cserélték, hogy az épületek ellenálljanak a régió erős és gyakori esőzéseinek. Ugyanakkor ezzel egy kellemes, árnyékos teret is létrehoztak a ház alatt. Penang Hill korai bungalóinak jellegzetessége tehát a cölöpökön álló egyszintes épület, a meredek dőlésszögű tető, melyet atap fedett, ami a legideálisabb a gyakori és erős eső elvezetésében. Az épületeket – mint a tető kiterjesztett eresze – széles veranda ölelte körbe, melyek árnyékolásáról bambuszból szőtt, úgynevezett ’chick’ rolók gondoskodtak. A házfalakat pedig zsalugáterekkel szerelték fel. A jellegzetes tetőnek köszönhetően a magas – gyakran 5-6 méteres – belmagasság szintén a levegő cirkulálását segítette elő az épületben.
A legelső bungalók még egészen egyszerű alaprajz szerint épültek. A házba egy rövid lépcsősoron lehetett bejutni a verandán keresztül. A központi nappalit hálószobák vették körül mindkét oldalon. A konyha, fürdőszoba, toalett az épületen kívül kapott helyet, a megfelelő vízellátásról cserépedényekben tárolt víz gondoskodott. Később a fürdőszobák a ház alatt, a cölöpök által biztosított plusz helyre kerültek, és összekötötték őket a hálószobákkal. A konyha, illetve az alkalmazottak alvóhelyei a későbbiekben is külön épületben voltak, így előzve meg a tűzeseteket és biztosítva a magánéletet. Hozzá kell azonban tenni, hogy ezeket a korai bungalókat az esős időszakban nem használták, mivel a mongrovepálma levelei nem biztosítottak tökéletes „szigetelést”. Általában véve az első bungalókat – kivéve a Kelet-indiai Társaság által üzemeltetett lábadozókat – leginkább csak vasárnap és ünnepnapokon használták.
A vasút kiépítése után a bungalók szerkezete, építőanyaga és rendeltetése is megváltozott. A tégla, a kő, a cement és az acél alkalmazásának köszönhetően már nagyobb, nehezebb, kétszintes házak is épülhettek Penang Hillen. Bevezették a vizet, a villanyt, s a bizonytalanságot felváltotta az állandóság. Ma Penang Hill csaknem 200 éves történelmét a hegy megmaradt bungalói alkotják, közülük néhány a vasút előtti korszak szép példája, így például a két legrégebbi, a Bel Retiro (mely az 1880-s években épült újjá) és a Big Lomond. A második generációs épületek közé olyan neves bungalók tartoznak, mint az 1927-ben épült Grace Dieu, vagy az 1933-as The Great Wall.
A Fern Hill bungaló
Penang Hill legrégebbi bungalói közé tartozó Fern Hill a XIX. század legelején, 1805-ben épült a Woodlands Brae, vagy Hügieia (a görög mitológiában az egészség, tisztaság istennő után) nevű hegycsúcson, nem messze az alig pár száz méterre lévő Convalescent – ’Lábadozó’ – nevű épülettől, mely egyfajta szanatóriumként működött. A Fern Hill elnevezés azonban csak a század közepétől ismert (addig a csúcshoz hasonlóan Woodlands Brae-nek nevezték), amikor is a régi épület helyén felépült az új, jó állapotú, és a Convalescent-nél nagyobb méretű beteggondozó. A Fern Hill – illetve a korábban itt álló épület – ugyanis Penang Hill orvosának lakóhelye és „rendelője” volt: mivel a Convalescent nem kínált orvosi ellátást, ezért a rászorulók itt igényelhettek egyszerűbb kezeléseket. Később már ez a bungaló is inkább szanatóriumként működött, körülötte sétaösvényekkel és virágágyásokkal, melyet havi 30 Straits dollárért lehetett kibérelni.
