A brahmin kánya (Haliastur indus)

Elterjedési területén mindenhol az emberi kultúra szerves részét képezi ez a feltűnően kontrasztos megjelenésű, fehér és barna színezetű ragadozómadár.

A malajziai Sarawak államban (Borneó), a Rajang-folyó felső részén élő ibanok számára a brahmin kánya Singalang Burung isten földi megjelenési formája. Singalang Burung a jövendölés és a háború istenei közül a legidősebb és a legerősebb, és ennek a madárnak a képében felbukkanva befolyásolja az emberek életét. A malajziai Langkawi szigetet lehetséges, hogy róla nevezték el, mert neve a maláj Helang, vagyis sas, és Kawi, vagyis egy vörösesbarna, okkerszerű követ jelentő szavakból áll össze, utalva tollazatára. A malajziai Kedah állam hivatalos jelképállata.

Indonézia fővárosának, Jakartának is hivatalos jelképe, habár sajnos ma már ott nem található meg.

Bougainville szigetéről (Salamon-szigetek) ismert az a legenda, hogy egy anya egyszer kertészkedéskor kisbabáját egy banánfa alatt hagyta, de ő sírva fellebegett az égbe, ahol „Kaa’nang”, vagyis egy brahmin kánya lett belőle, akinek tollai a gyermek nyakláncából lettek.

Szingapúrban 1976 és 1984 között kibocsátottak egy őshonos madarakkal díszített bankjegysorozatot, ahol az 1000 dolláros előlapján a brahmin kánya látható. Sok más ország postai bélyegén is rendszeresen felbukkan.

Malajziában számos névvel illetik: helang kembara merah, lang kawi, lang merah, amikben mind a vöröses színét emelik ki, illetve lang tikus-ként is, vagyis patkánysasnak is nevezik, ami a nemigen válogatós táplálkozásmódjára utal.

A tudományos nevében ezzel szemben másra fektették a hangsúlyt. A Haliastur nemzetségnév a görög hals, halos, vagyis só, tenger, sós tengervíz és a latin astur, vagyis sólyom elemekből áll. A fajnév, a latin „indus” utalhat arra, hogy indiai, vagy magára az Indus folyóra is.

Számos nyelvben, mint a magyarban is, a hétköznapi megnevezésére használt brahmin szanszkrit eredetű szó. A brahminok az indiai kasztrendszer legfelsőbb kasztjának tagjai, főleg papok és tudósok tartoznak ide. Ez a megtisztelő elnevezés ki is jár a madárnak, hiszen Indiában a hinduizmus Garudát, Vishnu szent madarát látja benne.

Állatrendszertanilag a madarak osztályán (classis Aves) belül a vágómadár-alakúak rendjébe (ordo Accipitriformes), még közelebb a vágómadár-félék családjába sorolják (familia Accipitridae), ahol mintegy 239 másik fajjal osztozik, többek között más kányákkal, ölyvekkel, sólymokkal és sasokkal.

Jelenleg négy alfaját tartják nyilván: Haliastur indus indus, H. i. intermedius, H. i. girrenera  és a H. i. flavirostris. Az alfajok a tollruha színezetében, alakjukban térnek el kissé egymástól, illetve elterjedési területükben is jól elkülönülnek. A Malajziában is élő alfaja a H. i. intermedius, melynél  a felnőttek fején feketés csíkok lelhetők fel, és mellkasuk a többi alfajhoz képest vékonyabb.

Közepes méretű, nappali ragadozómadár. Testhossza 44–52 cm, szárnyfesztávolsága 109–124 cm, súlya 320–670 g. A tojók méretben némiképp nagyobbak és nehezebbek a hímeknél, ezen kívül a két nem külsőleg nemigen tér el egymástól.

A felnőtt egyedeket könnyű felismerni erősen kontrasztos mintázatáról. A fej, nyak és mellkas fehér, a test többi része viszont világos, fahéj, vagy fényes gesztenyeszín tollakkal borított, de a szárnyvégek feketék. A még fiatal, de már röpképes egyedek inkább mindenhol barnás árnyalatúak, szárnyaik rövidebbek és szélesebbek.

Kampós csőrük felső tövén sárga színű csupasz bőrterület, viaszhártya található, és itt nyílnak az orrlyukak is.

Röpte során a kányákra jellemzően hajlított szárnyakkal siklik, de farka a többi kányával szemben nem villás, hanem lekerekített.

