A hinduizmus fejlődése

A hinduizmus kétségkívül változott az évezredek során. A megfogalmazott örök érvényű igazságok, mint Isten, lélek, lélekvándorlás, karma, Védák folyamatosan jelen voltak. Felmerül a kérdés: hogyan változhat valami, ami eleve működött évezredekkel ezelőtt? Nem őrizte volna meg a tisztaságát, vagy a hódítók, esetleg a földrajzi változások okozták ezeket a változásokat? 

Helyes egyáltalán fejlődésnek nevezni ezeket a változásokat, vagy tekintsük inkább a magasztos lényeg továbbörökítése céljából történő hely, idő és körülményekhez való alkalmazkodóképességnek? Ezeknek a kérdéseknek járok utána ebben az írásban.

Árja invázió vs. a hinduizmus folyamatossága 

A hindu történetírás nem az általunk ismert időrendi sorrendet követi, és műfaját tekintve, nem a nyugati krónikák mintájára íródott. A Védák lényeglátása és a klasszikus védikus kultúra alkotásai jelentik az alapot. Az angol gyarmatosítók indiai jelenléte azonban jelentősen átformálta a hinduizmus történelmét.

Mi az, ami folyamatos, és mi az, ami változott a hinduizmusban a történelem során? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához meg kell ismernünk az ún. árja hódítás elméletét.

Az árja hódítás elmélete szerint i. e. 1500 körül közép-ázsiai indoárják vándoroltak az Indus-völgyébe. Ennek köszönhetően a messzi földről érkezők kultúrája és nyelve beolvadt az őslakosokéba. Ezt az elméletet Max Müller nyelvész, orientalista, vallástörténész, egyetemi tanár alkotta meg az 1850-es években kiadott munkáiban. Állítása szerint a Kaukázusból az árják egy része Európába, nagyobb része pedig Indiába vándorolt. Ez az elmélet megosztja a tudományos köröket. Egyes egyetemeken ma is ezt tanítják, míg mások megdőlt elméletnek tartják.

Megjegyzem, ha egy kultúrát meg szeretnénk ismerni, akkor hitelesebb képet kaphatunk, ha az eredeti forrásművek alapján szerezzük ismereteinket.

Az Indus-völgyi ásatások során feltárták a cirka 5200 évvel ezelőtti Indus-völgyi civilizáció maradványait, melynek két legismertebb helyszíne Harappa és Mohendzsó-dáró. Több indiai múzeumban láthatunk innen származó kiállított tárgyakat. A legkomplexebb Indus-völgyi civilizációt bemutató tárlatot a Delhi Nemzeti Múzeumban láthatjuk. A festett, korongozott kerámiáktól kezdve, a lótuszülésben ülő jógit ábrázoló cserép pecsételőig feltárt tárgyak mind bizonyítékul szolgálnak a feltételezett árja hódítás előtti indiai kultúra fennállására és folyamatosságára.

A preharappai korszak végén, kb. 5000 éve száradt ki a hinduizmus bölcsőjét jelentő Szaraszvati folyó, amiről a Mahábhárata (ősi hindu eposz) is említést tesz. Ugyanis a 7 fő szent folyó közé sorolt Szaraszvati hajdan átfolyt Kurukhsetra szent helyén, a Mahábhárata egyik kulcsfontosságú helyszínén. A régészeti feltárások alapján megállapítható, hogy a hindu kultúra virágkorát élte a preharappai korszakban. Ennek időpontját a védikus irodalom − szemben a nyugati indológia tudományával – több száz, sőt több millió évre teszi.

A régészeti leletekkel alátámasztott minimum 5200 éves folytonosság arra utal, hogy nem volt komoly bevándorlás Közép-Ázsiából. Tény, hogy a Szaraszvati kiszáradása után jelentős vándorlások indultak meg, így a hinduizmus történései és szentjei északnyugatról a Gangesz felé orientálódtak. 

Az Indiában élő lakosság jelenlétének folyamatosságát a földrajzi tények mellett genetikai kutatások is alátámasztják, nincsenek bevándorlás nyomára utaló jelek.

