Ázsiai Művészet Múzeuma
Ázsiai Művészet Múzeuma
„Három civilizáció egy tető alatt” – így hirdeti gazdag és különleges kiállítási anyagát az oktatás orientált Kuala Lumpur-i Ázsiai Művészet Múzeuma (Muzium Seni Asia), mely első sorban az indiai, a kínai és az iszlám (maláj) kultúrára fókuszál gyűjteményében. A város nyugati határán fekvő, a legtöbb belvárosi nevezetességtől kissé távolabb eső múzeum az ország legelső egyeteme, az Universiti Malaya részét képezi, annak fenntartásában működik. Az értékes kollekció 4000 év ázsiai történetét fedi le, de emellett persze betekintést nyújt a thaiföldi, vietnami, japán és iráni kézművesség múltjába, valamint megismerkedhetünk az őslakos Orang Asli népcsoport különös, misztikus maszkjaival is. A gyűjtemény legfőbb célja az ázsiai művészet népszerűsítése, nem csupán a multikulturális malájok, de a külföldről érkező turisták körében is.
A gyűjtemény legelső darabja a thaiföldi Chiengsen-korszakból származó bronz Buddha-fej (Kr. e. 1400-1550) volt, mely Kun Krassri Nimanamhasminda jóvoltából 1954-ben került a múzeum tulajdonába – ekkor még az egyetemi kampuszra, Szingapúrban. Tulajdonképpen ez a tárgy jelentette a Művészeti Múzeum „alapkőletételét”, jóval a Maláj Egyetem 1962-es megalakulása előtt. Kezdetben az egyetemi könyvtár egy része szolgált kiállítótérként, itt kerültek bemutatásra a múzeum legelső darabjai. A mai múzeumépület – a növekvő számú kiállítási anyagnak köszönhetően – 1980-ban épült meg az Egyetem fő kampuszában, a Közgazdaságtudományi és a Jogi Kar épülete között. Az épület három emeleten három civilizáció történetét és kultúráját mutatja be: az indiait, a kínait és a malájt. Emellett a világ legnagyobb délkelet-ázsiai vizes edény-gyűjteményével (ún. kendi) is ez az intézmény büszkélkedik, melyek legkorábbi darabjai a XI. századból maradtak fenn.
A maláj civilizációk gyűjteménye többek között a fafaragás, az ezüst és sárgaréz-megmunkálás kézműves termékeit mutatja be; e tárgyakat a mindennapi életben akár egyszerű háztartási eszközökként, de ünnepi alkalmakkor, rituális eseményeken, sőt, akár fegyverként is igen széles körben használták. A helyi fémművesség – melynek gyökerei a neolitikum idejére nyúlnak vissza és a vietnami Dong Son környékéről erednek – egyik legkülönlegesebb kiállítási tárgya a Tepak Sirih, amely egy, a vendégek számára fenntartott bétellevél tároló, rézből, vagy ezüstből készülő edény. Ezeket a különleges ünnepi edényeket máig használják, például esküvőkön, vagy Korán felolvasások után. Szintén említésre méltó tárgy a capin, mely egy díszes, szív alakú, vagy ovális fémlap, amely a régi időkben arra szolgált, hogy a fiatal lányok eltakarják vele a nemi szervüket. A XX. század elejére ez az ősi dísz kikopott a használatból, olyannyira, hogy a mai fiatalok nem is ismerik.
A barna színű martabai kővázák is említésre méltó darabok; a kelet-malajziai Sabahban és Sarawakban fedezték fel őket, és feltételezhetően Kínából származnak. A kínai civilizációt bemutató szekció alapvetően a kerámia és porcelán termékek bemutatásán alapszik, mint hogy gyártási eljárásuk Kínából ered. Ezek legfontosabb gyűjteménye a T’zu Chou edények kollekciója, mely a Szung-dinasztia első császárának, Taj Cunak a regnálása idején (960-975) virágzott. Ezeket az alapvetően világos színű, zománcos kőedényeket Chihli, Hopei, Honan és Shansi tartományokban állították elő. A porcelán tárgyak sokszínűsége szintén kiemelkedik a múzeum gyűjteményében. Készültek belőle mázas talizmán szobrocskák, edények, tálak, csészék, tányérok, mosókagylók, tálalólapok. A gyűjtemény legkülönlegesebb porcelánjai Sziámból, Japánból, Kína különböző területeiről, Kambodzsából származnak. A látványos kék-fehér kraak porcelán a kínai Jingdezhen városából származik, és a XVI-XVII. század fordulóján volt divatos. A fákat, madarakat, sziklás tájképeket ábrázoló porcelánedények Európában is nagyon keresettek voltak, később a híres delfti porcelánokat is a jingdezheni mintájára készítették.
Az indiai civilizációkat bemutató galéria elsősorban kő- és bronzszobrok, fafaragások és miniatúra festmények, dzsainista és buddhista ikonográfia gyűjteményét tartalmazza már a Kr.e. II. század és a Kr.u. III. század között virágzó Satavahana Birodalom idejétől kezdve. Komoly értéket képvisel a három nagy régió mellett a közel-keleti és perzsa művészetet bemutató gyűjtemény is, mely bronztárgyakat, miniatűr festményeket, sírköveket, és pecsétek alapjául szolgáló, megmunkált drágaköveket mutat be. Feltétlenül érdemes kiemelni a múzeum gazdag textilgyűjteményét is, melynek legizgalmasabb tárgya a cindai, egy finom selyemből készült kendőszerű viselet, mely az indiai Gujarat tartományból származik, és a szintén indiai szárihoz hasonló.
Az Ázsiai Művészet Múzeumának az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó gyűjteménye a malajziai bennszülött nép, az Orang Aslik által készített misztikus maszkok 111 darabos kollekciója, a Topeng. Az Orang Asli népcsoport 19 törzsből áll és három etnolingvisztikus csoportra osztható: a Semang (Negrito), a Senoi (Sakai) és a Proto-maláj. Azonban közülük csak a Senoi két alcsoportja, a jerantuti Jah Huts és a Selangor partvidéki Mah Meri csoportok híresek szobor- és maszkfaragásukról. E törzsek animista hitvilágúak, így a fafaragás számukra a természetfeletti világ primitív hiedelmeinek megnyilvánulása. E maszkokat spirituális táncok alkalmával viselik, illetve a betegségek, kár, pusztítás, gonosz szellemek távoltartására. Alapanyaguk a mangrovefa, elkészítésük mintegy 2-4 hetet vesz igénybe, és a tudomány apáról fiúra száll. Maszkokat a paleolit kor óta készít az ember, mert hitték, hogy aki maszkot visel, az rendkívüli hatalommal és erővel bír.