Elterjedési területe hatalmas, az Indo-Ausztrál régió mintegy 45 300 000 km²-ét fedi le! Megtalálható Indiától, Délkelet-Ázsián és a szigetvilágán át egészen Ausztráliáig. Az ausztrál kontinens partvidékének nyugati részétől, északon át le Új-Dél-Walesig előfordul. Általánosságban elmondható, hogy elterjedési területének északi részén sokkal gyakoribb, mint délen, és általában helyhez kötött, nem vándorol. Kivételesen lehet ugyan néhány nagyobb helyi szezonális mozgás, amikor egyes területeken követi a nagy évszakos esőzéseket.

Összesen 22 országban, köztük Malajziában is őshonos. Kóborló példányok felbukkannak még Bhutánban, Hongkongban, a Maldív Köztársaságban, Palauban és Vanuatuban. Az Egyesült Arab Emírségekben is él, de itteni eredete bizonytalan, nem tudják, hogy be lett-e telepítve, vagy természetes körülmények között jutott el oda.

Gyakran látni őket, ahogy kiterjesztett szárnyakkal vitorláznak a tengerpartok mentén, árapálysíkságok, mangrove erdők és folyótorkolatok felett. De a szárazföldek belsejébe mélyen behatolva is megfigyelhetők, folyók, tavak, rizsföldek és erdők felett repülve. Hegységekben egészen 3000 m-ig felmehet.

Általában magányos, vagy párban él, de kis családi csoportokban is látható. Igen ritkán, de magas, elszigetelten álló nagy fákon nagyobb állományuk is összegyűlhet éjszakára, vagy pihenni. Egyszer egy 600 fős állományt sikerült így megfigyelni! A nagyobb táplálékfoltokban is többen összeverődhetnek, legyen az szeméttelep, kikötő vagy egy halászhajó.

Többféle vadásztechnikát alkalmaz, az élőhely adottságaitól, és a zsákmány típusától függően. Általában 20–50 m magasan keringve, vagy egy magasabb ágon ülve lesi prédáját, majd a vadászat után a talajon, vagy egy ágra visszaszállva eszi meg azt. Hegyes, ívelt, erős karmaikkal ragadják és ölik meg zsákmányukat, hajlott csőrük a feldarabolásra szolgál. Elpusztult vagy megfeneklett, apálykor kisebb víztestekben foglyul rekedt halakat keresnek, de közvetlenül a vízfelszín alól is kikapják őket karmos lábaikkal, de önmaguk közben nem merülnek teljesen a vízbe. Ez néha azonban mégis előfordul, de képesek úszni, és minden további nélkül fel is szállni a vízről.

A parti régió opportunista „takarítói”, vagyis nem válogatósak, élelmiszer-hulladék (hajókról vagy szeméttelepről) és elpusztult állatok (pl. utakon elgázoltak) is szerepelnek az étlapján. Persze élő állatokra is vadásznak, kisebb emlősöket (nyulak, denevérek), madarakat, hüllőket (gyíkok, kígyók, tengeri kígyók), kétéltűeket (békák), halakat, rovarokat és más ízeltlábúakat (rákok) is esznek.

A kisebb zsákmányállatokat, mint a rovarok, rágcsálók mindig repülés közben eszi meg, de a nagyobb prédákkal általában leszáll valahova, és ott tépi darabokra. Bár volt már olyan kivételes megfigyelés, hogy egy majd félkilós halat teljes egészében repülés közben fogyasztotta el egy brahmin kánya, miközben tartotta a stabil 10–15 m-es repülési magasságot.

Kleptoparazitizmusra is hajlamos madárfaj, vagyis más vízi és ragadozómadár fajoktól hajlamos ellopni az általuk már kifogott halat. Sőt nálánál nagyobb ragadozómadarakat, mint az indiai szavannasast (Aquila rapax), csapatostul zaklat, és addig piszkálják, míg az el nem hagyja a környéket. Ezt az érdekes jelenséget mobbingnak (zaklatás, közös támadás) hívjuk, idehaza Magyarországon is megfigyelhetjük, mikor pl. télen a varjak teszik ezt fülesbaglyokkal, vagy nyáron fecskéink a kisebb ragadozómadarakkal.

