Maláj gaur (Bos gaurus hubbacki)

Ázsiában az elefánt és orrszarvúak után a legnagyobb emlős a gaur, egy bika akár 3,8 m hosszú és 1,8 m magas is lehet, súlya 900–1200 kg.

A tehén kisebb, „csak” 600–700 kg. Mivel a marmagasságuk is nagyobb, így ha végigtekintünk a csordán, akkor a kifejlett bikák egészen kiemelkednek belőle. Jól megkülönböztethető a többi szarvasmarha fajtól. A bikák és a tehenek hasonló színezetűek, hátoldaluk sötétbarna, vagy sötét vörös, az öreg bikáké egészen fekete is lehet. Térdtől lefelé lábukat, mintha harisnyát hordanának, krémszínű, olykor egészen fehér szőr fedi. Szőrzetük rövid, finom és csillogó, amit a zsírosságának köszönhet. Púpjuk nincs, mint a háziasított marháknak, ellenben a bikáknak a hátuk közepéig a hátgerinci tövisnyúlványok egészen megnyúltak, és ezért kiemelkednek és szépen izmoltak. A bikák feje nagyobb és nagy nyaklebernyegük is van. Szarvaik erőteljesek, oldalt és felfelé íveltek, és a fej tetején – oldalnézetben – egészen kiemelkedő, púpszerű páncélt alkotnak, és itt göndör szőrük van, vagy – Heller Richárd természettudósunk 1905-ös szavaival élve – „a szarvak közt kondor üstökkel”.

A gaur a Maláj-félszigettől Elő-Indiáig fordul elő, de a maláj alfaj csak a félszigeten található meg. Kerüli a kultúrtájakat, a hegyeken 1800–2000 m-ig is felhatol, egyenetlen terepen is nehézségek nélkül, könnyen mozognak. Erdőlakó fajként sűrű erdőkben és bambusz dzsungelekben szeret tartózkodni, de kijár legelni a tisztásokra is. Füveket, kúszónövényeket, bambuszt, gyümölcsöket, lombleveleket, gallyakat és fakérget legelnek, 180–190 növényfajból válogatva.

Kicsi, kb. 10 fős csordákban él, melyekben két bika van. A vén bikák magányosan is bóklászhatnak, remete életet élve, csak párzási időszakban felkeresve a csordát, ahol heves küzdelmet folytatnak a csorda bikáival a párzási jogokért. A tehenek vemhessége megközelítőleg 270 napig tart, melynek végén 23 kg-os, vörösesbarna borjút ellenek, aki kilenc hónapig szopik. A borjak 2–3 évesen válnak ivaréretté. Az egyedek akár 26 évig is elélhetnek.

Fő ragadozóik a tigris (Panthera tigris) és a leopárd (P. pardus), de ők is főleg a kisebb termetű, fiatalabb állatokat támadják meg. Egy kifejlett gaur még nekik is legtöbbször túl nagy kihívás lenne.

4000–5000 évvel ezelőtt háziasították a gaurból a gayalt(Bos gaurus frontalis), mely kisebb termetű és tarka, sőt egészen fehér is lehet. Teste zömökebb, erősebbek és rövidebbek a lábai, szarvai kúp alakúak és kifelé merednek, fejtetőn nem képeznek páncéldudort.

A gaur a Vörös Listán a Sebezhető (VU) besorolást kapta, összállományát igen nagy szórással 15 000 és 35 000 egyed közé becsülik. A CITES I. Függelékében szerepel, nem lehet vele és testrészeivel kereskedni, és minden országban, ahol elterjedt, még a helyi törvények is védik.

A maláj alfajt ennek ellenére mára már szinte teljesen kiirtották. Állománya a vadonban 1994-ben kb. 500 egyed volt, majd ez 2016-ra hozzávetőleg 200 állatra csökkent, és ők is a távoli, még érintetlen erdőkbe húzódtak vissza. Számos védett területről évtizedek óta nincs hír róla, vagy csak elszórva van észlelés, főleg magányos egyedekről, ezt a vadkameracsapda-hálózat felvételei is bizonyítják. Például 2008 és 2015 között az Endau-Rompin Nemzeti Parkban 231 vadkamera közül egy sem készített róla felvételt. A Krau Vadvédelmi Rezervátumban 2000-ben 440 km²-t lefedve, 1804 felvételből csak egyetlen egyen szerepelt egy magányos gaur.