Fontos tény, hogy a földrajzi nevek tisztán szanszkrit kifejezések voltak, melyek közül sok a Rigvédában (vallásos himnuszos költemény) is megjelenik.

A hindu civilizáció folytonossága mellett szól a nyelvi folyamatosság is. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy ahogyan a mai Indiában, úgy évezredekkel ezelőtt is több különböző nyelvet beszéltek. Ahogy ez a múltban volt, úgy a jelenben is jellemző, hogy egy műveltebb ember több indiai nyelvet is beszél.

Fontos értelmeznünk az eredendően szanszkrit árja kifejezés eredetét és jelentését, mely utóbbi: nemes, erényes, aki erényes tetteket hajt végre. Nem utal semmilyen etnikai vagy faji csoportra. 

Az árja hódítás elmélete téves értelmezést ad az árja kifejezésnek, hiszen vallási hovatartozásként utal a kifejezésre, annak ellenére, hogy Árjavarta néven a Gangesz és a Jamuna folyó által átölelt területet említették.

 

A hinduizmus változása a négy földi korszak szerint

A Védikus irodalom négy földi korszakot (juga) különbözet meg, ezek a Szatja-, Tréta-, Dvápara- és a Kali-juga. Más néven arany-, ezüst-, bronz- és vaskorszaknak is említik, melyekre jellemzően sajátságos önmegvalósítási módszert ajánl. Az aranykor javasolt megvalósítási formája a meditáció, míg az ezüstkorban a nagy pompával bemutatott jagják, azaz áldozatok végzése volt. A bronzkorszaké a templomi múrti, azaz istenség imádata, végül pedig a jelenleg is folyamatban levő vaskorszaké a Sankirtan, vagyis a mantrák, illetve Isten neveinek zengése.

 

A hindu filozófia rendszerbe foglalásának kora

A hinduizmus eredendően mester és tanítvány kapcsolatában sajátítható el. Egyrészt azért, mert a különféle védikus művekhez valóban érteni kell ahhoz, hogy teljes képet kapjunk. Másfelől a hinduizmus lényege a száraz elmélet helyett az élőben elsajátítható gyakorlati tudás.

A buddhista filozófia kialakulásának hatására a hindu filozófia is komoly megújuláson ment át.

Eljött az ortodox hindu filozófiai iskolák kora, amikor is jeles tanítók rendszerbe foglalták a tanokat. Ez a korszak nagyjából 2500 évet ölel át Gautama nyája óind logikai bizonyításától, Sankara advaita védánta filozófiáján át a Csaitanja acsintja bhéda-abhéda tattva (jelentése: az egyidejűleg felfoghatatlanul azonosság és különbözőség tana) filozófiájáig.

 

 A történelmi időkeretek

Az ősi Indiában az idő mérése is szélsőséges határok között mozgott. Egyrészt rendkívül magas szintű volt, mivel ismerték az atomi és a kozmikus időt. Másrészt teljesen elhanyagolták, mert nem tartották fontosnak. Miért? Mert már az ókori bölcsek is tudatában voltak az idő relativitásának. Ma 3 fő korszakról olvashatunk.

1. A védikus kor előtti időszak

Ez az első időszak magába foglalja a magas szintű Indus-völgyi civilizációt. Ez a bronzkor legnagyobb ismert városi civilizációja: Harappa és Mohendzsó-dáró.

Az indiai kultúrát illetően kétféle felfogással találkozunk. Az egyik szerint árja törzsek inváziója átalakította India bronzkori népességét. A másik megközelítés klasszikus, antropológiai és régészeti bizonyítékokkal cáfolja az inváziós doktrínát. Ha valaki tanulmányozza a védikus filozófiát, nem tudja az ősi kultúrát árja vívmánynak tekinteni. Számos tudós is elutasítja ezt a nézetet, és a hinduk több évezredes folytonosságát hangsúlyozza.