Valószínű, hogy a Fern Hill eredetileg magántulajdonként épült, s az évek során több tulajdonosváltást is megért. 1888-ban például F. J. C. Ross volt a tulajdonosa, akitől már havi 50 dollárért lehetett bérbe venni. Ekkoriban a Fern Hill mellett további 6 bungaló működött szanatóriumként, így például a Strawberry, a Lomond, a Richmond, a The Crag, a Spout és a The Highlands Straits Sanitarium. 1904-ben végül állami tulajdonba került azzal a céllal, hogy megmentsék az enyészettől. Ekkoriban ugyanis már a legtöbb régi bungaló rossz állapotban volt, felújításra szorult, jóllehet a Fern Hill nem tartozott közéjük. 1906-ban végül átvette a Convalescent szerepét, a korábbi első számú lábadozó ugyanis balesetveszélyessé vált. Ebben az évben a Fern Hill-t összesen 240 napra adták ki. 1908-ban végül az újjáépítés mellett döntöttek, igaz, maga a felújítás megkezdése egészen 1913-ig csúszott. Az új épület 1915-ben készült el 12 000 dollár értékben. A XX. század elejére aztán egyre inkább elfogadottá vált, hogy a hegyen való kikapcsolódás, feltöltődés ne csak a magasabb társadalmi réteg számára legyen elérhető. Még 1913-ban is a 3 kormányzati tulajdonú bungaló – a Convalescent, a Bellevue és a Fern Hill – csak a felsőbb osztályok számára volt bérelhető, még akkor is, ha valaki egyébként anyagilag megengedhette volna magának, ez azonban hamarosan megváltozott.
A XIX. század végére a bungalók szerepe végleg megváltozott. Már nem elsősorban lábadozóként, szanatóriumként, hanem egyre inkább rekreációs célú intézményként, hotelként kezdtek működni, így nem meglepő, hogy a kormány a Fern Hill esetében is megszüntette a köztisztviselőknek járó, évenként 21 napos ingyenes szálláslehetőséget. Helyette mindenki napi 50 centért bérelhette ki a bungalót. Ez az akkori tisztviselői fizetéshez képest meglehetősen magas volt, ezért élesen kritizáltak a sajtóban. Ennek ellenére a Penang Hill-i pihenések az I. világháború után is népszerűek voltak, melyhez nagymértékben hozzájárult a hegyi vasút kiépítse is. Az évek során azonban egyre több malajziai hegyi pihenőhely (úgynevezett station hill) épült ki, közülük a Kuala Lumpurtól mintegy 100 km-re található Frazer’s Hill (Bukit Frazer) és a Cameron Highlands kiemelkedő lehetőségekkel rendelkeztek. Hűvösebb éghajlatuk, szálláskínálatuk, golfpályáik izgalmasabbnak és vonzóbbnak tűntek a Penang Hill bungalói által kínált lehetőségeknél. Mindez pedig magával hozta a lassú hanyatlást is.
Bár a Fern Hill – további 30 társával együtt – ma az örökségvédelem 2. kategóriájába sorolt épület, a Convalescent bungalóhoz hasonlóan magára hagyva, kihasználatlanul áll, de ami a nagyobb probléma, hogy állagmegőrzésükről senki sem gondoskodik, így teljesen ki vannak szolgáltatva a természeti elemeknek. A két épület közül jelenleg a Fern Hill van rosszabb állapotban, az ajtók, ablakok tárva-nyitva, betörve, a tető több helyen beomlott vagy lyukas, a padló pedig rohad. Az épület a teljes megsemmisülés előtt áll, amelyen már csak a teljes szerkezeti átépítés segíthetne.
A Convalescent bungaló
Penang Hill legelső bungalóit – mint egyfajta szanatóriumokat – rekreációs, illetve egészségügyi céllal létesítették. Míg a dombon elsőként, 1793-ban megépült Bel Retiro a magas rangú tisztviselőknek, bíráknak, tábornokoknak, püspököknek nyújtott megfelelő szintű elhelyezést, addig a második örökségi státusú Convalescent bungaló – magyarul ’Lábadozó’ –, a korai gyarmat egyik legfontosabb rekreációs célú intézménye volt. A középosztálybeli európaiak, illetve az alacsonyabb rangú hivatalnokok számára jelentett egészségügyi megoldást Délkelet-Ázsia fülledt, meleg, sokszor dizentériával és maláriával fertőzött éghajlatán. A Convalescent bungaló William Hunter sebész megrendelésére 1802-ben (más források szerint 1803-ban) épült Penang Hill nyugati részén, az akkori Hygieia-hegycsúcson, melynek elnevezése nem volt véletlen, hiszen az ógörög mitológiában Hygieia volt az egészség, tisztaság, közegészségügy istennője. A bungaló már az elkészültét követő első évben fogadott Indiából érkező vendégeket. Az úgynevezett „betegszabadságok” 3–6 hónap közötti időintervallumot öleltek fel, melyhez az India–Penang hajóútvonalat plusz időként számolták hozzá.