Igen érzékeny a házimarhák által terjesztett betegségekre, mint a keleti marhavész, a száj- és körömfájás, és a rosszindulatú hurutos láz (MCF). Már a múltban is számos beszámoló szólt arról, hogy egy-egy ilyen járványba bizonyos gaur állományoknak akár a 2/3-a is belepusztulhatott!

A helyiek húsáért, a külföldi vadászok értékes trófeájáért vadásznak rá. Nagy hátránya az egyik viselkedésének az, hogy még a legtönkretettebb élőhelyeken is felkeresik az évszázadok óta használt sónyalóhelyeket, ahol értékes ásványi anyagokban gazdag kőzetek bukkannak elő a talajból. Ezeken a helyeken könnyűszerrel, lesből lehet rá lőni. Szerencséjére a sűrű erdőben igen komoly ellenfél, nagy, erős, gyors és óvatos, így vadászata itt nehéz és veszélyes. Pénzes Antal, kiváló ökológusunk, is úgy emlékszik meg róla 1922-ben a Fővárosi Állatkert újságjában, mint „hazájának egyik legrettegettebb nagyvadja”.

Malajziában a legkönnyebben Taman Negarában láthatjuk őket a vadonban, ott is a Kuala Tahan területen, ahol egy csorda a parkőrök és a pihenőház mögött elterülő másodlagosan kialakult erdőbe is becsábult.

Itt kimondottan nekik ültettek füvet is, így mára a csorda létszáma szerencsére egyre csak duzzad!

Malajziában természetvédelmi célból fogságban is tenyésztik már, ahol szépen szaporodik. Először kifejlett állatokkal kezdték meg a tenyésztést, ami sikertelen lett, mert nem bírták a stresszt, vagyis főleg az ember közelségét. Emiatt még 1982-ben befogtak két bika és egy tehén borjút, és az első fogságban született maláj gaur nem sokra rá, 1984-ben látta meg a napvilágot, akit még 14 testvére követett az évek alatt. Az első borjak rendkívül agresszívek voltak az emberekkel szemben, később más telepek, és külföldi állatkertek is hasonlót tapasztaltak, de idővel ez a viselkedés némileg csökkent.

A cél az lesz majd, hogy megfelelő élőhelyekre visszatelepítsék őket. Ez irányban voltak is már kísérletek, a Kenyir-tó környékén engedtek szabadon állatokat, ámde ők sajnos elpusztultak alultápláltság és egy nagy árvíz miatt. Meg kell tanítani ugyanis a fogságban felnőtt állatoknak a vadonbeli életet, tápláléknövények és ragadozók felismerését. Jelenleg kb. 70 egyed jöhet szóba, akikkel kísérletet lehetne ily módon tenni.

Egyszer egy bika bejutott egy szarvasmarha gazdaságba, ahol párzott a fríz tehenekkel, aminek húsz hibrid borjú lett az eredménye. Ők lettek a szelembuk, akik nagyobbak és izmosabbak voltak a szokványos marháknál, ezért nagy reményeket fűztek hozzájuk, de sajnos terméketlennek bizonyultak. Ez a kísérletsorozat jelenleg abbamaradt.

A közelünkben tíz európai állatkertben lelhető fel gaur, ahol mintegy 34 egyedükkel találkozhatunk, többek között Whipsnade, Berlin, Párizs és Dortmund büszkélkedhet velük.

A fogságban tartott világállomány összesen 29 helyre van szétosztva, ami jelen esetben 181 példányt jelent, ami nem túl sok, de örvendetes hír, hogy fogságban jól szaporodik, amit az elmúlt egy évben napvilágot látott 15 kisborjú is bizonyít! Állatkerti bemutatása még több helyen fontos volna, hogy ezzel is erősítsük az állatkerti populáció életképességét. A látogatók is csak nyernének az ügyön, mert láthatnák az egyik legnagyobb szarvasmarha fajt a Földön.

Nagy méretével és széles elterjedési területével a gaur – a maláj tigrishez és medvéhez hasonlóan – kiváló „esernyő fajnak” számít, vagyis ha őt védik a természetben, általa rengeteg másik erdei faj is le lesz fedve, illetve védve lesz, akik nem ennyire látványosak.

Ezt a pompás szarvasmarhafajt megéri megnézni, aki csak teheti vagy eredeti élőhelyén, vagy a legközelebbi állatkertben keresse fel, higgyék el nekem, nem fognak benne csalódni!