A penangi kigyó templom

A Penang sziget délkeleti részén, Bayan Lepasban található kínai buddhista Kígyó-templom bár stílusjegyeit illetően épp olyan, mint általában a legtöbb kínai buddhista, vagy taoista szentély, azonban a Kígyó-templom – ahogy neve is sugallja – egy furcsa látnivaló miatt mégis más, mint a többi hasonló céllal épült intézmény. Itt ugyanis, amerre csak fordulunk, mindenütt viperákat láthatunk. De vajon hogy kerültek ide?

A díszes tetejű, élénk színű templom első pillantásra épp olyan, akár a többi kínai kegyhely: piros falai, színes írásjelei, a vörös papírlámpások, az egzotikus illatot árasztó füstölők, és a két hatalmas sárgaréz harang Ázsia bármely más pontján is lehetnének. De szabadon mozgó viperák már aligha akadnak más kínai szentélyekben. Pedig a skót David Brown adományából, 1850-ben létesített penangi Kígyó-templom, más néven, Hock Kin Keong, Cheng Hoon Giam, vagy Azúr Felhők temploma eredetileg nem is az ő tiszteletükre létesült, hanem egy buddhista szent ember, a Song-dinasztia (960–1279) idején élt Cheng Chooi Chor Soo, vagy, ahogy széles körben ismerik, Chor Soo Kong előtt való tisztelgésként. Brown ugyanis úgy vélte, Chor Soo Kong közbenjárására gyógyult meg gyógyíthatatlannak hitt betegségéből. Maga a templom eredetileg egy Délkelet-Ázsiában bevett épülettípus, az attap-ház stílusában épült szentély volt (az attap pálma levele adja az épület falait, tetőborítását), csak később építették át ma is látható formájában. Odabent két téglából készült kutat találunk, melyek neve „Sárkányszem kutak”, ugyanis amíg maga a templomépület a sárkány fejét szimbolizálja, a két kút úgy helyezkedik el, hogy a sárkány szemét jelenítse meg. 

A Kr. u. XI. század derekán született Chor Soo Kong (aki további neveken is ismert: Qingshui, Cho-su-Kong, Chen Zhaoyin) a délkelet-kínai Fujianból származó szerzetes volt, s ismert volt erkölcsösségéről, bölcsességéről, a nép iránti szolgálatáról és nem utolsó sorban természetfeletti erejéről, melyet a meditációk során szerzett. Állítólag képes volt esőt hozni az aszálytól szenvedő Anxi városnak, amelynek köszönhetően a hálás falubeliek templomokat építettek neki és a kínai népi vallás istenévé emelték. Chor Soo Kong már igen fiatalon szerzetes lett, akire rendfőnöke is hamar felfigyelt, majd annak halála után ő vette át a templom főszerzetesi tisztjét. Az esőért való imádkozás mellett további jótétemények is fűződnek a nevéhez, így például több mint tíz híd építésében is segédkezett a környező városokban, illetve gyógyítóként a gyógyászat történetébe is beírta nevét azzal, hogy gyógynövényekből gyógyszereket készített, illetve tanulmányozta is a herbáriumot. Chor Soo Kong-ot az ábrázolásain is megjelenő feltűnő orráról „Orr ősnek”, illetve „Fekete arcú ősnek” is szokták nevezni.

Buddhista tisztelete elsősorban Tajvanon, illetve a tengerentúlon, a Hokkien nyelvjárást beszélő közösségekben terjedt el, ahol főként védelmi céllal imádják. Születésnapján, az első holdhónap hatodik napján összegyűlnek a bhakták (hívek), hogy gyümölcsökkel, süteményekkel és más vegetáriánus ételekkel róják le hálájukat a védelmező szentnek. Tajvanon, a Hakka közösség isteni disznókat is áldoz neki abban a reményben, hogy a buzgó felajánlásnak, a lelkiismeretes imádságnak és templomlátogatásnak köszönhetően az év hátralévő részében is élvezik a szent áldását. Malajziában a penangi Kígyó-templom mellett a pahangi Genting-felföld Chin Swee-barlangtemplomában is Chor Soo Kong-ot tisztelik a hívek, jóllehet ez a templom messze nem olyan patinás, mint a Kígyó-templom, csak 1994-ben készült el. De térjünk vissza a penangi templomhoz, ahová még Tajvanról, Kínából és Szingapúrból is érkeznek a bhakták a szent ember születésnapját megünnepelni. De vajon hogy kerültek Chor Soo Kong penangi kegyhelyére az első pillantásra veszedelmesnek tűnő állatok?