A Convalescent hasonló felépítésű bungaló volt, mint a Bel Retiro: az épület oszlopokon magasodott a föld fölött, piramis formájú tetőzete atappal (mangrovepálma szárított leveleivel) borított, gipsszel lekent falai, elülső és hátsó verandái, előszobája és 3 vagy 4 hálószobája volt, mely egy 5–6 fős család számára volt elegendő. Az épülethez 2 ló számára alkalmas istálló tartozott. A részben berendezett bungalót havi 18 Straits dollárért lehetett kibérelni, tisztiorvosi igazolás kíséretében. (Itt a Malaka-szorosi dollárról – a maláj-félszigeti és borneói egykori brit gyarmatok és protektorátusok számára kiadott fizetőeszközről – van szó. Angolul Straits dollar) Jóllehet, Penang Hill bungalói mintegy gyógyüdülőként szolgáltak, valójában igazi, komolyabb gyógyászatról nem beszélhetünk esetükben. Igaz, egy orvosi asszisztens elérhető volt a Fern Hill bungalóban, de ezek az épületek maximum pihenésre, relaxálásra voltak elegendőek, konkrét orvosi támogatás nem járt hozzájuk. Bár szükség esetén a Bel Retiro távíróján keresztül a városból orvosi segítséget is lehetett kérni bármelyik bungalóban tartózkodó beteg számára. Valójában még a malária ellen sem nyújtottak tökéletes biztonságot, mert Penang Hill csúcsa nem elég magas ahhoz, hogy a Malajziában honos, betegséget terjesztő maláriaszúnyog faj (Anopheles maculatus) ne tudná könnyedén elérni.
A XIX. század végére a hegyen változások kezdődtek. Lassacskán elmaradtak az indiai Kalkuttából és Madrászból érkező lábadozók, mivel a szubkontinensen is egyre-másra létesültek az újabb hegyi pihenők, az úgynevezett „Hill Station”-ök. Helyettük a föderális maláj államokból, kolóniákból és a hegyeket nélkülöző Kelet- és Észak-Szumátra holland településeiről érkeztek vendégek a Penang Hill-i bungalókba. S míg más, magánkézben lévő szállások, mint például a The Crag árai csak az elit számára voltak megfizethetők, addig a kormány tulajdonában maradt bungalók, mint például a Convalescent is, megfizethetők maradtak, jóllehet kibérlésük szigorú szabályozás alá esett. Az 1880-as évek végére az eredeti Convalescent bungaló fa és atap falazata, illetve tetőzete teljesen tönkrement. Az épületet 1890–1892 között újjáépítették, a Bel Retiróhoz hasonlóan gránitból, és a felújítás költségei több mint 20 000 Straits dollárra rúgtak. 1894-ben egy teniszpályát is kialakítottak a bungaló mellett, amely azt jelzi, hogy az új koncepció szerint az itt megszálló vendégek már hosszabb időt is eltölthettek a Convalescentben.
Bár az új épület már sokkal időtállóbb anyagból épült, 1906-ban mégis be kellett zárni, mert a szerkezete életveszélyessé vált. Az újabb épület tervezése idején azonban Sir John Anderson, a Straits Settlements kormányzója kiemelte azt a tényt, hogy Penang Hillen már elegendő vendégszoba van, melyeket így is csupán évente 120–130 napra vesznek igénybe. Ezért a Convalescent újabb épületét már nem is tervezték 3 hálószobásnál többre, bár egy esetleges bővítés lehetőségét meghagyták arra az esetre, ha minden más bungaló huzamosabb ideig foglalt lenne. Valószínűsíthető, hogy a jelenleg is látható épület 2 szárnya ezt a bővítési lehetőséget tükrözi. Az építkezés végül 1907–1909 között zajlott. Az örökségvédelem második kategóriájába sorolt Convalescent jelenleg használaton kívül van, állagmegőrzése napjainkban nem kielégítő. A Malay Mail a közelmúltban arról számolt be, hogy a Penang Hill Corporation pályázati terve között az szerepel, hogy az épületet 250–300 szobás környezetbarát szállodává alakítsák át. Ez pedig Penang turisztikai, művészeti, kulturális és örökségügyi ügyvezetője szerint megoldható lesz, amint a földterülettel kapcsolatos kérdések megoldódnak.