Észak-India népei azonos összetételben mindig is ott éltek, miként Dél-India dravida eredetű népei is.

2. A védikus korszak 

A védikus kor a nyugati időszámítás szerint az i. e. 2. évezred és a 3. század közötti időszak. De megint meg kell említeni, hogy Indiában más időléptéket használtak. A védikus kor nevét a Védákról, India szent könyveiről kapta, melyek egyben a tudás tárházai is. Nem csak magas szintű eszmerendszert továbbítanak. Az orvostudománytól kezdve a táncművészeten át az építészetig minden fontos témát felölelnek.

India ősi neve a hindu szentírásokban is szerepel: Bharatavarsa (Bharata országa). Bharat (kiejtése: bhárat) az Indiai Köztársaság hivatalos neve ma is. A védikus irodalomhoz tartozó Visnu Purána így írja le: „Az országot (varsam), amely az óceántól északra és a havas hegyektől délre húzódik, Bharata néven hívják, ott tartózkodnak Bharata leszármazottai.”

A Bharata Birodalom az indiai szubkontinens egész területét magába foglalta. Egymástól független fejedelemségek jöttek létre. India gazdagsága ebben az időben még nem az idegen hódítókat gyarapította.

3. Az epikus kor

Az epikus vagy puráni időszakot a történelemkönyvek a hinduizmus klasszikus aranykoraként tartják számon. Egybeesik a virágzó Gupta Birodalommal. Az i. sz. 320–540 közötti időszakot a Gupta-dinasztia uralkodása jelzi, a művészeti és tudományos alkotások újabb aranykora. A buddhizmus háttérbe szorult, megújult az ősi hindu vallás. Ebben az időszakban fejlődött ki a hindu filozófia hat ága, nevezetesen a Samkhya, a Yoga, a Nyaya, a Vaisheshika, a Mimamsa és a Vedanta. Az egyistenhit spirituális tanítás és életforma pedig, mint a shaivizmus és a vaisnavizmus, virágzott.

A hindu puránikus krónika az asztrofizika területét érintő utalásokat is tartalmazza. Tehát az ősi indiai tudósok és bölcsek rendelkezésére állt már az ókorban: az űrben léteznek olyan bolygók, amelyek különböző naprendszerek részei, és a különböző bolygókon különböző sebességgel halad az idő.

India történelme a középkorban nagy lépésekkel haladt: ekkor történt a perzsa hódítás, a Maurja-dinasztia, a Gupta-kor és a Delhi Szultanátus kialakulása. Észak-India muszlim fennhatóság alá került.

 

Modernkori India

A Brit Kelet-indiai Társaság már 1612-ben megjelenik Indiában, jó lehetősége van a belső válsággal küzdő mogul birodalom helyére lépni. A modern kor meghozta India európai gyarmatosítását, majd közel 200 év után a függetlenné válását is. De ezek ellenére mind a mai napig India történelméről szinte kizárólagosan nyugati történetfelfogásban olvashatunk.

Napjainkban a hinduk közül sokan komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy megőrizzék és továbbörökítsék az ősi kultúrájuk révén örökölt óriási szellemi vagyont. Ez többek között a szanszkrit nyelv megóvását, a Védák tanításának és kulturális hagyományainak értékeit jelenti.

 

Összegzés

A hinduizmus a különféle hódítók által okozott történelmi krízis ellenére is képes volt tovább öröklődni. Önmagát élő tradíciónak tartja, ezért képes megújulni: helyhez, időhöz és körülményekhez alkalmazkodva megőrizni lényegét. Mindez nem jelenti azt, hogy ne tudna elferdülni. Ennek kiemelkedő példái a Rámájanából megismerhető Rávana, a purána irodalomból megismert Hiranyakasipu és mások.

Mindezek ellenére felmerülhet a kérdés: vajon a 21. századi világias technokrata társadalommal is képes lesz-e megbirkózni? Vajon majd 1000 évek múlva is azt olvashatjuk a hasonló cikkekben, hogy a hinduizmus folyamatossága töretlen?