A nagytiszteletű szent ember ugyanis nem csak az emberek felé volt nagylelkű, de a vadállatoknak is menedéket nyújtott, így például a viperáknak is, melyek az 1800-as évek közepén maguktól jelentek meg a penangi templomban, a szerzetesek pedig ahelyett, hogy megszabadultak volna tőlük, befogadták és gondozni kezdték az állatokat. Az itt élő Wagler-bambuszvipera vagy templomvipera (Tropidolaemus wagleri) – mely alternatív elnevezését éppen a penangi Kígyó-templom hüllőiről kapta – Délkelet-Ázsiában őshonos, s megjelenését tekintve igen változatos: az egyes egyedek eltérő színük miatt szinte más-más faj benyomását keltik. A felnőtt állatok színe élénk, mely zöld, türkizkék vagy fekete lehet, sárga és világoszöld sávokkal és fekete foltokkal díszítve, míg a fiatal egyedek élénk zöldek, farkuk vörös, és félig fehér, félig vörös pontsorokkal díszített. A nőstények hosszabbra nőnek, nagyjából 1 méteresre, amíg a hímek jellemzően nem érik el a 75 centimétert. Megjelenésüket tekintve annyira hihetetlen színekben pompáznak, és általában annyira lustán mozdulatlanok, hogy sok látogató műanyag bóvlinak nézi őket, még annak ellenére is, hogy a templom körüli táblák felhívják a figyelmet az állatok valódiságára.

Bár a Wagler-bambuszvipera kevésbé harcias faj, sokszor konkrét ingerlésre sem támad, mérges kígyó lévén nem árt az óvatosság (mérgük véralvadásgátló erős hemotoxin, ami ugyan fájdalmas és szövetkárosító, de általában nem halálos). Állítólag a templom kígyóállományának mérgét rendszeresen fejik, azonban méregfogukat meghagyják. Mindennek ellenére a templom fennállása, illetve a kígyók ottléte alatt még senkit nem martak meg az állatok, az ott élő szerzetesek szerint azért, mert „áldottak”, a laikus bámészkodók szerint viszont a füstölők hatnak rájuk kábítóan. Az elmúlt néhány évben a templomviperák mellett már pythont és más kígyófajtákat is lehet látni a penangi kegyhelyen, illetve a hátsó szentélyek között megbújó templomkert gyümölcsfáin. A szentély mellett 2005 óta egy herpetológus által, szakszerűen vezetett kígyótenyésztő farm is működik, amely a kegyhelytől független, de azzal együttműködve várja a látogatókat. Itt felügyelet mellett meg is lehet érinteni őket, fotózkodni is lehet a kígyókkal (ez kissé borsos árú is lehet), a templomban azonban ez nem ajánlott.

A Kígyó-templom naponta reggel 7 és 19 óra között tart nyitva (a kígyófarm 9 és 17.30 között), előbbi ingyenesen látogatható, utóbbi 2 dolláros belépődíjjal. A templomban fotózni lehet, azonban a vaku használata tilos, mert stresszt okozhat az állatoknak, ugyanakkor arra is legyünk tekintettel, hogy a bhaktákat nem illik imádkozás közben fotózni. NE FELEDJÜK, A TEMPLOMBAN TARTÓZKODJUNK AZ ÁLLATOK MEGÉRINTÉSÉTŐL!