Bel Retiro – 1789
Penang Hill legelső épülete lényegében egyidős a sziget gyarmati múltjával, s tanúja volt a hegy történelmének. Az egykor Penang gyarmati kormányzójának hivatalos rezidenciájaként épült Bel Retiro annak a maroknyi hegyi bungalónak az egyik legszebb példája, melyek máig őrzik a sziget gyarmati örökségét és hangulatát.
Penang Hill legelső bungalóját maga a sziget gyarmatosítója és legelső kormányzója, Francis Light építtette 1789-ben a település urainak használatára, rendeltetése pedig egyrészt rekreációs, másrészt egészségügyi volt: ide járhattak lábadozni George Town fülledt, meleg, maláriával fertőzött egészségtelen levegője elől a rászoruló gyarmatosító atyák. Azonban ekkoriban még csupán egy keskeny gyalogösvény vezetett fel a hegyre, amely igencsak megnehezítette az ellátmány feljuttatását a Penang Hill-i bungalóba. Emiatt pedig csak korlátozott számban és rövidebb időre (maximum 7–10 nap) lehetett igénybe venni a Bel Retiro nyújtotta szolgáltatásokat. A legelső bungalónak azonban – minden, a környezeti nehézségek okozta hátránya ellenére – hamarosan társai is akadtak; néhány éven, évtizeden belül már számos újabb bungaló állt a hegyen, melyeket a Kelet-indiai Társaság, illetve más, gazdag kereskedők, magánemberek építtettek.
Az első Bel Retiro két részből (két, egymással összekapcsolt, egy elülső és egy hátsó bungalóból) álló épületegyüttes volt Penang Hill legmagasabb csúcsán, a Flagstaff Hill-en (Zászló-domb), közvetlenül a jelzésre szolgáló zászlórúd mellett. A két épületnek más-más karaktere, illetve rendeltetése volt, és valószínűleg nem is egy időben épülhettek. Az elülső bungaló előcsarnokból, verandából és 4 oldalsó szobából állt, majd 1824-ben az egész szerkezetet téglaoszlopokra emelték. Ezzel szemben a hátsó bungaló jóval nagyobb volt: 2 előcsarnokkal, 8 hálószobával és körkörös verandával volt felszerelve, melyből 4 fürdőhelyet is kialakítottak. Mivel az elülső bungalóhoz nem tartozott fürdőhely, feltételezhető, hogy ez volt a régebbi, melyet Light a település urainak építtetett, a hátsó pedig a kormányzó magánrezidenciája volt. Már e korai Bel Retiróhoz is további épületek kapcsolódtak, így például a gondnok, a cselédek, a szakácsok épületei, valamint az istállók. A komplexumot pedig gondozott kertek és sétaösvények vették körbe, melyek az elkövetkező évtizedekben egyre nagyobbak, kiterjedtebbek lettek. 1845-re 16 holdnyi (64 749,7 m²) területet foglalt el.
Mivel a Bel Retiro a kormányzó rezidenciája volt, így az épületben csak magas rangú vendégeket fogadtak. Az illusztris vendégek közé tartozott például James Brooke, a sarawaki fehér rádzsa, a sarawaki püspök, Francis McDougall és felesége, Harriette is, akik 1853-ban tettek látogatást a Bel Retiroban. A hölgy részletes naplóbejegyzést is hagyott az utókorra az épületről és környezetéről, melyben olvashatunk arról, hogy a domb 8 mérföldre van a várostól, milyen volt a bungaló elrendezése, valamint aarról is, hogy 3 póni állt a vendégek szolgálatára, melyeken lovagolni lehetett, illetve említést tett a Bel Retiro ápolt kertjéről is, ahol rózsaágyak, lonc és más angol növények váltották egymást a helyi flórával (például a teával). Látogatásuk után egy évvel Penang Hillt gyarmati történelmének egyik legnagyobb természeti csapása érte, egy hatalmas vihar, melyet az erős nyugati szél okozott. Ekkor derült ki a könnyű anyagokból épült hegyi bungalók hátránya is, hiszen egy kiemelkedő ponton, egy ilyen szerkezet könnyebben ki van téve az elemek pusztításának. A Bel Retiro egyik bungalójának tetejét letépte a szél, és az egyik erkélyt is tönkretette.