Életrevalóságát és találékonyságát az is mutatja, hogy maximálisan ki tudja használni környezete erőforrásait. Kambodzsában, a Mekong folyónál többször is megfigyelték, hogy kúposfejű delfinek (Orcaella brevirostris) táplálkozó csapatát követte fenn az égen egy brahmin kánya, és a delfinek által felszínközelbe hajtott apró halakra csapott le. Egy beszámoló pedig törpe méhek (Apis florea) lépét dézsmáló kányáról szól, ahol valószínűleg nem a méz volt az étlapon, hanem a méhek lárvái, bábjai.

A különböző populációk mást-mást fogyasztanak nagyobb arányban, attól függően melyik élelemforrás érhető el könnyen az adott területen. Roppant alkalmazkodó e tekintetben is, ráadásul az ember közelségéhez ő az egyik legjobban alkalmazkodott ragadozómadár. Gyakran többen is összegyűlnek halászcsónakok közelében, amikor ott válogatják a zsákmányt, és lecsapnak a halászok által visszadobott kisméretű, vagy elpusztult halakra. Új-Guineában megfigyelték, hogy éjszaka az utcai lámpafénynél az odagyűlő éjszakai lepkékre, molyokra vadásztak. Queensland északi részén pedig, szintén éjjel, a kikötők kivilágítását használva halásztak.

Idejének mintegy 35,4%–58,8%-át tölti ágakon ülve, onnan figyelve a zsákmány felbukkanását. Maradék idejének java részét repüléssel, siklórepüléssel tölti ugyancsak prédát keresve. Vadászati sikere 72,8%–83,9%-os, ami nagyon jónak mondható. A legtöbb ragadozómadárnál ez 33% és 76% között mozog. Sikeressége azonban annak is betudható, hogy sok dögöt, és más mozdulatlan, kevésbé mozgékony zsákmányt fogyaszt.

Ázsia déli részén a szaporodási időszakuk általában decembertől áprilisig tart, ugyanez Ausztráliában északon és nyugaton áprilistól júniusig, a déli és keleti vidékeken pedig augusztus és október között zajlik.

Elsődleges fészkelőhelyei a kiterjedt mangrove erdők, de máshol is általában mindig víz közelében álló magas fára, annak egyik nagy ágvillájába építik fészküket, 2–30 m magasan. Ritkán ugyan, de fák alatt, a földön is fészkelhetnek. Alkalomszerűen, de megfigyelték emberi építményeken is költésüket, így elhagyott romos épületeken, világítótornyokon, elektromos átviteli tornyokon.

Fészkeik rendezetlen benyomást keltenek, sűrűn raknak bele gallyakat, botokat és mindenféle tengeri hulladékot. Fűvel, tengeri fűvel, levelekkel, rongyokkal, halcsontokkal, zuzmóval, rákpáncéllal bélelik. Az újonnan elkészült fészek kb. 30 cm átmérőjű, de ha már többször használt, akkor a tatarozások miatt 60–90 cm széles is lehet, és 15–30 cm mély.

A fészkükbe 1–3 darab, 52 x 41 mm, matt fehér, vagy kékesfehér tojást raknak. A szülőmadarak felváltva kotlanak a fészken 25–36 napig, A fiókák fészeklakók, pihével borítottak és nyitott szemmel kelnek ki a tojásból. 40–56 nap elteltével elhagyják a fészket a fiatal madarak és kirepülnek, de még vagy két hónapig a szüleikre vannak utalva. Félévesen részleges vedlésen esnek át, így már jobban hasonlítanak a szüleikre, de a teljes felnőttkori tollruhát csak 12–15 hónapos korukban öltik magukra. A brahmin kánya generációs ideje (szaporodási ciklusideje) átlagosan 11,5 év. Ha szerencsések, akkor 30 évig is élhetnek.

A felnőttekkel szemben a fiatal madarak még mutatnak játékos viselkedést, leveleket dobnak le repülés közben és megpróbálják őket elkapni a levegőben, ez már persze gyakorlás a vadászatra, és a halak más madaraktól való ellopására.

Általában hangját nem nagyon hallani, kivéve a szaporodási időszakot. Hangsúlyos, vékony hang, mint a rekedt zihálás, „tsss, herhehhehhehhehheh…”, vagy elhúzódó nyávogás, „kyeeeer vagy kyerrh”. Agresszív helyzetben, főleg szaporodási időszakban más brahmin kányákkal való, és területért folyó összetűzéskor egyféle hangos, kemény visítást, „peeee-yah” hallatnak.