A XIX. század vége felé, ha lassan is, de Penang Hillt is elérték a változás szelei. 1873-ban a Bel Retirot már elektromos távíró kapcsolta össze a várossal, bár az időnként karbantartásra szoruló régi zászlórudat is megtartották. 1885–1887 között előbb a teljes északi szárnyat, majd 1889–1990 között a déli szárnyat is újjáépítették, összesen 26 000 Malaka-szorosi dollár költséggel. A legnagyobb változás a felhasznált építőanyagban volt, immár mindkét szárnyat időtállóbb anyagból, a helyszínen kitermelt gránitból építették. A korábban egyszintes szerkezetek kétszintesek lettek, a fényűzően berendezett földszinti ebédlőből lépcső vezetett az emeleti szalonba, a hálószobákat pedig könyvtárszobával, rajzszobával, biliárdteremmel is kiegészítették. A hagyományos verandákat díszkorlátos verandák váltották fel. Az újjáépített Bel Retiro krokett- és teniszpályát is kapott, míg híresen szép kertjében 36 kertész gondoskodott a folyamatosan virágzó növényekről, illetve az olyan, Penangon egzotikusnak számító, de az európaiak számára megszokott zöldségek előteremtéséről, mint a sárgarépa, a saláta vagy a zeller.
A vasút 1923-as elindulása nem csak Penang Hill, de Bel Retiro történetében is újabb változást hozott. Az ingatlan egyre népszerűbb lett a gyarmati arisztokrácia körében, már nem csak a kiváltságosok látogathatták. Egyre gyakoribbá váltak a kerti partik és más szórakozási lehetőségek, olyannyira, hogy Sir Laurence Guillemard kormányzó javasolta a komplexum szállodává alakítását. Noha ehhez hozzájárult az is, hogy az épület korábbi kellemes, nyugodt elszigeteltsége a vasút végállomásának, az új játszótérnek és a teakioszknak a közelsége okán megszűnt. Guillemard az új kormányzói rezidenciát ettől nyugatabbra, egy csendesebb részen szerette volna felépíttetni, melynek megvalósulása a ’30-as évek gazdasági válsága miatt meghiúsult. Sőt, Sir Cecil Clementi, az újabb kormányzó 80 000 dolláros költségű, a Bel Retirot érintő ismételt felújítása is sokaknál felháborodást váltott ki, mivel a kiadásokat kormányzati pénzből akarta finanszírozni. A Bel Retiro a II. világháború után újabb felújításra szorult. Tunku Abdul Rahman maláj miniszterelnök pedig annyira megkedvelte az épületet, hogy 1959-ben a Bel Retirot választotta az Indonéz Köztársaság első miniszterelnökével, dr. H. Djuandával folytatott tárgyalások helyszínéül.
Bár a Bel Retiro ma nem látogatható, annak elegáns Kapuháza (Gate House) Penang Hill egyik leggyakrabban fényképezett épülete. Építésének ideje nem ismert, hiszen a Bukit Bendera legkorábbi épületeit nyilvántartó térképeken nem szerepel egyértelműen. A vasút egy korai, 1925-ös fényképén azonban már látható a Kapuház tömbje, bár jelentős különbségek vannak az akkori és a jelenlegi épület között, ami arra adhat magyarázatot, hogy amint a Bel Retiróból is kettő volt, úgy a Kapuházból is, melynek jelenlegi építőanyaga és stílusa a vasút felső végállomásának épületéhez hasonlít. A két szerkezet egy időben, az 1920-as évek közepén, végén épülhetett azzal a céllal, hogy a vasúttal a hegyre látogató tömeget viszonylagos távolságra tartsa a kormányzói rezidenciától. A boltíves, oszlopos verandájáról ismert, kétszárnyas épület korai rendeltetéséről nincs információ, később azonban szállodaként, a közelmúltban pedig kiállítási térként is használták.