Az IUCN Vörös Listája a Legkevésbé aggasztó helyzetű (LC) kategóriába sorolja, ám a globális populációjuk lassan, de csökken. Pontos populációméretükről nincs mai adat, még 2001-ben a világállományt több, mint 100 000 egyedre becsülték, és 2009-ben Kína kevesebb, mint 100 tenyészpárral rendelkezett. Az azonban biztosra vehető, hogy csökken az állományuk, elsősorban Délkelet-Ázsiában. A mangrove erdők kivágásával elvesztik élőhelyeiket, üldözik őket, és sok a mérgezés a mezőgazdaságban felhasznált rovarirtószerek miatt. A növekvő emberi higiénia is közrejátszhat ritkulásukban, mert egyre kevesebb ehető hulladék kerül a folyókba, tengerpartokra.

Számos növényvédő szer túlzott használata ragadozómadaraknál hormonális zavart, táplálékszerző viselkedésük megváltozását és az immunrendszer károsodását okozza, amelyek mind negatívan befolyásolják a madár szaporodását. Ezek akár helyi kihalásokat is előidézhetnek.

A ragadozómadarakat a világ számos részén konkurenciának tartják a helyi vadászok, halászok, ezért direkt mérgezés is gyakran előfordul, pl. főleg karbofuránnal. Ez egy szerves foszfát tartalmú, rendkívül mérgező rovarirtószer, ami az akaratlagos izommozgások zavarát, izomgyengeséget, izomgörcsöket, és sokszor végül halált okoz. 2008 óta az Európai Unióban betiltott a használata, de sajnos még nagy készletek lehetnek „raktáron” magánszemélyeknél, amit a nálunk is minden évben előforduló ragadozómadár mérgezés is bizonyít.

Malajziában gyakran alkalmazzák a karbofuránt, ahol még mindig törvényesen regisztrált növényvédő szernek számít. Főleg a zöldségtermesztésben rovarok, atkák, fonálférgek ellen, a rizsföldeken rágcsálók ellen, és az olajpálma ültetvényeken kártevőnek számító orrszarvúbogár (Oryctes rhinoceros) elleni védekezésül használják.

A brahmin kányát is érinti a Délkelet-Ázsiában is virágzó illegális állatkereskedelem. A CITES a II. Függelékébe sorolja, vagyis bizonyos engedélyek birtokában lehet kereskedni velük törvényesen, mert ugyan veszélyezteti őket a nagymértékű kereskedelem, de világállományuk még nincs kritikus helyzetben.

A szaporodási időszakon kívül jól megtűri fajtársait, és ez igen megkönnyíti a vele foglalkozó természetvédők dolgát, mivel az ember által felnevelt fiókák, esetleg felgyógyított és elkobzott egyedek bárhol könnyen szabadon engedhetők, visszavadíthatók, ahol akár már élnek fajtársak, nem lesznek véres territoriális összecsapások.

Brahmin kányákat állatkertekben is láthatunk, mert fogságban jelenleg 159 egyedét tartják. A 20 ázsiai, és 3 ausztrál helyszínen kívül, 12 európai intézményben is megnézhetjük összesen 46 egyedét, többek között a németországi Magdeburgban és Kölnben, de a legimpozánsabb a franciaországi ZooParc de Beauval 15 madárból álló gyűjteménye. Az állatkerti állattartás alapjai  című könyv még arról számol be, hogy „Noha a brahmin-kányát (Haliastur indus) bemutatják az állatkertek, szaporulat nincs, bár a faj nyugodt és könnyű beszoktatni.” Ez egy 1996-os adat, mára már szerencsére ez nem igaz. Az elmúlt egy évben csak európai kertekben, vagyis nem is Ázsiában,  sikeresen szaporodott, összesen 4 fiókával gyarapodott a számuk.

De idehaza is járt már brahmin kánya. Ceyloni gyűjtésem madártani eredménye című írásában Dr. Madarász Gyula beszámol az 1896-os expedíciójáról, ahonnan Nr. 233. tételszámmal egy kipreparált hím példányt és egy szegycsontot hozott magával. Szakértő gonddal őrizték őket a Magyar Természettudományi Múzeumban egészen az 1956-os forradalomig, amikor is gyújtóbomba-találat érte az Állattár Baross utcai épületét, és a teljes Madárgyűjtemény odaveszett.